Telt-múlt az idő, mire beesteledett. Nari, mikor azt mondta, hogy megszervezi a másik fogvatartottal a találkát úgy is gondolta. Guojin jött Kibumért.
- Na, madárkám, akkor itt a rabséta ideje. - tárta ki elég tágra az ajtót, mint, ha attól tartana, hogy Bum mögötte rá vár, hogy jól fejbe vágja, majd óvatosan lépkedett befelé. Persze Kibum, vagy bárki más ezt egy teljesen átlagos bejövetelnek látta.
- Kibum, gyere. - intett a kis ugráló lány, aki eléggé fel volt dobva, hogy tényleg segít neki Jin. - Na, siess már. Kicsi időt kaptunk. Ne henyéléssel töltsd el. Majd utána ráérsz pihenni. - fogta meg kezét, s rángatta ki. Guojin utánuk ment vissza zárva rendesen az ajtót, mint, ha a fogvatartott ugyan úgy bent lenne, mint eddig.
- Nari, mondtam, hogy maradj csendben, mert, ha lebukunk egy szó nélkül vetlek a főnök elé. - mordult rá erélyesen, majd csendben maradva lépdelt.
Így hárman mentek végig egy folyosón, majd úgy kétemeletnyi hosszúságú csigalépcsőn le. Ezek után ugyan ilyen hosszú lépcső vezet fel és megint a folyosó. Kibum meg mert volna esküdni, hogy ez ugyan az a szint, ahonnan kijöttek, de hát említenie is felesleges, csak ment az árral.
Mikor odaértek Hara ajtajához mind a hárman megtorpantak. A kislány szöszmötölt, mert kereste a kulcsot, Jin Kibumot figyelte, míg Ki csak azzal volt elfoglalva, hogy végre megtudja tényleg az van -e az ajtó mögött, akire gondolt. Valahol mélyen össze szorult a szíve, mikor csak az a kicsi feltételezés is eszébe jutott, hogy Hara van fogva tartva. Titkon remélte, hogy csak egy olyan lány az, aki tőle távol áll. Abban az esetben hidegen fogja hagyni ez a kis idő is, és vissza száll gondolata szeretett kedveséhez.
- Meg is van.. - húzta elő a kicsi zsebéből a vasdarabot, majd a zárba illesztve kinyitotta azt. Hara az ablaknál állt és kifele nézett. El volt gondolkozva, s még, ha hallotta is az ajtó nyikorgását, nem figyelt rá. Nem érdekelte, hogy kijön és mit fognak vele csinálni, csak szabadulni akar vagy így, vagy úgy.
Kibum felemelte fejét, s az alakra nézett, aki ott ringatózott előtte háttal. Ezer közül is megismerte azt, akit mindennél jobban szeretett.
- Hara.. - ejtette ki a lány nevét halkan, de nem eléggé ahhoz, hogy a megnevezett ne forduljon hátra. Szemei üvegesek voltam és csak úgy nézett a fiúra, mint, ha tudná ez csak egy délibáb. - Hara. - mondta már hangosabban és abban a pillanatban úgy megindult, mint, ha csak puskából lőtték volna ki. Megölelte a lányt, aki se mozdulni, se beszélni nem kezdett. Kibumie annyira örült épségének, hogy azzal se foglalkozott, hogy oly hidegen viselkedik szerelme, mint, ha itt se lenne.
Bum egyre jobban szorította, majd csókokkal halmozta el, míg Nari oda nem ért hozzá és nem ráncigálta ruháját.
- Akkor tényleg ismered ezt a lányt? - nézett rá bűbájosan, nagy mosollyal. - Ez olyan, mint az egyik kötet, amit már nagyon rég olvastam. Ott is a loval sok-sok idő után megtalálta a hercegnőjét. - csak úgy ragyogtak szemei, míg Harára nézett, aki az ablakból nézett vissza őt ölelő párjára. Kinyújtott a kezét a tükörkép felé, majd megsimogatta azt a hideg felületen egy halvány mosoly mellett. Hiába érezte az ölelő karokat, csak egy illúziónak vélte, míg Kibum keze hasára nem csúszott. Ekkor sem hitt érzéseinek, csak lenézett s megfogta a fiú kezét. Kibum szerelme hideg érzésétől is mosolyra fakadt. Most nem érdekelte, hogy mi vagy ki van körülöttük, csak az számított, hogy láthatja Őt.
- Olyan valóságos.. - motyogta, míg nem egy halvány mosolyt ejtett el. - A papa itt van velünk, érzed? - mondta tovább ugyan azzal a mosollyal. Nari úgy vigyorgott, mint a tejbe tök. Ilyet még nem látott, és nagyon boldog volt, hogy annyira, de annyira hasonlít egyik kedvenc könyvének egy részére. Neki ez felért egy mozival, amit soha életében nem fog elfelejteni.
- Itt vagyok, és többé nem engedlek el. - súgta hős szerelmesen Bum, majd egy kezet érzett vállán.
- Na, persze, persze. Ne itt nyálazzatok. - húzta el Guojin Ki-t a lánytól és majdnem a szoba másik végéig vonszolta. Bumie rettentő haragos lett, de Hara mikor oda fordított a fejét, s látta, hogy mosolyog eltűnt az összes feszültsége. - Te itt maradsz, a kis barna meg ott. Nari .. te meg ott, ahol akarsz, de, ha ti közelebb mentek egymáshoz vége a bulinak. - Támaszkodott neki a falnak Bum mellett.Mindenki csendben volt, mag a kislány meg nem törte azt vidámságával. Hara tudatáig még mindig nem jutott el, hogy nem csak hallucinál, hanem teljesen valóságosan itt van tőle alig két méterre lovagja, így nem is nagyon foglalkozott jelenlétével, csak Narival, aki vidámságával valahogy elfeledtette vele, hogy miért is ült oly sok órát az ablakban...
Sora számára is enyhülés következett. Ébredezett, s bár a feje úgy sajgott, mint, ha legalább egy mázsás kalapáccsal verték volna fejbe, jól érezte magát. Nem telt bele sok időbe, míg kitisztult feje, s megállapítsa, ugyan ott van, ahol volt, azzal a kivétellel, hogy most ő került a kis kocsi helyére, a kocsi meg az övére. Tudata tudta, hogy még mindig megvannak béklyói, de azért tett egy próbát, hát, ha tudja mozgatni szabadon testrészeit, hiába. Nem elég, hogy mozdítani nem tudta karját, se lábát, de abban a pár milliméteres mozgásban is fájdalmát lelte. Égtek csuklói és mellkasa ott, ahol a pántok szorították, így hát inkább nem mozdult, csak hátra döntötte fejét és várt. Várt a semmire. Úgy emlékezett, hogy KyoungJae azt mondta neki, hogy itt lesz végig. Akkor még is hol van? Nem mint, ha hiányozna neki, mert jelenleg a pokolra kívánja, de, ha ő jelenti ebből az égető csapdából a kijutást, hát legyen, viszont hosszú percek után sem volt semmi, míg a csatok maguktól ki nem engedtek. Sora nagyot nézett, mikor minden szorítás megenyhül, de nem bámészkodott sokat. Amennyire tudta lenyomkodta magáról pántjait és felállt. Ekkor fejébe a fájdalom megint belenyilallt, de nem foglalkozott sokat vele, csak megindult tapogatva a kijárat után.
Mikor nagy nehezen azt megtalálta és a kilincset is lenyomta nagy fény áradt be. Bántotta szemét, így szemei elé kapta mind a kettőt, míg eltűnik az ilyenkor fellépő szúró érzés. Hangokat hallott, így, amint tudott megindult annak irányába. Ide fele jövet nézelődött és így próbált tájékozódni, de nem kellett sokat, mert a hangok, amik fülét megütötték, már tisztán hallhatóak voltak a bakancsos szobájából.
- .. ja, ha így gondolod, ám legyen. - sóhajtott fel Myungsoo - De csak felhívnám a figyelmed az alku addig él, míg nem kerül hozzám, persze utána ugyan úgy várlak hajlékomba, mint ahogy megbeszéltük. - hajolt előre nyikorgós székében valamit felvéve. Sora csak ennyit látott a pár milliméteres kis résen.
- És Kevin? Vele mi lesz?
- Rá nem vonatkoztak ezek. Te hoztad el az őzikét, így rád vonatkozik az alku és a jutalom, s mielőtt vitába szállnál, mert, hogy ő a testvéred, s még a bánatom se tudja mi, inkább hagyd rá. Nem vagyok olyan kedvemben, hogy a hisztiket hallgassam. Így sem vagyok megelégedve a lány teljesítményével, tehát kicsit morcosabb vagyok a kelleténél. - állt fel, s járkálni kezdett.
- Egy adagtól ne várj csodát. Szerintem így is szépet alakított. Gyakorolnia kell, és bomba lesz az biztos. Én hiszek benne, hogy így lesz, csak várd ki drága barátom a kellő hatást. - nevetett fel halkan. - Viszont egy kérdésem lehet? - köszörülte meg torkát, majd kis csend után folytatta. Valószínűleg Soo rábólintott a dologra. - A hallgatózásért is jár büntetés? - nyitotta ki hirtelen az ajtót. Olyan gyorsan történt, hogy Sora teljesen ledermedve nézett a szőkére. Egyik gondolata az volt, hogy futásnak ered, de még is hova futna? A hely teljesen olyan, mint egy útvesztő. Számára egy kijáratok nélküli labirintus, így tehát maradt... ha már más választása nem volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése