6. rész

Henry P.O.V

A telefon után egyből kirohantam a házból és szétnéztem. Eleinte azt hittem, csak ugrat, de mikor újra próbáltam hívni már nem volt elérhető.Haraék akkor értek oda. Elmentek  mellettem, de én még mindig hívni próbáltam. Hara néhány lépéssel mögöttem megállt.
-          Menj előre, mindjárt megyek – mondta Kibumnak, aki bólintott és bement a házba. Ő  vissza fordult hozzám – Minden oké? – kérdezte halkan vállam megérintve, míg elém lépett.
-          Rossz érzésem van… nagyon rossz – közben újra és újra indítottam a hívást.
-          Mivel vagy kivel kapcsolatban? – nézett rám érthetetlenül.
-          Sora hívott, elkezdett beszélni, de megszakadt és az óta nem érem el. – ütögettem finoman a mobilt tenyeremhez.
-          Biztos lemerült, ne aggódj, velem is megcsinálta már egy párszor.– nevetett – Szokásához híven reggel jelentkezik valakinél… Gyere vissza velem a buliba – nézett rám mosolygó tekintettel.
-          Ne haragudj, de én inkább most megyek… - érintettem meg Hara vállát, majd elsétáltam mellette.
-          Várj már Henry… - fordult abba az irányba amerre mentem – Hova akarsz menni?
-          Sorahoz, hogy tudjam jól van-e, ha már mást nem érdekli. – néztem vissza kissé megvetően.
-          Várj már! – indult meg felém – Ha ennyire aggódsz, akkor én is veled megyek – mondta, miután mellém ért.
-          Nem kell, menj csak be Kibumhoz mielőtt ő is idegbajt kap.
-          Nem megyek. Ha ennyire rossz a megérzésed, akkor jobb, ha én is veled megyek, habár szerintem tényleg semmi baja sincs, csak alszik.
-          Pont ez az, ha nincs semmi baja, akkor minek jönnél el?
-          Megyek és kész, vita lezárva! Ha alszik, akkor fél óra és itt vagyok, Bumie észre sem veszi. – förmedt rám.
-          Jó, akkor szállj be. – mutatottam a kocsimra.
Nem sokat beszélgettünk az autóban, csak a rádió szólt halkan, habár engem még ez is idegesített, de nem tettem ellene semmit. A bejárójukba érve érve semmi fényt nem láttam. Lehet, hogy tényleg alszik?
-          Mondtam, hogy alszik. – szólalt meg Hara büszkén.
-          Az még kétszer sem biztos… - szálltam ki a kocsiból az ajtó fele siettve. Hara is kiszállt és jött utánam. Az ajtó zárva van. Tudtam, hogy hol a pótkulcs, így megkerestem és bementem a házba.  Míg Hara a nyitott ajtónál várt, fura neszt halott kintről, még én is hallottam, de nem törődtem vele, csak mentem tovább az emeletre. Hara biztonság kedvéért becsukta az ajtót és elindult utánam, de félúton találkoztunk.
-          Nincs itt… én meg mondtam! – ütöttem bele a korlátba.
-          Akkor biztos sétál vagy elment máshova, de hidd el nincs semmi baja. – nyugtatgatott Hara, de ettől idegesebb lettem, mert van, amit  senki sem tud...

"Egy sötét titkot őrizők, amit pár emberen kívül senki sem tud vagy is inkább egy csoporton kívül. Én nem az vagyok egy ideje, akinek hiszik. Pár éve olyat láttam, amit nem kellett volna és onnantól kezdve megváltozott az életem.
Van egy testvérpár.. Az idősebbik Chan Chi Bun és a két évvel fiatalabb Chan Yi Feng.  Mind a ketten vámpírok. Chibun lassan betölti a huszonkettedik életévét, de ennek ellenére ő az, aki jámborabb a testvérek között, míg Yifeng kegyetlen és goromba. Évekig azonos csoport tagjai voltak, ahol a főnök keze alá dolgoztak, de Fang megelégelte, hogy minden piszkos munkát ő végez, így néhány hozzá hasonló vámpírral szövetkezett, hogy végezzék kis a főnököt, ami sikerült is, habár Bun ebben nem vett részt, viszont nem is akadályozta a merényletet. Law Heng Tong – a vámpírok fő főnöke – tudott Feng tervéről, de nem ellenkezett. Gonoszsággal és gyűlölettel fűtött természete miatt utálta magát és az egész vámpír létét, csak az éltette, hogy megbosszulja családja kivégzését, ami sok – sok évébe került, de végül sikerült. Innentől kezdve csak azt várta, hogy mikor lesz egy bátor „testvére”, ki végre megfossza utált életétől. Ezért is választotta Fenget és Bunt kezei alá. Feng kegyetlensége és Bun könyörületessége tökéletessé tette számára a várt célt magának. Mind két tanoncát egyformán tanította és kíváncsian figyelte, hogy melyik fiúból lesz később az, aki hasonlít majd rá. Heng Tong halála előtt Bunra bízta a vámpírok legfőbb titkát, ami miatt Feng megutálta, így a főnök halála után elváltak útjaik. Ezzel a döntéssel a nagy vámpír kolóniából két kisebb lett, de Bun „alattvalói” nagy része megelégeltél Bun kegyességét és így inkább Fenghez csatlakoztak. A kis csapatból még kisebb lett. Bunék az évek alatt kifejlesztettek egy technikát, - a titok segítségével - mivel jócskán csak kordában tudják tartani szomjukat, míg Fengék még kegyetlenebbek és erősebbek lettek. Rám Feng talált rám hozzávetőlegesen öt éve az utcán összeverve. Azon az éjszakán áldozatot keresett szórakozásként, s mikor meglátott úgy gondolta, hogy jó tanítvány lennék, így elvitte szállásukra, majd átváltoztatott engem is. Arra kárhoztatott, hogy soha nem hagyhatom el a csoportot, csak egy feltétellel... ha az bátyját megtalálom és megölöm…  Minden nap Feng látogatott meg és tanított a legnagyobb titokban. Miután készen álltam, Feng arra használt, hogy kezdjem el nyomozni bátyja után, aki esküt tett, hogy megöli öccsét és csapatát. Mikor Eli és Kevin megjelent, mint új lakók, rögtön nyomozni kezdtem utánuk, így eljutottam Bunhoz, a főnökükhöz, amit Fengnek el is mondtam remélve, hogy itt befejezhetem az egészet és elhagyhatom új „családom”. Egy baj még mindig volt… nem tudtam Bun pontos tartózkodását. Mivel nem sikerül rövid időn belül ezt is kiderítenem, így Feng siettetés képpen a hozzám álló szeretteim kezdte el megölni.  Szüleim elvesztése után Feng mást szemelt ki magának.... Sorat. Megelégeltem és  kapcsolatba került Elial, rajta keresztül pedig Bunnal, kivel egyességet kötöttem. Ha megvédi megmaradt szeretteim, akkor Fenget átverve közéjük állok és segítek neki öccsét megölni. Mivel Eli és Kevin korban hozzánk közel állnak, így ők beiratkoztak az iskolába, még a többiek másokat tartottak szemmel…"

-         Hara, te menny vissza a buliba, én megkeresem Sorat – mondtam a kocsi kulcsokat Hara kezébe nyomva.
-          Veled megyek, ha már eddig eljöttem. – akaratoskodott Hara.
-          Nem, te szépen visszamész Kibumhoz és kész! – ragadtam meg karját erősen és húzta magam után a kocsihoz, aminek az ajtaját kinyitottam – Szállj be! – mutogattam.
-          Te teljesen megőrültél! – mondta mérgesen Hara, míg beszállt az autóba, aminek becsaptam rá  ajtaját.
-          Lehet, de te ezt úgy sem értheted… - mondtam össze szűkült szemmel, majd megvártam míg szúrós tekintettel elhajt onnan. Amint eltűnt a szemem elől egyből Chanhoz – így hívták Bint, hogy ne legyen túl feltűnő – indultam remélve, hogy Sora náluk van és nem Feng kaparintotta meg.

Hara P.O.V

Míg a kocsiban mérgelődve vezetettem egy férfi lépett ki elém az útra a nagy semmiből. Megijedtem, így ebből elrántottam a kormányt, ami miatt kis híján felborultam, de szerencsémre, csak az útszéli oszlopnak csapódtam neki. Az ijedségen kívül semmi bajom nem lett, így pár másodperc alatt összekaptam magam és kiszálltam a kocsiból, hogy megnézzem lett-e valami baja a férfinak, aki kilépett elém. Mikor megláttam, hogy ott fekszik az úton, egyből oda rohantam hozzá, hogy jobban szemügyre vegyem. Látszólag a férfi eszméletlen volt és semmi komolyabb baja nem lett, de ennek ellenére hozzá se mertem nyúlni, inkább vissza rohantam a kocsihoz, és a táskámban remegő kézzel kotorásztam a telefonom után, közben néha körbe nézetem, hogy nem-e jön valaki, aki segíthetne. Mikor meg találtam a mobilt egyből tárcsázni kezdtem.  Megfordultam és a földön fekvő emberre néztem volna, ha az nem tűnt volna el. Meglepődve kapkodtam fejem körbe, közben megszakítottam a hívást.
-          Hova lett? – suttogtam halkan ott, ahol a fekvő férfi hagytam – I… itt kell lennie… - dadogtam, míg a fejem fogtam meg és tekingettem jobbra - balra. Egy váratlan pillanatban valaki meg ütögette a vállam. Azonnal megfordultam.
-          Kukucs…  – mondta gonoszan mosolyogva a férfi, aki az úton feküdt, amitől  pillanatok alatt elsápadtam és remegve néztem rá. Következő pillanatban a férfi szeme megváltozott és szemfogai megnőttek. Hatalmasat sikítottam, majd teljes sötétség borult rám…