***
KyoungJae nem engedett abból, amit kitervelt. Engedetlen lakótársát tényleg móresre tanított, s még talán egy kicsit túlzásba is esett, de már nagyon ki kívánkozott belőle. Szobájukba bezárkózva szorította a sarokba Sorat. Persze ő még mindig értetlenül s kissé megdöbbent arccal tekintett fogva tartójára. Neki bőven elég volt ennyi lecke is, de érezte minden porcikájával, hogy vár még rá valami, ami sokkal erősebb csapás ként éri majd, mint Eli eddigi játszadozásai.
A sarokba szinte beilleszkedve várta a lány sorsát. Szapora légzése és magas pulzusa szinte díszcsomagolásba kínálta fel magát vérszopó testőrének - már, ha ezek után még így nézne rá.
Eli közeledett felé lassú és magabiztos lépésekkel s önelégült mosollyal az arcán. A fiú ilyen tetteitől is eltekintve szigorú arcvonásokkal rendelkezett, de ez még rátett egy lapáttal. Sora most semmi jót nem tudott kivenni sem vöröslő szeméből sem pedig mozdulataiból. Igazán arra számított, hogy kora vacsora lesz belőle s eddig csak macska-egér játékot játszottak.
Mikor már alig fél méterrel volt tőle ott megállt s mint akit hirtelen kicseréltek, váltott át arcszerkezete. Sora ugyan csak meglepődött a látattokon, de megnyugodni kicsit sem tudott. Most még inkább kétségbe esett legbelül, hogy képes egy szempillantás alatt 180° fordulatot venni.
- Bár mást terveztem, most eszembe jutott valami - szólalt meg Kyoung, mintha, csak kérdezték volna tőle. - Mi lenne, ha megdolgoznál a bocsánatért? - nézett rá, mint a legnagyobb maffia főnökök az elbotlott alkalmazottjára - Ismerek valakit, aki biztos nagy szeretettel fogadna és megleckéztetne, hogy tényleg soha többé nem kövesd el ugyan ezt a hibát. Mit szólsz, akarod? - nézett még mindig rá, s bár választás elé állította még sem volt választása. Úgy is az lesz, amit ő akar és nem az, amit a lány. Aki most megmenthetné az a főnökük, de persze ilyenkor nincs itt, így szegény Sora kénytelen eltűrni azt, ami rá vár.
Szegény lányba a szó is bele lett fojtva, pedig megszólalt volna, de nem tudott. Ajkait mozgatta, de hang nem jött ki a torkán. Ez is Eli műve, amin jót is nevetett.
- Mi az drága, elvitte a cica a nyelved? - mondta nevetés közbe, mint, ha ez olyan vicces lenne. Jó persze neki lehet, hogy az, elvégre az ő műve és igazán jól érzi magát, ha az olyan esetleneken tudja használni a különböző képességéét, mint a sarokba beolvadó Sora.
Rövid próbálkozás után a lány feladta, hogy szavakat formáljon, mert minél jobban akarta Eli annál jobban nevetett rajta és élvezte a dolgot, így inkább össze zárta ajkait és nézett lefelé. Még mindig próbálta magában megfejteni, hogy még is mit tett, hogy ilyen sorsra jutott? Igaz, hogy izgalmasabb életet akart, kicsit másabbat, mint a többi emberé, de nem ennyire. Tényleg azt hitte, hogy ez csak egy rossz álom, amiből ideje szerű lenne felébredni. Amint sóhajtott egy nagyot Eli kezét érezte csuklóján. Nagyot rántva húzni kezdte maga után. Először ki a szobából, majd le az emeletre, majd ki a házból. Az erdő fele vették az irányt. Igaz, hogy nem volt sötét, de hamarosan a nap nyugovóra kezd térni és egy ilyen esztelen fajankóval Sora nem akart az erőben lenni, főleg, hogy tudja bántódása eshet.
Párszor megpróbált ellenállni a húzásnak, de Jae túlontúl erős hozzá, így semmi esélye sem volt. Feladta. Egész egyszerűen fél óra ráncigálás után az ellenállástól kezdve a remény halvány sugarán keresztül mindent feladott. Főleg azt, hogy valaha is vége lesz ennek a rémálomnak. Alig másfél óra intenzív menetelés után megérkeztek egy barlanghoz. Sora mikor megpillantotta a kövezetet félelem tört rá, főleg mikor biztosra kivehető volt elméjének, hogy oda húzza majd be. Mikor ez megtörtént semmit sem látott úgy jó tíz méterig. Hátra fele nézett, ahol még valamit látott, hogy legalább utolsó képei ne a vaksötétség legyen, hanem valami megnyugtató. Ő biztosra vette, hogy itt fog meghalni és soha senki sem fogja megtalálni. A barátai eltűntek, pedig ők azok, akik talán észre vennék, hogy nincs meg. Csúnya gondolat azt ő is tudja, de félt attól, hogy a többiek már nincsenek e világon. Elmélyült gondolataiban, hol nem járt más csak a halál gondolta egyszer csak azt vette észre, hogy már a fényt sem látja, mert elfordultak, de alig néhány pillanat múlva fények kezdtek el egymás után gyorsan felvillanni, ahogy haladtak egyenest a keskeny, de szellőző helyen. Sokat mentek még így is, majd megérkeztek egy kőfal elé, aminek tetején kivehetetlen írásos rajz díszelgett.. Ott Eli elengedte a lány csuklóját, amit Sora megkönnyebbülve vett, mert végre rendesen kapott vért az a testrésze. Míg a kezével volt elfoglalva és azzal, hogy ezt túléli tuti foltos marad a szorítás nyoma, a kőfal úgy nyílt szét, mint egy két szárnyas ajtó, s amit maga elé tárt az meg még megdöbbentőbb volt...
Mikor SungHyun alias Kevin magához tért nem éppen érezte közérzetét a legjobbnak, főleg, hogy feje is szaggatott. Míg feltápászkodott a földről azon gondolkozott, hogy mi történt. Semmi másra nem emlékszik csak arra, hogy az új lányt ide ráncigálta, majd belé harapott és innen, mint, ha kivágták volna az egészet. Az meg még különösebb volt, hogy szét akart szakadni a feje, pedig ütést nem érzett s ugyan még is. Egy halandó nem tudja csak úgy simán leütni. Ha meg is tehetné azt azért észre vette volna, hogy van valaki a közelében, pedig ott nem volt senki, mikor neki kezdett a lakmározásnak.
Gondolkozott rajta, de szomja még mindig nem került csillapításra, ugyan is vágyai még mindig ott voltak. Mikor össze szedte magát megindult más prédát keresni magának nagyon-nagyon rövid időn belül, mert az így nem állapot. A bokros részről kifordulva egy puffanás hallott maga mögött. Mint, ha valaki leugrott volna valahonnan, így abban a pillanatban fordult hátra s meglepetésére ugyan azt a lényt, azaz SoRat látta maga előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése