6. rész

Henry P.O.V

A telefon után egyből kirohantam a házból és szétnéztem. Eleinte azt hittem, csak ugrat, de mikor újra próbáltam hívni már nem volt elérhető.Haraék akkor értek oda. Elmentek  mellettem, de én még mindig hívni próbáltam. Hara néhány lépéssel mögöttem megállt.
-          Menj előre, mindjárt megyek – mondta Kibumnak, aki bólintott és bement a házba. Ő  vissza fordult hozzám – Minden oké? – kérdezte halkan vállam megérintve, míg elém lépett.
-          Rossz érzésem van… nagyon rossz – közben újra és újra indítottam a hívást.
-          Mivel vagy kivel kapcsolatban? – nézett rám érthetetlenül.
-          Sora hívott, elkezdett beszélni, de megszakadt és az óta nem érem el. – ütögettem finoman a mobilt tenyeremhez.
-          Biztos lemerült, ne aggódj, velem is megcsinálta már egy párszor.– nevetett – Szokásához híven reggel jelentkezik valakinél… Gyere vissza velem a buliba – nézett rám mosolygó tekintettel.
-          Ne haragudj, de én inkább most megyek… - érintettem meg Hara vállát, majd elsétáltam mellette.
-          Várj már Henry… - fordult abba az irányba amerre mentem – Hova akarsz menni?
-          Sorahoz, hogy tudjam jól van-e, ha már mást nem érdekli. – néztem vissza kissé megvetően.
-          Várj már! – indult meg felém – Ha ennyire aggódsz, akkor én is veled megyek – mondta, miután mellém ért.
-          Nem kell, menj csak be Kibumhoz mielőtt ő is idegbajt kap.
-          Nem megyek. Ha ennyire rossz a megérzésed, akkor jobb, ha én is veled megyek, habár szerintem tényleg semmi baja sincs, csak alszik.
-          Pont ez az, ha nincs semmi baja, akkor minek jönnél el?
-          Megyek és kész, vita lezárva! Ha alszik, akkor fél óra és itt vagyok, Bumie észre sem veszi. – förmedt rám.
-          Jó, akkor szállj be. – mutatottam a kocsimra.
Nem sokat beszélgettünk az autóban, csak a rádió szólt halkan, habár engem még ez is idegesített, de nem tettem ellene semmit. A bejárójukba érve érve semmi fényt nem láttam. Lehet, hogy tényleg alszik?
-          Mondtam, hogy alszik. – szólalt meg Hara büszkén.
-          Az még kétszer sem biztos… - szálltam ki a kocsiból az ajtó fele siettve. Hara is kiszállt és jött utánam. Az ajtó zárva van. Tudtam, hogy hol a pótkulcs, így megkerestem és bementem a házba.  Míg Hara a nyitott ajtónál várt, fura neszt halott kintről, még én is hallottam, de nem törődtem vele, csak mentem tovább az emeletre. Hara biztonság kedvéért becsukta az ajtót és elindult utánam, de félúton találkoztunk.
-          Nincs itt… én meg mondtam! – ütöttem bele a korlátba.
-          Akkor biztos sétál vagy elment máshova, de hidd el nincs semmi baja. – nyugtatgatott Hara, de ettől idegesebb lettem, mert van, amit  senki sem tud...

"Egy sötét titkot őrizők, amit pár emberen kívül senki sem tud vagy is inkább egy csoporton kívül. Én nem az vagyok egy ideje, akinek hiszik. Pár éve olyat láttam, amit nem kellett volna és onnantól kezdve megváltozott az életem.
Van egy testvérpár.. Az idősebbik Chan Chi Bun és a két évvel fiatalabb Chan Yi Feng.  Mind a ketten vámpírok. Chibun lassan betölti a huszonkettedik életévét, de ennek ellenére ő az, aki jámborabb a testvérek között, míg Yifeng kegyetlen és goromba. Évekig azonos csoport tagjai voltak, ahol a főnök keze alá dolgoztak, de Fang megelégelte, hogy minden piszkos munkát ő végez, így néhány hozzá hasonló vámpírral szövetkezett, hogy végezzék kis a főnököt, ami sikerült is, habár Bun ebben nem vett részt, viszont nem is akadályozta a merényletet. Law Heng Tong – a vámpírok fő főnöke – tudott Feng tervéről, de nem ellenkezett. Gonoszsággal és gyűlölettel fűtött természete miatt utálta magát és az egész vámpír létét, csak az éltette, hogy megbosszulja családja kivégzését, ami sok – sok évébe került, de végül sikerült. Innentől kezdve csak azt várta, hogy mikor lesz egy bátor „testvére”, ki végre megfossza utált életétől. Ezért is választotta Fenget és Bunt kezei alá. Feng kegyetlensége és Bun könyörületessége tökéletessé tette számára a várt célt magának. Mind két tanoncát egyformán tanította és kíváncsian figyelte, hogy melyik fiúból lesz később az, aki hasonlít majd rá. Heng Tong halála előtt Bunra bízta a vámpírok legfőbb titkát, ami miatt Feng megutálta, így a főnök halála után elváltak útjaik. Ezzel a döntéssel a nagy vámpír kolóniából két kisebb lett, de Bun „alattvalói” nagy része megelégeltél Bun kegyességét és így inkább Fenghez csatlakoztak. A kis csapatból még kisebb lett. Bunék az évek alatt kifejlesztettek egy technikát, - a titok segítségével - mivel jócskán csak kordában tudják tartani szomjukat, míg Fengék még kegyetlenebbek és erősebbek lettek. Rám Feng talált rám hozzávetőlegesen öt éve az utcán összeverve. Azon az éjszakán áldozatot keresett szórakozásként, s mikor meglátott úgy gondolta, hogy jó tanítvány lennék, így elvitte szállásukra, majd átváltoztatott engem is. Arra kárhoztatott, hogy soha nem hagyhatom el a csoportot, csak egy feltétellel... ha az bátyját megtalálom és megölöm…  Minden nap Feng látogatott meg és tanított a legnagyobb titokban. Miután készen álltam, Feng arra használt, hogy kezdjem el nyomozni bátyja után, aki esküt tett, hogy megöli öccsét és csapatát. Mikor Eli és Kevin megjelent, mint új lakók, rögtön nyomozni kezdtem utánuk, így eljutottam Bunhoz, a főnökükhöz, amit Fengnek el is mondtam remélve, hogy itt befejezhetem az egészet és elhagyhatom új „családom”. Egy baj még mindig volt… nem tudtam Bun pontos tartózkodását. Mivel nem sikerül rövid időn belül ezt is kiderítenem, így Feng siettetés képpen a hozzám álló szeretteim kezdte el megölni.  Szüleim elvesztése után Feng mást szemelt ki magának.... Sorat. Megelégeltem és  kapcsolatba került Elial, rajta keresztül pedig Bunnal, kivel egyességet kötöttem. Ha megvédi megmaradt szeretteim, akkor Fenget átverve közéjük állok és segítek neki öccsét megölni. Mivel Eli és Kevin korban hozzánk közel állnak, így ők beiratkoztak az iskolába, még a többiek másokat tartottak szemmel…"

-         Hara, te menny vissza a buliba, én megkeresem Sorat – mondtam a kocsi kulcsokat Hara kezébe nyomva.
-          Veled megyek, ha már eddig eljöttem. – akaratoskodott Hara.
-          Nem, te szépen visszamész Kibumhoz és kész! – ragadtam meg karját erősen és húzta magam után a kocsihoz, aminek az ajtaját kinyitottam – Szállj be! – mutogattam.
-          Te teljesen megőrültél! – mondta mérgesen Hara, míg beszállt az autóba, aminek becsaptam rá  ajtaját.
-          Lehet, de te ezt úgy sem értheted… - mondtam össze szűkült szemmel, majd megvártam míg szúrós tekintettel elhajt onnan. Amint eltűnt a szemem elől egyből Chanhoz – így hívták Bint, hogy ne legyen túl feltűnő – indultam remélve, hogy Sora náluk van és nem Feng kaparintotta meg.

Hara P.O.V

Míg a kocsiban mérgelődve vezetettem egy férfi lépett ki elém az útra a nagy semmiből. Megijedtem, így ebből elrántottam a kormányt, ami miatt kis híján felborultam, de szerencsémre, csak az útszéli oszlopnak csapódtam neki. Az ijedségen kívül semmi bajom nem lett, így pár másodperc alatt összekaptam magam és kiszálltam a kocsiból, hogy megnézzem lett-e valami baja a férfinak, aki kilépett elém. Mikor megláttam, hogy ott fekszik az úton, egyből oda rohantam hozzá, hogy jobban szemügyre vegyem. Látszólag a férfi eszméletlen volt és semmi komolyabb baja nem lett, de ennek ellenére hozzá se mertem nyúlni, inkább vissza rohantam a kocsihoz, és a táskámban remegő kézzel kotorásztam a telefonom után, közben néha körbe nézetem, hogy nem-e jön valaki, aki segíthetne. Mikor meg találtam a mobilt egyből tárcsázni kezdtem.  Megfordultam és a földön fekvő emberre néztem volna, ha az nem tűnt volna el. Meglepődve kapkodtam fejem körbe, közben megszakítottam a hívást.
-          Hova lett? – suttogtam halkan ott, ahol a fekvő férfi hagytam – I… itt kell lennie… - dadogtam, míg a fejem fogtam meg és tekingettem jobbra - balra. Egy váratlan pillanatban valaki meg ütögette a vállam. Azonnal megfordultam.
-          Kukucs…  – mondta gonoszan mosolyogva a férfi, aki az úton feküdt, amitől  pillanatok alatt elsápadtam és remegve néztem rá. Következő pillanatban a férfi szeme megváltozott és szemfogai megnőttek. Hatalmasat sikítottam, majd teljes sötétség borult rám…

5. rész

Sora P.O.V

Az érintés jég hideg volt és némi férfi parfümöt is éreztem annak ellenére, hogy az ablakban velem szemben a szél fújt be.  Alig pár másod perc múlva megfordultam és CheolYongal találtam szembe magam. Meredten néztem rá, hogy még is hogy kerülhetett ide, de főleg az foglalkoztatott, hogy mit akar pont most, pont tőlem.  Feltehetően részeg, vagy legalább is közel áll hozzá, habár elég normálisnak tűnik. Jó lenne, ha mosolygás helyett inkább beszélne, mert én meg sem fogok szólani az biztos. Míg vártam a szavakat a srác szájából becsuktam az ablakot, ahogy eredetileg is terveztem.
-          Henry említette, hogy fent vagy – törte meg végül a nagy csendet – remélem nem ijesztettem rád nagyon – mosolygott rám azzal szívet dobogtató mosolyával, amivel levett a lábáról.
-          Nem, de hogy is – dadogtam, mint, ha most beszéltem volna vele először – csak nem számoltam senkire – mosolyogtam vissza rá – Mi szél hozott felém?
-          Szembetűnt, hogy ma senkivel nem beszélgettél és nem is táncoltál, pedig egy buliban vagyunk – tette le az italát Kim író asztalára, majd az ágy fele vette az irányt – tudod vártalak ám a találkán…  – fordult felém, míg az ágyra huppant, s mikor elhelyezkedett meg ütögette maga mellett az ágyat – Gyere, ülj le, nem harapok. – oda mentem és nagyot sóhajtva vártam, hogy folytassa – tehát, megtudhatom, hogy miért is nem jöttél el? – kerestem valami jó kifogást, de nem jutott eszembe egy sem, így az igazat mondtam.
-          Nem én akartam veled találkozni, hanem Haraék intézkedtek helyettem – kulcsoltam össze magam előtt ujjaim – így úgy döntöttem nem megyek…
-          Sebaj, de most itt vagy az a lényeg. – Most hogy itt ült mellettem és adja ezt a ”jófiús” szerepet, nem is tudom, hogy hogy mondjam… talán annyit tudnék rá mondani, mint, ha eltűnt volna egy varázsütésre az a csoda, amit annyira istenítettem benne. Ha így van, akkor jobb is, hogy akkor nem mentem el, viszont lehet, hogy csak berezeltem és azért gondolok ilyen zagyvaságokat össze vissza. Mir gyorsan kizökkentett gondolatmenetemből. – Sora … gyere le velem táncolni …
Nem akartam táncolni, már rég elment tőle a legparányibb kedvem is, de végül még is igent mondtam. Megfogta kezem, majd velem együtt az italáért sétáltunk, majd  ki a szobából. Épp, hogy kiértünk a szobából Kimel futottunk össze, aki úgy mosolygott ránk, mint kisgyerek karácsonykor az ajándékaira. Egyből leolvastam az alatt a pár másodperc alatt az arcáról, hogy mit gondolt. Se baj, majd később beszélek vele.
Mikor leértünk sok szem szegeződött ránk. Néhány megvető, volt csodálkozó és teljesen semleges tekintet is, amivel összetalálkoztam. Vajon ilyen tényleg nagy menőnek lenni?


Miután Mirel táncoltam úgy döntöttem, hogy haza megyek, így elköszöntem tőle és Henrytől, majd haza indultam. Furcsa érzésem volt végig. Olyan, mint, ha követnének, de mikor hátranéztem, pár kóbor kutyán és néhány csövesen kívül senkit nem láttam. Annak ellenére, hogy nem vagyok félős, még is gyorsabban kapkodtam a lábaim, hiába mondja a szemem nekem azt, hogy nincs senki, a rossz megérzésem még sem akar csillapodni. Alig teszek meg pár lépést és egy alak tűnik fel a messzeségben, egyenesen velem szemben. Pár határozott lépest teszek meg, majd megállok és körbenézek kissé félve. Az alak még mindig ugyan úgy áll ott, mint másodpercekkel ezelőtt és az az érzésem támad, hogy engem néz. Pár apró lépést teszek meg és ekkor ő is megmozdul és felém tart.
-          Fene ebbe a pocsék közvilágításba! – morgolódok magamban, hisz nem látok semmit a férfiből, aki előttem áll és úgy közeledik, ahogy én felé. Megint körbenézek. Most csak mi ketten vagyunk az utcán, sehol egy lélek. Teljesen olyan érzésem van, mint, ha egy horror film közepébe csöppentem volna. Átnézek a túl oldalra. Látván, hogy ott erősebb a világítás úgy döntök, átmegyek oda, de amint elindulok arra fele az alaki is elindul. Valahol az út közepe fele megállok, és rá nézek. Elmém tele lett a félelem szőtte gondolatokkal.  Elfutnék, de magas sarkúban nem jutnék sehova sem. Egy ilyen felépítésű férfi másodpercek alatt utolérne. Semmi esélyem, ha csak nem jön valaki.
Míg gondolkoztam mit is tegyek az alak közeledni kezdett. Automatikusan hátrálni kezdtem és a félelem kezdett eluralkodni rajtam. A pasas közeledtével a szívem gyorsabban kezdett el verni, lábam és ajkam remegni kezdett. Egyik óvatlan lépésemnél kis híján elestem, így gyors megszabadulva botlásom okától, kezembe vettem cipőm és kétségbe esetten kezdtem el vissza fele futni. Mikor visszapillantottam láttam, hogy a férfi is elkezdett futni, de mint, ha csak játszana velem és élvezné, hogy kis híján összeesek a félelemtől. Befutottam vissza a járdára és ott futottam tovább remélve, hogy találkozok valakivel. Kiabálni nem merte, amúgy sem mentem volna vele semmire. Újra hátra néztem. Abban a pillanatban mint, ha valamit kivenne a kabátjából. Úgy tűnt messziről, mint, ha fegyver lenne. Még jobban megijedtem és szemeim könnyel kezdett megtelni. Cipőim eldobva fordultam be a következő sarkon. Pár métert futva elértem két üzlet közötti rakodó helyhez, ahonnan kinyúlt egy kéz és berántott. Egy nagyot sikítottam, majd azonnal a szám befogva rántott magához és vonszolni kezdett.

Kyoung Jae *Eli* P.O.V

Próbált kapálózni, de erős a szorításom. Még sem hagyta magát. Próbált lefejteni magáról karjaim, s mikor nem ment neki  megharapta kezem, amit ennek ellenére sem rántottam el, inkább erősebben szorítottam magamhoz, kezem meg szájához.
-          A szentségit már, maradj nyugton, vagy itt hagylak a francba! – suttogtam viszonylag halkan a fülébe, majd egy karton dobozokkal megrakott konténer mögé vonszoltam, pontosabban vittem, mert lábai nem érték a földet. Mikor a konténer mögé értem a falnak löktem száját még mindig befogva. Karjaim megragadva egyből rám nézett. Sötét kapucnis pulcsi volt rajtam és egy bőrkabátféle. Az arcom a fényhiány miatt alig láthatta és a hangom sem ismerhette fel. Magasabb vagyok, mint ő, így kilátok a használt dobozok fölött. Még mindig félt, éreztem pulzus számán, de most talán még jobban, mint, mikor menekült.
"Már ketten vannak és mind a kettő velem szórakozik." - Halottam gondolatait, amitől csak mosolyogni tudtam .
-          Csússz lejjebb! – tettem vállaira másik kezem és nyomtam lefele elég erősen, amitől akarata ellenére is gyors tempóban hamar a földre érkezett. Száján ugyan úgy az egyik kezem a másikkal még mindig erősen szorítottam lefele.Leguggoltam vele szembe és próbáltam a konténer mögül kinézni, nem sok sikerrel.
-         Ígérd meg, ha elveszem a kezem nem sikongatsz. – mondtam neki szigorúan, de a kislány csak nézett rám, igaz megszólalni úgy sem tudott volna  – Bólogass, ha érted, amit mondok. – Néztem fel az égre, még magam sem tudom miért, majd vártam, hogy mit "válaszol". Végül kaptam egy félős bólogatást. – Ha sikítasz, kénytelen leszek kitörni a nyakad. Nincs kedvem miattad itt megdögleni! – förmedtem rá, amitől szemei kikerekedtek és, ha jól érzem  kicsordultak könnyei is. Még utoljára meggondoltam, hogy tényleg vegyem el kezem szájától, de mást úgy sem tudtam csinálni, körbe kellett néznem, magammal meg nem cipelhetem, mert csak lassít. Végül elvettem kezem.
-          Mit akarsz tőlem? – csúszott ki száján az első rendes levegő vétel után, habár elég remegő hangon.
-          Most inkább fogd be a szád, később mindent elmagyarázok. – mondtam még mindig olyan mogorva és rideg hangon. Lassan levettem róla másik kezem is, így egyből a konténer és a fal alakította sarokba kúszott remegve, tovább engem figyelve.  – Maradj itt hallod?! Nem akarom, hogy több bajt keverj itt nekem! – parancsoltam rá és elmentem.  Körbe kellett néznem, hogy JiYong itt ólálkodik-e még vagy sem. Gyűlölöm a srácot, néha rosszabb, mint Feng maga. Alaposan körbenéztem a környéken, majd vissza mentem a csajhoz, mielőtt leléphetne. Mire vissza értem a kis nyuszitelefonál. Engem nem zavarna, de semmi ilyet nem engedhetek meg neki.
-          Henry segí… - el sem tudtam mondani, amit akart, mert rögtön kikaptam kezéből a telefont. Remegve és meglepődve néztem rám, míg megnéztem, hogy kit hívott, majd halk ördögi nevetésben törtem ki és hozzá vágtam a falhoz a telefont. Nem kellett volna, jól tudom, de ha más hogy nem érti meg, hogy csinálja azt, amit én mondok neki, akkor nagyon tudom sajnálni. Ha Kevint küldték volna utána valószínűleg már mind kettőjük ott lenne a Feng orra előtt. Össze kellene ezt a kettőt kötni. - ráztam meg a fejem gondolataim után.
-          Nem meg mondtam, hogy ne keverj több bajt? – mondtam nyugodt hangon, miközben leguggoltam elé, de közelebb, mint az előbb. – Na, kislány, fel a fejjel! Nem harapok… egyelőre – nevettem, közben álla alá nyúlva emeltem fel fejét. – Látom, nem ismersz fel. – folytattam még mindig nevetve. Megfogtam karait és felhúztam, ő meg a falnak támaszkodott, hisz alig bírt állni, úgy remegett még mindig. Közelebb mentem hozzá ő meg elkezdett lefele csúszni, de nem hagyhattam. Karjait a falnak nyomtam, hogy megállítsam haladását, majd vissza húztam, hogy egyenes álljon előttem.A nyakához hajoltam és szagolgatni kezdtem halkan kuncogva. Jó az parfümje illata, de engem jobban érdekelt volna az ereiben lüktető vére. – Finom falat lennél – haraptam meg gyengéden nyakát, majd orrom hegyével simogattam tovább.
-          Mit akarsz tőlem? – préselte ki újra magából remegve e szavakat.
-          Nem is vagy kíváncsi, hogy ki vagyok, csak, hogy mit akarok? – húzódott mosolyra szám közben össze fogtam egyik kezembe csuklóit, mit a feje fölé szorítottam, másik kezemmel magam fele fordította fejét. -  Pedig ismersz, tudnod kell, hogy ki vagyok. – Néztem rá, de még mindig csak részleteket láthatott arcomból..
-          Engedj el. Én nem csináltam semmit! Esküszöm… - kérlelt.
-          Tudom, de még is rád vadásznak, még, ha te nem is tudod miért... – hajoltam újra közel hozzá – Túl csini a pofid – simogattam meg arcát – vagy talán a másik ok miatt? – húztam végig egyik ujjam nyakán, míg tekintettemmel követte azt, majd elengedtem csuklóit ő meg egyből a földre rogyott.
-          Kik vadásznak rám? És miért? – kérdezte halkan.
-          Ez a történet közepe, inkább kezdjük az elején. – ültem le tőle nem messze a földre, közben a  falnak támaszkodva, míg ő engem bámult. – Sora vagy igaz? – néztem rá, de nem mondott semmit - Ne is válaszolj, ezt nagyon jól tudom. – nevettem – Kíváncsi vagy, hogy én ki vagyok? Hm? – néztem még mindig rá ő meg rá, de még mindig nem felelt. Ekkor a kapucnimhoz nyúltam és levettem azt fejemről. Mikor meglátta egész arcom egyből felismerhetett, ha már ennyire kikerekedtek szemei.
-          Te… te vagy az? – dadogta halkan míg egy kaján mosolyt ejtettem el válaszként. …

4. rész

Sora P.O.V

Semmit nem aludtam az óta, vagy is hát… nem, nem aludtam, inkább képzelődtem. Képeket kreáltam, amit összeraktam, majd szétszedtem, akár egy kirakóst. Igyekeztem minél élet hűbb képet alkotni, de nem ment.  Túl sok részlet hiányzik, vagy túl homályos…
Egy kósza pillantást vetettem az ablak irányába. Úgy vélem hajnalodik. Nem sok mindent láttam az ágyamon ülve így komótosan felkeltem és oda lépdeltem.  Legelőször a velem egy vonalban húzódó lombkoronát láttam meg. Levelei enyhén mozogtak, ahogy a hajnali hűvös gyenge fuvallattal találkozott.
Lassan feléled a város, egy újabb nap kezdődik meg. Kedvem lenne vissza bújni az ágyban és egy jó nagyot aludni, de úgy sem menne, így lemegyek a földszintre és megcélzom a konyhát.  Míg a kávé lefő készítettem egy vajas pirítóst, amit majszoltam, míg a reggeli újságot hoztam be a lépcsőről. Mielőtt becsuktam volna az ajtót, valami miatta visszafordultam. Magam sem tudom, hogy miért csak meg történt.

***

Eltelt egy hét. Szerencsére semmi nem történt az óta. Nyugodt volt minden éjszaka, a nappalok meg elég pörgősek. Hara, Sora és Kim sokat járt a butikokba. Sok felesleges cuccot és kacatokat szedtek össze. Társult melléjük Kibum  is, habár ő nagyon nem élvezte, de nem is nyavalygott az miatt, hogy le kellett járni a lábát. Hara és Sora nem beszéltek azóta a terhességéről vagy, hogy mit beszéltek Kibumal azon az estén.
Hétvégére Kim egy házibulit szervezett. Az osztálytársak lettek meghívva, meg egy - egy szakkörből -ebből sok volt - a barátai. Sora szerencséjére vagy szerencsétlenségére Mir – még, ha ő nem is az osztályukba járt – és a díszes társasága is hivatalos volt a buliba.  Hara és Kibum később értek oda, van egy kis dolguk, Kim meg el volt foglalva a sokasággal, így Sora egyedül szürcsölte az italját a bárpultnak nevezett asztalnál. Nézelődött jobba – balra, s nézegette a sok embert, ahogy lassan, de biztosan részegre isszák magukat. Este tíz óra felé járhatott az idő, mikor az ajtón Eli és Kevin lépett be. Egyből a tömeg közepére vették magukat. Ahhoz képest, hogy most jöttek, igen csak sok fiúval „pacsiztak” le, főleg Eli. Kevin volt a szerényebb, ő inkább a háttérből figyelt s csak egy – egy hozzá „illő” sráccal kezelt le. Henry egy ideig még nem jelent meg, pedig általában Mirel van össze nőve.

Kim P.O.V

Rengetegen jöttek el, nem is gondoltam volna. Járkáltam az emberek között, örültem, hogy sok nevető arccal találom szembe magam, habár voltak olyanok is, akik már a sárga föld alá itták maguk. Szerencsémre eddig még senki után nem kellett takarítanom és jó lenne, ha így is maradna. Körbe kell járnom az egész házat ellenőrzés ként és jó lenne a nasis asztalt is feltölteni. 

 -         Ahhh... nem egyedül kellett volna ezt szerveznem, így semmi szórakozásom nem lesz ma. - mérgelődtem, mikor a fürdőbe léptem, hogy kicsit felfrissítsem magam. A tükörben nézegettem magam. - Jó lenne, ma valami pasit felcsípni, de ebben a szerelésben nem fog menni... - mondtam a tükörképemnek, majd megtöröltem arcom és elhatároztam, ha feltöltöttem a tálakat felmegyek átöltözni és bele vetem magam a bulizásba.

Sora P.O.V

 Egyedül nem állok be a tánctérre, magamban meg nem fogok beszélgetni, de sajnos elmenni sem mehetek, mert Kim sértésnek venné, na meg Hara is keresne, ha ide érne. Így nem volt mit tenni csendben a falnak támaszkodva néztem, ahogy a csajok és pasik rázzák, amijük van.  Mandy és Sam – a két csere diák – az extra miniszoknyájukkal és az alig takarós felsőjükkel megint csak feltűnést keltett. Minden pasi ott csorgatta a nyálukat rájuk, ők meg élvezték, ahogy dudorodik minden nadrág körülöttük. Szánalom, amit ezek ketten, olykor hárman csinálnak.
Unatkoztam, így elhatároztam, hogy körbejárom a házat és keresek egy nyugodtam zugot, ahol megpihenhetek. Elindultam felfelé a lépcsőn. Ilyen – olyan párok lökdöstek, akik hol fel, hol lejöttek mellettem. Némelyik tuskó miatt, majdnem magamra öntöttem az italom. Abban a pillanatban képeltem volna fel az illetőt, de szerencséjükre szóljon a legtöbbje mind ittas és vágy fűtötte. Nagy nehézségek árán, de feljutottam az emeletre. Nem tudom, hogy mire számítottam, hisz minden szobából furcsa hangok szűrődtek ki, főleg, ahol nem csukták be az ajtót. Ha Kim ezt látná biztos, hogy a falra mászott volna, de én le nem megyek neki szólni. Egy élet mire visszajuthatnék. Körbenéztem, hát, ha találok egy szobát, amit még nem folynak „veszélyes állapotok” , de sajnos az első emelt reménytelen. Már csak egy van, az utolsó esélyem, ha az is telt házas, akkor már csak az udvar marad, de az igazat megvallva nincs kedvem kimenni. Hűvös van és sötét, ami most nem ideális ennyi részeg kanos pasinál. Gyors felrohantam és bementem az első szobába, aminek az ajtaja félig nyitva volt. Ez volt Kim szobája. Gondolhattam volna, hogy ide senki sem fog jönni, - ha csak ki nem adta volna valakiknek bérbe - . Becsuktam az ajtót, mert láttam, hogy egy páros jön felfelé. Nem engedem, hogy innen kitúrjanak. Elterültem Kim ágyán és hallgattam a lentről jövő zenét.

Henry P.O.V

Végre én is ide értem.  Megkerestem Mirt, hogy le "jelentkezzek" nála, majd elmentem az italos pulthoz kérni valamit magamnak. Kerestem Sorat, tudom, hogy számít rám, de nem találom. Talán el sem jött? Nem az nem lehet, Kim biztos hisztis lenne miatta, de amint látom igen jól el van. Körbe jártam a termet végül elindultam felfele. Jó a hallásom, így tisztán hallom az ajtók mögött zajló eseményeket, csak remélni tudom, hogy nem Sora rosszalkodik valamelyik ajtó mögött. Fel megyek még egy szinttel feljebb, de még mindig ugyan azokat hallom, mint eddig. Van egy szoba, Kim szobája. Az csendes, így benézek, veszteni nem veszhetek.  Mikor benyitok Sora elül az ágyon és ahogy sejtem épp meg akar szólalni, de mikor meglát mint, ha megkönnyebbülne és vissza fekszik az ágyra én meg belépek a szobába és becsukom az ajtót.
-          Téged kereslek… - lépek az ágyhoz egy idióta vigyor társaságában.
-          Hát én itt vagyok, de azt hiszem itt is maradok…  - sóhajtotta.
-          Látom, neked sincs sok kedved az egészhez – fintorogtam, hisz nekem is ez a véleményem.
-          Nincs hát! Kim elfoglalt, Hara később jön, ha egyáltalán ide ér Kibumal, a hülye picsák, meg itt illegetik magukat. A zene pocsék, a pia mind ütős és sok a részeg kanos manus. … Még jó, hogy nincs kedvem az egészhez…
-          Miért jöttél el? Talán Cheol Yong miatt? - húztam az agyát, had szórakozzak egy kicsit.
-          Nem, dehogy is! Ha tudtam volna, hogy itt lesz tuti nem jövök el!
-          Akkor meg? Talán van valaki más, aki miatt…
-          Na persze, én meg a pasik? Gondoltad… - vetett rám egy hülye pillantást.
-          Hát én gondoltam, mert mostanában elég sok időt tölt valaki a házatok előtt…
-          Mi? – néztem rám, mint, aki szellemet látott – Honnan tudod?
-          Sokat járok arra…
-          Te magadról beszélsz? – nevette el magát – Minek jársz te „arrafelé” ?
-          Mielőtt azt hinnéd, hogy én leslek, az nem igaz! Apám dolgait intézem és felétek rövidebb…
-          De akkor kiről beszélsz? – látszott, hogy elgondolkozott, gondolom neki is feltűnt, nem csak nekem – Henry… ki vele! – parancsolt rám.
-          Nem tudom, nem igazán figyeltem, hogy ki az, csak feltűnt, hogy mindig látok valakit vagy a fának támaszkodva állni, vagy az ajtó előtt az ablakodat bámulni. Nem akartam említeni, mert azt hittem tudsz róla, hisz a kedved a suliban felettébb boldog volt és kiegyensúlyozott, így úgy gondoltam, hogy valami udvarlóféle…  - Elgondolkozott, majd elmosolyodott. Habár én a helyében nem vigyorognék, persze én tudom, amit tudok – gondoltam magamban – Ki az a srác? – érdeklődtem kíváncsian hát, ha mond valamit.
-          Nem tudom, nem beszéltem még vele…
-          Oda jár és nem is beszéltél vele? Mond inkább, hogy nem akarod elmondani! – mosolyogtam már kínomban.
-          Azt sem tudtam, hogy figyelnek! – mondta teljes nyugodtsággal, mint, ha csak egy dogáról lenne szó – De nem is érdekel. Legalább valakit érdeklek!
-          Hát … oké… - Vetettem egy hülye pillantást és úgy tettem, mint, ha nem is érdekelne. Nem tudom, hogy ki az és mit akar. – Na, de én megyek, mert Mir keresni fog! – nyomtam egy puszit az arcára, majd felpattantam és az ajtóhoz sietettem - Majd találkozunk, addig meg vigyázz a pasikkal, ne hogy elvigyenek Mir orra elől! – kacsintott egyet, majd kiment. Még a szavakat is fáj kimondanom ilyenkor. Igazából Mir egy szemét, vagy is jó fej és normális a haverjaival, de, ha lányról van szó már nem olyan. Nem érdekelt engem, hogy melyik csajt hogy veri át, de mikor említette, hogy Soraval van egy randija elkapott valami furcsa érzés, amit nem akarok érezni, de azt meg főleg nem akarom, hogy más észre vegye rajtam, így lepleznem kell.

***

Abben a pillanatban, mikor Henry kilépett az ablak kicsapódott! Sora gyorsan lemászott az ágyról és oda sietettet, hogy becsukja, de még sem tette. Inkább megállt és nézte a csillagokat. Míg az eget kémlelte, egyszer csak megérintett valaki a vállát...

3. rész

Sora P.O.V

„Álom vagy valóság?” Ezen gondolkoztam magamban, míg tekintetem körbejárta a helyet, ahol épp volt. Valaki megérintette a vállam, majd újra éreztem azt a fájdalmat. Hang nélkül, szemeim szorosan összezárva vártam, míg enyhül, de nem így történt.  Egyre elviselhetetlenebb volt és, ha ez még nem lett volna elég zsibbadást kezdtem el érezni a gerincem, majd a karjaim irányába.  Mozdulni nem tudtam, még, ha akartam is volna. Valaki előttem áll, látni nem látom, de hallom, ahogy veszi a levegőt. Miért van itt? Hogy került ide? Szemem nem mertem kinyitni, nem akartam semmit sem látni vagy hallani, ami most itt van, csak otthon akartam lenni. Valaki megérintette az állam és felemelte a fejem. Szemeim még mindig nem nyitottam ki, nem mertem. Éreztem leheletét annak a valakinek a fülemnél, s csak arra vártam, hogy mondjon valamit, de nem tette, csak mély levegőt vett és hátrált. Féltem, ennyire még talán soha senkitől és semmitől.
-          Chan …. A nevem Chan…. – szólalt meg az idegen, majd mire kinyitottam a szemem eltűnt.

Kim P.O.V

Valami furcsa folt van a nyakán. Nagyon nehezem vettem észre a haja miatt, de csak megláttam. Nézegettem egy darabig, de nem tudtam rájönni mi az, így inkább próbáltam felkelteni miután szóltam Henrynek, hogy a mozi lefújva.
-          Sora… Sora… - szólítgattam folyamatosan, egyszer majd csak fel kel – Sora, hallod? – nyitogatta szemeit, de nem reagált túlzottan.
-          Kim, te vagy az? – vette le homlokáról a vizes ruhát.
-          Azt nem veszed le! Ott hagyod szépen! – fogtam meg kezét – Mond csak mit csináltál?
-          Hol? – kérdezte hülyén.
-          Az ágy mellett a földön.
-          Nincs erőm most magyarázkodni, majd később elmagyarázom. –vette le a fejemről véglegesen azt a nedves vackot – Ezt vidd innen! Nincs szükségem rá! – majd Kim elvettem a ruhát, de ennyivel nem fogja megúszni. Jön a következő kör.

***

Mivel az esti moziból semmi nem lett, így Henry másnap lebeszélt a csajokkal egy parton sétálgatós estét.  Sora és Hara telefonon beszélgettek.:
-          Semmit nem értek, de most komolyan. Tegnap olyan voltál, mint, ha… nem is tudom, most meg fel vagy dobódva?
-          Éppen rossz kedvem volt és ennyi. Nem értem, hogy miért kell ebből ekkora ügyet csinálni? – ordított Hara a vonal másik végéről.
-          Kis anyám nekem ezt nem adod be! Én nem az anyád vagyok, hanem a barátnőd, aki mindig melletted van. Jobban ismerlek, mint te saját magad, szóval nyögd ki, hogy mi a bánatot és haladjunk, mert le megy a nap.
-          Mondom, hogy nincs semmi bajom, leszállnál rólam? – hangja kicsit fenyegetőző volt, de Sora nem félt. Mindig ezt csinálja, ha nem akar valamit elmondani.
-          Akkor kikérdezem Kibumot, ő úgy is dalol nekem nagyon szívesen…
-          Na azt próbáld meg! Akkor lesz neked véged!
-          Hara, sürgősen beszélnünk kell és most nem viccelek! Este gyere át, itt alszol nálam és nem vagyok hajlandó vitázni veled! – Sora bevetette a szigorú énjét.
-          Nem megy, ma Kibumbál leszek…  Van pár dolog, amit meg kell vele beszélnem...
-          Jó, de előtte sem tudnál át jönni? Nekem is mondanom kellene valamit neked.
-          Nem ígérek semmit, majd meglátom.
-          Meg, majd várlak… szia…

Sora P.O.V

Este van, késő este. Elfáradtam Henryvel való sétám alatt. A lábai sajognak és alig élek. Állítom ennyit mostanában nem sétáltam, mint ez alatt a pár óra alatt. Henry aggódik értem, már túlságosan is a kelleténél, habár jól esik, csak most nem jó ötlet még azért is aggódnom, hogy ő aggódik. Kár, hogy el akartam vele menni este moziba, mert, akkor most nem tudna erről, legalább is nem most. Nem tudtam, hogy volt nálam este, mert mire Kim felébresztet késő este volt és ő meg már addigra elment. Szerencsémre nem kérdezősködött se ő, sem pedig Kim, hogy még is mi történt. Valahogy ez felett elsiklottunk, ami nem is baj, hisz nem tudtam volna nekik semmit sem mondani, hogy mi miatt ájultam el, ha meg valami mesét találtam volna ki, azt úgy sem hitték volna el. Míg másoknak könnyen tudok hazudni, nekik nem, egyből levágják, hogy kamuzok.
Gondolkozásom egy hang törte meg. Hara állt be a kocsi feljáróba. Száz autó közül felismerem az ő járgányának hangját. Futva igyekezett felém a szobába. Mélabús tekintetét nem tudta leplezni mű mosolyával.
-          Hogy van a kis beteg? – dobta táskáját ágyamra.
-          Nem vagyok beteg! Semmi bajon sincs, csak ti dramatizáljátok túl az egésze.
-          Vagy te veszed az egészet fél várról, nem de?
-          Ne kezdjük el, oké? – nyomtam egy furi grimaszt – Úgy sem azért hívtalak, hogy erről vagy is, hogy rólam beszéljünk.
-          De hogy is nem, én csak ezért jöttem.
-          Te lehet, de én nem ezért hívtalak. –hajtottam le a fejem, majd farkas szemet néztem vele – Mond csak el gyorsan, hogy mi a bajod, mert innen úgy sem mész sehova, míg ki nem bököd mi bánt. Tessék csak elkezdeni, de, ha lehet a mellébeszélés nélkül, ha kérhetem!
-          Hát… - hajtotta le a fejét, majd szép lassan kezét a hasára helyezte. Egyből leesett, hogy mi bántja.
-          Hra… te terhes vagy? – térdeltem mellé az ágyon.
-          Igen. – láttam, hogy kis híján el nem sírja magát.
-          Siiit kincsem, nincs semmi baj!- próbáltam nyugtatni, de könnyei erősebbek voltak és kiszöktem szemeiből-
-          Kris el fog hagyni, ah megtudja. – szipogott - Nem kell neki gyerek és azt sem hinné el, hogy az övé!
-          Uram atyám, mekkora marhaságokat hordasz te itt össze!
-          Pár hete egy buliból mentem hazafelé, persze Kibum nélkül, mert akkor is összekaptunk, és… mielőtt haza értem volna valaki elkapott…
-          Megerőszakolt?
-          Nem, szerencsére, de – nyelt egy nagyot – Kibum azt hiszi, hogy igen, pedig tényleg nem! Olyan hülye! Ha fel jön ez a téma egyből idegbajt kap és veszekszünk, pedig tegnap elakartam neki mondani, de nem ment. Megint elkapta az öt perc.
-          Nézd, nagyon nem tusom, hogy mit kell ilyenkor tenni, de azt hiszem, jobb lenne nem meg tartani.
-          Nem is akarom, de joga van Kimumnak joga van megtudni, na meg csak ő tud segíteni, hisz, ha anyámék megtudják nekem fel is út, le is út, szóval mindenféle képen tudnia kell…
-          Remélem meg tudod vele beszélni. –simogattam meg Hara arcát.
-          Én is remélem, mert tényleg fontos számomra, de ne haragudj, mennem kell. Lassan Kibumnél kell lennem.
-          Menj csak, de várj… Mond neked valamit az a név, hogy Chan?
-          Nem, legalább is ismerni nem ismerek, viszont azt a dokit abból a filmből úgy hívják. – nézek rá furán – Tudod, ahol AIDS-es a doki.
-          Aha –bólogattam, közben fogalmam sem volt, hogy kiről beszél – Azért köszi. – keltem volna fel az ágyról.
-          Nem kell, maradj csak, úgy is rohanok! Szia, majd beszélünk.

Ezzel el is ment, én meg maradtam egyedül. Nem sokkal később lementem és ellenőrizem az ablakokat és ajtókat, hogy be vannak e zárva, majd csináltam egy levest magamnak, s míg hűlt letusoltam.
Vacsora után visszamentem a szobámba és folytattam tovább az olvasást. A séta miatt gyorsan elaludtam.

Kibum P.O.V

Csendes volt az este. Kint ültem a teraszon és teát kortyolgattam. Vártam szerelemem, így neki is hoztam teát. Látom már az autójának fényszóróit, így letettem a csészém és felálltam. Mikor kiszállt cseppet sem látszott boldognak, amitől a mosoly, ami eddig arcomon volt eltűnt egy szempillantás alatt. Lassan közeledett felém, ami nekem nem tetszett, de vártam, s mikor ide ért hozzám azonnal elkezdett beszélni. Az hittem szívbajt kapok, mikor Hara elém állt azzal a feltételezéssel, hogy gyereket vár, de, ami sokkol az az, hogy tőlem. Én szeretnék gyereket, de csak később. Még túl fiatal vagyok hozzá és ő is. Mind ketten suliba járunk. Egyikünknek sincs állása. Miből tarthatnánk le? Eltudom képzelni milyen fejet vághatok most, de nem tehetek róla. Bármennyire is szeretem ezt át kell gondolnom, nem tehetek mást. Otthagytam szerelmem és bementem, majd a kanapéra feküdtem és a mennyezetet kémlelve gondoltam át mindent.

Hara P.O.V

A sírás határán voltam mire végig mondtam Kibumnak a mondani valóm. Megijedtem tekintete miatt, ami csak rám szegeződött. Én már bele törődtem a tudatba, hogy anya leszek és már azt is elterveztem, hogy mit hogy fogok csinálni, hogy jó legyen, de őt nem akarom elveszíteni. Ugyan úgy beleképzeltem a jövőnkbe. Miután Bumie bement a házba leültem ugyan oda, ahol ő ült. Kezembe vettem a teát, amit nekem készíthetett ki és vártam. Eltelt vagy fél óra, mire kijött, habár láttam hogy nincs sokkal szebb színben. Nem vitte túlzásba, csak annyit nyögött ki:

-         Tartsuk meg. - majd rám nézett és mosolygott. Ezek után oda ült mellém, gyengédem megcsókolt és átölelt. Egy órát ülhettünk kint beszélgetve, s míg Bumie vissza ment még egy teáért én nagy boldogságomban írtam Sorának.

Sora P.O.V

 Az sms jelzőm hangjára keltem fel. Hara írt:
„ Megbeszéltük, minden oké!” – elolvastam, majd szinte azonnal visszaaludtam.

Látok valakit a szobámba megjelenni, majd eltűnni. Az ágyból nem tudtam egy centit sem mozdulni, csak a fejem bírtam valamennyire forgatni. Míg pislogtam egyet már ketten voltak és nevettek, de olyan igazi gonosz nevetés volt. Nevetésük abba hagyták és meghajoltam azelőtt, aki épp a folyosóról jött be a szobámba. Az alak, nem túl lassan, de nem is túl gyorsan közeledett felém. Nem túl messze tőlem láttam pirosan izzó szemeit és elég hegyes és nagy fogait, amik gonosz mosolya alól villantak ki. Mást sem tudtam csinálni, csak felváltva hol szemeit, hol pedig fogait figyelni, ami egyre közelebb és közelebb kerültek hozzám. Menekülni akarok, de nem megy. Éreztem, hogy valaki megérint … felsikítok….

Az ágyam tiszta víz volt, párnám és takaróm a földön hevertek ágyam két oldalán. Szobám ajtaja és ablakom nyitva van, pedig én becsuktam.  Erősen zihálok és ijedten nézek szét a szobában, de semmi mást nem látok furcsának. Rohantam le, hogy megnézzem a lenti részt, de ott semmi sem volt nyitva. Minden úgy állt, ahogy hagytam. Csak a szobám, csak az a szokatlan…. már megint….

Totálisan hatalmába kerített a félelem. Aludni nem mertem, mert mi lesz, ha újra álmodom, vagy, ha nem is lom volt, hanem valóság… nem tudom, de már most félek a következő éjszakától….

2. rész

Hara P.O.V

Itthon vagyok egyedül. Ülök a kád szélén egy bizonyos pontra meredve és gondolkozom. Nem tudom mit tegyek. Tehetetlennek érzem magam. Miért nem vigyáztam jobban? Nekem kellett volna nem Kibumnak, habár ő is ugyan úgy gondolhatott volna erre, mint én. Ahh... teljesen és vissza fordíthatatlanul tönkre tettem mindent. Ha ezt Kibum megtudja elfog hagyni, biztos vagyok benne, hogy így már nem fogok kelleni neki. S még, ha ez nem lenne elég a szüleim elé állni sem merek egy ilyen hírrel. Szeretnek mind ketten, de ezt nem vennék be a gyomruk, még az enyém sem akarja nagyon. Valamit tennem kell. De mit? - Motyogtam magamnak míg a hideg kőre ültem, de rájöttem ezt nem szabad, így gyorsan felálltam onnan és bementem a szobába. A tükör elé álltam és csak néztem magam. Próbáltam elképzelni milyen lenne, ha... nem, nem, ezt inkább most ezt hagyjuk. Ez nekem most sok. Hogy eltereljem gondolataim elfeküdtem az ágyon és a mobilomért nyúltam. Mivel a problémámmal nem akartam foglalkozni, hát, akkor majd máséval. Nehezem bírtam rá Mirt, hogy találkozzon Soraval, de én nagyon akartam, legalább egyszer, hogy Sora had örüljön ennyi év után. Kikerestem a számát, s mielőtt megnyomtam volna a hívás gombot nagy levegőt vettem és tárcsáztam.

***

Minden óra eltelt, de az újak sehol, viszont ezt elmondható Kimről és Hararól is. Órákon bent vannak, de , ahogy kicsengetnek, mint, ha a föld nyelné el őket. Sora még mindig kitartott az mellett, hogy a nem megy el a randira. Könyvét bújta és így sétált szép lassan, hisz szép az idő, így úgy gondolta ráér... mindenre. A könyvvel egybe olvadását a telefonom csörgése töri meg. Mikor a kijelzőt nézte, rejtett számot mutat, így habozott egy ideig, hogy felvegye, de a kíváncsisága győzedelmeskedett.

Sora  P.O.V

Nagy meglepetésemre Hara van a vonal túloldalán. Minden áron rá akar venni, hogy menjek el a találkozóra. Már tíz perce keresem a jobbnál jobb kifogásokat, de hajthatatlan. Csak mondja, mondja és mondja ...
-           Hara...Hara...Hara, figyelnél rám egy picit?
-           Hogy ne, mond csak... - állt le végre a fecsegéssel és csendbe maradt.
-           Nem megyek el a ''tökéletes'' pasival találkozni és vita lezárva!
-           De ne csináld már! Tudod mennyit szenvedtem mire megtaláltam neked? - mondja kicsit lehangoltam, de tudom, hogy csak azért teszi, hogy beadjam a derekam. Túl jól ismerem már.
-           Sajnálom, most hajthatatlan vagyok, de ha ennyire ''tökéletes'', mond Kimnek, hogy menjen el ő helyettem vagy menj el te...
-           Nem.. nem és nem! - szinte már kiabál a telefonba - Neked kell menned... na... kérlek, csak próbáld meg! ....A kedvemért... - nincs más választásom, hazudnom kell neki.
-           Jól van, ha abbahagyod a szekálást, elmegyek arra a randira .... Remélem, most örülsz!
-           Iiiiiiiiigeeeeeeennn - elképzeltem, ahogy örömtáncot jár - akkor tudod, hogy hova kell menni és mikor?
-           Igen, a papíron rajta van....
-           Ha haza értél hívj fel és mesélj!
-           Nem lesz nagy mesélés az biztos! - gondoltam magamba, majd elköszöntem és a telefont is kikapcsoltam, ne hogy eszébe jusson még valami hülyeség. Újra belebújtam a könyvbe. Nem telhetett el tíz perc újra kizökkentem az olvasásból. Neki mentem valakinek a átkelő előtt pár méterrel. A könyv kiesett a kezemből, kis híján rá nem léptem.
-           Nem tudsz vigyázni?
-           Bocsánat! - nyögtem ki miközben hajoltam le a könyvemért. Mikor felálltam és az alakra néztem, - kit majdnem fellöktem - majdnem leültem. Szembe találtam magam a beképzelt új sráccal. Azt az önelégült fejet, amit abban a pillanatban produkált, mikor felnéztem rá, talán soha nem felejtem el.
-           Nézzenek oda, ki tévedt erre felé? Mi járatban? - vigyorgott, mint a kisgyerek a nyalókának.
-           Ezt én is kérdezhetném tőled...
-           Nem mint, ha rád tartozna...
-           Ezt én is így gondoltam...
-           Beképzelt liba! - mondta, mint, ha tudná, hogy nem hallom.
-           Bunkó! - vágtam rá rögtön. Ettől a pasitól a falra fokok mászni és az, hogy előttem ül még rá tesz egy lapáttal. Másik helyet kell keresnem magamnak, mert ezt nem fogom bírni.

Kyung Jae *Eli* P.O.V

Nem is tudom hogy mehettem bele ebbe a hülyeségbe. Elég lett volna, ha az a bolond jár iskolába engem meg kihagynak ebből az egészből. Lenne jobb dolgom is, mint hogy egy hisztis kislányra vigyázzak. Nem elég, hogy úgy csinálok, mint egy jól fizetett őr, de még nap közben is a nyávogását hallgassam? Na nem, ebből nekem nem kell. Habár, most, hogy így megnézem.... - kalandozott el tekintetem a kis csajon. Á, még sem. Egyszerűbb lenne leütni és bezárni egy pincébe. Ott legalább elgondolkozna egy kicsit.- mérgelődtem, míg követtem észrevétlen.

 ***

Másnap reggel furi dolgok történtek, legalább is Sora számára. Mint, ha valaki feküdt volna mellette, továbbá az ablak is nyitva volt. Felkelt és becsukta az ablakot, mert igen csak hűvös volt oda kint. Míg készülődött a suliba folyamatosan bele borzongott a gondolatba, hogy valaki járt a szobájában, míg aludt. Kezdett kicsit ideges lenni emiatt. Elment a suli háta mögötti pályára. Szerencsére ma ott voltak a fiúk, így volt kit figyelnie. Henry mikor észre vett egyből oda ment.

Henry P.O.V

-           Jó reggelt kis csaj! - borzoltam össze a haját, miközben leültem mellé a törölközőm szorongatva.
-           Neked is jó reggelt. - mosolyog rám.
-           Hol voltál tegnap reggel? Kezdtelek hiányolni.
-           Ti nem voltatok itt, pedig hátra jöttem...
-           De, itt voltunk csak egy órával később. - nevettem.
-           Tudod, hogy akkor nekem már órám van.
-           Tudom, de fel vagyok töltődve, szóval piszkálódni van kedvem...
-           De ne engem piszkálj már, ma reggel hisztis vagyok, nem látszik?
-           Nem igazán... - mosolyogtam - de mesélj nekem valamit. Minden okés?
-           Azt hiszem igen. Nincs kedved este átjönni? Már halálra unom az agyam otthon egyedül!
-           Tudok jobbat! Szólj Kimnek és Haranak, hogy jöjjenek ők is és elmegyünk moziba, majd vacsorázni, mint régen...
-           Jó ötlet, de...
-           Nincs semmiféle de! Most adnak a moziban egy jó filmet, meg akarom nézni, de a Mirék nem akarják megnézni, én meg egyedül nem akartam szóval kihasznállak. Jó kis horror, ezt nem hagyhatod ki... tudom, hogy szereted.
-           Mir biztos, hogy nem akar eljönni?
-           Ne hogy már Mirtől függj. Szóval akkor jössz vagy nem?
-           Értem jössz az ezüst csodával?
-           Még szép! -  adtam egy arcára egy puszit - Akkor most megyek, mert nem sok időnk van és jönnek a vagányok a pályára. Hatra ott vagyok érted és ne felejts el Kiméknek szólni! - kiabáltam vissza neki.

Sora P.O.V

Miután kinézegettem magam a fiúkon felmentem a zeneterembe. Meg döbbenve láttam, hogy a két lógós ül a földön. Ők nem tudják, de a zeneterembe be lehet menni, és nem kell kint várakozni, de nem baj, had szenvedjenek. Mikor meglátták, hogy megyek feléjük Kevin azonnal felpattant és kedvesen jó reggelt kívánt, majd én is neki. Kinyitottam az ajtót, majd bementünk. Én beültem legelőre, ők meg maradtak hátul. Hogy semmiféle beszélgetést ne kelljen velük lebonyolítani zenét hallgattam. Épp hogy meghallgattam egy két számot Kim rohant be az ajtón. Először a két fiút vette észre. Azt hitte, hogy rossz terembe jött be, így kiment és megnézte az ajtószámozást, majd visszajött. Jót mosolyogtam rajta, mikor végre rájött, hogy jó helyen jár. Szóltam neki, hogy én is itt vagyok. Mikor meglátott, mint, akit puskából lőttek ki, olyan sebességgel szaladt oda hozzám.
-           Sziiiiiia! Milyen volt a randi? - szinte tudtam, hogy ez lesz ma a téma.
-           Szia, olyan átlagos. - azt hiszem ideje valamit beadagolni, tehát kezdjük az elején.
-           A pasi vagy a randi?
-           Mind kettő...
-           Ugye milyen szép zöld szeme van?
-           Ha te mondod, akkor biztos úgy van...
-           Nem is zöld a szeme! - hups, most akkor lebuktam - Te nem mentél el igaz? - nézett rám nagyon csúnyán.
-           Mondtam, hogy nem akarok el menni, de ti nagyon akartátok. Igaz, hogy Becának megígértem, de akkor sem mentem el. Utálom a vak randikat és ezt ti is tudjátok!
-           Nem is volt vak randi, oda írtuk, hogy Mark az... - mivel billegtem a székkel, kis híján hanyatt nem estem, mikor meghallottam.
-           Hogy mi van? Nem írtátok oda, hogy Márkkal kellett volna találkoznom! ... Ezt nem hiszem el...
-           Kis anyám, akkor erre most nem tudok mit mondani...

Remek! Több mint másfél éve várok erre a percre, erre tessék... ez most szívás, de úgy rendesen. Lehet dühöngeni, persze az semmi, még jön Hara, aki le is osztja a fejem.
Kimmel tovább beszélgettem, persze más témáról, mikor Hara is megjelent, de nagyon morcos és szomorú volt. Nem sok idő volt becsengetésig, így csak szótlanul leült Kim mellé és elő vette a cuccait. Nem mertem rákérdezni, hogy mi a baja, de úgy éreztem, hogy nagy baj van.

***

Sora órák után várta Harat a folyosón, de Kibum kíséretében jött ki a teremből, így ejtette az ügyet.
Mivel Kimet még éppen elcsípte, így őt kérdezte meg az esti mozival kapcsolatban. Igazság szerint más tervei voltak, de nem akarta kihagyni ezt a mozi estet, főleg, hogy hallott a filmről és ő is meg akarta nézni. Megbeszélték, hogy fél hat felé átmegy és tőlük indulunk, ahogy azt Henryvel megbeszélték még reggel.
Kim elment, Sora meg elindultam szokásos útvonalamon hazafelé.
Mikor haza ért elkezdett készülődni. Nem sok ideje volt, míg Kim oda ér, így gyors összekapta magam és beleült az álmodozó székbe. Ahogy ült és nézte az alig felhős eget, semmit nem vett észre abból, hogy rajta kívül volt még más is a házban, vagy is pontosabban a szobájában. A nagy semmiből egy  hirtelen nyilallást érezhetett a tarkójánál, így reflexszerűen oda kapott, de mire mondhatott volna pár ''szép'' szót elájult....

1. rész

Kang Junho élete már nagyon rég nem volt a megszokott. Nem lelkesedett túlzottan azért, hogy újra iskolába járjon, no, ha ez nem is jelentett túl hosszú időt az ígéretek szerint. A régi időkben is leginkább kerülte az oktatási intézeteket. 

Nem tudom annak az ütődött Jisungnak mi baja vele. Nem fog bele halni, ha okosodik egy keveset, nem? Én túl élem, akkor mindenki más is...

 Gondolta magámban, mire az előtte ülő férfi dühében rávágott az asztalra.

-      Hogy még is mi a bajom? Ezt még kérdezed? - hajolt közelebb hozzá dühösen. Nagy szemei elég ijesztőnek tűnhettek volna, de Junho már immúnis volt az e fajta tekintetre.

-      Ha már arra van erőd, hogy áttört a gondolatfalam, akkor lehetne ahhoz is, hogy állíts magadon. Ha problémád van menj és beszéld meg az illetékessel. Számomra se boldogság, hogy oda kell mennem.  - állt fel hanyagul székéből egy fintort elnyomva.

-     Te sértegetsz állandóan, jó hogy odafigyelek. - mondta gúnyosan, ugyan olyan fintort vágva, mint a másik. Aztán felállt és sietősen, szinte már duzzogva ment ki a teremből. Junho követte egy halovány mosoly kíséretében.

Nem túl nagy vidámsággal ugyan, de elviselték egymás társaságát az iskoláig vezető úton. Amúgy sem volt más választásuk, mivel ők kapták meg a feladatot, és a feladat az szent és sérthetetlen, pláne, ha a Tizenhármak-tól származik. Márpedig ez vitathatatlanul onnan jött. 

Jisung vezetett be a városba, ahol aztán leparkolt az iskola elé. Még mindig nehezen tudta megemészteni, hogy neki is benne kell lennie. Közel a harminchoz eléggé kütünt a többiek közül, még akkor is, ha egyetemről volt szó. Jobb szerette a szóló akciókat, ahol a nyers erejével bármit el tudott érni. Soha nem tartotta magát túl okosnak, és éppen ezért küzdött, hogy a csapat legjobb harcosa legyen. 

-      Kezdésre itt vagyok. - vágta zsebre kezeit és elsétált. Junho nem is akarta tudni, hogy hova. Úgy volt vele, hogy mindegy merre, csak ne legyen a közelében. 

Miután utoljára vetett magára egy pillantást a kocsi tükrében, aggodalommal telien elindult be. Igyekezett a fiatalok szokásit lelesni, és követni, de félt, hogy majd túlzásokba esik. Bár ő sem nézett ki tizenkilencnél többnek, a magatartása és szokásai elég felnőttesek voltak. A kiképzések, s a hosszú évek munkái meglátszottak volna rajta, ha az igazi Junhot hozza be az emberek világába.

Ahogy sétált a falak között, elöntötték az emlékek. Az iskolát, mint rendszer nagyon utálta, de az életet, ami benne volt azt szerette. Még, mikor ő járt nagyon szigorúak voltak mindenkivel, de ennek ellenére mindig ------------------------------------------------itt tartok ><

 Mikor a földszint végéhez értem kinéztem az ablakon. Láttam lent egy lányt. Mivel a takarítón és a titkárságon dolgozókon kívül senki sem volt bent, gondoltam kimegyek hozzá és bemutatkozom.

Sora P.O.V

Reggeli egy hosszú órámat a kosárlabda pályánál szoktam eltölteni, ahogy csorgatom a nyálam egy srác után, persze feltűnés nélkül. Igazság szerint rég ismerem, hisz a fiúbarátom egyik jó haverja, így mondhatom, hogy valamilyen szinten barátom, hisz nem egyszer csináltunk már hülyeségeket együtt. Mikor kiértem a pályához megdöbbenten láttam, hogy senki nem volt kint, pedig minden áldott nap ide járnak ki és eddig soha nem volt rá példa, hogy kiadják a reggeli edzést. Csalódottan megfordulva órámra pillantottam, Nem figyeltem - minek is, hisz rajtam kívül senki nem jár be órák előtt, persze a fiúkat kivéve -  s közben neki mentem valakinek. Mikor felpillantottam, egy ''idegen'' sráccal találtam magam szembe. Sötét barna szeme, éppen hogy csak szőkés barnának mondható haja és nagy aranyos mosolya egyből megfogott. Mikor kinézegettem magam a srác arcán, kinyögtem magamból egy gyors '' Bocs'' -ot, majd elsuhantam mellette. Nem volt ismerős az arca, azt sem tudom, hogy mit keresett itt, mikor rajtam kívül nincs itt senki. Míg elmélkedtem hirtelen megjelent mellettem én meg majd frászt kaptam, mikor a vállamhoz ért. Látta, hogy megijedtem, így egy csábos mosollyal igyekezett kiengesztelni, amit őszintén megvallva nem nagyon zavart.

-  Bocs, hogy megijesztettelek, Kevin vagyok. - nagy mosoly tekintetében nyújtotta kezét s mikor látta, hogy én nem akarok vele kezet fogni kissé, mint, ha csalódottan, de zsebre vágta

-   Sora vagyok. - igen, ellenséges vagyok egy kicsit, de nem tehetek róla. Sokk ként ért, hogy a nagy semmiből elő bukkan egy ilyen helyes idegen, ráadásul még követ is. Kissé bosszantott, mert nem tudtam, hogy mit akar. - Ha nem haragszol még óra előtt átnézném az anyagot.

-       Semmi baj, de egy felé vezet az utunk. - most meg... beszélhetne világosabban is, mert ebből egy kukkot sem értek.

-       Jó... - majd elindultam a terem felé. Mielőtt benyitottam volna Kevin elém vágott és kinyitotta nekem az ajtót. - Most csakugyan én lennék a bolond, vagy itt valami nagyon sántít?! - gondolkoztam magamban, miközben pakoltam le a cuccaim a padra. Kevin beült a mellettem lévő padba, persze nála semmi nem volt. Nem is értem, hogy hogy lehet így iskolába jönni.

Innentől kezdve nem foglalkoztam Kevinnel, még egy pillantást sem vettettem rá, míg lenem nyúlta a vámpíros könyvem, amit többnyire mindig magamnál hordok.

-  Jó kis könyv... hatszor olvastam el. Melyik a kedvenc részed? - nem törődöm pillantást vetettem rá, majd a saját könyvem fölé néztem.

-   Én még nem olvastam ki, most tartok a kilencedik történetnél, de eddig az tetszett a legjobban.

-   A tizenötödik is hasonló... - erre nem válaszoltam semmit inkább próbáltam a fejembe vésni még pár infót a doga írás előtt. Nem sokkal kezdés előtt még mindig nem volt bent senki rajtunk kívül. Az utolsó tíz percben jött mindenki, szinte egyszerre. Utolsónak egy újabb idegen lépett be. Először azt hittem testvér a két srác, de mikor közelebb jött már annyira nem hasonlítottak egymásra. A most belépő új srácnak inkább szőkés a haja és, ahogy egy kósza pillantást vetett rám, megbírtam állapítani, hogy az ő szeme kék. Ezt nem értem, hogy hogy lehet, habár biztos ki akar tűnni és szemüveg helyett kontaktlencséje van, ami meg ugye lehet bármilyen színű. Még egy észrevétel, talán az új ismeretlen kicsit magasabb lehetett, na meg beképzeltebb is. Én egyből ezt szűrtem le róla. Csak, hogy ne legyen boldog reggelem az ''új'' srác elém ült le, miután Kevinnel kezet fogott. Pár szót vetettek egymással, majd mikor a tanár bejött jófiúként helyezkedett el padban. Hiányoltam Kimet és Harat. Amint e szavakat mondtam ki magamban, be is estek az ajtón. Persze vihogva szokásukhoz híven, de ezt már a tanár megszokta és gyorsan leültette őket. Miközben mentek hátra Hara egy papírt dobott az asztalomra, majd leültek a hátsó sorba.

***

A tanár figyelmet kért, s mielőtt kiosztotta volna a dolgozat papírokat, kihívta a két díszmadarat.

-  Had mutassam be nektek két új osztálytársatokat. Ő Kevin - mutatott a tanár a barnára, majd a szőkére -, ő pedig Kyung Jae.

-   Puff neki, ezek szerint ikrek és itt fognak idegesíteni még három hónapig, míg nincs nyári szünet. ...Ez remek! - gondolta Sora, közben becsapta a könyve maga előtt. Az új diákok elmondták, hogy honnan jöttek és mit csináltak, illetve melyik iskolába jártak, milyen tanulmányi átlaggal. Pár lányon kívül nagyon nem érdekelt senkit így egyesek az ablakon bámultam ki vagy a füzetbe firkáltak. Sora esetében a levelet olvasgatta, amit Hara és Kim nyomott a kezébe óra előtt, main Mirel való randi ideje és helye volt leírva. Mikor Kim és Hara látta, hogy Sora mit olvas össze kapaszkodtam és nevetgéltek. Sora csak összegyűrte a papírt és az asztalára dobta, aminek a két lány nem örült. Addigra hála Istennek a két jómadár befejezte a mondani valóját, így végre neki elkezdhette a dolgozatot írni, persze Kevin és Kyoung Jae, - azaz Eli - kivételével. Kevin a nála maradt könyvet olvasta a pad alatt, Eli csak csendben figyelt és rajzolgatott vagy is nevezzük inkább firkálásnak, mert azt csak figyelem eltérésként szöszmötölt.

 Mint mindig Kibum írta meg leghamarabb a dolgozatot. Nem stréber, hanem csak szimplán nagyon okos fiú. Haranak nagy szerencséje van vele, mert az eszessége mellett benne van a suli legjobb focicsapatában is és egy bandában is tevékenykedik. Hara többnyire Kibumal szokott lenni, így Sora és Kim is sokat tud róla.

Sorban adta be mindenki a dolgozatot, végül Sora is. Kicsengetés előtt pár perccel a tanár elment és mindenki ment a maga kis dolgára. Kevin vissza adta a könyvet Soranak, majd ő és Eli elmentek, de annyira, hogy a következő órára már egyikőjük sem volt a suli területén.