- Mi ez? - suttogta, míg az avarral szemezett. A filmekben igen jó az ilyen, de a valóságban nem éppen. Főleg akkor, ha nem is tudjuk, hogy honnan van.
- Nincs időnk a hülyeségeidre, gyere. - indult meg a magasabb zsebre tett kézzel. Sötét volt, az erdő ezen pontján meg annál is inkább, mint bárhol. Myungsoo és a bűnbarlangja vonzása miatt, pár kilométeren keresztül sötétebb még nappal is minden árnyalat. Idefelé jövet nem tulajdonított neki még a lány se nagy figyelmet, de a jelenlegi állapota még ezt is észrevette.
Sora P.O.V
- Mit csináltatok velem? - Álltam meg, de ő meg, mint, ha meg sem hallotta volna. - Hozzád beszélek te seggfej! - kiabáltam rá dühösen. Hangom messzire elhallatszott, míg ott visszhangzott körülöttük. Megijedtem. Soha életemben nem volt egy szavam sem ilyen hangos, azt meg kétlem, hogy az erdő erősítené így fel. Kezdtem félni már saját magamtól is. A hangok, amiket eddig nem hallottam, a kiabálás, az íz és szín érzékelés túl sok volt nekem. Az idegeim így is elég rongyosra koptak ezalatt a kevés idő alatt, ez meg aztán főleg nem hiányzott.
Mikor Eli megállt végre, és megfordult, a szívdobogás felerősödött. Tehát tőle van?
- Nagyon kezdesz idegesíteni. - Pöcköli nekem oda, majd egy pillanat múlva előttem terem. Megrándultam, mikor az ő általa okozott levegőmozgás megmozdította hajam frufrumnál.
- Engem is te, meg mindenki más, aki nem volt pár héttel ezelőttig. - gondoltam, míg nyeltem egy nagyot, s figyeltem. Szabályosan hallottam az ereiében folyó vér susogását, amit hátzenekarként az egyre szaporább dobbanások követtek. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy ha vámpír lennék, én is ugyan ezt hallanám? Vagy már az is lettem? Nem, én nem akarok az lenni!
- Kaptál egy koktélt, amitől most kicsit szélesebben látod a világot. Mondjuk úgy, hogy majdnem úgy, mint mi, "mocskos szörnyetegek". Persze a te képességeid miatt előfordulhat, hogy nem minden a terv szerint megy. Ő kigondolt valamit, de te nem feltétlen ugyan úgy reagálsz rá, ahogy azt eltervezte. Úgyhogy, ha nem akarsz feltűnést kelteni, akkor jó, ha míg nem leszel "normális", hatszor átgondolod minden tetted. Vagy otthon maradsz. - kacsintott rám, majd sarkon fordulva ment tovább. Önkívületemben én is megindultam, de csak mert az agyam még arra képes volt, hogy megállapítsa, ha idefagy úgy sem talál haza. A többi része meg szó szerint füstölésig dolgozott. Fájt a fejem az egyre nagyobb agyalásban, szédelegtem, és hányingerem volt. Valahol félúton pedig, mire kinyöghettem volna egy szót is, elsötétedett minden.
Képek és kisfilmek kavarogtak bennem. Régi, elfeledett, és még olyan is, amit eddig nem kreáltam össze. Úgy láttam az egészet, mint, ha egy üveg gömbben nézném őket, pármásodperces váltásban. A régiek fakult, az újak pedig élénk, ragyog színekben pompáztak. Észrevettem azt is, hogy a váltásoknál más-más színű a gömb széle. A megtörtént dolgoké szürke, míg a talán jövőre mutatóké pedig vörös. Hogy honnan tudom, hogy a jövő? Pusztán megérzés, de nagyon reménykedtem, hogy ez most csalni fog. Míg a gömbre voltam meredve, halkan suttogni kezdtek. Rémülten néztem szét, mikor megfordultam, de csak egy régi templomban találtam magam. Alaposan körbenézve, senkit sem láttam ott. Nem váltott ki belőlem jó érzést. Egyrészt, mert ez egy templom - amit a hülye is megmond-, és egyedül vagyok, kintről pedig érdekes hangok szűrődnek be. Félős létemre, most csak arra tudtam gondolni, hogy szellemek hada kaparja a falat, hogy eljussanak hozzám. Másrészt meg, hogy itt vagyok. Tudom, hogy álmodom, de minden olyan valóságos, hogy szinte meginog aziránt a hittem, hogy így van. Megtettem egy lépést előre, míg hátra néztem a gömbre, ami ugyan úgy vetette a képeket magából hol ilyen, hol olyan színben. Akkor újra megszólalt a hang, így elkaptam a fejem, de újfent nem láttam senkit. Felnéztem, ahol két lámpa búra villant fel. Akkor láttam csak, hogy onnan, ahol én állok, még vagy húsz méter felfelé a mennyezet. Bár félelmetes a hely, még is egyfajta nyugalmat, és csodálatot éreztem, mikor megláttam fent a díszítést, és freskókat. Nem voltak szokványosak. Isten, és a szokványos szentek helyett egy bő talárra emlékeztető, arc nélküli alakok hajbókoltak, ünnepeltek egy háromszor nagyobbra ábrázolt nő előtt. Ő is ugyan olyan ruhát viselt, csak hogy a többivel ellentétben, az ő arcát nagy vonalakban lehetett látni. Kicsit olyan volt, mint, ha ott, azon a pontot torzító tükröt raktak volna fel. Ennek ellenére mikor visszanéztem magam elé, biztonságban éreztem magam. Nem tudom mitől, de a melegség, ami akkor elöntött, nem tudott félelemre kényszeríteni. Majdnem olyan volt, mit, ha otthon lennék. A kaparászó hangok már nem is tűntek olyan rémisztőnek, s szinte vártam, hogy a suttogás visszatérjen. Mikor elindultam bátran, vettem csak észre, hogy egy hosszú, fekete köpeny alatt lépdelek. Felemeltem az egyik felét, hogy megnézzem még is mi a fene ez, amire a hang visszatért.
- Úrnőm! Repes a szívem, hogy végre visszatért. - jelent meg előttem úgy öt méterre egy férfi, aki térdre ereszkedve hajtotta le fejét. Néztem rá megdöbben arccal, majd elkezdtem a pár lépcsőfokon lebaktatni, hogy elérjek hozzá. A vörös szőnyegen halkan kopogott a cipőm, a köpeny alja pedig súrolta a padlót. Úgy hallottam ezeket, mint, ha csak a fülem mellett csinálnák, de nem álltam meg, hanem az alakhoz mentem. Ő még akkor is térden állva hajtotta le fejét, mikor oda értem.
- Olyan rég várunk erre a pillanatra. - folytatta tovább örömben, és tiszteletben csengő hangja. Én biztosra vettem, hogy összekever valakivel.
- Élnézést..- szólalok meg halkan, majd lejjebb hajolok. Ekkor csúszott bele arcomba a hajdíszem. Nem is vettem észre, hogy ilyenem is van. Ám mire megérintettem volna a férfit, hogy nézzen rám, eltűnt. Felegyenesedtem és szétnéztem. Nem láttam el az épület végéig, de úgy gondoltam, hogy a szőnyeg csak oda vihet, tehát szorosan azt követve indultam tovább. Lépteim nyomán gyulladtak fel a lámpák fent, a mennyezetnél, és közvetlen az én vonalamban is a padsorok túloldalán. Igyekeztem ki innen, mert az volt a sejtésem, hogy odakint vár rám valami fontos.
A férfi, aki nem olyan rég még nekem tisztelgett, az ajtóban állt. Mikor közeledtem hozzá, kinyitotta előttem a hatalmas ajtót, ami már inkább a kapu jelzőt viselhetné. Amint ez megtörtént, a nagy Holdat láttam magam előtt. Teljes fényében pompázott, s szinte ámulattal bámultam rá. Megbabonázott nagysága és fénye. Kicsit úgy tűnt, mint, ha nem is lenne olyan messze, mint azt eddig láttam volna. Mélázásomból az ajtó csukódása zökkentett ki. A férfire néztem, aki felhúzta csuklyáját fejére, s mellém lépett.
- Úrnőm, ha megengedi... - tartotta oda karját nekem egy fél mosollyal. Gondolkozás nélkül húztam fel én is csuklyám, majd belekapaszkodtam jobbjába. Mikor magam elé néztem le egy hatalmas temető tárult elém. Szinte a végét sem láttam, s bár éjszaka volt, a Hold fényének köszönhetően a temető nagy része belátható volt. Megindultunk le a több, mint ötven fokból álló lépcsőn, aminek az alján már rendes talajt éreztem. - Sokat vártunk érkezésére. Remélem nem viselte meg nagyon a távollét. - töri meg a csendet vezetőm.
- Nem, nem hiszem..- nézek rá, de csak a csuklyája szélét láttam, így visszafordultam magam elé.
- Azt hittük, hogy az ünnepségre tartogatja visszatérését, Sola. - hangjában vidámság hallatszott, s egyfajta teljes nyugodtság. Soha életemben nem találkoztam még olyan emberrel, akinek ennyire kellemes, és megnyugtató lett volna a hangja.
- Ünnep? Milyen ünnep? - kérdezek vissza, míg a köpenyem rángattam magam után szabad kezemmel.
- Lehet, hogy még nem emlékszik mindenre Úrnőm, de idővel úgy is menni fog. - fordul felém. A mosolygó férfi - akinek nevét még mindig nem tudom - szemei sötétekből, hipó fehér lett. Szembogara még mindig sötét, így a barátságos és kellemes arca kicsit ijesztő lett, de nem féltem. - Ugye rám sem emlékszik Sola? - Erre csak megráztam a fejem, de nem lepte meg. - A nevem Byunghun. Az ön első számú bizalmasa, jobbkeze, és ágyasa. - állt meg, majd megint letérdelt előttem. A szemeim pattogtak odalent a bokámnál. Hogy a micsodám? Haha, ez nagyon vicces. - Öntől kaptam azt a nevet, mikor kegyeibe fogadott. Remélem még ezek után is alkalmasnak tart e névhez. - fújta tovább a magáét, amire már nem figyeltem. Mondandója végén felállt, s vele egyidejűleg jelent meg még egy alak.Igazából nagyon sok kérdésem lett volna, de amint belekezdtem volna az a személy, aki most érkezett rám sem figyelve sugdolózni kezdett. Ki akartam fülelni, hogy mit, de nem hallottam. Mikor Byunghun szóra nyitotta ajkait elhomályosodott minden. Amit mondott már nem tudtam tisztán kivenni. Azt még éreztem, hogy megfogja kezem, de egy pillanat múlva újra sötét lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése