3. rész

Sora P.O.V

„Álom vagy valóság?” Ezen gondolkoztam magamban, míg tekintetem körbejárta a helyet, ahol épp volt. Valaki megérintette a vállam, majd újra éreztem azt a fájdalmat. Hang nélkül, szemeim szorosan összezárva vártam, míg enyhül, de nem így történt.  Egyre elviselhetetlenebb volt és, ha ez még nem lett volna elég zsibbadást kezdtem el érezni a gerincem, majd a karjaim irányába.  Mozdulni nem tudtam, még, ha akartam is volna. Valaki előttem áll, látni nem látom, de hallom, ahogy veszi a levegőt. Miért van itt? Hogy került ide? Szemem nem mertem kinyitni, nem akartam semmit sem látni vagy hallani, ami most itt van, csak otthon akartam lenni. Valaki megérintette az állam és felemelte a fejem. Szemeim még mindig nem nyitottam ki, nem mertem. Éreztem leheletét annak a valakinek a fülemnél, s csak arra vártam, hogy mondjon valamit, de nem tette, csak mély levegőt vett és hátrált. Féltem, ennyire még talán soha senkitől és semmitől.
-          Chan …. A nevem Chan…. – szólalt meg az idegen, majd mire kinyitottam a szemem eltűnt.

Kim P.O.V

Valami furcsa folt van a nyakán. Nagyon nehezem vettem észre a haja miatt, de csak megláttam. Nézegettem egy darabig, de nem tudtam rájönni mi az, így inkább próbáltam felkelteni miután szóltam Henrynek, hogy a mozi lefújva.
-          Sora… Sora… - szólítgattam folyamatosan, egyszer majd csak fel kel – Sora, hallod? – nyitogatta szemeit, de nem reagált túlzottan.
-          Kim, te vagy az? – vette le homlokáról a vizes ruhát.
-          Azt nem veszed le! Ott hagyod szépen! – fogtam meg kezét – Mond csak mit csináltál?
-          Hol? – kérdezte hülyén.
-          Az ágy mellett a földön.
-          Nincs erőm most magyarázkodni, majd később elmagyarázom. –vette le a fejemről véglegesen azt a nedves vackot – Ezt vidd innen! Nincs szükségem rá! – majd Kim elvettem a ruhát, de ennyivel nem fogja megúszni. Jön a következő kör.

***

Mivel az esti moziból semmi nem lett, így Henry másnap lebeszélt a csajokkal egy parton sétálgatós estét.  Sora és Hara telefonon beszélgettek.:
-          Semmit nem értek, de most komolyan. Tegnap olyan voltál, mint, ha… nem is tudom, most meg fel vagy dobódva?
-          Éppen rossz kedvem volt és ennyi. Nem értem, hogy miért kell ebből ekkora ügyet csinálni? – ordított Hara a vonal másik végéről.
-          Kis anyám nekem ezt nem adod be! Én nem az anyád vagyok, hanem a barátnőd, aki mindig melletted van. Jobban ismerlek, mint te saját magad, szóval nyögd ki, hogy mi a bánatot és haladjunk, mert le megy a nap.
-          Mondom, hogy nincs semmi bajom, leszállnál rólam? – hangja kicsit fenyegetőző volt, de Sora nem félt. Mindig ezt csinálja, ha nem akar valamit elmondani.
-          Akkor kikérdezem Kibumot, ő úgy is dalol nekem nagyon szívesen…
-          Na azt próbáld meg! Akkor lesz neked véged!
-          Hara, sürgősen beszélnünk kell és most nem viccelek! Este gyere át, itt alszol nálam és nem vagyok hajlandó vitázni veled! – Sora bevetette a szigorú énjét.
-          Nem megy, ma Kibumbál leszek…  Van pár dolog, amit meg kell vele beszélnem...
-          Jó, de előtte sem tudnál át jönni? Nekem is mondanom kellene valamit neked.
-          Nem ígérek semmit, majd meglátom.
-          Meg, majd várlak… szia…

Sora P.O.V

Este van, késő este. Elfáradtam Henryvel való sétám alatt. A lábai sajognak és alig élek. Állítom ennyit mostanában nem sétáltam, mint ez alatt a pár óra alatt. Henry aggódik értem, már túlságosan is a kelleténél, habár jól esik, csak most nem jó ötlet még azért is aggódnom, hogy ő aggódik. Kár, hogy el akartam vele menni este moziba, mert, akkor most nem tudna erről, legalább is nem most. Nem tudtam, hogy volt nálam este, mert mire Kim felébresztet késő este volt és ő meg már addigra elment. Szerencsémre nem kérdezősködött se ő, sem pedig Kim, hogy még is mi történt. Valahogy ez felett elsiklottunk, ami nem is baj, hisz nem tudtam volna nekik semmit sem mondani, hogy mi miatt ájultam el, ha meg valami mesét találtam volna ki, azt úgy sem hitték volna el. Míg másoknak könnyen tudok hazudni, nekik nem, egyből levágják, hogy kamuzok.
Gondolkozásom egy hang törte meg. Hara állt be a kocsi feljáróba. Száz autó közül felismerem az ő járgányának hangját. Futva igyekezett felém a szobába. Mélabús tekintetét nem tudta leplezni mű mosolyával.
-          Hogy van a kis beteg? – dobta táskáját ágyamra.
-          Nem vagyok beteg! Semmi bajon sincs, csak ti dramatizáljátok túl az egésze.
-          Vagy te veszed az egészet fél várról, nem de?
-          Ne kezdjük el, oké? – nyomtam egy furi grimaszt – Úgy sem azért hívtalak, hogy erről vagy is, hogy rólam beszéljünk.
-          De hogy is nem, én csak ezért jöttem.
-          Te lehet, de én nem ezért hívtalak. –hajtottam le a fejem, majd farkas szemet néztem vele – Mond csak el gyorsan, hogy mi a bajod, mert innen úgy sem mész sehova, míg ki nem bököd mi bánt. Tessék csak elkezdeni, de, ha lehet a mellébeszélés nélkül, ha kérhetem!
-          Hát… - hajtotta le a fejét, majd szép lassan kezét a hasára helyezte. Egyből leesett, hogy mi bántja.
-          Hra… te terhes vagy? – térdeltem mellé az ágyon.
-          Igen. – láttam, hogy kis híján el nem sírja magát.
-          Siiit kincsem, nincs semmi baj!- próbáltam nyugtatni, de könnyei erősebbek voltak és kiszöktem szemeiből-
-          Kris el fog hagyni, ah megtudja. – szipogott - Nem kell neki gyerek és azt sem hinné el, hogy az övé!
-          Uram atyám, mekkora marhaságokat hordasz te itt össze!
-          Pár hete egy buliból mentem hazafelé, persze Kibum nélkül, mert akkor is összekaptunk, és… mielőtt haza értem volna valaki elkapott…
-          Megerőszakolt?
-          Nem, szerencsére, de – nyelt egy nagyot – Kibum azt hiszi, hogy igen, pedig tényleg nem! Olyan hülye! Ha fel jön ez a téma egyből idegbajt kap és veszekszünk, pedig tegnap elakartam neki mondani, de nem ment. Megint elkapta az öt perc.
-          Nézd, nagyon nem tusom, hogy mit kell ilyenkor tenni, de azt hiszem, jobb lenne nem meg tartani.
-          Nem is akarom, de joga van Kimumnak joga van megtudni, na meg csak ő tud segíteni, hisz, ha anyámék megtudják nekem fel is út, le is út, szóval mindenféle képen tudnia kell…
-          Remélem meg tudod vele beszélni. –simogattam meg Hara arcát.
-          Én is remélem, mert tényleg fontos számomra, de ne haragudj, mennem kell. Lassan Kibumnél kell lennem.
-          Menj csak, de várj… Mond neked valamit az a név, hogy Chan?
-          Nem, legalább is ismerni nem ismerek, viszont azt a dokit abból a filmből úgy hívják. – nézek rá furán – Tudod, ahol AIDS-es a doki.
-          Aha –bólogattam, közben fogalmam sem volt, hogy kiről beszél – Azért köszi. – keltem volna fel az ágyról.
-          Nem kell, maradj csak, úgy is rohanok! Szia, majd beszélünk.

Ezzel el is ment, én meg maradtam egyedül. Nem sokkal később lementem és ellenőrizem az ablakokat és ajtókat, hogy be vannak e zárva, majd csináltam egy levest magamnak, s míg hűlt letusoltam.
Vacsora után visszamentem a szobámba és folytattam tovább az olvasást. A séta miatt gyorsan elaludtam.

Kibum P.O.V

Csendes volt az este. Kint ültem a teraszon és teát kortyolgattam. Vártam szerelemem, így neki is hoztam teát. Látom már az autójának fényszóróit, így letettem a csészém és felálltam. Mikor kiszállt cseppet sem látszott boldognak, amitől a mosoly, ami eddig arcomon volt eltűnt egy szempillantás alatt. Lassan közeledett felém, ami nekem nem tetszett, de vártam, s mikor ide ért hozzám azonnal elkezdett beszélni. Az hittem szívbajt kapok, mikor Hara elém állt azzal a feltételezéssel, hogy gyereket vár, de, ami sokkol az az, hogy tőlem. Én szeretnék gyereket, de csak később. Még túl fiatal vagyok hozzá és ő is. Mind ketten suliba járunk. Egyikünknek sincs állása. Miből tarthatnánk le? Eltudom képzelni milyen fejet vághatok most, de nem tehetek róla. Bármennyire is szeretem ezt át kell gondolnom, nem tehetek mást. Otthagytam szerelmem és bementem, majd a kanapéra feküdtem és a mennyezetet kémlelve gondoltam át mindent.

Hara P.O.V

A sírás határán voltam mire végig mondtam Kibumnak a mondani valóm. Megijedtem tekintete miatt, ami csak rám szegeződött. Én már bele törődtem a tudatba, hogy anya leszek és már azt is elterveztem, hogy mit hogy fogok csinálni, hogy jó legyen, de őt nem akarom elveszíteni. Ugyan úgy beleképzeltem a jövőnkbe. Miután Bumie bement a házba leültem ugyan oda, ahol ő ült. Kezembe vettem a teát, amit nekem készíthetett ki és vártam. Eltelt vagy fél óra, mire kijött, habár láttam hogy nincs sokkal szebb színben. Nem vitte túlzásba, csak annyit nyögött ki:

-         Tartsuk meg. - majd rám nézett és mosolygott. Ezek után oda ült mellém, gyengédem megcsókolt és átölelt. Egy órát ülhettünk kint beszélgetve, s míg Bumie vissza ment még egy teáért én nagy boldogságomban írtam Sorának.

Sora P.O.V

 Az sms jelzőm hangjára keltem fel. Hara írt:
„ Megbeszéltük, minden oké!” – elolvastam, majd szinte azonnal visszaaludtam.

Látok valakit a szobámba megjelenni, majd eltűnni. Az ágyból nem tudtam egy centit sem mozdulni, csak a fejem bírtam valamennyire forgatni. Míg pislogtam egyet már ketten voltak és nevettek, de olyan igazi gonosz nevetés volt. Nevetésük abba hagyták és meghajoltam azelőtt, aki épp a folyosóról jött be a szobámba. Az alak, nem túl lassan, de nem is túl gyorsan közeledett felém. Nem túl messze tőlem láttam pirosan izzó szemeit és elég hegyes és nagy fogait, amik gonosz mosolya alól villantak ki. Mást sem tudtam csinálni, csak felváltva hol szemeit, hol pedig fogait figyelni, ami egyre közelebb és közelebb kerültek hozzám. Menekülni akarok, de nem megy. Éreztem, hogy valaki megérint … felsikítok….

Az ágyam tiszta víz volt, párnám és takaróm a földön hevertek ágyam két oldalán. Szobám ajtaja és ablakom nyitva van, pedig én becsuktam.  Erősen zihálok és ijedten nézek szét a szobában, de semmi mást nem látok furcsának. Rohantam le, hogy megnézzem a lenti részt, de ott semmi sem volt nyitva. Minden úgy állt, ahogy hagytam. Csak a szobám, csak az a szokatlan…. már megint….

Totálisan hatalmába kerített a félelem. Aludni nem mertem, mert mi lesz, ha újra álmodom, vagy, ha nem is lom volt, hanem valóság… nem tudom, de már most félek a következő éjszakától….