Azt hiszem dél körül járhat az idő, időmérő nélkül az időérzékem nulla. Fel s alá járkálok a szoba területén. Fogalmam sincs mit tehetnék. Az éjjel nem aludtam sokat, gondolom mondanom sem kell miért. Ma a nénit sem láttam még a reggeli is csak be volt rakva az asztalra és ennyi.
Megálltam az ablak előtt és nézek ki. Azt hiszem eső lesz, így még nyűgösebb vagyok, persze mikor a tükörbe nézek egy teljesen nyugodt kinézetű Harat látok. Fogalmam sincs hogy csinálom, de azt hiszem kezdek saját magamtól félni. Még mindig azon tűnődöm vajon mit kereshetek itt? Egy sima egyszerű lány vagyok. A szüleim átlagos emberek és tudtommal egy barátom se bajkeverő... vagy még is?... Nincs energiám ezen gondolkoznom, inkább az időm az innen meneküléssel kell eltöltenem, mondjuk az sem ártana, ha épp bőrrel megúsznám.
Miközben elfekszem az ágyon és elmélkedek azon kapom magam, hogy a kezem aggódóan a hasamon van. Nem csak magam kell védenem, hanem őt is, a kis jövevényt. Bár mit is tervelek ki, kétszer is meg kell gondolnom, mielőtt cselekszem. Becsukom szemem és próbálom a külvilágot kizárni. Ezt még anno jógán tanultam, habár még mindig nem értem a lényegét, mert a nagy feketeségen kívül semmi mást nem vélek "látni".
Míg a belső energiáim - vagy mim - tevékenykednek nyitódik az ajtó. Egyből oda pillantok és egy férfit látok bejönni. Azonnal felülök és nézek rá. Szemei a gonoszságot sugározzák, de ha az egész megjelenését veszem figyelembe teljesen átlagos embernek tűnik. Néhány apróbb lépéssel közeledik felém, míg kezei maga mögött helyezkednek el.
- Jöjj gyermekem... - szólal meg s közben a jobb kezét nyújtja felém - Jöjj velem, mutatni akarok valamit. - szólal meg újra, majd kezét le engedve másikat emeli fel, mellyel az ajtó fele mutat. Lemászok az ágyról és egy kisebb félkört leírva kerülöm ki azt a férfit, míg folyamatosan ránézek. Nem tudom, hogy ez-e a helyes, de nem hiszem, hogy lenne más választásom.
Miután kiérek a szobából a férfi már mögöttem van és épp az ajtót csukja be, persze ezt én végig nézem, majd egy kósza pillantást vetek a folyosó mind két hosszára. A falakon festmények vannak, amiken elámulok egy pillanatra, majd mikor magam elé vetem pillantásom egy öreg bácsika lépdel felénk. El megy mellettem és a gonosz tekintetű alak előtt megáll és meghajol.
- Uram, minden elő van készítve, amit kért... - mondja, majd felegyenesedik és arra megy el, amerről jött. Ránézek a férfira, aki mellém áll és egy gyengéd mozdulattal indulásra késztet, így csendben, kissé megszeppenve teszem meg lépéseim félszemmel az alakot figyelve.
Sora P.O.V
Fogalmam sincs ezt hogy lehetne neki elmondani, főleg így, hogy nem is biztos. Nézek Kibumra valameddig, majd inkább úgy döntök, hogy jobb, ha távozásra kényszerítem.
- Kibum, kérlek menj el. Később mindent megmagyarázok ígérem. - nyitom ki neki a kocsi ajtót, hogy lássa komolyan gondoltam kérésem. Mielőtt megmozdult volna Key, abban a pillanatban fordult be Henry. Na már csak ő hiányzott. Nem akar még valaki csatlakozni?
"Valamit nem tudtok, én is csak most tudtam meg alig fél órája.
Ugye volt a reggeli szereplés gyűlés az iskola össze tanulójával. Míg Key oda fent szónokolt - ha lehet így mondani - Kevin felkeresett a színfalak mögött.
- Sora sürgősen beszélnünk kell - nézett körbe -, de négyszemközt... - persze azonnal vele mentem egy kicsit nyugodtabb helyre.
- Hallgatlak. - mosolyogtam rá, habár elég siralmas volt a kinézete vagy is jobban mondva arcvonásai nem tetszettek.
- Igazából fogalmam sincs, hogy hol kezdjem, így nem is rizsázok. - vett egy mély levegőt, majd az egyik fal melletti padra ültettet - Hosszú lenne az eleje, így a közepével kezdem, de el ne ájulj, mert én még egyszer nem állok neki az egésznek. - járkált előttem. Teljesen úgy festett, mint az amerikai filmekben a szülőszoba előtt toporgó leendő apukák. - És arra is megkérlek, hogy amíg nem fejezem be ne szólalj meg, ok? - erre csak bólintottam, de igazán kíváncsi voltam már, hogy mit akar nekem elmondani - Na szóval... - állt ott egy két percig csendben és rám nézett. Mivel megkért, hogy ne szólaljak meg, így nem tettem, de sürgetett az idő. Key hamarosan végez és nálam van az igazgató szövege is. Nagyokat sóhajtottam, majd felálltam.
- Nézd, nekem most...
- Tudod, hogy mi a tartalma a bőrkötetek könyvednek, amit Kevin az első nap "kikölcsönzött" magának tőled? - szólalt meg Eli tőlem jobbra én meg egyből oda fordítottam fejem.
- Tudom, még is csak az én könyvem.
- Vedd ki belőle az angyalokat és démonokat...
- Elárulnátok végre, hogy mire akartok kilyukadni? - nézek felváltva a szőkére és az előttem álló Kevinre.
- Hiszel a szellemekben? - szólalt meg újra Kyoung Jae, amire csak bólogattam - És a mennyben és pokolban?
- Fogjuk rá, de még mindig nem értem mire célozgattok.
- Sora... egy titokba avatunk be, mert szükségünk van rád és más hogy nem tudjuk a segítséged kérni. - fogja meg Kevin mind két vállam.
- Na jól van, én nem érek rá itt a hülyeségeitekre. Ezeregy dolgom is van még. - veszem le Kevin kezeit magamról, majd elfordulok tőle, hogy itt hagyjam a két srácot.
- Nyugi kislány. A mese legjobb része még csak most jön. - fogja meg karom Eli.
- Ha hiszed, ha nem vámpírok vagyunk. - néztem Kevinre, miután ezt így kijelentette. Nem hittem neki, inkább csak egy jó viccnek tartottam, de ezek után jött csak a történet "jobbik" fele..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése