Nem tudom mi történik velem. Az utóbbi időben egyre furcsábban viselkedem, és ez a mostani csak hab a tortán. Myungsoo kutyvaléka ide vagy oda, sem magyarázhatja meg a viselkedésem. A látomás, az érzékeim, és már az agyam is egyre inkább azt sugallja, hogy; itt nincs minden rendben!
Eli átvezetett a nappaliból az egyik vendégszobának szánt helyre. Bár itt vagyok egy ideje, ide még egyszer sem tettem be a lábam. Talán, ha nem vagyok ennyire lesokkolódva magamtól, még el is ájulnék a helytől, hiszem kifejezetten szép. Sokkal, de sokkal szebb, mint az eddig bejárt házrészek. Biztos vagyok benne, hogy ez a ház még fog nekem meglepetéseket okozni.
Idehozóm meglehetősen dühösen és kérdőn nézett rám. Állkapcsa meg volt feszülve, ahogy karjaiban az izmok szint úgy. Ha nem lettem volna annyira elfoglalva saját magammal, még valamilyen ízes megjegyzést is teszek jelenlegi kinézetére. De ekkor a sajátoméra is tennem kellene. Arra meg ugyan nem fogok. Hajam kócos volt, arcom fehér, és a szemeim még mindig a fehér-kék színben világítottak. Ezt is csak onnan tudom, hogy közvetlen Kyoungjae mögött egy ovális, fekete-ezüst keretű tükörben láttam magam. Előtte pedig, egy pillanatra talán, mint, ha kikerültem volna saját testemből, és mint, csak külső megfigyelő lennék az egész eseményben. Még mindig reménykedek abban, hogy csak álmodom, de mint mindig, most sem azt teszem.
Hosszú hezitálás után Eli is megszólalt. Először nem értettem, hogy mit mond, mert kissé zavarosak voltak szavai, de mikor majdnem üvöltött, már tisztult a helyzet.
- Mi a fészkes francot csináltál!? - Emeli fel karját, ezzel jelezve, hogy a kérdést most inkább Kevin irányába célozza. Bármit is, nekem sincs fogalmam róla, de ezt hogy magyarázzam bele abba a csöppnyi agyába? Szinte lehetetlenség, mivel mindig csak azt érti meg, amit akar, ez meg szerintem amolyan "mond el, hogy hogy csináltad" típusú kíváncsiság. Persze csak szerintem.
- Ha tudnám, én volnék a legboldogabb... - dünnyögöm neki oda, míg kikerülve, a tükörképem vizsgálgattam. Amit láttam egyszerre volt rémisztő, és hippervagány.
Mindig is gondolkoztam valamilyen átlagon felüli lencsén, de sose jutottam el odáig, hogy be is ruházzak rá. Most meg egycsapásra csak úgy lett egy, ráadásul kínoznom sem kell szemeim a lencse berakása miatt. Sápadtságom ellenére vigyorogtam tükörképemre. Megnézegettem magam mindenféle frizurával, és tökéletes volt minddel. Jó, hát ugye nem álltam neki ott vasalgatni, göndöríteni, csak ide oda fésülni, hanem csak úgy nagyjából fogtam, húztam, vagy göndörítettem össze. Ahogy ott nézegettem magam, rájöttem, hogy nagyon szép vagyok. Ezt most nem iróniából mondtam, hanem úgy is gondoltam. Úgy éreztem, hogy nem igen akadna tőlem szebb lány a világon, márpedig vannak kihívók. Tökéletesnek láttam egész valóm. A hibáim, amik eddig szemet szúrtak, eltűntek, és csak egy tökéletes, már-már csak photshoppal elérhető nőt láttam. Nem is kislányt, vagy lány, hanem nőt.
- Hé, hozzád beszélek! - Rántotta meg karom Eli, amire kénytelen voltam saját magamról levenni szemeim.
- Hallok én mindent, nyávogós barátom. - Vigyorogtam rá. A tudat, hogy nagy kárt nem tud most bennem tenni, bátrabbá tett. Az a Sora, aki belépett ide eltűnt, és helyét a sokkal bátrabb vette át.
- Akkor beszélj! - Ült le a szoba közepén lévő fotelba, ami velem volt szembe, mikor megfordultam. Nekitámaszkodva a tükrös szekrénynek, sóhajtottam. Nem tudtam neki mit mondani, viszont addig nem hagy békén, míg nem állok neki elő valamivel. Tehát le kell szerelnem egy mesével. Már csak az a kérdés, hogy túlozzak, vagy ne? Egyébként is, mindegy mit mondok. Úgy sem hinne nekem, akkor meg...?
Bár jól esett volna egy nagy adag hazugságot összehordani, én még is azt mondtam el neki, amit láttam, míg kiütött állapotban fetrengtem az ágyban. Semmit nem tudtam leolvasni arcából. Megint. De nem is nagyon zavart. Én elmondtam az igazat - ha már rávettem magam -, így ossza be azt. Ha tetszik tetszik, ha nem nem.
A nap további részében egyedül voltam, szinte. Mikor visszakerültem az Elial közösen lakott szobába, nem volt semmi máshoz sem kedvem, csak feküdni. Egyrészt, mert fájt a fejem, másrészt, meg most olyan érzésem van, hogy nagyon nem vagyok szívesen látott a házban. De ez van. Ők rángattak ide, ők kevertek bele, hát igyák meg a levét. Chibun látogatott meg pár percre kora délután. Mostanság nem láttam, s bár ő lenne a két idióta főnöke, igen keveset tartózkodik itt. Annyira mondjuk nem is nagyon érdekelt a dolog, csak hát még is most eljött és személyesen. Ő maga, nem üzenve. Ezt furcsálltam, de biztos voltam abban, hogy hallotta azt, ami történt, így nem vetettem neki nagy feneket. Különösképpen nem próbált meg belőlem semmit sem kiszedni, így kissé kínos beszélgetés után elment, én meg pihentem tovább.
Fejzúgásom, és gondolataim közepette megszunnyadtam. Valami kopogásszerűre ugyan felriadtam, de mikor felálltam megnézni, hogy honnan jön, a lábaim összecsuklottak, és megint sötétség lett.
Visszakerültem Byunghun oldalára. Ugyan oda, ahonnan eljöttem. Éppen annál a mozzanatnál tartottunk, mikor az az idegen jött és a fülébe súgott. Ahogy akkor, most sem hallottam semmit, de kevésbé érdekelt, mint akkor, így helyette csak tettem egy lassú forgást. Mindenhol sírok voltak, vagy kripták. Egy-egy kóbor tuja törte csak meg ezt a végeláthatatlan márványtengert. Kevés szép, és új síremlékek voltak ott. Legalább is körülöttem. Az írásokkal nem foglalkoztam, mert annyira nem akartam elmélyülni benne, csak az időt akartam eltölteni, míg pusmogtak a fiúk. Mikor visszaértem a kiinduló pontomra, a srác meghajolt és szélsebesen távozott. Byunghun szeme ugyan olyan árnyalatban pompázott még mindig, mint az enyém a nap nagy részében. A történések miatt, őt is vonzónak tartottam. Míg magam egy kicsit ijesztőnek, őt kicsit sem. Lehet, hogy az előző találkozásnál volt bennem egy kis félsz tőle, de az mostanra megszűnt. Inkább csak ámulattal csodáltam szemeit, és enyhén szögletes keretezésű arcát. Nagyon imponált.
Újra belé karoltam, s mentünk tovább a macskaköves hosszú járdán. Jó érzéssel töltött el mellette lépkedni. Egyfajta kellemes kisugárzás áradt belőle, amitől minden porcikám nyugodt volt. Mint mondtam már, olyan érzés, mint, ha otthon lennék. Sokat nem kérdeztem tőle, csak merengtem a Holdra, és, ha nem Byunghun arcát, akkor azt csodáltam.
- Szép igaz, Úrnőm? - Fogott rá balomra kicsit erősebben, de még is gyengéden.
- Igen, az. Úgy érzem, hogy a világ egyik legszebb pontja. - mosolyogtam rá.
- Selene ezt biztos bóknak vette... - mosolyodott el. Nekem meg csak egy gondolat járt a fejemben. Ki az a Selene? Tanácstalanságom megéreztette, mert folytatta. - Tudod, Selene a Hold istennője. Helios és Eos testévére, Hyperion és Theia lánya. Végül is mi nem foglalkozunk vele. A Holdünnepélyen ugyan úgy tisztelgünk előtte is, de nem vagyunk közvetlen kapcsolatban, így nem is pocsékolnék rá több szót. Remélem ezt nem veszi sértésnek és te sem Sola. - Gondolom, hogy nem, de hát nekem ez már így is kacifántos. Addig értem, hogy görög mitológia, de soha sem érdekelt annyira, hogy így eszembe jusson minden róla. A Hold az nekem hold. Semmiféle istennő nem jut róla eszembe, ezt meg úgy érzem rövidesen elfogom felejteni, de hát mindegy. - Aggódsz az ünnep miatt? - terelte át a szót.
- Nem. Kicsit sem. Inkább várom már...? - néztem rá félve, mert fogalmam sem volt, hogy mit kellene rá válaszolnom. Remélem, hogy ezzel jó pontot szereztem.
- Örülök. Sok követője, alattvalója, szolgálója és csodálója fog megjelenni. Természetesen mint mindig, most is veled leszek, én istennőm. - mondta ki úgy, mint, ha tényleg egy isten lennék. Pontosabban istennő.
- Byunghun, még is milyen ünnep lesz ez pontosan? - Tértem rá az engem inkább foglalkoztató kérdésre. - Értem, hogy valami miatt engem ünnepeltek, de még is mi okból, és hogy? Hol voltam eddig, és egyáltalán ki vagyok, hogy ekkora cécóra készültök?
- Oh, azok a nyomorult emberek. Elrontották a gyönyörű szókincsed. -Állt meg, s fordult elém. Bal kezét felemelve megsimogatta az arcom. Keze hűvössége megborzolta érzékeim. Szép szemeivel végigmért, majd nagyot sóhajtott halkan. - De a szépséged legalább meghagyták. - Pislogtam, és próbáltam felfogni a dolgokat. Nem értettem, hogy mi baj a beszélőképességemmel. Mióta megtanultam a folyékony beszédet, azóta nem volt gondom vele. A szókincsem is inkább bővül, mint sem csökkenne. Ami tény, az tény, hogy Byunghunnak van egy kis akcentusa. De csak épp akkora, amekkora nem igazán észrevehető, csak, ha nagyon figyelünk. Hozzá képest szerintem én szebben beszélek. Vagy mégsem?
Gondoltam, hogy ezt illik megköszönni,. Itt mpst pontosabban a bókra gondoltam a szépségem miatt, így féllépést távol állva tőle meghajoltam. Mikor visszaegyenesedtem a fejét rázta.
- Ezt többé ne, Úrnőm. Te nem csinálhatod ezt. Senkinek! Egy halandó, vagy faj sem érdemli meg a legnemesebb bókod. Nem méltó rá senki csak az istenek. - Emelte fel állam, és kiegyenesített. Soha se szerettem királylányosat játszani, ha nem úgy játszhatom, ahogy én akarom.
- Ez csak egy meghajlás. Nincs benne semmi csak némi tiszte...
- Csitt, Sola. Kérlek, ezt halasszuk későbbre. Mindenben segíteni fogok neked, hogy visszanyerd igazi éned, de nem most. Mutatni szeretnék neked valamit. - Fogott rá karom helyett kezemre, s kicsit sietősebb léptekkel vágott be az egyik keskeny útra a sírok között.
2014. május 26., hétfő
2014. május 25., vasárnap
38. rész
Mikor pilláim kissé megemeltem, nem láttam semmit. Teljesen olyan érzés fogott el, mint, ha megvakultam volna, de az újabb próbálkozások után egyre tisztább lett a kép. Otthon voltam. Nem az igazi otthonomban, hanem a börtönszerű otthonomban, ahol az az izomagy a börtönőr. Halk és mély hangok szűrődtek a szobán túlról. Eli volt az, illetve Kevin, aki feltehetően épp vitatkozott vele. Túl kába voltam még ahhoz, hogy meg is értsem a beszélgetés témáját, de abban biztos voltam, hogy nem kellemes a hangulat kettejük között. Lassan felnyomtam magam az ágyról, s próbáltam az egyensúlyom bekalibrálni, de nem ment olyan könnyen, mint, ahogy azt hittem. A fejem nagyon a párna felé húzott, viszont az akaratom meg pont felfelé. Ki akartam menni, hogy megtudjam miről pusmognak odakint, de mire összeszedtem magam, már mind a kettő eltűnt. Így tehát feladtam a próbálkozást. Nekidőlve a falnak gondolkoztam el, hogy mi is történt abban az időben, míg ki voltam ütve, de bárhogy is túráztattam az agyam, sehogy sem tudtam rájönni. Semmi értelmet nem láttam a jelenés, és a mostani dolgok között, így annak könyveltem el, csak mellékhatás. De még milyen jóféle!
Felébredésem után úgy fél órával, már eléggé erősnek éreztem magam ahhoz, hogy kimerészkedjek. Egyrészt a hasam vitt rá a dologra, mert nem kedves morgással jelezte, hogy üres a tank, másrészt, meg mehetnékem volt. A fejem hasogatásán kívül, igen aktív állapotban éreztem magam. Félig meddig ugrálhatnékom volt, csak hát az a makacs fájdalom ne lett volna. Gondoltam, ha ettem, majd az is lecsillapodik, és kiaktívkodhatom magam valamivel. Mivel hangos zenéről szó sem lehetett, így vittem magammal a zenelejátszóm, majd fülesem bedugva kezdtem el hallgatni a zenét. A megerősödött hallásom miatt az eddigi normál hangerő túl hangos volt. Mikor megszólalt a zene úgy dobtam el magamtól a készüléket, mint, ha csak forró vas lenne. Megijedtem. Egész egyszerűen megijedtem a saját lejátszómtól. Értetek már ilyet? Mert én eddig nem, így ez most kifejezetten rosszul esett. De hát ez van. Mikor összébb szedtem a kütyüt, a minimumra vettem vissza - ami így is bőven elég volt -, s haladtam tovább a konyha felé. A hűtőszekrényt feltárva tárult elém megannyi finomság. Egyszerűen nem tudtam választani, így mindenből vettem ki, ezzel meglepetést okozva még saját magamnak is. Leülve a sok étellel, enni kezdtem, míg dudorásztam kedvenc számaim sorba. Annyiszor hallgattam már őket végig, hogy tudtam a sorrendet, így még mielőtt elkezdődött volna, én ütemre dobogtam lábammal, s mozgattam felsőtestem. Mostanában kevés ilyet csináltam, így kifejezetten jól éreztem magam. És ez is meglepő, de nem bántam. Tényleg jót tett a lelkemnek.
Evés után egy hatalmas koffeinadagot juttattam a szervezetembe, amitől még inkább felpörögtem szinte közvetlen a bögre kiürítése után. Tovább hallgatva a zenéket, perdültem táncra még ott a konyhában. A mosogatást is így végeztem el. Épp szám váltásnál tartottam - nem volt kedvem a lassú számokhoz, így azokat elnyomtam -, mikor a szőke jelent meg semleges pofával a konyha, és nappali közötti holttérben. Nem mondott semmit, csak állt és bámult, én meg úgy csináltam, mint, ha ott sem lenne. Bennem volt a bosszúvágy, így tudván, hogy nem épp a legszebb a hangom, énekelni kezdtem. Itt is meglepődtem. Átlagosan a mi nemzedékünknek jó hangja van. Valami jó bekódolást kaptunk az égiektől, s bár én az átlagállatihoz tartozom - úgy éreztem mindig is -, most még is felemelkedtem a legjobbak közé. Bármennyire is tűnik nagyképűségnek, ez most tényleg így volt, és így meg szinte kiélvezve a helyzetet zendítettem rá teljes átéléssel. Nem bírtam a véremmel. Szembeállva Kyoungjaevel ráztam magam neki, mint valami jól betanított táncoslány. Menet közben kihúztam a fülest a lejátszóból, feljebb nyomtam rajta a hangerőt, s a pultra tettem, míg a fülest hajítottam el egy könnyed mozdulattal. Lassú léptekkel közeledtem felé. Folyamatosan tartottam vele a szemkontaktust, s bár semmit nem akartam tőle, most még is úgy viselkedtem, mint egy kiéhezett vadállat. Pezsgett a vérem, s minél közelebb értem hozzá, annál inkább vágytam arra, hogy megérintsen, vagy, ha nem is ő, akkor legalább én őt. Elé érve szinte rátapadtam. Teljes mértékben bejárta mind két kezem felsőtestét, s ott tapogattam, ahol értem. Ekkor már teljesen elvesztettem magam felett az irányítást, és hagytam teret a mindig is bennem szunnyadó kis kurvának. Bármennyire is durva ezt kimondani, máshogy nem tudom megfogalmazni. Titokban mindig is olyan akartam lenni, mint egy sztriptízes táncoslány - csak ruhában, vagy legalább is a lényeget takaró ruhában -, aki mindenkit elbűvöl, és levesz a lábáról. Reméltem, hogy most kiélhetem magam a szöszkén, ha eddig hagyta, hogy rajta tekerőzzek.
Hűvös pillantásai eltűntek, és néha a kék szemét felváltotta a vörös. Beindult. Ez még inkább fűtötte a jelenlegi vad énem, s még inkább rátettem egy lapáttal. Ágyékénak simultam, s köröztem ott fenekemmel lassan, míg kezemmel tarkójához nyúlva engedtem rálátást, mint dekoltázsomra és nyakamra. Mind a kettő gyenge pontja, és ezt nagyon is jól tudtam. Hogy még inkább húzzam az agyát, kezét csípőmre húztam, s elvártam, hogy vegye fel vele a ritmust. A zene ellenére, fejem vállára hátradöntött pozíciója után, meghallottam szívének heves ritmusát. Nagyon élveztem, azt meg főleg, hogy nem őrjöng érte. - Legalább is nem úgy, ahogy szokott. - Mikor átölelt derekamon lévő karjával, s húzta végig ujját nyakamon, kibújtam szorításából. Rosszul érintette, mivel kezem menet közben elkapta, és kis híján felkent a falra. Hatalmas erő van benne, és bár jelenleg nem érzem magam túl gyengének, hozzám képest még így is ezerszer nagyobb az ereje, így nem csoda, hogy buldózerként ért a tette. A zene lejárt, s már egy jóval andalítóbb, erotikusabb dal került a légkörbe. Kék szeme ekkor már végleg átváltozott vörösre. Szomjazott, és hogy pontosan mire, azt csak sejteni lehetett, de a kettő közül nem tudtam eldönteni, hogy pontosan melyikre. Lehet, hogy mind a két érzés ugyan úgy dominál nála felváltva, csak nem tudja, hogy melyiknek engedjen?! Én most engednék bármelyik érzésének, csak tényleg tudnám, hogy melyik az, amit választott. De így majd én választok helyette.
- Te, boszorkány... - suttogta nyakamra, amitől kirázott a hideg. Hajába markoltam, és parancsoltam rá, hogy harapjon meg. Irtózok a harapásától, és egyenesen félek is, de most kívántam. Azt akartam, hogy mélyessze belém fogait, tegyen így magáévá, s érje el azt, hogy letépjem róla a ruhát. Vad bestia akartam lenni, vagy is még ennél is vadabb. Sikított a testem azért, hogy rontson meg. Legyen vad, és mutassa meg, hogy ki ő. Éreztesse velem, hogy mennyire védtelen vagyok és gyenge. Ha összegeznem kellene akaratom, akkor csak annyit akartam, hogy mutassa meg, hogy ki melyik poszton játszik, és ki a vadász, ki a vad. Bezsongtam attól a ténytől, hogy itt lapulok alatta, és, ha minden jól megy el is érem, amit akarok, de ekkor Kevin sipítozása törte meg a varázst. A lépcsőről kiabált oda nekünk, hogy még is mit művelünk? Teljesen ki volt akadva, bennem meg felment a pumpa. Tönkre tette a művem, mivel Eli szinte dobva engedett el. Megrázta a fejét, amire visszatért a kék szeme. Eltűnt a varázs, részemről pedig még mindig ugyan úgy keringett ereimben, mint eddig. Borzasztó érzés, amitől sikítani tudtam volna, és ütni - vágni azt, aki belerondított a játékomba. Mikor Kevin közeledett, én pedig feltápászkodtam a földről - mert, hát ott landoltam, miután elengedtek -, bűn ronda pillantással lépdeltem felé, míg egy számomra ismeretlen nyelven átkoztam. Szemem barnából ugyan olyan hipófehér lett, némi halványkékes árnyalattal, mint Byunghunnak a látomásomból, álmomból.
Kevin arca torzulni kezdett, és fejéhez kapott. Először némán tűrte a fájdalmat, majd felordított. Mikor elé értem ugyan azon nyelven - amin eddig károgtam - mondtam a magamét, s mint, ha kikapcsoltam volna. Hiába akartam abbahagyni, a düh nem engedte, csak már akkor, mikor Kev a földön fetrengett. Talán akkor sem hagyom abba, ha Eli nem rángat el onnan. Utolsó pillantásom is Kevinnek ajánlottam, majd eltűnt a szemem elől, a fal takarása miatt. Csak nyöszörgését hallottam áldozatom felől, és halk zihálását. A fejem megint fájni kezdett, és így tisztult ki az agyam. Ekkor jöttem rá, hogy mit is tettem azzal, aki eddig nekem soha sem ártott.
Felébredésem után úgy fél órával, már eléggé erősnek éreztem magam ahhoz, hogy kimerészkedjek. Egyrészt a hasam vitt rá a dologra, mert nem kedves morgással jelezte, hogy üres a tank, másrészt, meg mehetnékem volt. A fejem hasogatásán kívül, igen aktív állapotban éreztem magam. Félig meddig ugrálhatnékom volt, csak hát az a makacs fájdalom ne lett volna. Gondoltam, ha ettem, majd az is lecsillapodik, és kiaktívkodhatom magam valamivel. Mivel hangos zenéről szó sem lehetett, így vittem magammal a zenelejátszóm, majd fülesem bedugva kezdtem el hallgatni a zenét. A megerősödött hallásom miatt az eddigi normál hangerő túl hangos volt. Mikor megszólalt a zene úgy dobtam el magamtól a készüléket, mint, ha csak forró vas lenne. Megijedtem. Egész egyszerűen megijedtem a saját lejátszómtól. Értetek már ilyet? Mert én eddig nem, így ez most kifejezetten rosszul esett. De hát ez van. Mikor összébb szedtem a kütyüt, a minimumra vettem vissza - ami így is bőven elég volt -, s haladtam tovább a konyha felé. A hűtőszekrényt feltárva tárult elém megannyi finomság. Egyszerűen nem tudtam választani, így mindenből vettem ki, ezzel meglepetést okozva még saját magamnak is. Leülve a sok étellel, enni kezdtem, míg dudorásztam kedvenc számaim sorba. Annyiszor hallgattam már őket végig, hogy tudtam a sorrendet, így még mielőtt elkezdődött volna, én ütemre dobogtam lábammal, s mozgattam felsőtestem. Mostanában kevés ilyet csináltam, így kifejezetten jól éreztem magam. És ez is meglepő, de nem bántam. Tényleg jót tett a lelkemnek.
Evés után egy hatalmas koffeinadagot juttattam a szervezetembe, amitől még inkább felpörögtem szinte közvetlen a bögre kiürítése után. Tovább hallgatva a zenéket, perdültem táncra még ott a konyhában. A mosogatást is így végeztem el. Épp szám váltásnál tartottam - nem volt kedvem a lassú számokhoz, így azokat elnyomtam -, mikor a szőke jelent meg semleges pofával a konyha, és nappali közötti holttérben. Nem mondott semmit, csak állt és bámult, én meg úgy csináltam, mint, ha ott sem lenne. Bennem volt a bosszúvágy, így tudván, hogy nem épp a legszebb a hangom, énekelni kezdtem. Itt is meglepődtem. Átlagosan a mi nemzedékünknek jó hangja van. Valami jó bekódolást kaptunk az égiektől, s bár én az átlagállatihoz tartozom - úgy éreztem mindig is -, most még is felemelkedtem a legjobbak közé. Bármennyire is tűnik nagyképűségnek, ez most tényleg így volt, és így meg szinte kiélvezve a helyzetet zendítettem rá teljes átéléssel. Nem bírtam a véremmel. Szembeállva Kyoungjaevel ráztam magam neki, mint valami jól betanított táncoslány. Menet közben kihúztam a fülest a lejátszóból, feljebb nyomtam rajta a hangerőt, s a pultra tettem, míg a fülest hajítottam el egy könnyed mozdulattal. Lassú léptekkel közeledtem felé. Folyamatosan tartottam vele a szemkontaktust, s bár semmit nem akartam tőle, most még is úgy viselkedtem, mint egy kiéhezett vadállat. Pezsgett a vérem, s minél közelebb értem hozzá, annál inkább vágytam arra, hogy megérintsen, vagy, ha nem is ő, akkor legalább én őt. Elé érve szinte rátapadtam. Teljes mértékben bejárta mind két kezem felsőtestét, s ott tapogattam, ahol értem. Ekkor már teljesen elvesztettem magam felett az irányítást, és hagytam teret a mindig is bennem szunnyadó kis kurvának. Bármennyire is durva ezt kimondani, máshogy nem tudom megfogalmazni. Titokban mindig is olyan akartam lenni, mint egy sztriptízes táncoslány - csak ruhában, vagy legalább is a lényeget takaró ruhában -, aki mindenkit elbűvöl, és levesz a lábáról. Reméltem, hogy most kiélhetem magam a szöszkén, ha eddig hagyta, hogy rajta tekerőzzek.
Hűvös pillantásai eltűntek, és néha a kék szemét felváltotta a vörös. Beindult. Ez még inkább fűtötte a jelenlegi vad énem, s még inkább rátettem egy lapáttal. Ágyékénak simultam, s köröztem ott fenekemmel lassan, míg kezemmel tarkójához nyúlva engedtem rálátást, mint dekoltázsomra és nyakamra. Mind a kettő gyenge pontja, és ezt nagyon is jól tudtam. Hogy még inkább húzzam az agyát, kezét csípőmre húztam, s elvártam, hogy vegye fel vele a ritmust. A zene ellenére, fejem vállára hátradöntött pozíciója után, meghallottam szívének heves ritmusát. Nagyon élveztem, azt meg főleg, hogy nem őrjöng érte. - Legalább is nem úgy, ahogy szokott. - Mikor átölelt derekamon lévő karjával, s húzta végig ujját nyakamon, kibújtam szorításából. Rosszul érintette, mivel kezem menet közben elkapta, és kis híján felkent a falra. Hatalmas erő van benne, és bár jelenleg nem érzem magam túl gyengének, hozzám képest még így is ezerszer nagyobb az ereje, így nem csoda, hogy buldózerként ért a tette. A zene lejárt, s már egy jóval andalítóbb, erotikusabb dal került a légkörbe. Kék szeme ekkor már végleg átváltozott vörösre. Szomjazott, és hogy pontosan mire, azt csak sejteni lehetett, de a kettő közül nem tudtam eldönteni, hogy pontosan melyikre. Lehet, hogy mind a két érzés ugyan úgy dominál nála felváltva, csak nem tudja, hogy melyiknek engedjen?! Én most engednék bármelyik érzésének, csak tényleg tudnám, hogy melyik az, amit választott. De így majd én választok helyette.
- Te, boszorkány... - suttogta nyakamra, amitől kirázott a hideg. Hajába markoltam, és parancsoltam rá, hogy harapjon meg. Irtózok a harapásától, és egyenesen félek is, de most kívántam. Azt akartam, hogy mélyessze belém fogait, tegyen így magáévá, s érje el azt, hogy letépjem róla a ruhát. Vad bestia akartam lenni, vagy is még ennél is vadabb. Sikított a testem azért, hogy rontson meg. Legyen vad, és mutassa meg, hogy ki ő. Éreztesse velem, hogy mennyire védtelen vagyok és gyenge. Ha összegeznem kellene akaratom, akkor csak annyit akartam, hogy mutassa meg, hogy ki melyik poszton játszik, és ki a vadász, ki a vad. Bezsongtam attól a ténytől, hogy itt lapulok alatta, és, ha minden jól megy el is érem, amit akarok, de ekkor Kevin sipítozása törte meg a varázst. A lépcsőről kiabált oda nekünk, hogy még is mit művelünk? Teljesen ki volt akadva, bennem meg felment a pumpa. Tönkre tette a művem, mivel Eli szinte dobva engedett el. Megrázta a fejét, amire visszatért a kék szeme. Eltűnt a varázs, részemről pedig még mindig ugyan úgy keringett ereimben, mint eddig. Borzasztó érzés, amitől sikítani tudtam volna, és ütni - vágni azt, aki belerondított a játékomba. Mikor Kevin közeledett, én pedig feltápászkodtam a földről - mert, hát ott landoltam, miután elengedtek -, bűn ronda pillantással lépdeltem felé, míg egy számomra ismeretlen nyelven átkoztam. Szemem barnából ugyan olyan hipófehér lett, némi halványkékes árnyalattal, mint Byunghunnak a látomásomból, álmomból.
Kevin arca torzulni kezdett, és fejéhez kapott. Először némán tűrte a fájdalmat, majd felordított. Mikor elé értem ugyan azon nyelven - amin eddig károgtam - mondtam a magamét, s mint, ha kikapcsoltam volna. Hiába akartam abbahagyni, a düh nem engedte, csak már akkor, mikor Kev a földön fetrengett. Talán akkor sem hagyom abba, ha Eli nem rángat el onnan. Utolsó pillantásom is Kevinnek ajánlottam, majd eltűnt a szemem elől, a fal takarása miatt. Csak nyöszörgését hallottam áldozatom felől, és halk zihálását. A fejem megint fájni kezdett, és így tisztult ki az agyam. Ekkor jöttem rá, hogy mit is tettem azzal, aki eddig nekem soha sem ártott.
2014. május 24., szombat
37. rész
A borzalmas helyet elhagyva Sora fezlélegzet. Nagyot szippantott a levegőből, ami most friss, és eső illatú volt. Megborzongott, mikor egy erős, és lassú szívdobogást kezdett el ezzel egyidejűleg érezni. Tekingetett jobbra-balra, de Elion és magán kívül senkit sem látott. Mellkasához kapott, de az ő szíve nem ugyan azt az ütemet verte, mint, amit hall.
- Mi ez? - suttogta, míg az avarral szemezett. A filmekben igen jó az ilyen, de a valóságban nem éppen. Főleg akkor, ha nem is tudjuk, hogy honnan van.
- Nincs időnk a hülyeségeidre, gyere. - indult meg a magasabb zsebre tett kézzel. Sötét volt, az erdő ezen pontján meg annál is inkább, mint bárhol. Myungsoo és a bűnbarlangja vonzása miatt, pár kilométeren keresztül sötétebb még nappal is minden árnyalat. Idefelé jövet nem tulajdonított neki még a lány se nagy figyelmet, de a jelenlegi állapota még ezt is észrevette.
- Mit csináltatok velem? - Álltam meg, de ő meg, mint, ha meg sem hallotta volna. - Hozzád beszélek te seggfej! - kiabáltam rá dühösen. Hangom messzire elhallatszott, míg ott visszhangzott körülöttük. Megijedtem. Soha életemben nem volt egy szavam sem ilyen hangos, azt meg kétlem, hogy az erdő erősítené így fel. Kezdtem félni már saját magamtól is. A hangok, amiket eddig nem hallottam, a kiabálás, az íz és szín érzékelés túl sok volt nekem. Az idegeim így is elég rongyosra koptak ezalatt a kevés idő alatt, ez meg aztán főleg nem hiányzott.
Mikor Eli megállt végre, és megfordult, a szívdobogás felerősödött. Tehát tőle van?
- Nagyon kezdesz idegesíteni. - Pöcköli nekem oda, majd egy pillanat múlva előttem terem. Megrándultam, mikor az ő általa okozott levegőmozgás megmozdította hajam frufrumnál.
- Engem is te, meg mindenki más, aki nem volt pár héttel ezelőttig. - gondoltam, míg nyeltem egy nagyot, s figyeltem. Szabályosan hallottam az ereiében folyó vér susogását, amit hátzenekarként az egyre szaporább dobbanások követtek. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy ha vámpír lennék, én is ugyan ezt hallanám? Vagy már az is lettem? Nem, én nem akarok az lenni!
- Kaptál egy koktélt, amitől most kicsit szélesebben látod a világot. Mondjuk úgy, hogy majdnem úgy, mint mi, "mocskos szörnyetegek". Persze a te képességeid miatt előfordulhat, hogy nem minden a terv szerint megy. Ő kigondolt valamit, de te nem feltétlen ugyan úgy reagálsz rá, ahogy azt eltervezte. Úgyhogy, ha nem akarsz feltűnést kelteni, akkor jó, ha míg nem leszel "normális", hatszor átgondolod minden tetted. Vagy otthon maradsz. - kacsintott rám, majd sarkon fordulva ment tovább. Önkívületemben én is megindultam, de csak mert az agyam még arra képes volt, hogy megállapítsa, ha idefagy úgy sem talál haza. A többi része meg szó szerint füstölésig dolgozott. Fájt a fejem az egyre nagyobb agyalásban, szédelegtem, és hányingerem volt. Valahol félúton pedig, mire kinyöghettem volna egy szót is, elsötétedett minden.
Képek és kisfilmek kavarogtak bennem. Régi, elfeledett, és még olyan is, amit eddig nem kreáltam össze. Úgy láttam az egészet, mint, ha egy üveg gömbben nézném őket, pármásodperces váltásban. A régiek fakult, az újak pedig élénk, ragyog színekben pompáztak. Észrevettem azt is, hogy a váltásoknál más-más színű a gömb széle. A megtörtént dolgoké szürke, míg a talán jövőre mutatóké pedig vörös. Hogy honnan tudom, hogy a jövő? Pusztán megérzés, de nagyon reménykedtem, hogy ez most csalni fog. Míg a gömbre voltam meredve, halkan suttogni kezdtek. Rémülten néztem szét, mikor megfordultam, de csak egy régi templomban találtam magam. Alaposan körbenézve, senkit sem láttam ott. Nem váltott ki belőlem jó érzést. Egyrészt, mert ez egy templom - amit a hülye is megmond-, és egyedül vagyok, kintről pedig érdekes hangok szűrődnek be. Félős létemre, most csak arra tudtam gondolni, hogy szellemek hada kaparja a falat, hogy eljussanak hozzám. Másrészt meg, hogy itt vagyok. Tudom, hogy álmodom, de minden olyan valóságos, hogy szinte meginog aziránt a hittem, hogy így van. Megtettem egy lépést előre, míg hátra néztem a gömbre, ami ugyan úgy vetette a képeket magából hol ilyen, hol olyan színben. Akkor újra megszólalt a hang, így elkaptam a fejem, de újfent nem láttam senkit. Felnéztem, ahol két lámpa búra villant fel. Akkor láttam csak, hogy onnan, ahol én állok, még vagy húsz méter felfelé a mennyezet. Bár félelmetes a hely, még is egyfajta nyugalmat, és csodálatot éreztem, mikor megláttam fent a díszítést, és freskókat. Nem voltak szokványosak. Isten, és a szokványos szentek helyett egy bő talárra emlékeztető, arc nélküli alakok hajbókoltak, ünnepeltek egy háromszor nagyobbra ábrázolt nő előtt. Ő is ugyan olyan ruhát viselt, csak hogy a többivel ellentétben, az ő arcát nagy vonalakban lehetett látni. Kicsit olyan volt, mint, ha ott, azon a pontot torzító tükröt raktak volna fel. Ennek ellenére mikor visszanéztem magam elé, biztonságban éreztem magam. Nem tudom mitől, de a melegség, ami akkor elöntött, nem tudott félelemre kényszeríteni. Majdnem olyan volt, mit, ha otthon lennék. A kaparászó hangok már nem is tűntek olyan rémisztőnek, s szinte vártam, hogy a suttogás visszatérjen. Mikor elindultam bátran, vettem csak észre, hogy egy hosszú, fekete köpeny alatt lépdelek. Felemeltem az egyik felét, hogy megnézzem még is mi a fene ez, amire a hang visszatért.
- Úrnőm! Repes a szívem, hogy végre visszatért. - jelent meg előttem úgy öt méterre egy férfi, aki térdre ereszkedve hajtotta le fejét. Néztem rá megdöbben arccal, majd elkezdtem a pár lépcsőfokon lebaktatni, hogy elérjek hozzá. A vörös szőnyegen halkan kopogott a cipőm, a köpeny alja pedig súrolta a padlót. Úgy hallottam ezeket, mint, ha csak a fülem mellett csinálnák, de nem álltam meg, hanem az alakhoz mentem. Ő még akkor is térden állva hajtotta le fejét, mikor oda értem.
- Olyan rég várunk erre a pillanatra. - folytatta tovább örömben, és tiszteletben csengő hangja. Én biztosra vettem, hogy összekever valakivel.
- Élnézést..- szólalok meg halkan, majd lejjebb hajolok. Ekkor csúszott bele arcomba a hajdíszem. Nem is vettem észre, hogy ilyenem is van. Ám mire megérintettem volna a férfit, hogy nézzen rám, eltűnt. Felegyenesedtem és szétnéztem. Nem láttam el az épület végéig, de úgy gondoltam, hogy a szőnyeg csak oda vihet, tehát szorosan azt követve indultam tovább. Lépteim nyomán gyulladtak fel a lámpák fent, a mennyezetnél, és közvetlen az én vonalamban is a padsorok túloldalán. Igyekeztem ki innen, mert az volt a sejtésem, hogy odakint vár rám valami fontos.
A férfi, aki nem olyan rég még nekem tisztelgett, az ajtóban állt. Mikor közeledtem hozzá, kinyitotta előttem a hatalmas ajtót, ami már inkább a kapu jelzőt viselhetné. Amint ez megtörtént, a nagy Holdat láttam magam előtt. Teljes fényében pompázott, s szinte ámulattal bámultam rá. Megbabonázott nagysága és fénye. Kicsit úgy tűnt, mint, ha nem is lenne olyan messze, mint azt eddig láttam volna. Mélázásomból az ajtó csukódása zökkentett ki. A férfire néztem, aki felhúzta csuklyáját fejére, s mellém lépett.
- Úrnőm, ha megengedi... - tartotta oda karját nekem egy fél mosollyal. Gondolkozás nélkül húztam fel én is csuklyám, majd belekapaszkodtam jobbjába. Mikor magam elé néztem le egy hatalmas temető tárult elém. Szinte a végét sem láttam, s bár éjszaka volt, a Hold fényének köszönhetően a temető nagy része belátható volt. Megindultunk le a több, mint ötven fokból álló lépcsőn, aminek az alján már rendes talajt éreztem. - Sokat vártunk érkezésére. Remélem nem viselte meg nagyon a távollét. - töri meg a csendet vezetőm.
- Nem, nem hiszem..- nézek rá, de csak a csuklyája szélét láttam, így visszafordultam magam elé.
- Azt hittük, hogy az ünnepségre tartogatja visszatérését, Sola. - hangjában vidámság hallatszott, s egyfajta teljes nyugodtság. Soha életemben nem találkoztam még olyan emberrel, akinek ennyire kellemes, és megnyugtató lett volna a hangja.
- Ünnep? Milyen ünnep? - kérdezek vissza, míg a köpenyem rángattam magam után szabad kezemmel.
- Lehet, hogy még nem emlékszik mindenre Úrnőm, de idővel úgy is menni fog. - fordul felém. A mosolygó férfi - akinek nevét még mindig nem tudom - szemei sötétekből, hipó fehér lett. Szembogara még mindig sötét, így a barátságos és kellemes arca kicsit ijesztő lett, de nem féltem. - Ugye rám sem emlékszik Sola? - Erre csak megráztam a fejem, de nem lepte meg. - A nevem Byunghun. Az ön első számú bizalmasa, jobbkeze, és ágyasa. - állt meg, majd megint letérdelt előttem. A szemeim pattogtak odalent a bokámnál. Hogy a micsodám? Haha, ez nagyon vicces. - Öntől kaptam azt a nevet, mikor kegyeibe fogadott. Remélem még ezek után is alkalmasnak tart e névhez. - fújta tovább a magáét, amire már nem figyeltem. Mondandója végén felállt, s vele egyidejűleg jelent meg még egy alak.Igazából nagyon sok kérdésem lett volna, de amint belekezdtem volna az a személy, aki most érkezett rám sem figyelve sugdolózni kezdett. Ki akartam fülelni, hogy mit, de nem hallottam. Mikor Byunghun szóra nyitotta ajkait elhomályosodott minden. Amit mondott már nem tudtam tisztán kivenni. Azt még éreztem, hogy megfogja kezem, de egy pillanat múlva újra sötét lett.
- Mi ez? - suttogta, míg az avarral szemezett. A filmekben igen jó az ilyen, de a valóságban nem éppen. Főleg akkor, ha nem is tudjuk, hogy honnan van.
- Nincs időnk a hülyeségeidre, gyere. - indult meg a magasabb zsebre tett kézzel. Sötét volt, az erdő ezen pontján meg annál is inkább, mint bárhol. Myungsoo és a bűnbarlangja vonzása miatt, pár kilométeren keresztül sötétebb még nappal is minden árnyalat. Idefelé jövet nem tulajdonított neki még a lány se nagy figyelmet, de a jelenlegi állapota még ezt is észrevette.
Sora P.O.V
- Mit csináltatok velem? - Álltam meg, de ő meg, mint, ha meg sem hallotta volna. - Hozzád beszélek te seggfej! - kiabáltam rá dühösen. Hangom messzire elhallatszott, míg ott visszhangzott körülöttük. Megijedtem. Soha életemben nem volt egy szavam sem ilyen hangos, azt meg kétlem, hogy az erdő erősítené így fel. Kezdtem félni már saját magamtól is. A hangok, amiket eddig nem hallottam, a kiabálás, az íz és szín érzékelés túl sok volt nekem. Az idegeim így is elég rongyosra koptak ezalatt a kevés idő alatt, ez meg aztán főleg nem hiányzott.
Mikor Eli megállt végre, és megfordult, a szívdobogás felerősödött. Tehát tőle van?
- Nagyon kezdesz idegesíteni. - Pöcköli nekem oda, majd egy pillanat múlva előttem terem. Megrándultam, mikor az ő általa okozott levegőmozgás megmozdította hajam frufrumnál.
- Engem is te, meg mindenki más, aki nem volt pár héttel ezelőttig. - gondoltam, míg nyeltem egy nagyot, s figyeltem. Szabályosan hallottam az ereiében folyó vér susogását, amit hátzenekarként az egyre szaporább dobbanások követtek. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy ha vámpír lennék, én is ugyan ezt hallanám? Vagy már az is lettem? Nem, én nem akarok az lenni!
- Kaptál egy koktélt, amitől most kicsit szélesebben látod a világot. Mondjuk úgy, hogy majdnem úgy, mint mi, "mocskos szörnyetegek". Persze a te képességeid miatt előfordulhat, hogy nem minden a terv szerint megy. Ő kigondolt valamit, de te nem feltétlen ugyan úgy reagálsz rá, ahogy azt eltervezte. Úgyhogy, ha nem akarsz feltűnést kelteni, akkor jó, ha míg nem leszel "normális", hatszor átgondolod minden tetted. Vagy otthon maradsz. - kacsintott rám, majd sarkon fordulva ment tovább. Önkívületemben én is megindultam, de csak mert az agyam még arra képes volt, hogy megállapítsa, ha idefagy úgy sem talál haza. A többi része meg szó szerint füstölésig dolgozott. Fájt a fejem az egyre nagyobb agyalásban, szédelegtem, és hányingerem volt. Valahol félúton pedig, mire kinyöghettem volna egy szót is, elsötétedett minden.
Képek és kisfilmek kavarogtak bennem. Régi, elfeledett, és még olyan is, amit eddig nem kreáltam össze. Úgy láttam az egészet, mint, ha egy üveg gömbben nézném őket, pármásodperces váltásban. A régiek fakult, az újak pedig élénk, ragyog színekben pompáztak. Észrevettem azt is, hogy a váltásoknál más-más színű a gömb széle. A megtörtént dolgoké szürke, míg a talán jövőre mutatóké pedig vörös. Hogy honnan tudom, hogy a jövő? Pusztán megérzés, de nagyon reménykedtem, hogy ez most csalni fog. Míg a gömbre voltam meredve, halkan suttogni kezdtek. Rémülten néztem szét, mikor megfordultam, de csak egy régi templomban találtam magam. Alaposan körbenézve, senkit sem láttam ott. Nem váltott ki belőlem jó érzést. Egyrészt, mert ez egy templom - amit a hülye is megmond-, és egyedül vagyok, kintről pedig érdekes hangok szűrődnek be. Félős létemre, most csak arra tudtam gondolni, hogy szellemek hada kaparja a falat, hogy eljussanak hozzám. Másrészt meg, hogy itt vagyok. Tudom, hogy álmodom, de minden olyan valóságos, hogy szinte meginog aziránt a hittem, hogy így van. Megtettem egy lépést előre, míg hátra néztem a gömbre, ami ugyan úgy vetette a képeket magából hol ilyen, hol olyan színben. Akkor újra megszólalt a hang, így elkaptam a fejem, de újfent nem láttam senkit. Felnéztem, ahol két lámpa búra villant fel. Akkor láttam csak, hogy onnan, ahol én állok, még vagy húsz méter felfelé a mennyezet. Bár félelmetes a hely, még is egyfajta nyugalmat, és csodálatot éreztem, mikor megláttam fent a díszítést, és freskókat. Nem voltak szokványosak. Isten, és a szokványos szentek helyett egy bő talárra emlékeztető, arc nélküli alakok hajbókoltak, ünnepeltek egy háromszor nagyobbra ábrázolt nő előtt. Ő is ugyan olyan ruhát viselt, csak hogy a többivel ellentétben, az ő arcát nagy vonalakban lehetett látni. Kicsit olyan volt, mint, ha ott, azon a pontot torzító tükröt raktak volna fel. Ennek ellenére mikor visszanéztem magam elé, biztonságban éreztem magam. Nem tudom mitől, de a melegség, ami akkor elöntött, nem tudott félelemre kényszeríteni. Majdnem olyan volt, mit, ha otthon lennék. A kaparászó hangok már nem is tűntek olyan rémisztőnek, s szinte vártam, hogy a suttogás visszatérjen. Mikor elindultam bátran, vettem csak észre, hogy egy hosszú, fekete köpeny alatt lépdelek. Felemeltem az egyik felét, hogy megnézzem még is mi a fene ez, amire a hang visszatért.
- Úrnőm! Repes a szívem, hogy végre visszatért. - jelent meg előttem úgy öt méterre egy férfi, aki térdre ereszkedve hajtotta le fejét. Néztem rá megdöbben arccal, majd elkezdtem a pár lépcsőfokon lebaktatni, hogy elérjek hozzá. A vörös szőnyegen halkan kopogott a cipőm, a köpeny alja pedig súrolta a padlót. Úgy hallottam ezeket, mint, ha csak a fülem mellett csinálnák, de nem álltam meg, hanem az alakhoz mentem. Ő még akkor is térden állva hajtotta le fejét, mikor oda értem.
- Olyan rég várunk erre a pillanatra. - folytatta tovább örömben, és tiszteletben csengő hangja. Én biztosra vettem, hogy összekever valakivel.
- Élnézést..- szólalok meg halkan, majd lejjebb hajolok. Ekkor csúszott bele arcomba a hajdíszem. Nem is vettem észre, hogy ilyenem is van. Ám mire megérintettem volna a férfit, hogy nézzen rám, eltűnt. Felegyenesedtem és szétnéztem. Nem láttam el az épület végéig, de úgy gondoltam, hogy a szőnyeg csak oda vihet, tehát szorosan azt követve indultam tovább. Lépteim nyomán gyulladtak fel a lámpák fent, a mennyezetnél, és közvetlen az én vonalamban is a padsorok túloldalán. Igyekeztem ki innen, mert az volt a sejtésem, hogy odakint vár rám valami fontos.
A férfi, aki nem olyan rég még nekem tisztelgett, az ajtóban állt. Mikor közeledtem hozzá, kinyitotta előttem a hatalmas ajtót, ami már inkább a kapu jelzőt viselhetné. Amint ez megtörtént, a nagy Holdat láttam magam előtt. Teljes fényében pompázott, s szinte ámulattal bámultam rá. Megbabonázott nagysága és fénye. Kicsit úgy tűnt, mint, ha nem is lenne olyan messze, mint azt eddig láttam volna. Mélázásomból az ajtó csukódása zökkentett ki. A férfire néztem, aki felhúzta csuklyáját fejére, s mellém lépett.
- Úrnőm, ha megengedi... - tartotta oda karját nekem egy fél mosollyal. Gondolkozás nélkül húztam fel én is csuklyám, majd belekapaszkodtam jobbjába. Mikor magam elé néztem le egy hatalmas temető tárult elém. Szinte a végét sem láttam, s bár éjszaka volt, a Hold fényének köszönhetően a temető nagy része belátható volt. Megindultunk le a több, mint ötven fokból álló lépcsőn, aminek az alján már rendes talajt éreztem. - Sokat vártunk érkezésére. Remélem nem viselte meg nagyon a távollét. - töri meg a csendet vezetőm.
- Nem, nem hiszem..- nézek rá, de csak a csuklyája szélét láttam, így visszafordultam magam elé.
- Azt hittük, hogy az ünnepségre tartogatja visszatérését, Sola. - hangjában vidámság hallatszott, s egyfajta teljes nyugodtság. Soha életemben nem találkoztam még olyan emberrel, akinek ennyire kellemes, és megnyugtató lett volna a hangja.
- Ünnep? Milyen ünnep? - kérdezek vissza, míg a köpenyem rángattam magam után szabad kezemmel.
- Lehet, hogy még nem emlékszik mindenre Úrnőm, de idővel úgy is menni fog. - fordul felém. A mosolygó férfi - akinek nevét még mindig nem tudom - szemei sötétekből, hipó fehér lett. Szembogara még mindig sötét, így a barátságos és kellemes arca kicsit ijesztő lett, de nem féltem. - Ugye rám sem emlékszik Sola? - Erre csak megráztam a fejem, de nem lepte meg. - A nevem Byunghun. Az ön első számú bizalmasa, jobbkeze, és ágyasa. - állt meg, majd megint letérdelt előttem. A szemeim pattogtak odalent a bokámnál. Hogy a micsodám? Haha, ez nagyon vicces. - Öntől kaptam azt a nevet, mikor kegyeibe fogadott. Remélem még ezek után is alkalmasnak tart e névhez. - fújta tovább a magáét, amire már nem figyeltem. Mondandója végén felállt, s vele egyidejűleg jelent meg még egy alak.Igazából nagyon sok kérdésem lett volna, de amint belekezdtem volna az a személy, aki most érkezett rám sem figyelve sugdolózni kezdett. Ki akartam fülelni, hogy mit, de nem hallottam. Mikor Byunghun szóra nyitotta ajkait elhomályosodott minden. Amit mondott már nem tudtam tisztán kivenni. Azt még éreztem, hogy megfogja kezem, de egy pillanat múlva újra sötét lett.
2013. december 18., szerda
36. rész
Dühös
volt, de csak egy röpke pillanatig. Gondolatait azok szántották fel,
hogy úgy is vissza jön. Vissza kell jönnie, hisz az alku, az alku és, ha
megszegi nem lesz kíméletes. De vajon egy akár hozzá hasonló erejű
vámpír hogy tudna elintézni egy szeleburdi, ereje teljében lévő mágust?
- Csezd meg Gemin-i! - eresztette ki fogai közül, majd tovább állt. Az imént említett jót szórakozva vigyorgott nem messze a bosszankodó Herotól. Új képessége bevált, most már képes mágus létére egy ekkora hatalmú vámpír előtt a nagy semmibe veszni.
Képzeletben megveregette vállát és előbújt egy jól megtermett fa mögül.
- Hé, izom agy, ne menj sehova. Itt vagyok. - kacarászott Jaejoong hátának, aki megfordult.
- Légy átkozott. Minek szórakozol velem? - eredt vissza határozottan. Feltett szándéka volt egy kicsit megtapogatni a kis suhanc nyakát... vagy is nem is olyan kicsit.
- Nincs kin gyakorolni, te meg kapóra jöttél. - Gemin-i ugyan olyan vigyorgó szemekkel nézett Jaejoongra. Hero észre sem vette, de nem csak hogy át lett az imént vezetve, de most egy burokba is került, ami számára láthatatlan, de Gemin-i tisztán látta a kékes árnyalatú buborékot az izomkolosszus körül. Jea is csak akkor vette észre a turpisságot, mikor nem tudott a fiatalabbhoz úgy nyúlni, ahogy szándéka volt.
- Oh,.. na had ne mondjam ki...
- Nyugi, ha már nem leszel ilyen bika leveszem rólad, de azt hiszem jobb, ha így tárgyalunk. - Hero csak vállat vont. Az biztos, hogy erejét nem fogja arra pazarolni, hogy ezt a láthatatlan valamit likvidálja, már, ha lehetséges.
- Hol van Xero?
- Már vár rád, de jól meggondoltad?
- Meg. Kell és kész. Ha csak kicsit is igaz az, amit állítotok, akkor nem akármilyen vámpír leszek a célomért meg megteszek bármit, így haladjunk. Nem érek rá egész éjszaka. - Most Gemin-i vont vállat és elindult, Hero meg követte.
Az erdő másik szélén egy kocsi vár arra, hogy beüljenek mind a ketten és elhajtsanak Xero szalonjába. De még is milyenbe? Hát egy tetováló szalonba, de nem akármilyenbe. Többnyire mágusok, varázslók és nagy hatalmú vámpírok járnak ide olyan tetoválást csináltatni, ami nem csak a bőrbe, de az aurába beleégve dísz helyett komoly fegyverré alakulhat. Drága egy ilyen és nem csak pénzben kell érteni, hanem erőben is. Ahhoz, hogy Hero képes legyen használni komolyan koncentrálnia kell majd. Persze, ahogy az évek telnek és egyre többször - már, ha lesz ilyen, de feltehetően lesz - használja, annál inkább uralni tudja magad. De ki tudja, lehet, hogy képes arra, hogy az első használat után tökéletesen kezében tartsa az új fegyver irányítását. Mind ez csak akkor fog kiderülni, ha felkerül rá és próbát tesz.
Oda át a Pokol lak alagsorában is zajlottak az események. Sora, ahogy hallgatózózott az ajtó előtt és lebukott, megszeppent állapotát maga mögött inkább rettegni kezdett. Ha úgy vesszük eddig is tartott a szőkétől, de egyre jobban kezdte azt érezni, hogy még távolságtartóbb kellett volna lennie, vagy legalább is nem engedetlen - ahogy Eli fejezte ki magát párszor. De nem tehet már róla. Bármit is tettek vele, - ha tettek egyáltalán - megtörtént, és vissza fordíthatatlan. Remegve ült azon a széken, ahova Kyungjae beráncigálta. A kényelmes, fekete bőrön ugyan úgy nem érezte magát biztonságban, mint abban a házban, ahol most lakik. De az csak tetézi a dolgot, hogy két olyan személy áll vele szemben, akiket most kicsit sem akar látni.
- Mit hallottál? Utoljára kérdezem. - mászott bele a lány arcába a szőke. Nem mint, ha nem tudta volna kiturkálni magának, amit hallani akar, de azt csak is a lány szájából akarta hallani. Persze legvégső esetben megszerzi azt az információt, ami neki kell, de ad neki egy kis időt, hogy valljon. - Szóval?
- s-semmit.. - nézett rá nagy ártatlan szemekkel. Sora nem tartotta fontosnak azt, amit hallott, így nem is akarta elmondani, de ott tartott, ha egy centit is közelebb megy hozzá Eli, csicsereg.
- Hagyd, nem lényeges. - legyintett Myungsoo és felrakta lábait a szokásos pózban. Ránézett Ra megkönnyebbülve, de nem tartott sokáig.
- Nem hagyom. Én tudni akarom, de ha nem akar beszélni visszaviszem a székbe. - kacagott fel pár másodpercre, majd újra elkomolyodott, de csak azért, hogy hatásos legyen az előadása.
- Jó-jó! Beszélek, de mássz innen ki. - húzta össze magát, majd nagy levegő után elmondott mindent.
- Most tényleg csak ennyi? - húzta fel egyik szemöldökét és ott hagyta. Leült arra a székre, ami Soratól a legtávolabb volt. A fejében kezdett el kutakodni, de amint sikerült belépnie kegyetlen fejfájás kapta el. - Az Istenit! - kapott fejéhez.
- Csak az időd pocsékolod és bántod magad. Jó pár napig ne is próbálkozz, mert így jársz. - nézett Sorara a késsel játszva, de Elihoz beszélt.
- Szólhattál volna hamarabb is okoska... - ment ki. Nem tudott ott maradni. A feje szét akarsz szakadni, végtagjai égtek és menekülni akart, pedig félni valója nem volt.
Mikor kettesben maradtak Sora feszengve fészkelődött. Az ajtót nézte. Soo azt hitte, hogy szövetségese után nézett, de csak az ajtót nézte. Mehetnéke volt, és remélte, hogy lassan meg is teheti. Ha kell megfogadja, hogy soha - soha többé nem vesz még engedély nélkül sem levegőt. De nem ilyen egyszerű.
- Ne aggódj, nem megy messzire, de míg nem áll ki a fejfájása nem tud melletted maradni. Örülhetsz, most te is egy kicsit oda vertél neki. - nevetett.
- Én? Én nem.
- A fejedben akart kotorászni, de a kis akcióm miatt most nem fog menni. Ahogy hallottad pár napig csak, amíg hat a koktélom, de.. - gondolkozott el - lehet, hogy tovább, mint pár nap, de mindegy. - vonta meg vállát.
- Mit csináltatok velem?
- Majd megtudod, ha el jön az ideje, minden esetre maradj távol a fiúktól. - emelte a mennyezetre tekintetét, de Sora meg tágra nyitott szemekkel figyelte.
- Miért? Már mint, nem készültem a környékükre, de akkor is.
- Mindent a maga idejében. - mosolygott. - Most menj. Keresd meg és menjetek, dolgom van. - sürgette meg és visszatért a papírjai közé.
A lány kiment robogva. Ha tudta volna innen a kivezető utat magától is ment volna, de így csak elindult a folyosón remélve, hogy belebotlik abba a bolondba. Így is. Lett, amint elért a lépcsőkhöz, Eli már ott várta.
- Gyere, de tartsd a távolságot tőlem. - morogta és megindult. Sora apró mosollyal az arcán ment utána. Valahol élvezte, hogy tudta nélkül okozhat neki kellemetlenséget, még, ha nem is tart sokáig, de addig élvezkedik.
- Csezd meg Gemin-i! - eresztette ki fogai közül, majd tovább állt. Az imént említett jót szórakozva vigyorgott nem messze a bosszankodó Herotól. Új képessége bevált, most már képes mágus létére egy ekkora hatalmú vámpír előtt a nagy semmibe veszni.
Képzeletben megveregette vállát és előbújt egy jól megtermett fa mögül.
- Hé, izom agy, ne menj sehova. Itt vagyok. - kacarászott Jaejoong hátának, aki megfordult.
- Légy átkozott. Minek szórakozol velem? - eredt vissza határozottan. Feltett szándéka volt egy kicsit megtapogatni a kis suhanc nyakát... vagy is nem is olyan kicsit.
- Nincs kin gyakorolni, te meg kapóra jöttél. - Gemin-i ugyan olyan vigyorgó szemekkel nézett Jaejoongra. Hero észre sem vette, de nem csak hogy át lett az imént vezetve, de most egy burokba is került, ami számára láthatatlan, de Gemin-i tisztán látta a kékes árnyalatú buborékot az izomkolosszus körül. Jea is csak akkor vette észre a turpisságot, mikor nem tudott a fiatalabbhoz úgy nyúlni, ahogy szándéka volt.
- Oh,.. na had ne mondjam ki...
- Nyugi, ha már nem leszel ilyen bika leveszem rólad, de azt hiszem jobb, ha így tárgyalunk. - Hero csak vállat vont. Az biztos, hogy erejét nem fogja arra pazarolni, hogy ezt a láthatatlan valamit likvidálja, már, ha lehetséges.
- Hol van Xero?
- Már vár rád, de jól meggondoltad?
- Meg. Kell és kész. Ha csak kicsit is igaz az, amit állítotok, akkor nem akármilyen vámpír leszek a célomért meg megteszek bármit, így haladjunk. Nem érek rá egész éjszaka. - Most Gemin-i vont vállat és elindult, Hero meg követte.
Az erdő másik szélén egy kocsi vár arra, hogy beüljenek mind a ketten és elhajtsanak Xero szalonjába. De még is milyenbe? Hát egy tetováló szalonba, de nem akármilyenbe. Többnyire mágusok, varázslók és nagy hatalmú vámpírok járnak ide olyan tetoválást csináltatni, ami nem csak a bőrbe, de az aurába beleégve dísz helyett komoly fegyverré alakulhat. Drága egy ilyen és nem csak pénzben kell érteni, hanem erőben is. Ahhoz, hogy Hero képes legyen használni komolyan koncentrálnia kell majd. Persze, ahogy az évek telnek és egyre többször - már, ha lesz ilyen, de feltehetően lesz - használja, annál inkább uralni tudja magad. De ki tudja, lehet, hogy képes arra, hogy az első használat után tökéletesen kezében tartsa az új fegyver irányítását. Mind ez csak akkor fog kiderülni, ha felkerül rá és próbát tesz.
Oda át a Pokol lak alagsorában is zajlottak az események. Sora, ahogy hallgatózózott az ajtó előtt és lebukott, megszeppent állapotát maga mögött inkább rettegni kezdett. Ha úgy vesszük eddig is tartott a szőkétől, de egyre jobban kezdte azt érezni, hogy még távolságtartóbb kellett volna lennie, vagy legalább is nem engedetlen - ahogy Eli fejezte ki magát párszor. De nem tehet már róla. Bármit is tettek vele, - ha tettek egyáltalán - megtörtént, és vissza fordíthatatlan. Remegve ült azon a széken, ahova Kyungjae beráncigálta. A kényelmes, fekete bőrön ugyan úgy nem érezte magát biztonságban, mint abban a házban, ahol most lakik. De az csak tetézi a dolgot, hogy két olyan személy áll vele szemben, akiket most kicsit sem akar látni.
- Mit hallottál? Utoljára kérdezem. - mászott bele a lány arcába a szőke. Nem mint, ha nem tudta volna kiturkálni magának, amit hallani akar, de azt csak is a lány szájából akarta hallani. Persze legvégső esetben megszerzi azt az információt, ami neki kell, de ad neki egy kis időt, hogy valljon. - Szóval?
- s-semmit.. - nézett rá nagy ártatlan szemekkel. Sora nem tartotta fontosnak azt, amit hallott, így nem is akarta elmondani, de ott tartott, ha egy centit is közelebb megy hozzá Eli, csicsereg.
- Hagyd, nem lényeges. - legyintett Myungsoo és felrakta lábait a szokásos pózban. Ránézett Ra megkönnyebbülve, de nem tartott sokáig.
- Nem hagyom. Én tudni akarom, de ha nem akar beszélni visszaviszem a székbe. - kacagott fel pár másodpercre, majd újra elkomolyodott, de csak azért, hogy hatásos legyen az előadása.
- Jó-jó! Beszélek, de mássz innen ki. - húzta össze magát, majd nagy levegő után elmondott mindent.
- Most tényleg csak ennyi? - húzta fel egyik szemöldökét és ott hagyta. Leült arra a székre, ami Soratól a legtávolabb volt. A fejében kezdett el kutakodni, de amint sikerült belépnie kegyetlen fejfájás kapta el. - Az Istenit! - kapott fejéhez.
- Csak az időd pocsékolod és bántod magad. Jó pár napig ne is próbálkozz, mert így jársz. - nézett Sorara a késsel játszva, de Elihoz beszélt.
- Szólhattál volna hamarabb is okoska... - ment ki. Nem tudott ott maradni. A feje szét akarsz szakadni, végtagjai égtek és menekülni akart, pedig félni valója nem volt.
Mikor kettesben maradtak Sora feszengve fészkelődött. Az ajtót nézte. Soo azt hitte, hogy szövetségese után nézett, de csak az ajtót nézte. Mehetnéke volt, és remélte, hogy lassan meg is teheti. Ha kell megfogadja, hogy soha - soha többé nem vesz még engedély nélkül sem levegőt. De nem ilyen egyszerű.
- Ne aggódj, nem megy messzire, de míg nem áll ki a fejfájása nem tud melletted maradni. Örülhetsz, most te is egy kicsit oda vertél neki. - nevetett.
- Én? Én nem.
- A fejedben akart kotorászni, de a kis akcióm miatt most nem fog menni. Ahogy hallottad pár napig csak, amíg hat a koktélom, de.. - gondolkozott el - lehet, hogy tovább, mint pár nap, de mindegy. - vonta meg vállát.
- Mit csináltatok velem?
- Majd megtudod, ha el jön az ideje, minden esetre maradj távol a fiúktól. - emelte a mennyezetre tekintetét, de Sora meg tágra nyitott szemekkel figyelte.
- Miért? Már mint, nem készültem a környékükre, de akkor is.
- Mindent a maga idejében. - mosolygott. - Most menj. Keresd meg és menjetek, dolgom van. - sürgette meg és visszatért a papírjai közé.
A lány kiment robogva. Ha tudta volna innen a kivezető utat magától is ment volna, de így csak elindult a folyosón remélve, hogy belebotlik abba a bolondba. Így is. Lett, amint elért a lépcsőkhöz, Eli már ott várta.
- Gyere, de tartsd a távolságot tőlem. - morogta és megindult. Sora apró mosollyal az arcán ment utána. Valahol élvezte, hogy tudta nélkül okozhat neki kellemetlenséget, még, ha nem is tart sokáig, de addig élvezkedik.
2013. december 9., hétfő
35. rész
Telt-múlt az idő, mire beesteledett. Nari, mikor azt mondta, hogy megszervezi a másik fogvatartottal a találkát úgy is gondolta. Guojin jött Kibumért.
- Na, madárkám, akkor itt a rabséta ideje. - tárta ki elég tágra az ajtót, mint, ha attól tartana, hogy Bum mögötte rá vár, hogy jól fejbe vágja, majd óvatosan lépkedett befelé. Persze Kibum, vagy bárki más ezt egy teljesen átlagos bejövetelnek látta.
- Kibum, gyere. - intett a kis ugráló lány, aki eléggé fel volt dobva, hogy tényleg segít neki Jin. - Na, siess már. Kicsi időt kaptunk. Ne henyéléssel töltsd el. Majd utána ráérsz pihenni. - fogta meg kezét, s rángatta ki. Guojin utánuk ment vissza zárva rendesen az ajtót, mint, ha a fogvatartott ugyan úgy bent lenne, mint eddig.
- Nari, mondtam, hogy maradj csendben, mert, ha lebukunk egy szó nélkül vetlek a főnök elé. - mordult rá erélyesen, majd csendben maradva lépdelt.
Így hárman mentek végig egy folyosón, majd úgy kétemeletnyi hosszúságú csigalépcsőn le. Ezek után ugyan ilyen hosszú lépcső vezet fel és megint a folyosó. Kibum meg mert volna esküdni, hogy ez ugyan az a szint, ahonnan kijöttek, de hát említenie is felesleges, csak ment az árral.
Mikor odaértek Hara ajtajához mind a hárman megtorpantak. A kislány szöszmötölt, mert kereste a kulcsot, Jin Kibumot figyelte, míg Ki csak azzal volt elfoglalva, hogy végre megtudja tényleg az van -e az ajtó mögött, akire gondolt. Valahol mélyen össze szorult a szíve, mikor csak az a kicsi feltételezés is eszébe jutott, hogy Hara van fogva tartva. Titkon remélte, hogy csak egy olyan lány az, aki tőle távol áll. Abban az esetben hidegen fogja hagyni ez a kis idő is, és vissza száll gondolata szeretett kedveséhez.
- Meg is van.. - húzta elő a kicsi zsebéből a vasdarabot, majd a zárba illesztve kinyitotta azt. Hara az ablaknál állt és kifele nézett. El volt gondolkozva, s még, ha hallotta is az ajtó nyikorgását, nem figyelt rá. Nem érdekelte, hogy kijön és mit fognak vele csinálni, csak szabadulni akar vagy így, vagy úgy.
Kibum felemelte fejét, s az alakra nézett, aki ott ringatózott előtte háttal. Ezer közül is megismerte azt, akit mindennél jobban szeretett.
- Hara.. - ejtette ki a lány nevét halkan, de nem eléggé ahhoz, hogy a megnevezett ne forduljon hátra. Szemei üvegesek voltam és csak úgy nézett a fiúra, mint, ha tudná ez csak egy délibáb. - Hara. - mondta már hangosabban és abban a pillanatban úgy megindult, mint, ha csak puskából lőtték volna ki. Megölelte a lányt, aki se mozdulni, se beszélni nem kezdett. Kibumie annyira örült épségének, hogy azzal se foglalkozott, hogy oly hidegen viselkedik szerelme, mint, ha itt se lenne.
Bum egyre jobban szorította, majd csókokkal halmozta el, míg Nari oda nem ért hozzá és nem ráncigálta ruháját.
- Akkor tényleg ismered ezt a lányt? - nézett rá bűbájosan, nagy mosollyal. - Ez olyan, mint az egyik kötet, amit már nagyon rég olvastam. Ott is a loval sok-sok idő után megtalálta a hercegnőjét. - csak úgy ragyogtak szemei, míg Harára nézett, aki az ablakból nézett vissza őt ölelő párjára. Kinyújtott a kezét a tükörkép felé, majd megsimogatta azt a hideg felületen egy halvány mosoly mellett. Hiába érezte az ölelő karokat, csak egy illúziónak vélte, míg Kibum keze hasára nem csúszott. Ekkor sem hitt érzéseinek, csak lenézett s megfogta a fiú kezét. Kibum szerelme hideg érzésétől is mosolyra fakadt. Most nem érdekelte, hogy mi vagy ki van körülöttük, csak az számított, hogy láthatja Őt.
- Olyan valóságos.. - motyogta, míg nem egy halvány mosolyt ejtett el. - A papa itt van velünk, érzed? - mondta tovább ugyan azzal a mosollyal. Nari úgy vigyorgott, mint a tejbe tök. Ilyet még nem látott, és nagyon boldog volt, hogy annyira, de annyira hasonlít egyik kedvenc könyvének egy részére. Neki ez felért egy mozival, amit soha életében nem fog elfelejteni.
- Itt vagyok, és többé nem engedlek el. - súgta hős szerelmesen Bum, majd egy kezet érzett vállán.
- Na, persze, persze. Ne itt nyálazzatok. - húzta el Guojin Ki-t a lánytól és majdnem a szoba másik végéig vonszolta. Bumie rettentő haragos lett, de Hara mikor oda fordított a fejét, s látta, hogy mosolyog eltűnt az összes feszültsége. - Te itt maradsz, a kis barna meg ott. Nari .. te meg ott, ahol akarsz, de, ha ti közelebb mentek egymáshoz vége a bulinak. - Támaszkodott neki a falnak Bum mellett.Mindenki csendben volt, mag a kislány meg nem törte azt vidámságával. Hara tudatáig még mindig nem jutott el, hogy nem csak hallucinál, hanem teljesen valóságosan itt van tőle alig két méterre lovagja, így nem is nagyon foglalkozott jelenlétével, csak Narival, aki vidámságával valahogy elfeledtette vele, hogy miért is ült oly sok órát az ablakban...
Sora számára is enyhülés következett. Ébredezett, s bár a feje úgy sajgott, mint, ha legalább egy mázsás kalapáccsal verték volna fejbe, jól érezte magát. Nem telt bele sok időbe, míg kitisztult feje, s megállapítsa, ugyan ott van, ahol volt, azzal a kivétellel, hogy most ő került a kis kocsi helyére, a kocsi meg az övére. Tudata tudta, hogy még mindig megvannak béklyói, de azért tett egy próbát, hát, ha tudja mozgatni szabadon testrészeit, hiába. Nem elég, hogy mozdítani nem tudta karját, se lábát, de abban a pár milliméteres mozgásban is fájdalmát lelte. Égtek csuklói és mellkasa ott, ahol a pántok szorították, így hát inkább nem mozdult, csak hátra döntötte fejét és várt. Várt a semmire. Úgy emlékezett, hogy KyoungJae azt mondta neki, hogy itt lesz végig. Akkor még is hol van? Nem mint, ha hiányozna neki, mert jelenleg a pokolra kívánja, de, ha ő jelenti ebből az égető csapdából a kijutást, hát legyen, viszont hosszú percek után sem volt semmi, míg a csatok maguktól ki nem engedtek. Sora nagyot nézett, mikor minden szorítás megenyhül, de nem bámészkodott sokat. Amennyire tudta lenyomkodta magáról pántjait és felállt. Ekkor fejébe a fájdalom megint belenyilallt, de nem foglalkozott sokat vele, csak megindult tapogatva a kijárat után.
Mikor nagy nehezen azt megtalálta és a kilincset is lenyomta nagy fény áradt be. Bántotta szemét, így szemei elé kapta mind a kettőt, míg eltűnik az ilyenkor fellépő szúró érzés. Hangokat hallott, így, amint tudott megindult annak irányába. Ide fele jövet nézelődött és így próbált tájékozódni, de nem kellett sokat, mert a hangok, amik fülét megütötték, már tisztán hallhatóak voltak a bakancsos szobájából.
- .. ja, ha így gondolod, ám legyen. - sóhajtott fel Myungsoo - De csak felhívnám a figyelmed az alku addig él, míg nem kerül hozzám, persze utána ugyan úgy várlak hajlékomba, mint ahogy megbeszéltük. - hajolt előre nyikorgós székében valamit felvéve. Sora csak ennyit látott a pár milliméteres kis résen.
- És Kevin? Vele mi lesz?
- Rá nem vonatkoztak ezek. Te hoztad el az őzikét, így rád vonatkozik az alku és a jutalom, s mielőtt vitába szállnál, mert, hogy ő a testvéred, s még a bánatom se tudja mi, inkább hagyd rá. Nem vagyok olyan kedvemben, hogy a hisztiket hallgassam. Így sem vagyok megelégedve a lány teljesítményével, tehát kicsit morcosabb vagyok a kelleténél. - állt fel, s járkálni kezdett.
- Egy adagtól ne várj csodát. Szerintem így is szépet alakított. Gyakorolnia kell, és bomba lesz az biztos. Én hiszek benne, hogy így lesz, csak várd ki drága barátom a kellő hatást. - nevetett fel halkan. - Viszont egy kérdésem lehet? - köszörülte meg torkát, majd kis csend után folytatta. Valószínűleg Soo rábólintott a dologra. - A hallgatózásért is jár büntetés? - nyitotta ki hirtelen az ajtót. Olyan gyorsan történt, hogy Sora teljesen ledermedve nézett a szőkére. Egyik gondolata az volt, hogy futásnak ered, de még is hova futna? A hely teljesen olyan, mint egy útvesztő. Számára egy kijáratok nélküli labirintus, így tehát maradt... ha már más választása nem volt.
- Na, madárkám, akkor itt a rabséta ideje. - tárta ki elég tágra az ajtót, mint, ha attól tartana, hogy Bum mögötte rá vár, hogy jól fejbe vágja, majd óvatosan lépkedett befelé. Persze Kibum, vagy bárki más ezt egy teljesen átlagos bejövetelnek látta.
- Kibum, gyere. - intett a kis ugráló lány, aki eléggé fel volt dobva, hogy tényleg segít neki Jin. - Na, siess már. Kicsi időt kaptunk. Ne henyéléssel töltsd el. Majd utána ráérsz pihenni. - fogta meg kezét, s rángatta ki. Guojin utánuk ment vissza zárva rendesen az ajtót, mint, ha a fogvatartott ugyan úgy bent lenne, mint eddig.
- Nari, mondtam, hogy maradj csendben, mert, ha lebukunk egy szó nélkül vetlek a főnök elé. - mordult rá erélyesen, majd csendben maradva lépdelt.
Így hárman mentek végig egy folyosón, majd úgy kétemeletnyi hosszúságú csigalépcsőn le. Ezek után ugyan ilyen hosszú lépcső vezet fel és megint a folyosó. Kibum meg mert volna esküdni, hogy ez ugyan az a szint, ahonnan kijöttek, de hát említenie is felesleges, csak ment az árral.
Mikor odaértek Hara ajtajához mind a hárman megtorpantak. A kislány szöszmötölt, mert kereste a kulcsot, Jin Kibumot figyelte, míg Ki csak azzal volt elfoglalva, hogy végre megtudja tényleg az van -e az ajtó mögött, akire gondolt. Valahol mélyen össze szorult a szíve, mikor csak az a kicsi feltételezés is eszébe jutott, hogy Hara van fogva tartva. Titkon remélte, hogy csak egy olyan lány az, aki tőle távol áll. Abban az esetben hidegen fogja hagyni ez a kis idő is, és vissza száll gondolata szeretett kedveséhez.
- Meg is van.. - húzta elő a kicsi zsebéből a vasdarabot, majd a zárba illesztve kinyitotta azt. Hara az ablaknál állt és kifele nézett. El volt gondolkozva, s még, ha hallotta is az ajtó nyikorgását, nem figyelt rá. Nem érdekelte, hogy kijön és mit fognak vele csinálni, csak szabadulni akar vagy így, vagy úgy.
Kibum felemelte fejét, s az alakra nézett, aki ott ringatózott előtte háttal. Ezer közül is megismerte azt, akit mindennél jobban szeretett.
- Hara.. - ejtette ki a lány nevét halkan, de nem eléggé ahhoz, hogy a megnevezett ne forduljon hátra. Szemei üvegesek voltam és csak úgy nézett a fiúra, mint, ha tudná ez csak egy délibáb. - Hara. - mondta már hangosabban és abban a pillanatban úgy megindult, mint, ha csak puskából lőtték volna ki. Megölelte a lányt, aki se mozdulni, se beszélni nem kezdett. Kibumie annyira örült épségének, hogy azzal se foglalkozott, hogy oly hidegen viselkedik szerelme, mint, ha itt se lenne.
Bum egyre jobban szorította, majd csókokkal halmozta el, míg Nari oda nem ért hozzá és nem ráncigálta ruháját.
- Akkor tényleg ismered ezt a lányt? - nézett rá bűbájosan, nagy mosollyal. - Ez olyan, mint az egyik kötet, amit már nagyon rég olvastam. Ott is a loval sok-sok idő után megtalálta a hercegnőjét. - csak úgy ragyogtak szemei, míg Harára nézett, aki az ablakból nézett vissza őt ölelő párjára. Kinyújtott a kezét a tükörkép felé, majd megsimogatta azt a hideg felületen egy halvány mosoly mellett. Hiába érezte az ölelő karokat, csak egy illúziónak vélte, míg Kibum keze hasára nem csúszott. Ekkor sem hitt érzéseinek, csak lenézett s megfogta a fiú kezét. Kibum szerelme hideg érzésétől is mosolyra fakadt. Most nem érdekelte, hogy mi vagy ki van körülöttük, csak az számított, hogy láthatja Őt.
- Olyan valóságos.. - motyogta, míg nem egy halvány mosolyt ejtett el. - A papa itt van velünk, érzed? - mondta tovább ugyan azzal a mosollyal. Nari úgy vigyorgott, mint a tejbe tök. Ilyet még nem látott, és nagyon boldog volt, hogy annyira, de annyira hasonlít egyik kedvenc könyvének egy részére. Neki ez felért egy mozival, amit soha életében nem fog elfelejteni.
- Itt vagyok, és többé nem engedlek el. - súgta hős szerelmesen Bum, majd egy kezet érzett vállán.
- Na, persze, persze. Ne itt nyálazzatok. - húzta el Guojin Ki-t a lánytól és majdnem a szoba másik végéig vonszolta. Bumie rettentő haragos lett, de Hara mikor oda fordított a fejét, s látta, hogy mosolyog eltűnt az összes feszültsége. - Te itt maradsz, a kis barna meg ott. Nari .. te meg ott, ahol akarsz, de, ha ti közelebb mentek egymáshoz vége a bulinak. - Támaszkodott neki a falnak Bum mellett.Mindenki csendben volt, mag a kislány meg nem törte azt vidámságával. Hara tudatáig még mindig nem jutott el, hogy nem csak hallucinál, hanem teljesen valóságosan itt van tőle alig két méterre lovagja, így nem is nagyon foglalkozott jelenlétével, csak Narival, aki vidámságával valahogy elfeledtette vele, hogy miért is ült oly sok órát az ablakban...
Sora számára is enyhülés következett. Ébredezett, s bár a feje úgy sajgott, mint, ha legalább egy mázsás kalapáccsal verték volna fejbe, jól érezte magát. Nem telt bele sok időbe, míg kitisztult feje, s megállapítsa, ugyan ott van, ahol volt, azzal a kivétellel, hogy most ő került a kis kocsi helyére, a kocsi meg az övére. Tudata tudta, hogy még mindig megvannak béklyói, de azért tett egy próbát, hát, ha tudja mozgatni szabadon testrészeit, hiába. Nem elég, hogy mozdítani nem tudta karját, se lábát, de abban a pár milliméteres mozgásban is fájdalmát lelte. Égtek csuklói és mellkasa ott, ahol a pántok szorították, így hát inkább nem mozdult, csak hátra döntötte fejét és várt. Várt a semmire. Úgy emlékezett, hogy KyoungJae azt mondta neki, hogy itt lesz végig. Akkor még is hol van? Nem mint, ha hiányozna neki, mert jelenleg a pokolra kívánja, de, ha ő jelenti ebből az égető csapdából a kijutást, hát legyen, viszont hosszú percek után sem volt semmi, míg a csatok maguktól ki nem engedtek. Sora nagyot nézett, mikor minden szorítás megenyhül, de nem bámészkodott sokat. Amennyire tudta lenyomkodta magáról pántjait és felállt. Ekkor fejébe a fájdalom megint belenyilallt, de nem foglalkozott sokat vele, csak megindult tapogatva a kijárat után.
Mikor nagy nehezen azt megtalálta és a kilincset is lenyomta nagy fény áradt be. Bántotta szemét, így szemei elé kapta mind a kettőt, míg eltűnik az ilyenkor fellépő szúró érzés. Hangokat hallott, így, amint tudott megindult annak irányába. Ide fele jövet nézelődött és így próbált tájékozódni, de nem kellett sokat, mert a hangok, amik fülét megütötték, már tisztán hallhatóak voltak a bakancsos szobájából.
- .. ja, ha így gondolod, ám legyen. - sóhajtott fel Myungsoo - De csak felhívnám a figyelmed az alku addig él, míg nem kerül hozzám, persze utána ugyan úgy várlak hajlékomba, mint ahogy megbeszéltük. - hajolt előre nyikorgós székében valamit felvéve. Sora csak ennyit látott a pár milliméteres kis résen.
- És Kevin? Vele mi lesz?
- Rá nem vonatkoztak ezek. Te hoztad el az őzikét, így rád vonatkozik az alku és a jutalom, s mielőtt vitába szállnál, mert, hogy ő a testvéred, s még a bánatom se tudja mi, inkább hagyd rá. Nem vagyok olyan kedvemben, hogy a hisztiket hallgassam. Így sem vagyok megelégedve a lány teljesítményével, tehát kicsit morcosabb vagyok a kelleténél. - állt fel, s járkálni kezdett.
- Egy adagtól ne várj csodát. Szerintem így is szépet alakított. Gyakorolnia kell, és bomba lesz az biztos. Én hiszek benne, hogy így lesz, csak várd ki drága barátom a kellő hatást. - nevetett fel halkan. - Viszont egy kérdésem lehet? - köszörülte meg torkát, majd kis csend után folytatta. Valószínűleg Soo rábólintott a dologra. - A hallgatózásért is jár büntetés? - nyitotta ki hirtelen az ajtót. Olyan gyorsan történt, hogy Sora teljesen ledermedve nézett a szőkére. Egyik gondolata az volt, hogy futásnak ered, de még is hova futna? A hely teljesen olyan, mint egy útvesztő. Számára egy kijáratok nélküli labirintus, így tehát maradt... ha már más választása nem volt.
2013. október 16., szerda
34. rész
***
- .. Neked lehet tetszene az a mese, amit én mondok, de hidd el nem jobb a kinti élet, mint ez. Ugyan az van kint, mint itt, s bár szabad vagy, még is láncok lógnak rajtad, ami a kor haladtával egyre nehezebbek lesznek, és most nem arra gondolok, hogy az öregséggel járó nyűg lennének a láncok, hanem sokkal inkább a tapasztalat és tudás, amit szerzel a repülő évek közben... - henyélt el Bum jól összegyűrt ágyán. Nézte a plafont, amit már annyiszor megvizsgált, míg fejében peregtek a gondolatok. - Hidd el, sehol sem jó, csak vannak olyan helyek, ahol kellemesebb a lét. - folytatta komoran, míg egy röpke pillantást vetett a lányra - Valaki a sok pénzben leli ideiglenes örömét, míg mások másban, de mind átmeneti... Nem vagyok ilyen negatív emberke, de a jelenlegi helyzet szerint nem lehetek nagyon pozitív, ami lehangol és kihozza belőlem a pesszimistát.
- Akkor mesélj olyanról, ami nem ezt teszi veled.
- Nem akarok.. nem tudok. Nem akarok itt lenni. Bárki is hozott ide, nem vagyok hálás neki. Jobb lett volna, ha ott hagy az erdőben kivérezni. Sokkal jobb lett volna az örök sötétségben, mint itt ebben a lyukban sínylődni úgy, hogy nem is tudod mi lesz holnap vagy azután, de még a következő percet sem tudhatod.
- A gazdám nem fog bántani, még nem. - kezdett bele kis butuska fejével - Ha bánt is csak az elején fáj, utána megszokod. Ha erős vagy, mint én, akkor bent sem fog fájni, de ahhoz mosolyogni kell, mert az gyógyítja. - tett úgy.
- És, ha nem akarok?
- Azzal magadnak teszel rosszat. - erre csak vállat vont. - Az a lány, aki itt van nem messze tőled, ő nem szomorkodik annyit, mint te. Nem tudhatom mit csinál, de ő nem ilyen savanyú, mint te. .. Gazdáék elmennek este párnapra. Én, és még pár őr marad itt. Ha akarok megkérhetem őket, hogy menjünk át hozzá. Persze, ha rajta kapnak megbüntetnek mindenkit. Guojin lesz este, vele szoktam lenni, mikor úgy adódik, hogy csak így páran maradunk. Ő kedves, legalább is velem. Ha csinálok neki sütit biztos enged a kérésemnek egy kicsit. - Kibum csak nézett, nézett és nézett. Köpni nyelni nem tudott, s mikor rájött, hogy bár nagyon kecsegtető az ajánlat még sem hihet a sikerben, pedig úgy vágyik át a sorstárshoz. - Megyek beszélek vele, ha megtalálom és majd vissza jövök. - pattant fel örömködve, majd elszontyolodott - Amúgy ne akarj megszökni. Nem jó vége lenne. Úgy sem találnál ki innen, meg az erdőből sem. Hatalmas és meghalnál. Itt legalább biztonságban vagy, míg jól viselkedsz vagy nem döntenek máshogy. - ment ki futva, hogy a kis ki találmánya biztosabb legyen.
Eközben Sora meredten állt a kinyitott titkos ajtó előtt, ám nem sokáig, ugyan is Eli megint csuklójára szorítva vonszolta tovább. A teremben, ami hatalmas volt sok sötét alak volt, és mind fürkésző tekintettel. A lány gondolatai szerint biztos érzik rajta, hogy nem ide való.
- L, hozta neked valakit. - lökte be Sorat egy nagy faragott ajtó mögé.
- No csak, és ki lenne egy a kis őzike? - tette fel bakancsos lábát az asztalra a férfi, aki egy tőrrel játszott éppen.
- A kislány kekeckedik velem. Büntetni készültem, s volt is ötletem, de eszembe jutott, hogy kértél pár valamit még a jó múltkor, és azt hiszem a te dolgaidhoz a kicsike megfelelne. - karolta át vállainál Eli a lányt nagy vigyorral míg az megszólalt volna, de megint blokkolás alá került, így csak szája mozgott pár másodpercig. Persze a fejszerkezete így is elárult mindent, tehát szavak sem kellettek ahhoz, hogy az előbb megnevezett L nevetve vegye tudomásul Sora nem tetszését.
- Nem félted, hogy baja lesz? A főnököd a tökeid darabolja le kezdetnek, ha nem épp jól sülnek el a dolgok. Nem lesz vacsorátok és sírhattok. - nevetett.
- Mit számít az... - vonta meg a vállát - Különben sem hiszem, hogy baja lenne, csak leckéztesd meg alaposan. Itt leszek végig, mert látni akarom és olvasni a fejében. Ha tudnád, mit el nem mérgelődik magában. - nevetett.
Eli tudta, hogy pár kísérlethez kellene egy két megfelelő "áldozat". L kísérletezik ilyen-olyan szerrel, de legfőbbként hallucinogén anyagokkal. Ő is esett át már egy-egy kísérletén, és nem bánta meg. Jól is fizetett meg egy-egy tulajdonságát megerősítette hosszabb-rövidebb ideig. Tehát nem félt ellenben a reszkető lánnyal az oldalán.
- Eredj cicus, vár a bácsi téged. Kicsit meg szurkál, nézeget, és kész is. - nézett le a leányzóra- Nem kell félni, nem fog harapni, majd én, ha végzett. - súgta neki, majd kis kuncogás után az oda érő L-nek adta át a csuklóját. Sora ellenlát, meg meg is ijedt, mert a kéz, ami megfogta nagyon hideg volt.
- Bocsánat, elszoktam az emberektől. - vette le róla mosolyogva kezét, majd újra megfogta, de ekkor már rendes ember meleg testhővel. - Ülj ide le. - vezette át abból a szobából egy másikba, majd egy kipárnázott, látszólag kényelmes székbe nyomta. - Kényelmesedj el nyugodtan. Nem kell ilyen merevnek lenned, az nem tesz jót. Dőlj hátra, mint, ha a kedvenc filmed néznéd otthon. - nyomta a támlának, majd előre húzott két csatot s mielőtt Sora gondolhatott volna valamire már meg is kötötte a mellkasánál és a hasánál, de ez csak a kezdet volt. Ezeket követte a két lába és a két keze. Szerencsétlen pára csak ült ott magánkívüli állapotban már mindenre felkészülve.
Valahol, ahova a lámpa sem világított annyira állt egy gurulós kiskocsi. Le volt takarva egészen addig, míg L le nem húzta egy könnyed mozdulattal róla az anyagot. Sora pulzusa egyből az egekbe szökkent, mikor három, méretileg és színileg különböző fecskendő látott meg. Nagy bánatára a férfi a legnagyobbhoz nyúlt.
- Nem mondom, hogy nem fog fájni, de elméletileg nem halsz bele, így nem kell annyira félned. - köszörülte meg a torkát, majd nemes egyszerűséggel nyakon döfte vele.
2013. július 26., péntek
33. rész
***
Kevin és "vacsorája" farkasszemet néztek peregtek a percek. A mérhetetlen nagy csendet és döbbenetet a lány törte meg halk kuncogással.- Nagyon meglepett képet vágsz SungHyun oppa. - folytatta kuncogását, míg odalépkedett elé. SoRat mint, ha kicserélték volna. Nem ijedt és visszahúzódónak látszott, hanem egy olyan nőnek, aki tudja, hogy mit akar, mellette kis gonoszsággal. Kevin még mindig nem tudott szóhoz jutni, pedig lett volna mit mondnia, vagy is inkább kérdeznie. SoRa lassú léptekkel kerülte körbe úgy, ahogy unniejától, Hyotól látta. Pedig Kevint alaposan megnézte már magának, talán túlságosan is, de nincs mit tenni. Ha nem hajlandó szóhoz jutni valamivel ki kell töltenie az időt. - Hát, ha nem, akkor nem. Viszont... - tért vissza kiindulási helyére megint csak a fiúra nézve - nem lehetsz jó vadász, ha képes vagy olyanokat is megharapni ki túl közel van hozzád minden nap.
- A te műved? - tudta Kevin, hogy SoRa még sem sima mezei ember, de azt még nem tudta, hogy mivel áll szemben. Agyában a kerekek nem forogtak jól, mert megfeszültem csak vérért kiáltottak, így koncentrálni nem volt túl egyszerű.
- Látsz itt mást, mert én ugyan nem. - ment elé halál nyugodtan, mint, ha nem érdekelne mennyire is szomjazik Kevin. - Gondolom kitaláltad már, hogy nem az vagyok, akinek hittél, de a meglepett képeden tisztán lerí, hogy azt már nem tudod mi is vagyok pontosan. Hát, akkor, ha már ilyen szépen összejöttünk elárulom neked még akkor is, ha ezzel hibát követek el. Ugyan az vagyok, ami te - Kevin arca egy kicsit sem váltott semerre sem érzelmi szinten - s még mielőtt megkérdeznéd blokkoló vagyok. - S ekkor esett le Sunghyunnak, hogy miért nem érzett senkit maga körül. De ez még akkor sem indok arra, hogy miért került földre egy szempillanat alatt.
- Játszunk tisztalapokkal. Mit akarsz tőlem?
- Most ugye viccelsz? - nevetett ironikusan - Én? Tőled? Nem tudom ki volt, aki a másikra támadt egy könnyed laza vacsorának nézve. Szóval ezt inkább én kérdezhetném, de persze tudom, hogy fogalmad sem volt kilétemről, tehát tárgytalan. - lépett vissza hátrálva körülbelül oda, ahova leugrott. Terve szerint itt hagyja őrlődni, mert hát mit érne a játék egy kis kihívás nélkül, így tehát egy "Pai, pai, légy jó a legközelebbi találkozásik" után el is tűnt ott hagyva az idegtől lassan vörössé változó fiút a maga nagy szomjával. Eddig mozdulni nem bírt, valószínűleg SoRa blokkolása miatt, de így, hogy szabad utat kapott neki iramodott.
Rangsorolni kezdte teendőit. Először is tényleg keres valakit, akit most már rendesen megcsapolhat, majd neki áll nyomozni a lány kiléte felől. Persze egyidejűleg agyának azon része, ami még kattoghatott kattogott azon, hogy vajon köze van-e SoRa hirtelen megjelenésének a kincsükhöz, mert az biztos, hogy nem nagy a valószínűsége annak, hogy minden csak pusztán véletlen, ahogy az új tanár színre lépése sem.
Alig pár sarokra megtalálta a potenciális vacsorát, aminek abban a pillanatban neki is látott. Oly gyorsan végzett vele, hogy szegény párának még megszólalni sem volt ideje. Rövid idő múlva életét kilehelve feküdt ott Kevin lábai előtt. Kinek nem kenyere az ölés most még is megtette, de csak azért, mert a benne lévő ösztön nem engedte addig, míg a haldokló vér ízét meg nem ízlelte, s mire észbe kaphatott volna már csak a fiú szívének utolsó dobbanása jelezte életének utolsó másodpercét. Ekkor már tehetetlen, de nem állhatott ott, mert bár jelenleg nincs fogalom az utcán bármikor kiléphet a magas tömbök egyikéből valaki s rajta kapja, így ideje volt lelépni.
Egyenest haza vette az irányt, mert talán ott tudhat meg legtöbbet, ha nem akkor sem volt kedve bent bolyongni a városban. Ma épp elég volt neki ennyi belőle. Mikor hazaért egy teljesen az ürességtől kongó házat talált csak. Csupán az emeleten lévő órának kattogása adott némi kis zajt a nyugodt építménybe. Ezt azért furcsállta, hisz KyoungJaenek és Soaranak is itthon kellene már lennie, elvégre ők kocsival, míg maga futva tette meg ezt az utat, de ha már így alakult még mindig sajgós fejének ajándékozva egy hosszú fürdőt tervezett. Fel is battyogott az emeletre, hogy a fürdőt ostromlás alá vegye.
Kis szolgálónk nagy fülekkel hallgatta Kibumie nagy vonalakban leírt rövid történetét. A kislánynak nagy képzelő ereje volt, de hát nem is lehet másra számítani egy olyan élet mellett, mint az övé. Még akkor is képzeletvilágban volt, mikor Bum már teljesen másféléről beszélt. Tudta, hogy társaságát nem fogja érdekelni, mert nem ért belőle semmit, de jól esett beszélnie, még, ha egyik összefüggéstelen mondta követte a másikat.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)