Nem tudom mi történik velem. Az utóbbi időben egyre furcsábban viselkedem, és ez a mostani csak hab a tortán. Myungsoo kutyvaléka ide vagy oda, sem magyarázhatja meg a viselkedésem. A látomás, az érzékeim, és már az agyam is egyre inkább azt sugallja, hogy; itt nincs minden rendben!
Eli átvezetett a nappaliból az egyik vendégszobának szánt helyre. Bár itt vagyok egy ideje, ide még egyszer sem tettem be a lábam. Talán, ha nem vagyok ennyire lesokkolódva magamtól, még el is ájulnék a helytől, hiszem kifejezetten szép. Sokkal, de sokkal szebb, mint az eddig bejárt házrészek. Biztos vagyok benne, hogy ez a ház még fog nekem meglepetéseket okozni.
Idehozóm meglehetősen dühösen és kérdőn nézett rám. Állkapcsa meg volt feszülve, ahogy karjaiban az izmok szint úgy. Ha nem lettem volna annyira elfoglalva saját magammal, még valamilyen ízes megjegyzést is teszek jelenlegi kinézetére. De ekkor a sajátoméra is tennem kellene. Arra meg ugyan nem fogok. Hajam kócos volt, arcom fehér, és a szemeim még mindig a fehér-kék színben világítottak. Ezt is csak onnan tudom, hogy közvetlen Kyoungjae mögött egy ovális, fekete-ezüst keretű tükörben láttam magam. Előtte pedig, egy pillanatra talán, mint, ha kikerültem volna saját testemből, és mint, csak külső megfigyelő lennék az egész eseményben. Még mindig reménykedek abban, hogy csak álmodom, de mint mindig, most sem azt teszem.
Hosszú hezitálás után Eli is megszólalt. Először nem értettem, hogy mit mond, mert kissé zavarosak voltak szavai, de mikor majdnem üvöltött, már tisztult a helyzet.
- Mi a fészkes francot csináltál!? - Emeli fel karját, ezzel jelezve, hogy a kérdést most inkább Kevin irányába célozza. Bármit is, nekem sincs fogalmam róla, de ezt hogy magyarázzam bele abba a csöppnyi agyába? Szinte lehetetlenség, mivel mindig csak azt érti meg, amit akar, ez meg szerintem amolyan "mond el, hogy hogy csináltad" típusú kíváncsiság. Persze csak szerintem.
- Ha tudnám, én volnék a legboldogabb... - dünnyögöm neki oda, míg kikerülve, a tükörképem vizsgálgattam. Amit láttam egyszerre volt rémisztő, és hippervagány.
Mindig is gondolkoztam valamilyen átlagon felüli lencsén, de sose jutottam el odáig, hogy be is ruházzak rá. Most meg egycsapásra csak úgy lett egy, ráadásul kínoznom sem kell szemeim a lencse berakása miatt. Sápadtságom ellenére vigyorogtam tükörképemre. Megnézegettem magam mindenféle frizurával, és tökéletes volt minddel. Jó, hát ugye nem álltam neki ott vasalgatni, göndöríteni, csak ide oda fésülni, hanem csak úgy nagyjából fogtam, húztam, vagy göndörítettem össze. Ahogy ott nézegettem magam, rájöttem, hogy nagyon szép vagyok. Ezt most nem iróniából mondtam, hanem úgy is gondoltam. Úgy éreztem, hogy nem igen akadna tőlem szebb lány a világon, márpedig vannak kihívók. Tökéletesnek láttam egész valóm. A hibáim, amik eddig szemet szúrtak, eltűntek, és csak egy tökéletes, már-már csak photshoppal elérhető nőt láttam. Nem is kislányt, vagy lány, hanem nőt.
- Hé, hozzád beszélek! - Rántotta meg karom Eli, amire kénytelen voltam saját magamról levenni szemeim.
- Hallok én mindent, nyávogós barátom. - Vigyorogtam rá. A tudat, hogy nagy kárt nem tud most bennem tenni, bátrabbá tett. Az a Sora, aki belépett ide eltűnt, és helyét a sokkal bátrabb vette át.
- Akkor beszélj! - Ült le a szoba közepén lévő fotelba, ami velem volt szembe, mikor megfordultam. Nekitámaszkodva a tükrös szekrénynek, sóhajtottam. Nem tudtam neki mit mondani, viszont addig nem hagy békén, míg nem állok neki elő valamivel. Tehát le kell szerelnem egy mesével. Már csak az a kérdés, hogy túlozzak, vagy ne? Egyébként is, mindegy mit mondok. Úgy sem hinne nekem, akkor meg...?
Bár jól esett volna egy nagy adag hazugságot összehordani, én még is azt mondtam el neki, amit láttam, míg kiütött állapotban fetrengtem az ágyban. Semmit nem tudtam leolvasni arcából. Megint. De nem is nagyon zavart. Én elmondtam az igazat - ha már rávettem magam -, így ossza be azt. Ha tetszik tetszik, ha nem nem.
A nap további részében egyedül voltam, szinte. Mikor visszakerültem az Elial közösen lakott szobába, nem volt semmi máshoz sem kedvem, csak feküdni. Egyrészt, mert fájt a fejem, másrészt, meg most olyan érzésem van, hogy nagyon nem vagyok szívesen látott a házban. De ez van. Ők rángattak ide, ők kevertek bele, hát igyák meg a levét. Chibun látogatott meg pár percre kora délután. Mostanság nem láttam, s bár ő lenne a két idióta főnöke, igen keveset tartózkodik itt. Annyira mondjuk nem is nagyon érdekelt a dolog, csak hát még is most eljött és személyesen. Ő maga, nem üzenve. Ezt furcsálltam, de biztos voltam abban, hogy hallotta azt, ami történt, így nem vetettem neki nagy feneket. Különösképpen nem próbált meg belőlem semmit sem kiszedni, így kissé kínos beszélgetés után elment, én meg pihentem tovább.
Fejzúgásom, és gondolataim közepette megszunnyadtam. Valami kopogásszerűre ugyan felriadtam, de mikor felálltam megnézni, hogy honnan jön, a lábaim összecsuklottak, és megint sötétség lett.
Visszakerültem Byunghun oldalára. Ugyan oda, ahonnan eljöttem. Éppen annál a mozzanatnál tartottunk, mikor az az idegen jött és a fülébe súgott. Ahogy akkor, most sem hallottam semmit, de kevésbé érdekelt, mint akkor, így helyette csak tettem egy lassú forgást. Mindenhol sírok voltak, vagy kripták. Egy-egy kóbor tuja törte csak meg ezt a végeláthatatlan márványtengert. Kevés szép, és új síremlékek voltak ott. Legalább is körülöttem. Az írásokkal nem foglalkoztam, mert annyira nem akartam elmélyülni benne, csak az időt akartam eltölteni, míg pusmogtak a fiúk. Mikor visszaértem a kiinduló pontomra, a srác meghajolt és szélsebesen távozott. Byunghun szeme ugyan olyan árnyalatban pompázott még mindig, mint az enyém a nap nagy részében. A történések miatt, őt is vonzónak tartottam. Míg magam egy kicsit ijesztőnek, őt kicsit sem. Lehet, hogy az előző találkozásnál volt bennem egy kis félsz tőle, de az mostanra megszűnt. Inkább csak ámulattal csodáltam szemeit, és enyhén szögletes keretezésű arcát. Nagyon imponált.
Újra belé karoltam, s mentünk tovább a macskaköves hosszú járdán. Jó érzéssel töltött el mellette lépkedni. Egyfajta kellemes kisugárzás áradt belőle, amitől minden porcikám nyugodt volt. Mint mondtam már, olyan érzés, mint, ha otthon lennék. Sokat nem kérdeztem tőle, csak merengtem a Holdra, és, ha nem Byunghun arcát, akkor azt csodáltam.
- Szép igaz, Úrnőm? - Fogott rá balomra kicsit erősebben, de még is gyengéden.
- Igen, az. Úgy érzem, hogy a világ egyik legszebb pontja. - mosolyogtam rá.
- Selene ezt biztos bóknak vette... - mosolyodott el. Nekem meg csak egy gondolat járt a fejemben. Ki az a Selene? Tanácstalanságom megéreztette, mert folytatta. - Tudod, Selene a Hold istennője. Helios és Eos testévére, Hyperion és Theia lánya. Végül is mi nem foglalkozunk vele. A Holdünnepélyen ugyan úgy tisztelgünk előtte is, de nem vagyunk közvetlen kapcsolatban, így nem is pocsékolnék rá több szót. Remélem ezt nem veszi sértésnek és te sem Sola. - Gondolom, hogy nem, de hát nekem ez már így is kacifántos. Addig értem, hogy görög mitológia, de soha sem érdekelt annyira, hogy így eszembe jusson minden róla. A Hold az nekem hold. Semmiféle istennő nem jut róla eszembe, ezt meg úgy érzem rövidesen elfogom felejteni, de hát mindegy. - Aggódsz az ünnep miatt? - terelte át a szót.
- Nem. Kicsit sem. Inkább várom már...? - néztem rá félve, mert fogalmam sem volt, hogy mit kellene rá válaszolnom. Remélem, hogy ezzel jó pontot szereztem.
- Örülök. Sok követője, alattvalója, szolgálója és csodálója fog megjelenni. Természetesen mint mindig, most is veled leszek, én istennőm. - mondta ki úgy, mint, ha tényleg egy isten lennék. Pontosabban istennő.
- Byunghun, még is milyen ünnep lesz ez pontosan? - Tértem rá az engem inkább foglalkoztató kérdésre. - Értem, hogy valami miatt engem ünnepeltek, de még is mi okból, és hogy? Hol voltam eddig, és egyáltalán ki vagyok, hogy ekkora cécóra készültök?
- Oh, azok a nyomorult emberek. Elrontották a gyönyörű szókincsed. -Állt meg, s fordult elém. Bal kezét felemelve megsimogatta az arcom. Keze hűvössége megborzolta érzékeim. Szép szemeivel végigmért, majd nagyot sóhajtott halkan. - De a szépséged legalább meghagyták. - Pislogtam, és próbáltam felfogni a dolgokat. Nem értettem, hogy mi baj a beszélőképességemmel. Mióta megtanultam a folyékony beszédet, azóta nem volt gondom vele. A szókincsem is inkább bővül, mint sem csökkenne. Ami tény, az tény, hogy Byunghunnak van egy kis akcentusa. De csak épp akkora, amekkora nem igazán észrevehető, csak, ha nagyon figyelünk. Hozzá képest szerintem én szebben beszélek. Vagy mégsem?
Gondoltam, hogy ezt illik megköszönni,. Itt mpst pontosabban a bókra gondoltam a szépségem miatt, így féllépést távol állva tőle meghajoltam. Mikor visszaegyenesedtem a fejét rázta.
- Ezt többé ne, Úrnőm. Te nem csinálhatod ezt. Senkinek! Egy halandó, vagy faj sem érdemli meg a legnemesebb bókod. Nem méltó rá senki csak az istenek. - Emelte fel állam, és kiegyenesített. Soha se szerettem királylányosat játszani, ha nem úgy játszhatom, ahogy én akarom.
- Ez csak egy meghajlás. Nincs benne semmi csak némi tiszte...
- Csitt, Sola. Kérlek, ezt halasszuk későbbre. Mindenben segíteni fogok neked, hogy visszanyerd igazi éned, de nem most. Mutatni szeretnék neked valamit. - Fogott rá karom helyett kezemre, s kicsit sietősebb léptekkel vágott be az egyik keskeny útra a sírok között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése