33. rész

***

Kevin és "vacsorája" farkasszemet néztek peregtek a percek. A mérhetetlen nagy csendet és döbbenetet a lány törte meg halk kuncogással.
-   Nagyon meglepett képet vágsz SungHyun oppa. - folytatta kuncogását, míg odalépkedett elé. SoRat mint, ha kicserélték volna. Nem ijedt és visszahúzódónak látszott, hanem egy olyan nőnek, aki tudja, hogy mit akar, mellette kis gonoszsággal. Kevin még mindig nem tudott szóhoz jutni, pedig lett volna mit mondnia, vagy is inkább kérdeznie. SoRa lassú léptekkel kerülte körbe úgy, ahogy unniejától, Hyotól látta. Pedig Kevint alaposan megnézte már magának, talán túlságosan is, de nincs mit tenni. Ha nem hajlandó szóhoz jutni valamivel ki kell töltenie az időt. - Hát, ha nem, akkor nem. Viszont... - tért vissza kiindulási helyére megint csak a fiúra nézve - nem lehetsz jó vadász, ha képes vagy olyanokat is megharapni ki túl közel van hozzád minden nap.
-    A te műved? - tudta Kevin, hogy SoRa még sem sima mezei ember, de azt még nem tudta, hogy mivel áll szemben. Agyában a kerekek nem forogtak jól, mert megfeszültem csak vérért kiáltottak, így koncentrálni nem volt túl egyszerű.
-    Látsz itt mást, mert én ugyan nem. - ment elé halál nyugodtan, mint, ha nem érdekelne mennyire is szomjazik Kevin. - Gondolom kitaláltad már, hogy nem az vagyok, akinek hittél, de a meglepett képeden tisztán lerí, hogy azt már nem tudod mi is vagyok pontosan. Hát, akkor, ha már ilyen szépen összejöttünk elárulom neked még akkor is, ha ezzel hibát követek el. Ugyan az vagyok, ami te - Kevin arca egy kicsit sem váltott semerre sem érzelmi szinten - s még mielőtt megkérdeznéd blokkoló vagyok. - S ekkor esett le Sunghyunnak, hogy miért nem érzett senkit maga körül. De ez még akkor sem indok arra, hogy miért került földre egy szempillanat alatt.
-   Játszunk tisztalapokkal. Mit akarsz tőlem?
-   Most ugye viccelsz? - nevetett ironikusan - Én? Tőled? Nem tudom ki volt, aki a másikra támadt egy könnyed laza vacsorának nézve. Szóval ezt inkább én kérdezhetném, de persze tudom, hogy fogalmad sem volt kilétemről, tehát tárgytalan. - lépett vissza hátrálva körülbelül oda, ahova leugrott. Terve szerint itt hagyja őrlődni, mert hát mit érne a játék egy kis kihívás nélkül, így tehát egy "Pai, pai, légy jó a legközelebbi találkozásik" után el is tűnt ott hagyva az idegtől lassan vörössé változó fiút a maga nagy szomjával. Eddig mozdulni nem bírt, valószínűleg SoRa blokkolása miatt, de így, hogy szabad utat kapott neki iramodott.
       Rangsorolni kezdte teendőit. Először is tényleg keres valakit, akit most már rendesen megcsapolhat, majd neki áll nyomozni a lány kiléte felől. Persze egyidejűleg agyának azon része, ami még kattoghatott kattogott azon, hogy vajon köze van-e SoRa hirtelen megjelenésének a kincsükhöz, mert az biztos, hogy nem nagy a valószínűsége annak, hogy minden csak pusztán véletlen, ahogy az új tanár színre lépése sem.
Alig pár sarokra megtalálta a potenciális vacsorát, aminek abban a pillanatban neki is látott. Oly gyorsan végzett vele, hogy szegény párának még megszólalni sem volt ideje. Rövid idő múlva életét kilehelve feküdt ott Kevin lábai előtt. Kinek nem kenyere az ölés most még is megtette, de csak azért, mert a benne lévő ösztön nem engedte addig, míg a haldokló vér ízét meg nem ízlelte, s mire észbe kaphatott volna már csak a fiú szívének utolsó dobbanása jelezte életének utolsó másodpercét. Ekkor már tehetetlen, de nem állhatott ott, mert bár jelenleg nincs fogalom az utcán bármikor kiléphet a magas tömbök egyikéből valaki s rajta kapja, így ideje volt lelépni.
Egyenest haza vette az irányt, mert talán ott tudhat meg legtöbbet, ha nem akkor sem volt kedve bent bolyongni a városban. Ma épp elég volt neki ennyi belőle. Mikor hazaért egy teljesen az ürességtől kongó házat talált csak. Csupán az emeleten lévő órának kattogása adott némi kis zajt a nyugodt építménybe. Ezt azért furcsállta, hisz KyoungJaenek és Soaranak is itthon kellene már lennie, elvégre ők kocsival, míg maga futva tette meg ezt az utat, de ha már így alakult még mindig sajgós fejének ajándékozva egy hosszú fürdőt tervezett. Fel is battyogott az emeletre, hogy a fürdőt ostromlás alá vegye.
     Kis szolgálónk nagy fülekkel hallgatta Kibumie nagy vonalakban leírt rövid történetét. A kislánynak nagy képzelő ereje volt, de hát nem is lehet másra számítani egy olyan élet mellett, mint az övé. Még akkor is képzeletvilágban volt, mikor Bum már teljesen másféléről beszélt. Tudta, hogy társaságát nem fogja érdekelni, mert nem ért belőle semmit, de jól esett beszélnie, még, ha egyik összefüggéstelen mondta követte a másikat.