- Henry említette, hogy fent vagy – törte meg végül a nagy csendet – remélem nem ijesztettem rád nagyon – mosolygott rám azzal szívet dobogtató mosolyával, amivel levett a lábáról.
- Nem, de hogy is – dadogtam, mint, ha most beszéltem volna vele először – csak nem számoltam senkire – mosolyogtam vissza rá – Mi szél hozott felém?
- Szembetűnt, hogy ma senkivel nem beszélgettél és nem is táncoltál, pedig egy buliban vagyunk – tette le az italát Kim író asztalára, majd az ágy fele vette az irányt – tudod vártalak ám a találkán… – fordult felém, míg az ágyra huppant, s mikor elhelyezkedett meg ütögette maga mellett az ágyat – Gyere, ülj le, nem harapok. – oda mentem és nagyot sóhajtva vártam, hogy folytassa – tehát, megtudhatom, hogy miért is nem jöttél el? – kerestem valami jó kifogást, de nem jutott eszembe egy sem, így az igazat mondtam.
- Nem én akartam veled találkozni, hanem Haraék intézkedtek helyettem – kulcsoltam össze magam előtt ujjaim – így úgy döntöttem nem megyek…
- Sebaj, de most itt vagy az a lényeg. – Most hogy itt ült mellettem és adja ezt a ”jófiús” szerepet, nem is tudom, hogy hogy mondjam… talán annyit tudnék rá mondani, mint, ha eltűnt volna egy varázsütésre az a csoda, amit annyira istenítettem benne. Ha így van, akkor jobb is, hogy akkor nem mentem el, viszont lehet, hogy csak berezeltem és azért gondolok ilyen zagyvaságokat össze vissza. Mir gyorsan kizökkentett gondolatmenetemből. – Sora … gyere le velem táncolni …
Nem akartam táncolni, már rég elment tőle a legparányibb kedvem is, de végül még is igent mondtam. Megfogta kezem, majd velem együtt az italáért sétáltunk, majd ki a szobából. Épp, hogy kiértünk a szobából Kimel futottunk össze, aki úgy mosolygott ránk, mint kisgyerek karácsonykor az ajándékaira. Egyből leolvastam az alatt a pár másodperc alatt az arcáról, hogy mit gondolt. Se baj, majd később beszélek vele.
Mikor leértünk sok szem szegeződött ránk. Néhány megvető, volt csodálkozó és teljesen semleges tekintet is, amivel összetalálkoztam. Vajon ilyen tényleg nagy menőnek lenni?
Miután Mirel táncoltam úgy döntöttem, hogy haza megyek, így elköszöntem tőle és Henrytől, majd haza indultam. Furcsa érzésem volt végig. Olyan, mint, ha követnének, de mikor hátranéztem, pár kóbor kutyán és néhány csövesen kívül senkit nem láttam. Annak ellenére, hogy nem vagyok félős, még is gyorsabban kapkodtam a lábaim, hiába mondja a szemem nekem azt, hogy nincs senki, a rossz megérzésem még sem akar csillapodni. Alig teszek meg pár lépést és egy alak tűnik fel a messzeségben, egyenesen velem szemben. Pár határozott lépest teszek meg, majd megállok és körbenézek kissé félve. Az alak még mindig ugyan úgy áll ott, mint másodpercekkel ezelőtt és az az érzésem támad, hogy engem néz. Pár apró lépést teszek meg és ekkor ő is megmozdul és felém tart.
- Fene ebbe a pocsék közvilágításba! – morgolódok magamban, hisz nem látok semmit a férfiből, aki előttem áll és úgy közeledik, ahogy én felé. Megint körbenézek. Most csak mi ketten vagyunk az utcán, sehol egy lélek. Teljesen olyan érzésem van, mint, ha egy horror film közepébe csöppentem volna. Átnézek a túl oldalra. Látván, hogy ott erősebb a világítás úgy döntök, átmegyek oda, de amint elindulok arra fele az alaki is elindul. Valahol az út közepe fele megállok, és rá nézek. Elmém tele lett a félelem szőtte gondolatokkal. Elfutnék, de magas sarkúban nem jutnék sehova sem. Egy ilyen felépítésű férfi másodpercek alatt utolérne. Semmi esélyem, ha csak nem jön valaki.
Míg gondolkoztam mit is tegyek az alak közeledni kezdett. Automatikusan hátrálni kezdtem és a félelem kezdett eluralkodni rajtam. A pasas közeledtével a szívem gyorsabban kezdett el verni, lábam és ajkam remegni kezdett. Egyik óvatlan lépésemnél kis híján elestem, így gyors megszabadulva botlásom okától, kezembe vettem cipőm és kétségbe esetten kezdtem el vissza fele futni. Mikor visszapillantottam láttam, hogy a férfi is elkezdett futni, de mint, ha csak játszana velem és élvezné, hogy kis híján összeesek a félelemtől. Befutottam vissza a járdára és ott futottam tovább remélve, hogy találkozok valakivel. Kiabálni nem merte, amúgy sem mentem volna vele semmire. Újra hátra néztem. Abban a pillanatban mint, ha valamit kivenne a kabátjából. Úgy tűnt messziről, mint, ha fegyver lenne. Még jobban megijedtem és szemeim könnyel kezdett megtelni. Cipőim eldobva fordultam be a következő sarkon. Pár métert futva elértem két üzlet közötti rakodó helyhez, ahonnan kinyúlt egy kéz és berántott. Egy nagyot sikítottam, majd azonnal a szám befogva rántott magához és vonszolni kezdett.
- A szentségit már, maradj nyugton, vagy itt hagylak a francba! – suttogtam viszonylag halkan a fülébe, majd egy karton dobozokkal megrakott konténer mögé vonszoltam, pontosabban vittem, mert lábai nem érték a földet. Mikor a konténer mögé értem a falnak löktem száját még mindig befogva. Karjaim megragadva egyből rám nézett. Sötét kapucnis pulcsi volt rajtam és egy bőrkabátféle. Az arcom a fényhiány miatt alig láthatta és a hangom sem ismerhette fel. Magasabb vagyok, mint ő, így kilátok a használt dobozok fölött. Még mindig félt, éreztem pulzus számán, de most talán még jobban, mint, mikor menekült.
"Már ketten vannak és mind a kettő velem szórakozik." - Halottam gondolatait, amitől csak mosolyogni tudtam .
- Csússz lejjebb! – tettem vállaira másik kezem és nyomtam lefele elég erősen, amitől akarata ellenére is gyors tempóban hamar a földre érkezett. Száján ugyan úgy az egyik kezem a másikkal még mindig erősen szorítottam lefele.Leguggoltam vele szembe és próbáltam a konténer mögül kinézni, nem sok sikerrel.
- Ígérd meg, ha elveszem a kezem nem sikongatsz. – mondtam neki szigorúan, de a kislány csak nézett rám, igaz megszólalni úgy sem tudott volna – Bólogass, ha érted, amit mondok. – Néztem fel az égre, még magam sem tudom miért, majd vártam, hogy mit "válaszol". Végül kaptam egy félős bólogatást. – Ha sikítasz, kénytelen leszek kitörni a nyakad. Nincs kedvem miattad itt megdögleni! – förmedtem rá, amitől szemei kikerekedtek és, ha jól érzem kicsordultak könnyei is. Még utoljára meggondoltam, hogy tényleg vegyem el kezem szájától, de mást úgy sem tudtam csinálni, körbe kellett néznem, magammal meg nem cipelhetem, mert csak lassít. Végül elvettem kezem.
- Mit akarsz tőlem? – csúszott ki száján az első rendes levegő vétel után, habár elég remegő hangon.
- Most inkább fogd be a szád, később mindent elmagyarázok. – mondtam még mindig olyan mogorva és rideg hangon. Lassan levettem róla másik kezem is, így egyből a konténer és a fal alakította sarokba kúszott remegve, tovább engem figyelve. – Maradj itt hallod?! Nem akarom, hogy több bajt keverj itt nekem! – parancsoltam rá és elmentem. Körbe kellett néznem, hogy JiYong itt ólálkodik-e még vagy sem. Gyűlölöm a srácot, néha rosszabb, mint Feng maga. Alaposan körbenéztem a környéken, majd vissza mentem a csajhoz, mielőtt leléphetne. Mire vissza értem a kis nyuszitelefonál. Engem nem zavarna, de semmi ilyet nem engedhetek meg neki.
- Henry segí… - el sem tudtam mondani, amit akart, mert rögtön kikaptam kezéből a telefont. Remegve és meglepődve néztem rám, míg megnéztem, hogy kit hívott, majd halk ördögi nevetésben törtem ki és hozzá vágtam a falhoz a telefont. Nem kellett volna, jól tudom, de ha más hogy nem érti meg, hogy csinálja azt, amit én mondok neki, akkor nagyon tudom sajnálni. Ha Kevint küldték volna utána valószínűleg már mind kettőjük ott lenne a Feng orra előtt. Össze kellene ezt a kettőt kötni. - ráztam meg a fejem gondolataim után.
- Nem meg mondtam, hogy ne keverj több bajt? – mondtam nyugodt hangon, miközben leguggoltam elé, de közelebb, mint az előbb. – Na, kislány, fel a fejjel! Nem harapok… egyelőre – nevettem, közben álla alá nyúlva emeltem fel fejét. – Látom, nem ismersz fel. – folytattam még mindig nevetve. Megfogtam karait és felhúztam, ő meg a falnak támaszkodott, hisz alig bírt állni, úgy remegett még mindig. Közelebb mentem hozzá ő meg elkezdett lefele csúszni, de nem hagyhattam. Karjait a falnak nyomtam, hogy megállítsam haladását, majd vissza húztam, hogy egyenes álljon előttem.A nyakához hajoltam és szagolgatni kezdtem halkan kuncogva. Jó az parfümje illata, de engem jobban érdekelt volna az ereiben lüktető vére. – Finom falat lennél – haraptam meg gyengéden nyakát, majd orrom hegyével simogattam tovább.
- Mit akarsz tőlem? – préselte ki újra magából remegve e szavakat.
- Nem is vagy kíváncsi, hogy ki vagyok, csak, hogy mit akarok? – húzódott mosolyra szám közben össze fogtam egyik kezembe csuklóit, mit a feje fölé szorítottam, másik kezemmel magam fele fordította fejét. - Pedig ismersz, tudnod kell, hogy ki vagyok. – Néztem rá, de még mindig csak részleteket láthatott arcomból..
- Engedj el. Én nem csináltam semmit! Esküszöm… - kérlelt.
- Tudom, de még is rád vadásznak, még, ha te nem is tudod miért... – hajoltam újra közel hozzá – Túl csini a pofid – simogattam meg arcát – vagy talán a másik ok miatt? – húztam végig egyik ujjam nyakán, míg tekintettemmel követte azt, majd elengedtem csuklóit ő meg egyből a földre rogyott.
- Kik vadásznak rám? És miért? – kérdezte halkan.
- Ez a történet közepe, inkább kezdjük az elején. – ültem le tőle nem messze a földre, közben a falnak támaszkodva, míg ő engem bámult. – Sora vagy igaz? – néztem rá, de nem mondott semmit - Ne is válaszolj, ezt nagyon jól tudom. – nevettem – Kíváncsi vagy, hogy én ki vagyok? Hm? – néztem még mindig rá ő meg rá, de még mindig nem felelt. Ekkor a kapucnimhoz nyúltam és levettem azt fejemről. Mikor meglátta egész arcom egyből felismerhetett, ha már ennyire kikerekedtek szemei.
- Te… te vagy az? – dadogta halkan míg egy kaján mosolyt ejtettem el válaszként. …
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése