36. rész

A sötétség leple alatt, távol a Pokol laktól és a barátságosnak nem mondható sárkányfészektől valaki az erdőben botorkál, egyedül. Léptei szabályosak, de koránt sem barátságosak. Cipője talpa alatt úgy süpped be a füves avar, mint, ha csak egy tengerparton sétálna mezítláb, de mindezek ellenére csak megy önmagán kívüli állapotban. Sötét ruházata hiányos. A hideg ellenére testét alig borítja némi szövet. Bőre minden négyzetcentimétere libabőrös, de nem foglalkozik vele. Tekintete gonoszságot tükröz, és félelmet kelt még az erdőlakóinak számára is, így minden állat jelenlétét érzékelve menekül, mint, ha csak őket üldözni. De ez korántsem igaz. Jaejoong eszébe sem fordult, hogy üldözőbe vegyen egyet. Még a figyelmét is elkerüli minden olyan mozgás, ami nem kiszemelt célpontjától ered.
Izmai megfeszülnek, mikor kergetésének alakja megjelenik előtte. Megtorpan és figyel. Mióta elindult most hallotta csak meg először az erdő zajait.
- Miért bujkálsz? - kiáltja el magát a teljesen nyugodt, szabálytalanul nőtt fák sokaságában. Az alak, akit idáig követett útnak indult, ő meg utána ugyan azzal a lendülettel, amit eddig diktált. Kiérve egy tisztásra alaposan körülnézett és nagyot szippantott a levegőből. Nyoma veszett, és eddigi erőfeszítésének hiába. A mágus, kit eddig követett eltűnt, vagy csak megtéveszti?
Hero nagyot ütött az egyik fába, aminek vékony kis törzse megrepedt. A rajta lévő alvó madarak pedig ijedten felreppentek. Dühös volt, de csak egy röpke pillanatig. Gondolatait azok szántották fel, hogy úgy is vissza jön. Vissza kell jönnie, hisz az alku, az alku és, ha megszegi nem lesz kíméletes. De vajon egy akár hozzá hasonló erejű vámpír hogy tudna elintézni egy szeleburdi, ereje teljében lévő mágust?
- Csezd meg Gemin-i! - eresztette ki fogai közül, majd tovább állt. Az imént említett jót szórakozva vigyorgott nem messze a bosszankodó Herotól. Új képessége bevált, most már képes mágus létére egy ekkora hatalmú vámpír előtt a nagy semmibe veszni.
Képzeletben megveregette vállát és előbújt egy jól megtermett fa mögül.
- Hé, izom agy, ne menj sehova. Itt vagyok. - kacarászott Jaejoong hátának, aki megfordult.
- Légy átkozott. Minek szórakozol velem? - eredt vissza határozottan. Feltett szándéka volt egy kicsit megtapogatni a kis suhanc nyakát... vagy is nem is olyan kicsit.
- Nincs kin gyakorolni, te meg kapóra jöttél. - Gemin-i ugyan olyan vigyorgó szemekkel nézett Jaejoongra. Hero észre sem vette, de nem csak hogy át lett az imént vezetve, de most egy burokba is került, ami számára láthatatlan, de Gemin-i tisztán látta a kékes árnyalatú buborékot az izomkolosszus körül. Jea is csak akkor vette észre a turpisságot, mikor nem tudott a fiatalabbhoz úgy nyúlni, ahogy szándéka volt.
- Oh,.. na had ne mondjam ki...
- Nyugi, ha már nem leszel ilyen bika leveszem rólad, de azt hiszem jobb, ha így tárgyalunk. - Hero csak vállat vont. Az biztos, hogy erejét nem fogja arra pazarolni, hogy ezt a láthatatlan valamit likvidálja, már, ha lehetséges.
- Hol van Xero?
- Már vár rád, de jól meggondoltad?
- Meg. Kell és kész. Ha csak kicsit is igaz az, amit állítotok, akkor nem akármilyen vámpír leszek a célomért meg megteszek bármit, így haladjunk. Nem érek rá egész éjszaka. - Most Gemin-i vont vállat és elindult, Hero meg követte.
Az erdő másik szélén egy kocsi vár arra, hogy beüljenek mind a ketten és elhajtsanak Xero szalonjába. De még is milyenbe? Hát egy tetováló szalonba, de nem akármilyenbe. Többnyire mágusok, varázslók és nagy hatalmú vámpírok járnak ide olyan tetoválást csináltatni, ami nem csak a bőrbe, de az aurába beleégve dísz helyett komoly fegyverré alakulhat. Drága egy ilyen és nem csak pénzben kell érteni, hanem erőben is. Ahhoz, hogy Hero képes legyen használni komolyan koncentrálnia kell majd. Persze, ahogy az évek telnek és egyre többször - már, ha lesz ilyen, de feltehetően lesz - használja, annál inkább uralni tudja magad. De ki tudja, lehet, hogy képes arra, hogy az első használat után tökéletesen kezében tartsa az új fegyver irányítását. Mind ez csak akkor fog kiderülni, ha felkerül rá és próbát tesz.
       Oda át a Pokol lak alagsorában is zajlottak az események. Sora, ahogy hallgatózózott az ajtó előtt és lebukott, megszeppent állapotát maga mögött inkább rettegni kezdett. Ha úgy vesszük eddig is tartott a szőkétől, de egyre jobban kezdte azt érezni, hogy még távolságtartóbb kellett volna lennie, vagy legalább is nem engedetlen - ahogy Eli fejezte ki magát párszor. De nem tehet már róla. Bármit is tettek vele, - ha tettek egyáltalán - megtörtént, és vissza fordíthatatlan. Remegve ült azon a széken, ahova Kyungjae beráncigálta. A kényelmes, fekete bőrön ugyan úgy nem érezte magát biztonságban, mint abban a házban, ahol most lakik. De az csak tetézi a dolgot, hogy két olyan személy áll vele szemben, akiket most kicsit sem akar látni.
- Mit hallottál? Utoljára kérdezem. - mászott bele a lány arcába a szőke. Nem mint, ha nem tudta volna kiturkálni magának, amit hallani akar, de azt csak is a lány szájából akarta hallani. Persze legvégső esetben megszerzi azt az információt, ami neki kell, de ad neki egy kis időt, hogy valljon. - Szóval?
- s-semmit.. - nézett rá nagy ártatlan szemekkel. Sora nem tartotta fontosnak azt, amit hallott, így nem is akarta elmondani, de ott tartott, ha egy centit is közelebb megy hozzá Eli, csicsereg.
- Hagyd, nem lényeges. - legyintett Myungsoo és felrakta lábait a szokásos pózban. Ránézett Ra megkönnyebbülve, de nem tartott sokáig.
- Nem hagyom. Én tudni akarom, de ha nem akar beszélni visszaviszem a székbe. - kacagott fel pár másodpercre, majd újra elkomolyodott, de csak azért, hogy hatásos legyen az előadása.
- Jó-jó! Beszélek, de mássz innen ki. - húzta össze magát, majd nagy levegő után elmondott mindent.
- Most tényleg csak ennyi? - húzta fel egyik szemöldökét és ott hagyta. Leült arra a székre, ami Soratól a legtávolabb volt. A fejében kezdett el kutakodni, de amint sikerült belépnie kegyetlen fejfájás kapta el. - Az Istenit! - kapott fejéhez.
- Csak az időd pocsékolod és bántod magad. Jó pár napig ne is próbálkozz, mert így jársz. - nézett Sorara a késsel játszva, de Elihoz beszélt.
- Szólhattál volna hamarabb is okoska... - ment ki. Nem tudott ott maradni. A feje szét akarsz szakadni, végtagjai égtek és menekülni akart, pedig félni valója nem volt.
Mikor kettesben maradtak Sora feszengve fészkelődött. Az ajtót nézte. Soo azt hitte, hogy szövetségese után nézett, de csak az ajtót nézte. Mehetnéke volt, és remélte, hogy lassan meg is teheti. Ha kell megfogadja, hogy soha - soha többé nem vesz még engedély nélkül sem levegőt. De nem ilyen egyszerű.
- Ne aggódj, nem megy messzire, de míg nem áll ki a fejfájása nem tud melletted maradni. Örülhetsz, most te is egy kicsit oda vertél neki. - nevetett.
- Én? Én nem.
- A fejedben akart kotorászni, de a kis akcióm miatt most nem fog menni. Ahogy hallottad pár napig csak, amíg hat a koktélom, de.. - gondolkozott el - lehet, hogy tovább, mint pár nap, de mindegy. - vonta meg vállát.
- Mit csináltatok velem?
- Majd megtudod, ha el jön az ideje, minden esetre maradj távol a fiúktól. - emelte a mennyezetre tekintetét, de Sora meg tágra nyitott szemekkel figyelte.
- Miért? Már mint, nem készültem a környékükre, de akkor is.
- Mindent a maga idejében. - mosolygott. - Most menj. Keresd meg és menjetek, dolgom van. - sürgette meg és visszatért a papírjai közé.
A lány kiment robogva. Ha tudta volna innen a kivezető utat magától is ment volna, de így csak elindult a folyosón remélve, hogy belebotlik abba a bolondba. Így is. Lett, amint elért a lépcsőkhöz, Eli már ott várta.
- Gyere, de tartsd a távolságot tőlem. - morogta és megindult. Sora apró mosollyal az arcán ment utána. Valahol élvezte, hogy tudta nélkül okozhat neki kellemetlenséget, még, ha nem is tart sokáig, de addig élvezkedik.

35. rész

Telt-múlt az idő, mire beesteledett. Nari, mikor azt mondta, hogy megszervezi a másik fogvatartottal a találkát úgy is gondolta. Guojin jött Kibumért.
-  Na, madárkám, akkor itt a rabséta ideje. - tárta ki elég tágra az ajtót, mint, ha attól tartana, hogy Bum mögötte rá vár, hogy jól fejbe vágja, majd óvatosan lépkedett befelé. Persze Kibum, vagy bárki más ezt egy teljesen átlagos bejövetelnek látta.
-  Kibum, gyere. - intett a kis ugráló lány, aki eléggé fel volt dobva, hogy tényleg segít neki Jin. - Na, siess már. Kicsi időt kaptunk. Ne henyéléssel töltsd el. Majd utána ráérsz pihenni. - fogta meg kezét, s rángatta ki. Guojin utánuk ment vissza zárva rendesen az ajtót, mint,  ha a fogvatartott ugyan úgy bent lenne, mint eddig.
-  Nari, mondtam, hogy maradj csendben, mert, ha lebukunk egy szó nélkül vetlek a főnök elé. - mordult rá erélyesen, majd csendben maradva lépdelt.
Így hárman mentek végig egy folyosón, majd úgy kétemeletnyi hosszúságú csigalépcsőn le. Ezek után ugyan ilyen hosszú lépcső vezet fel és megint a folyosó. Kibum meg mert volna esküdni, hogy ez ugyan az a szint, ahonnan kijöttek, de hát említenie is felesleges, csak ment az árral.
Mikor odaértek Hara ajtajához mind a hárman megtorpantak. A kislány szöszmötölt, mert kereste a kulcsot, Jin Kibumot figyelte, míg Ki csak azzal volt elfoglalva, hogy végre megtudja tényleg az van -e az ajtó mögött, akire gondolt. Valahol mélyen össze szorult a szíve, mikor csak az a kicsi feltételezés is eszébe jutott, hogy Hara van fogva tartva. Titkon remélte, hogy csak egy olyan lány az, aki tőle távol áll. Abban az esetben hidegen fogja hagyni ez a kis idő is, és vissza száll gondolata szeretett kedveséhez.
-  Meg is van.. - húzta elő a kicsi zsebéből a vasdarabot, majd a zárba illesztve kinyitotta azt. Hara az ablaknál állt és kifele nézett. El volt gondolkozva, s még, ha hallotta is az ajtó nyikorgását, nem figyelt rá. Nem érdekelte, hogy kijön és mit fognak vele csinálni, csak szabadulni akar vagy így, vagy úgy.
Kibum felemelte fejét, s az alakra nézett, aki ott ringatózott előtte háttal. Ezer közül is megismerte azt, akit mindennél jobban szeretett.
-  Hara.. - ejtette ki a lány nevét halkan, de nem eléggé ahhoz, hogy a megnevezett ne forduljon hátra. Szemei üvegesek voltam és csak úgy nézett a fiúra, mint, ha tudná ez csak egy délibáb. - Hara. - mondta már hangosabban és abban a pillanatban úgy megindult, mint, ha csak puskából lőtték volna ki. Megölelte a lányt, aki se mozdulni, se beszélni nem kezdett. Kibumie annyira örült épségének, hogy azzal se foglalkozott, hogy oly hidegen viselkedik szerelme, mint, ha itt se lenne.
Bum egyre jobban szorította, majd csókokkal halmozta el, míg Nari oda nem ért hozzá és nem ráncigálta ruháját.
-  Akkor tényleg ismered ezt a lányt? - nézett rá bűbájosan, nagy mosollyal. - Ez olyan, mint az egyik kötet, amit már nagyon rég olvastam. Ott is a loval sok-sok idő után megtalálta a hercegnőjét. - csak úgy ragyogtak szemei, míg Harára nézett, aki az ablakból nézett vissza őt ölelő párjára. Kinyújtott a kezét a tükörkép felé, majd megsimogatta azt a hideg felületen egy halvány mosoly mellett. Hiába érezte az ölelő karokat, csak egy illúziónak vélte, míg Kibum keze hasára nem csúszott. Ekkor sem hitt érzéseinek, csak lenézett s megfogta a fiú kezét. Kibum szerelme hideg érzésétől is mosolyra fakadt. Most nem érdekelte, hogy mi vagy ki van körülöttük, csak az számított, hogy láthatja Őt.
-  Olyan valóságos.. - motyogta, míg nem egy halvány mosolyt ejtett el. - A papa itt van velünk, érzed? - mondta tovább ugyan azzal a mosollyal. Nari úgy vigyorgott, mint a tejbe tök. Ilyet még nem látott, és nagyon boldog volt, hogy annyira, de annyira hasonlít egyik kedvenc könyvének egy részére. Neki ez felért egy mozival, amit soha életében nem fog elfelejteni.
-  Itt vagyok, és többé nem engedlek el. - súgta hős szerelmesen Bum, majd egy kezet érzett vállán.
- Na, persze, persze. Ne itt nyálazzatok. - húzta el Guojin Ki-t a lánytól és majdnem a szoba másik végéig vonszolta. Bumie rettentő haragos lett, de Hara mikor oda fordított a fejét, s látta, hogy mosolyog eltűnt az összes feszültsége. - Te itt maradsz, a kis barna meg ott. Nari .. te meg ott, ahol akarsz, de, ha ti közelebb mentek egymáshoz vége a bulinak. - Támaszkodott neki a falnak Bum mellett.Mindenki csendben volt, mag a kislány meg nem törte azt vidámságával. Hara tudatáig még mindig nem jutott el, hogy nem csak hallucinál, hanem teljesen valóságosan itt van tőle alig két méterre lovagja, így nem is nagyon foglalkozott jelenlétével, csak Narival, aki vidámságával valahogy elfeledtette vele, hogy miért is ült oly sok órát az ablakban...
       Sora számára is enyhülés következett. Ébredezett, s bár a feje úgy sajgott, mint, ha legalább egy mázsás kalapáccsal verték volna fejbe, jól érezte magát. Nem telt bele sok időbe, míg kitisztult feje, s megállapítsa, ugyan ott van, ahol volt, azzal a kivétellel, hogy most ő került a kis kocsi helyére, a kocsi meg az övére. Tudata tudta, hogy még mindig megvannak béklyói, de azért tett egy próbát, hát, ha tudja mozgatni szabadon testrészeit, hiába. Nem elég, hogy mozdítani nem tudta karját, se lábát, de abban a pár milliméteres mozgásban is fájdalmát lelte. Égtek csuklói és mellkasa ott, ahol a pántok szorították, így hát inkább nem mozdult, csak hátra döntötte fejét és várt. Várt a semmire. Úgy emlékezett, hogy KyoungJae azt mondta neki, hogy itt lesz végig. Akkor még is hol van? Nem mint, ha hiányozna neki, mert jelenleg a pokolra kívánja, de, ha ő jelenti ebből az égető csapdából a kijutást, hát legyen, viszont hosszú percek után sem volt semmi, míg a csatok maguktól ki nem engedtek. Sora nagyot nézett, mikor minden szorítás megenyhül, de nem bámészkodott sokat. Amennyire tudta lenyomkodta magáról pántjait és felállt. Ekkor fejébe a fájdalom megint belenyilallt, de nem foglalkozott sokat vele, csak megindult tapogatva a kijárat után.
Mikor nagy nehezen azt megtalálta és a kilincset is lenyomta nagy fény áradt be. Bántotta szemét, így szemei elé kapta mind a kettőt, míg eltűnik az ilyenkor fellépő szúró érzés. Hangokat hallott, így, amint tudott megindult annak irányába.  Ide fele jövet nézelődött és így próbált tájékozódni, de nem kellett sokat, mert a hangok, amik fülét megütötték, már tisztán hallhatóak voltak a bakancsos szobájából.
- .. ja, ha így gondolod, ám legyen. - sóhajtott fel Myungsoo - De csak felhívnám a figyelmed az alku addig él, míg nem kerül hozzám, persze utána ugyan úgy várlak hajlékomba, mint ahogy megbeszéltük. - hajolt előre nyikorgós székében valamit felvéve. Sora csak ennyit látott a pár milliméteres kis résen.
-  És Kevin? Vele mi lesz?
-  Rá nem vonatkoztak ezek. Te hoztad el az őzikét, így rád vonatkozik az alku és a jutalom, s mielőtt vitába szállnál, mert, hogy ő a testvéred, s még a bánatom se tudja mi, inkább hagyd rá. Nem vagyok olyan kedvemben, hogy a hisztiket hallgassam. Így sem vagyok megelégedve a lány teljesítményével, tehát kicsit morcosabb vagyok a kelleténél. - állt fel, s járkálni kezdett.
-  Egy adagtól ne várj csodát. Szerintem így is szépet alakított. Gyakorolnia kell, és bomba lesz az biztos. Én hiszek benne, hogy így lesz, csak várd ki drága barátom a kellő hatást. - nevetett fel halkan. - Viszont egy kérdésem lehet? - köszörülte meg torkát, majd kis csend után folytatta. Valószínűleg Soo rábólintott a dologra. - A hallgatózásért is jár büntetés? - nyitotta ki hirtelen az ajtót. Olyan gyorsan történt, hogy Sora teljesen ledermedve nézett a szőkére. Egyik gondolata az volt, hogy futásnak ered, de még is hova futna? A hely teljesen olyan, mint egy útvesztő. Számára egy kijáratok nélküli labirintus, így tehát maradt... ha már más választása nem volt.

34. rész

***

 

-   Mesélj még a világodról. A világodról, ahol élsz. A zajokról, az emberekről vagy azokról a furcsa lényekről, amiket nem ismerhetek. - vágott közbe harsányan kis szolgálónk.
-   .. Neked lehet tetszene az a mese, amit én mondok, de hidd el nem jobb a kinti élet, mint ez. Ugyan az van kint, mint itt, s bár szabad vagy, még is láncok lógnak rajtad, ami a kor haladtával egyre nehezebbek lesznek, és most nem arra gondolok, hogy az öregséggel járó nyűg lennének a láncok, hanem sokkal inkább a tapasztalat és tudás, amit szerzel a repülő évek közben... - henyélt el Bum jól összegyűrt ágyán. Nézte a plafont, amit már annyiszor megvizsgált, míg fejében peregtek a gondolatok. - Hidd el, sehol sem jó, csak vannak olyan helyek, ahol kellemesebb a lét. - folytatta komoran, míg egy röpke pillantást vetett a lányra - Valaki a sok pénzben leli ideiglenes örömét, míg mások másban, de mind átmeneti... Nem vagyok ilyen negatív emberke, de a jelenlegi helyzet szerint nem lehetek nagyon pozitív, ami lehangol és kihozza belőlem a pesszimistát.
-   Akkor mesélj olyanról, ami nem ezt teszi veled.
-   Nem akarok.. nem tudok. Nem akarok itt lenni. Bárki is hozott ide, nem vagyok hálás neki. Jobb lett volna, ha ott hagy az erdőben kivérezni. Sokkal jobb lett volna az örök sötétségben, mint itt ebben a lyukban sínylődni úgy, hogy nem is tudod mi lesz holnap vagy azután, de még a következő percet sem tudhatod.
-   A gazdám nem fog bántani, még nem. - kezdett bele kis butuska fejével - Ha bánt is csak az elején fáj, utána megszokod. Ha erős vagy, mint én, akkor bent sem fog fájni, de ahhoz mosolyogni kell, mert az gyógyítja. - tett úgy.
-   És, ha nem akarok?
-   Azzal magadnak teszel rosszat. - erre csak vállat vont. - Az a lány, aki itt van nem messze tőled, ő nem szomorkodik annyit, mint te. Nem tudhatom mit csinál, de ő nem ilyen savanyú, mint te. .. Gazdáék elmennek este párnapra. Én, és még pár őr marad itt. Ha akarok megkérhetem őket, hogy menjünk át hozzá. Persze, ha rajta kapnak megbüntetnek mindenkit. Guojin lesz este, vele szoktam lenni, mikor úgy adódik, hogy csak így páran maradunk. Ő kedves, legalább is velem. Ha csinálok neki sütit biztos enged a kérésemnek egy kicsit. - Kibum csak nézett, nézett és nézett. Köpni nyelni nem tudott, s mikor rájött, hogy bár nagyon kecsegtető az ajánlat még sem hihet a sikerben, pedig úgy vágyik át a sorstárshoz. - Megyek beszélek vele, ha megtalálom és majd vissza jövök. - pattant fel örömködve, majd elszontyolodott - Amúgy ne akarj megszökni. Nem jó vége lenne. Úgy sem találnál ki innen, meg az erdőből sem. Hatalmas és meghalnál. Itt legalább biztonságban vagy, míg jól viselkedsz vagy nem döntenek máshogy. - ment ki futva, hogy a kis ki találmánya biztosabb legyen.
     Eközben Sora meredten állt a kinyitott titkos ajtó előtt, ám nem sokáig, ugyan is Eli megint csuklójára szorítva vonszolta tovább. A teremben, ami hatalmas volt sok sötét alak volt, és mind fürkésző tekintettel. A lány gondolatai szerint biztos érzik rajta, hogy nem ide való.
-   L, hozta neked valakit. - lökte be Sorat egy nagy faragott ajtó mögé.
-   No csak, és ki lenne egy a kis őzike? - tette fel bakancsos lábát az asztalra a férfi, aki egy tőrrel játszott éppen.
-   A kislány kekeckedik velem. Büntetni készültem, s volt is ötletem, de eszembe jutott, hogy kértél pár valamit még a jó múltkor, és azt hiszem a te dolgaidhoz a kicsike megfelelne. - karolta át vállainál Eli a lányt nagy vigyorral míg az megszólalt volna, de megint blokkolás alá került, így csak szája mozgott pár másodpercig. Persze a fejszerkezete így is elárult mindent, tehát szavak sem kellettek ahhoz, hogy az előbb megnevezett L nevetve vegye tudomásul Sora nem tetszését.
-   Nem félted, hogy baja lesz? A főnököd a tökeid darabolja le kezdetnek, ha nem épp jól sülnek el a dolgok. Nem lesz vacsorátok és sírhattok. - nevetett.
-   Mit számít az... - vonta meg a vállát - Különben sem hiszem, hogy baja lenne, csak leckéztesd meg alaposan. Itt leszek végig, mert látni akarom és olvasni a fejében. Ha tudnád, mit el nem mérgelődik magában. - nevetett.
Eli tudta, hogy pár kísérlethez kellene egy két megfelelő "áldozat". L kísérletezik ilyen-olyan szerrel, de legfőbbként hallucinogén anyagokkal. Ő is esett át már egy-egy kísérletén, és nem bánta meg. Jól is fizetett meg egy-egy tulajdonságát megerősítette hosszabb-rövidebb ideig. Tehát nem félt ellenben a reszkető lánnyal az oldalán.
-   Eredj cicus, vár a bácsi téged. Kicsit meg szurkál, nézeget, és kész is. - nézett le a leányzóra-  Nem kell félni, nem fog harapni, majd én, ha végzett. - súgta neki, majd kis kuncogás után az oda érő L-nek adta át a csuklóját. Sora ellenlát, meg meg is ijedt, mert a kéz, ami megfogta nagyon hideg volt.
-   Bocsánat, elszoktam az emberektől. - vette  le róla mosolyogva kezét, majd újra megfogta, de ekkor már rendes ember meleg testhővel. - Ülj ide le. - vezette át abból a szobából egy másikba, majd egy kipárnázott, látszólag kényelmes székbe nyomta. - Kényelmesedj el nyugodtan. Nem kell ilyen merevnek lenned, az nem tesz jót. Dőlj hátra, mint, ha a kedvenc filmed néznéd otthon. - nyomta a támlának, majd előre húzott két csatot s mielőtt Sora gondolhatott volna valamire már meg is kötötte a mellkasánál és a hasánál, de ez csak a kezdet volt. Ezeket követte a két lába és a két keze. Szerencsétlen pára csak ült ott magánkívüli állapotban már mindenre felkészülve.
Valahol, ahova a lámpa sem világított annyira állt egy gurulós kiskocsi. Le volt takarva egészen addig, míg L le nem húzta egy könnyed mozdulattal róla az anyagot. Sora pulzusa egyből az egekbe szökkent, mikor három, méretileg és színileg különböző fecskendő látott meg. Nagy bánatára a férfi a legnagyobbhoz nyúlt.
-  Nem mondom, hogy nem fog fájni, de elméletileg nem halsz bele, így nem kell annyira félned. - köszörülte meg a torkát, majd nemes egyszerűséggel nyakon döfte vele.

33. rész

***

Kevin és "vacsorája" farkasszemet néztek peregtek a percek. A mérhetetlen nagy csendet és döbbenetet a lány törte meg halk kuncogással.
-   Nagyon meglepett képet vágsz SungHyun oppa. - folytatta kuncogását, míg odalépkedett elé. SoRat mint, ha kicserélték volna. Nem ijedt és visszahúzódónak látszott, hanem egy olyan nőnek, aki tudja, hogy mit akar, mellette kis gonoszsággal. Kevin még mindig nem tudott szóhoz jutni, pedig lett volna mit mondnia, vagy is inkább kérdeznie. SoRa lassú léptekkel kerülte körbe úgy, ahogy unniejától, Hyotól látta. Pedig Kevint alaposan megnézte már magának, talán túlságosan is, de nincs mit tenni. Ha nem hajlandó szóhoz jutni valamivel ki kell töltenie az időt. - Hát, ha nem, akkor nem. Viszont... - tért vissza kiindulási helyére megint csak a fiúra nézve - nem lehetsz jó vadász, ha képes vagy olyanokat is megharapni ki túl közel van hozzád minden nap.
-    A te műved? - tudta Kevin, hogy SoRa még sem sima mezei ember, de azt még nem tudta, hogy mivel áll szemben. Agyában a kerekek nem forogtak jól, mert megfeszültem csak vérért kiáltottak, így koncentrálni nem volt túl egyszerű.
-    Látsz itt mást, mert én ugyan nem. - ment elé halál nyugodtan, mint, ha nem érdekelne mennyire is szomjazik Kevin. - Gondolom kitaláltad már, hogy nem az vagyok, akinek hittél, de a meglepett képeden tisztán lerí, hogy azt már nem tudod mi is vagyok pontosan. Hát, akkor, ha már ilyen szépen összejöttünk elárulom neked még akkor is, ha ezzel hibát követek el. Ugyan az vagyok, ami te - Kevin arca egy kicsit sem váltott semerre sem érzelmi szinten - s még mielőtt megkérdeznéd blokkoló vagyok. - S ekkor esett le Sunghyunnak, hogy miért nem érzett senkit maga körül. De ez még akkor sem indok arra, hogy miért került földre egy szempillanat alatt.
-   Játszunk tisztalapokkal. Mit akarsz tőlem?
-   Most ugye viccelsz? - nevetett ironikusan - Én? Tőled? Nem tudom ki volt, aki a másikra támadt egy könnyed laza vacsorának nézve. Szóval ezt inkább én kérdezhetném, de persze tudom, hogy fogalmad sem volt kilétemről, tehát tárgytalan. - lépett vissza hátrálva körülbelül oda, ahova leugrott. Terve szerint itt hagyja őrlődni, mert hát mit érne a játék egy kis kihívás nélkül, így tehát egy "Pai, pai, légy jó a legközelebbi találkozásik" után el is tűnt ott hagyva az idegtől lassan vörössé változó fiút a maga nagy szomjával. Eddig mozdulni nem bírt, valószínűleg SoRa blokkolása miatt, de így, hogy szabad utat kapott neki iramodott.
       Rangsorolni kezdte teendőit. Először is tényleg keres valakit, akit most már rendesen megcsapolhat, majd neki áll nyomozni a lány kiléte felől. Persze egyidejűleg agyának azon része, ami még kattoghatott kattogott azon, hogy vajon köze van-e SoRa hirtelen megjelenésének a kincsükhöz, mert az biztos, hogy nem nagy a valószínűsége annak, hogy minden csak pusztán véletlen, ahogy az új tanár színre lépése sem.
Alig pár sarokra megtalálta a potenciális vacsorát, aminek abban a pillanatban neki is látott. Oly gyorsan végzett vele, hogy szegény párának még megszólalni sem volt ideje. Rövid idő múlva életét kilehelve feküdt ott Kevin lábai előtt. Kinek nem kenyere az ölés most még is megtette, de csak azért, mert a benne lévő ösztön nem engedte addig, míg a haldokló vér ízét meg nem ízlelte, s mire észbe kaphatott volna már csak a fiú szívének utolsó dobbanása jelezte életének utolsó másodpercét. Ekkor már tehetetlen, de nem állhatott ott, mert bár jelenleg nincs fogalom az utcán bármikor kiléphet a magas tömbök egyikéből valaki s rajta kapja, így ideje volt lelépni.
Egyenest haza vette az irányt, mert talán ott tudhat meg legtöbbet, ha nem akkor sem volt kedve bent bolyongni a városban. Ma épp elég volt neki ennyi belőle. Mikor hazaért egy teljesen az ürességtől kongó házat talált csak. Csupán az emeleten lévő órának kattogása adott némi kis zajt a nyugodt építménybe. Ezt azért furcsállta, hisz KyoungJaenek és Soaranak is itthon kellene már lennie, elvégre ők kocsival, míg maga futva tette meg ezt az utat, de ha már így alakult még mindig sajgós fejének ajándékozva egy hosszú fürdőt tervezett. Fel is battyogott az emeletre, hogy a fürdőt ostromlás alá vegye.
     Kis szolgálónk nagy fülekkel hallgatta Kibumie nagy vonalakban leírt rövid történetét. A kislánynak nagy képzelő ereje volt, de hát nem is lehet másra számítani egy olyan élet mellett, mint az övé. Még akkor is képzeletvilágban volt, mikor Bum már teljesen másféléről beszélt. Tudta, hogy társaságát nem fogja érdekelni, mert nem ért belőle semmit, de jól esett beszélnie, még, ha egyik összefüggéstelen mondta követte a másikat.


      

32. rész

***

KyoungJae nem engedett abból, amit kitervelt. Engedetlen lakótársát tényleg móresre tanított, s még talán egy kicsit túlzásba is esett, de már nagyon ki kívánkozott belőle. Szobájukba bezárkózva szorította a sarokba Sorat. Persze ő még mindig értetlenül s kissé megdöbbent arccal tekintett fogva tartójára. Neki bőven elég volt ennyi lecke is, de érezte minden porcikájával, hogy vár még rá valami, ami sokkal erősebb csapás ként éri majd, mint Eli eddigi játszadozásai.

A sarokba szinte beilleszkedve várta a lány sorsát. Szapora légzése és magas pulzusa szinte díszcsomagolásba kínálta fel magát vérszopó testőrének - már, ha ezek után még így nézne rá. 

Eli közeledett felé lassú és magabiztos lépésekkel s önelégült mosollyal az arcán. A fiú ilyen tetteitől is eltekintve szigorú arcvonásokkal rendelkezett, de ez még rátett egy lapáttal. Sora most semmi jót nem tudott kivenni sem vöröslő szeméből sem pedig mozdulataiból. Igazán arra számított, hogy kora vacsora lesz belőle s eddig csak macska-egér játékot játszottak. 

Mikor már alig fél méterrel volt tőle ott megállt s mint akit hirtelen kicseréltek, váltott át arcszerkezete. Sora ugyan csak meglepődött a látattokon, de megnyugodni kicsit sem tudott. Most még inkább kétségbe esett legbelül, hogy képes egy szempillantás alatt 180° fordulatot venni. 

-    Bár mást terveztem, most eszembe jutott valami - szólalt meg Kyoung, mintha, csak kérdezték volna tőle. - Mi lenne, ha megdolgoznál a bocsánatért? - nézett rá, mint a legnagyobb maffia főnökök az elbotlott alkalmazottjára - Ismerek valakit, aki biztos nagy szeretettel fogadna és megleckéztetne, hogy tényleg soha többé nem kövesd el ugyan ezt a hibát. Mit szólsz, akarod? - nézett még mindig rá, s bár választás elé állította még sem volt választása. Úgy is az lesz, amit ő akar és nem az, amit a lány. Aki most megmenthetné az a főnökük, de persze ilyenkor nincs itt, így szegény Sora kénytelen eltűrni azt, ami rá vár.

Szegény lányba a szó is bele lett fojtva, pedig megszólalt volna, de nem tudott. Ajkait mozgatta, de hang nem jött ki a torkán. Ez is Eli műve, amin jót is nevetett.

-    Mi az drága, elvitte a cica a nyelved? - mondta nevetés közbe, mint, ha ez olyan vicces lenne. Jó persze neki lehet, hogy az, elvégre az ő műve és igazán jól érzi magát, ha az olyan esetleneken tudja használni a különböző képességéét, mint a sarokba beolvadó Sora.

Rövid próbálkozás után a lány feladta, hogy szavakat formáljon, mert minél jobban akarta Eli annál jobban nevetett rajta és élvezte a dolgot, így inkább össze zárta ajkait és nézett lefelé. Még mindig próbálta magában megfejteni, hogy még is mit tett, hogy ilyen sorsra jutott? Igaz, hogy izgalmasabb életet akart, kicsit másabbat, mint a többi emberé, de nem ennyire. Tényleg azt hitte, hogy ez csak egy rossz álom, amiből ideje szerű lenne felébredni. Amint sóhajtott egy nagyot Eli kezét érezte csuklóján. Nagyot rántva húzni kezdte maga után. Először ki a szobából, majd le az emeletre, majd ki a házból. Az erdő fele vették az irányt. Igaz, hogy nem volt sötét, de hamarosan a nap nyugovóra kezd térni és egy ilyen esztelen fajankóval Sora nem akart az erőben lenni, főleg, hogy tudja bántódása eshet.

Párszor megpróbált ellenállni a húzásnak, de Jae túlontúl erős hozzá, így semmi esélye sem volt. Feladta. Egész egyszerűen fél óra ráncigálás után az ellenállástól kezdve a remény halvány sugarán keresztül mindent feladott. Főleg azt, hogy valaha is vége lesz ennek a rémálomnak. Alig másfél óra intenzív menetelés után megérkeztek egy barlanghoz. Sora mikor megpillantotta a kövezetet félelem tört rá, főleg mikor biztosra kivehető volt elméjének, hogy oda húzza majd be. Mikor ez megtörtént semmit sem látott úgy jó tíz méterig. Hátra fele nézett, ahol még valamit látott, hogy legalább utolsó képei ne a vaksötétség legyen, hanem valami megnyugtató. Ő biztosra vette, hogy itt fog meghalni és soha senki sem fogja megtalálni. A barátai eltűntek, pedig ők azok, akik talán észre vennék, hogy nincs meg. Csúnya gondolat azt ő is tudja, de félt attól, hogy a többiek már nincsenek e világon. Elmélyült gondolataiban, hol nem  járt más csak a halál gondolta egyszer csak azt vette észre, hogy már a fényt sem látja, mert elfordultak, de alig néhány pillanat múlva fények kezdtek el egymás után gyorsan felvillanni, ahogy haladtak egyenest a keskeny, de szellőző helyen. Sokat mentek még így is, majd megérkeztek egy kőfal elé, aminek tetején kivehetetlen írásos rajz díszelgett.. Ott Eli elengedte a lány csuklóját, amit Sora megkönnyebbülve vett, mert végre rendesen kapott vért az a testrésze. Míg a kezével volt elfoglalva és azzal, hogy ezt túléli tuti foltos marad a szorítás nyoma, a kőfal úgy nyílt szét, mint egy két szárnyas ajtó, s amit maga elé tárt az meg még megdöbbentőbb volt...

     Mikor SungHyun alias Kevin magához tért nem éppen érezte közérzetét a legjobbnak, főleg, hogy feje is szaggatott. Míg feltápászkodott a földről azon gondolkozott, hogy mi történt. Semmi másra nem emlékszik csak arra, hogy az új lányt ide ráncigálta, majd belé harapott és innen, mint, ha kivágták volna az egészet. Az meg még különösebb volt, hogy szét akart szakadni a feje, pedig ütést nem érzett s ugyan még is. Egy halandó nem tudja csak úgy simán leütni. Ha meg is tehetné azt azért észre vette volna, hogy van valaki a közelében, pedig ott nem volt senki, mikor neki kezdett a lakmározásnak. 

Gondolkozott rajta, de szomja még mindig nem került csillapításra, ugyan is vágyai még mindig ott voltak. Mikor össze szedte magát megindult más prédát keresni magának nagyon-nagyon rövid időn belül, mert az így nem állapot. A bokros részről kifordulva egy puffanás hallott maga mögött. Mint, ha valaki leugrott volna valahonnan, így abban a pillanatban fordult hátra s meglepetésére ugyan azt a lényt, azaz SoRat látta maga előtt.

(Sajnálom, hogy nem hozok sűrűbben, de a gépem nem igazán bírja, így ritkán kapcsolom be, telefonról meg mindig szerencsétlenkedek, így még nem találok ki valamit nem tudom, hogy hosszabb részeket hozok-e.)

31. rész

***

Farkas szemet néznek, majdnem hosszú percekig, mikor is azt Hyo megtörte. El lökte közvetlen közeléből az elmebeteg Jaejoongot ezzel egérutat nyerve magának. Ösztönei menekülésre késztették, de bármennyire is indult neki Hero elé vágott. Hyo vissza hőkölt s tehetetlenül figyelte Jae kicsit sem barátságos arcát. Most nem érti, hogy mi van, de már azt sem tudja mi lesz. Félő, hogy addig feszíti a húrt, hogy saját bőrén tapasztalja meg milyen Joong áldozatának lenni. Ez a tudat marcangolta szívét. Legszívesebben üvöltött volna fájdalmában, hogy ennyire szereti azt, aki lehet hamarosan kiontja életét.
    Hero közeledett a lány felé, aki hátrált folyamatosan, majd mikor már azt hitte itt a vég furcsa dolog történt. Jaejoong csak úgy össze esett. HyoJung hatalmas szemekkel nézett rá. Azt sem tudta mit tegyen. Menjen és fusson amilyen gyorsan csak tud, vagy maradjon itt és hívjon segítséget. Őrli magát nagyon, s bár elindult az ajtó fele megtorpant és vissza fordult. Lassan térdre ereszkedik és hátára fordítja a fiút. Pulzust mér, ami nagyon szapora, de legalább él. Mondjuk most nagyon vegyes érzései vannak aziránt, hogy örül-e vagy sem ennek. Míg nyakánál matat érzi, hogy nagyon magas a testhője az össze esett fiúnak, ami furcsa, hiszen alig pár perce még teljesen normális volt, mikor megérintette. Ha ez nem lenne elég másodpercenként lesz egyre melegebb és melegebb. Jung félretéve eddigi dühét segítségért kiáltott. A 13-ak egyik tagja rohant be s segített az ágyba vonszolnia  földön heverő testet. Hyo ekkor már aggódott, mert életében nem találkozott még olyan vámpírral, aki ekkora hővel rendelkezett volna pár perc leforgása alatt. Már haragudni sem tudott rá kicsit sem, hanem aggódott. Könyve után kapott, ahol választ keresett a rejtélyes kór iránt, de nem talált semmit. Még utalást sem, hogy mi lehet ugyan is biztos benne, hogy ez csak úgy nem jelenik meg. Boszorkányságra tippelt vagy valami hasonlóra, de ugyan még is ki lehetett az, aki ilyet tett? Vannak boszorkányok a városban és környékén, de ismeretei alapján egyik sem éri el a mesteri szintet, hogy ilyen erős ráolvasással - vagy nevezzük bárminek is - árthatna egy Herohoz hasonló igen erős vámpírnak.
Két segédje folyamatosan borogatták a fiút, de hasztalan volt. Amellett, hogy Jaejoong tüzelt még elkezdett üvölteni is, s néha-néha hirtelen mozdulatai is voltak. Egy-egy ilyen megmozdulás Hyot az ördög által megszálltaknál látott, de az lehetetlen a vámpíroknál. Legalább is a lány életében nem látott példát arra, hogy vámpírt ördög szállta volna meg, vagy legyen hozzá köze. Igen, arra volt már eset, hogy szövetséget kötött a két faj, de hogy eggyé olvadjon?.. nem, arra nem.
    Pár óra telt el azóta, hogy Hero a földre rogyott. Láza jelenleg stabil - már, ha a hihetetlen magas lázat annak lehet mondani -, de egyre több az üvöltések gyakorisága.Kis híján folyik róra a verejték, így amellett, hogy öntudatlanul dobálja magát kiabálva egyre nagyobb a veszélye, hogy ki is szárad. HyoJung járkál mellette idegesen körmeit rágva könnyeivel küszködve, mert nem a legjobb híreket kapja. Társnőit kérte meg arra, hogy járjanak utána szél sebesen, hogy mi lehet ez, de nem jártak sikerrel. A tíz lány körbejárta a városban és azon kívül elérhető boszorkányokat és varázslókat, de mind tagadta, hogy köze lenne az egészhez. A tizenegyedik mikor betoppant ugyan csak nem hozott  örömet csak talán egy kis vigaszt, miszerint nem boszorkányság, ami most a fiúval történik, hanem saját fajuk egyik igen ritka képessége áldozatává vállt. Ez nem csak Jungot, hanem a többieket is megrázta, akik a szobában voltak össze tömörödve. Még, hogy saját fajtájuk?
-    Az lehetetlen, hisz átnéztem mindent és nem találtam ezzel kapcsolatban semmit! - hitetlenkedett a vezér.
-    Pedig így van. - kezdett bele a hírhozó - Az egyik boszorkány mondta, hogy tíz-tizenkét éve találkozott ő is egy hasonló esettel. Meglepődött, így utána járt. Majdnem két éve telt mire a legkisebb ezzel kapcsolatos információt megtudta. Azt mondta, hogy talán öt vámpír az, aki ezt a képességet birtokolja. Leginkább lappangó és tudni sem lehet, hogy mi válthatja ki. A boszi azt is mondta, hogy a tulajdonosa, míg nem szembesül ezzel a képességgel tudatlanul teszi, amit tesz. Nincs rá semmi, ami megsemmisítené az állapotát, így a képesség fejlettségének nagyságától függ, hogy Hero életben marad-e vagy sem... - fejezte be kevés információ megosztását.
Mindenki hallgatott és a főnöküket nézte, aki pillanatok alatt sápadt el. Nem akarta elhinni, amit mondtak neki az imént. Először a kincsre gondolt, hogy ő okozta ezt Jaejoonal, majd rá kellett jönnie, hogy a kis csajnak csak a vére értékes és a legkisebb esélye sem lehet annak, hogy ilyenekre képes lehet. Mikor mindenki, aki nem odavaló elhagyta a szobát Hyo odaült a fiú mellé. Hero arcára a szenvedés ült ki, és látni lehetett, hogy küzd az ellen, hogy még jobban elhatalmasodjon rajta a kór. Bár Jung nem akar sírni, mert úgy érzi, hogy ezt Jae nem érdemli meg azok után, amit vele tett, még is kiszökött egy szeméből, ami csendes sírásra késztette. Egyedül érezte magát megannyi gonddal, s most keménykedő énét félretéve egy gyenge nőhöz hasonlóan tört meg. Könnyeit törölgetve borult a fiú mellkasára. Kezét megfogta és magához húzta, s annak ellenére, hogy nem imádkozott életében, most még is imát kezdett el mormolni halkan. Könnyei ekkor szaporábban hullottak, ami egy hangosabb zokogásba tért át.
    Imádsága közepedet HyoJung elaludt ott barátja mellkasán. Nem aludt sokat, de már így is lefele haladt a nap, mikor Hero meglepő módon magához tért vizet kérlelve. Rengeteg folyadékot vesztett, így szinte csak tátogott ahelyett, hogy  beszélhetett volna, de érezte, hogy van valaki a mellkasán, így nem adta fel egészen addig, míg össze nem szedve magát halkan, de végre érthetően meg nem szólalt. Mikor többször elismételte ugyan azt a szót, s reagálni nem reagált rá senki úgy döntött, majd valahogy kimászik az ágyból. Mikor megmozdította kezét Jung felriadt és egyből a betegre nézett. Arcára száradt könnyei miatt, mikor kissé elmosolyodott feszítette arcát, de nem érdekelte, csak az, hogy látja szerelme úgy tűnik képes volt legyőzni a kórt és itt maradt.
-   V-vizet... - szólalt meg utolsó erőfeszítésében Jae s vissza csukta szemhéjait. Bár nyitva voltak előtte szemei még sem látott semmit, így Hyo hiába nézett rá nagy meg könnyebültséggel nem látta lassan felviruló arcát. Mikor meghallotta a beteg kérését azonnal töltött neki, majd szorosan mellé kucorogva lassan megitatta. Pár korty után kezébe vette a benedvesített és ott hagyott ruhát és a fiú arcát kezdte el törölgetni.
Hero, bár látni nem látott semmit, de tudta, hogy Hyo van ott mellette. Csak ő képes legrosszabb tette után is ugyan úgy gondoskodni róla. Beszélni nem tudott, pedig tudott volna mit mondani, mivel hiába volt eszméletlen mindent hallott és szégyellte magát. Közel állt a halálhoz, így csak Hyojung ragaszkodása végett tudott vissza jönni. Pár óráig lebegett csak élet-halál között, de elég volt ahhoz, hogy bűnbánatot érezzen tettei miatt és, ha eltudta volna mondani elmondta volna, hogy soha, de soha nem bánt volna vele így saját akaratából, mint, amit hazaérkezése után csinált.
Ereje nem volt másra, csak arra, hogy megfogja a lány kezét és kissé megszorítsa. Jung elmosolyodott az érzése miatt, miszerint nem az a Hero van most vele, akit a szörny szállt meg, hanem az, akit szeret. Jae csak mondta és mondta a bocsánatkérés minden formáját magában remélve, hogy Hyo hallja, de jelenleg gyenge ahhoz, hogy így tudassa a lánnyal gondolatait. Kis időbe telt mire rájött, hogy feleslegesen beszél hozzá, mert Jung nem hall semmit, így inkább úgy döntött megvárja, míg szed össze annyi energiát, hogy megtehesse ezt szemtől szemben. Csak reménykedni tudott abban, hogy az a lány, aki éveken át kitartott mellette megbocsájt, és jóvá teheti azzal, hogy a lehető legtöbb dolgot javítson ki, amit eddig elrontott.

30. rész

***

Ahogy a leányzó elhagyta Hara szobáját egyből Kibumhoz igyekezett. A tálca, ami a kezében szabad utat adott neki mindenkivel szemben, aki szembe jött. Igen, bár nem igazán lakják a felső szintet, s most is csak inkább barátságos börtönnek szolgál még is nagy rajta a forgalom. Kíváncsi rá a kicsi, de nem kérdezhet, így csak az van neki, amit szemeim és fülei kiderítenek, de mikor belél új "barátja" szobájába nem is érdekli már annyira, csak az, hogy Bum meséljen neki, ha erejéből telik, már pedig lassan kell neki, hiszem csupa finomságot hozott neki.

    Kevin kezdi unni, hogy csak sétálgat hasztalanul. Lehetett volna már számára ideális áldozat, akit megcsapol észrevétlen, de nem tudja kiverni fejéből azt,a min egy pillanatig elgondolkozott kis idővel ezelőtt. Tényleg egyre kíváncsibb kis lakótársuk vérére s ennek fényében nem igazán füllik a foga másra. Ha meg is teszi - már mint, hogy Sorat harapja meg - az is nagyon körülményes. Nem lehet ott senki, márpedig Eli úgy őrzi, mint egy hűséges öleb, s így nehezen tud kettesben lenni a kis védencükkel. Tehát bárhonnan közelíti meg a dolgot mindig zsákutcában köt ki

Kevin étlapján többnyire nők szerepelnek. Ugyan miért is ne? Hisz úgy az udvarlást tudja bevetni, míg megfelelő áldozatot keres, és az, hogy akár csak egy alkalommal is más beállítottságú legyen nem megy el nála. Pedig nem egy srác szólította már le tudjuk, hogy miért s még sem. Most is nagyon ódzkodik a gondolattól, hogy lassan ez első szembejövőbe mélyíti fogait, ami félő, hogy férfi vagy legalább is fiú lenne, mivel épp egy fiú iskola előtt megy el, így biztos, hogy egy sráccal találkozik össze. Lábait szedni kezdni, mikor egy ismerős illat csapja meg az orrát. Pontosabban egy parfüm, amire emlékszik, de hirtelen eszébe sem jut, hogy honnan vagy kitől. Tekinget körbe-körbe, mikor is a fiú iskola kapujából kilép elé SoRa, az új osztálytárs. Megdöbbenten néz rá, majd a kapura as annak nagy feliratára. Igen, ez tényleg srácokból álló suli és igen furcsa, hogy pont egy ilyen szép lány sétál ki rajta. SoRa is csak néz rá s kezei megállt a levegőben és csak az miatt, hogy rajtakapták. Vagy is csak ő hitte úgy, de még maga sem tudta miért. Talán csak azért, mert Kevin olyan csodálkozva, de még is "meg vagy" tekintettel nézett rá egészen addig, míg meg nem ragadta a csuklóját s húzni kezdte maga után. A lány kezében lévő mappa abban a pillanatban ki is esett a kezéből s hiába próbált visszanyúlni érte, Kevin akkorát rántott rajta, hogy kis híján a fiú előtt kötött ki. Sunghyunt már nem érdekelte, hogy ki lesz az, de örült, hogy pont egy lány és pont az a lány jelent meg segélykérő szomjoltására, így nem is engedte, hogy lelépjen mielőtt jól nem lakott volna. Az iskola mellett egy kis parknak mondható, pár bokorból, fából és padból álló helyvolt. Oda vitte el a lányt, bár annak nagyon nem tetszett a dolog. SoRa tudja, hogy Kevin ki, de a lány képességei miatt Sunghyun ezt nem tudhatta, mivel vámpír radarja blokkolva van. Mondjuk ez a főbb oka annak, hogy miért SoRa az, aki a beépített ember, de ez miatt azt sem tudhatta, hogy nem csak ő, hanem maga a lány is lassan szomjúsággal küzd. Ha most Kevin megharapja és jól lakik - már pedig erre készül -, akkor minden bizonnyal amint vissza szerzi eszméletét a mostani állapotba tuti biztos, hogy olyan lesz, mint maga Kevin. Már pedig nem szólhat neki, mert ellenségek, ha szabad így fogalmazni s azt sem tudhatja meg, hogy ő micsoda, de úgy is hamar kiderül. Pontosabban, mikor megharapja. Nincs túl sok különbség ember és vámpír vér között; talán csak annyi, hogy a vámpír vér nem olyan kiadós, de SoRa vére akkor is más. Ezt Kevin is tudni fogja hamarosan s félő, hogy akkor nagy pácba keveredik, mert Hyo nem fogja ezt büntetlenül hagyni az biztos. 

    JaeJoong lép be a házba s egyenest Hyo felé veszi az irányt. Még mindig dühös, ahogy a lány is. A szobába érve - ahol Hyo tartózkodik - nagy ajtócsapódás jelzi, hogy ő is ide ért, de még nem is akár hogy. Ahogy megpillantja a lányt egy pillanat alatt terem előtte s szorítja a falhoz nyakánál fogva. Hero szemei vörösen izzanak, akár a pokol lángjai; arca kemény, mint a legkeményebb acél. Nem leplezi dühét, de Hyo sem. Talán most jött el az idő, hogy megmutassa; őt nem lehet dróton rángatni. Most már nem engedi magát.

-    Te aljas némber! Tönkre tetted az egészet. Ennyi hiányzott, hogy meglegyen az a kis picsa, de nem te jössz és elcseszed az egészet! - kiabál rá még mindig barátnője nyakát szorongatva. Hyo nem szól egy szót sem, csak hasonlóképpen néz a dühödt srácra, mint az ő rá. - Minek ártod bele magad, hah? Mi a redvás fenének koslatsz utánam, mint egy vén kutya? Megtudnád nekem mondani? - folytatja beszédét a magából kifordult JaeJoong. A lány kissé meglepődött, mert eddig ilyen önmagán kívülinek nem látta, de nem fél, oh.. kicsit sem!
-    Én kérdtelek bíztalak meg a melóval, így azt csinálok, amit akarok. Ha ott vagyok, ahol te, akkor ott vagyok. Önálló akarattal rendelkezem s te az alkalmazottam vagy jelen pillanatban, nem de kicsi Hero? 

-    Alkalmazottad mi? - hajította el kicsit sem érdekelve, hogy nem a súlycsoportja - Hát kurvára nem vagyok az szívi. - teremt ott megint előtte s fogta meg megint a nyakát - Tudd, hogy mit beszélsz, mert tudod, hogy nekem csak egy mozdulat és volt 13-as, nincs 13-as főnök. Biztos, nagyon hiányoznál a többieknek. - simogatta meg az arcát a lánynak, persze csak gyengéden. Hyo tudja, hogy nem az a Hero van itt, akinek kellene, de fogalma sincs, hogy mit csináljon. Jae jól mondta, egy mozdulat és neki vége, s bár jobbnak látná ezt az utat még sem akarja. A lányról, azaz a kincsről letesz, de JaeJoongról nem tud. Bármennyire is aljas szemétláda nem tud rá gyűlölködve nézni. Pedig próbál, de nem megy neki. - Jól figyelj rám kicsi lány. - löki az ágyra, majd meglepő módon sokkal higgadtabb módon kezd hozzá beszélni újra. - Utolsó esélyt - mutat rá, míg, majd ledobja zakóját a lány mellé, amit épp előtte vetett le -, és tényleg az utolsó esélyt adom, hogy jó kislány legyél s leszállj rólam. Itt már én vagyok a főnök, persze a koszos csoportod nem kell, azt megtarthatod magadnak, de a csaj az enyém és nincs beleszólásod, világos? - támaszkodik oda Hyohoz, míg mélyen szemeibe néz egy rövid ideig - Azt kérdeztem világos? - üvölt rá, amire megrezzen hirtelen az ülő. Még is mit mondjon neki? Nem akar alul rendelt lenni s átadni neki azt a kevés hatalmat, ami még van, de, ha nem teszi minden eddigi erőfeszítése kudarcba fullad.

A lány csak bólintott egy aprót, bár arca még mindig keménységről árulkodott. Szerencsésnek tartja magát, hogy Hero nem szagolta még ki, hogy önmagában is csatát vív, nem csak ellene.

-    Jó kislány, de az engedetlenségért büntetés jár. - mosolyodik el kajánul, majd vissza egyenesedik, s inge mandzsettáit kezdte el kigombolni. Mikor ezzel végzett lassú léptekkel ment s zárta be az ajtót, majd visszasétált JungHyohoz. - Szóval a terv a következő. Te - söpörte hátra a lány haját szinte már kedvesen - azt teszed, amit én mondok egy szó nélkül. Nincs kérdés és engedetlenség, mert az is büntetéssel jár, érted szépségem? - Hyo eddigi kemény tekintete kicsit átváltott aggódóba. Tényleg ennyire nagy befolyás lenne a hatalomnak, hogy így kicserélje azt, akiért szíve ennyire repdes? Vagy ez csak egy színjáték, amiről ő nem tud? De az is lehet, hogy csak álmodik s hamarosan vége.

29. rész

Hara P.O.V

Színes, ám semmi életet nem sugárzó falak fogságában üldögélek. Unalmas, már- már túlzottan is. Saját szuszogásom hallom, ami alig, ha mondható nagy társaságnak. Egyetlen szórakozásom egy tollpihe, amit kiszabadítottam párnám fogságából pár órája. Fújkálom tenyeremből ki olyan magasra amilyen magara csak lehet. Mivel nincs mit csinálnom saját tollfújó játékom rekordját próbálom megdönteni. Mivel éhes vagyok s meg csak unott kedvű, így azt hiszem ez is jobb, mint a semmi. Rég nem járt idebent senki, és hiába kopogtam ki a zárt ajtón nem válaszolt vagy nyitotta ki senki. Lehet, hogy el is feledkeztek rólam? Na, az szép lenne. Elrabolnak, egy szörny elé vetnek valahol lent egy kicsit sem barátságos lyukba, maid felhozva ide elfeledkeznek rólam. Tehetetlen vagyok, kimerült és riadt. Az eddigi halvány remény, hogy valaki értem jöjjön és kiszabadítson egyre csak halványul. Igaz, hogy pár napja vagyok a külvilágtól elszakítva - ami nem tűnik soknak -, de átélve szinte a végtelen határát súrolja. Frusztrál a tudat, hogy még mindig nem tudom, hogy mit tettem, ami miatt itt vagyok és ezt teszik velem.

     Utoljára fújtam meg a tollat, mivel kezdek beleszédülni. Ülőpozícióm feladva elfekszem az ágyon. Karjaim szanaszét dobálva magam mellett a fehér barátságtalan mennyezetet kémlelem. A csillárra nézve elmosolyodom. Pár rövidke film ugrik elő fejemben valahonnan jó mélyről. Már azt hittem ezeket elfelejtettem, de még sem így történt, aminek most kifejezetten örülök. Ha már másra nem, akkor legalább most arra futja, hogy elmerüljek magamban... az emlékeimben. Behunyom szemeim s egy lassú, nyugtató dalra gondolok. Képkockák hada jelennek meg, amiket egymás után gyorsan lejátszva életre kell az a pillanat. Az a pillanat, amit akkor éltem át, mikor Őt megláttam.

 Tavasz első sugarai jelentek meg az eső áztatta utcákon. Messziről egy szivárványt láttam, ami erre felé a betondzsungelben igen ritka számba ment. Az eső illatát szeretem s bár kicsit hűvös van cseppet sem érdekel. Kint akarok sétálni az eső áztatta ernyők között. A világ újra gyorsulni kezd. Az eső nem tudta elégé megfékezni. Pocsolyákat kerülgetve kapom elő mobilom. Fülesem nincs, otthon maradt, de nem számít. Ez nem tántorít el attól, hogy kedvenceim hallgassam meg. Nem csak én teszek így. Ahogy a fiatalabbak mellett sétálok el különböző zenei ízléssel találkozok, így az enyém fel sem fog tűnni másnak, ha meg igen így járt. Ha nem követ nem hallja, ha meg igen, majd vagy lemarad, esetleg kikerül és itt hagy. 

Mielőtt ujjam ráhelyezném mobilomon a kis nyilacskára, megállok egy butik előtt. Bekukucskálok, amennyire csak tudok. Tetszenek az ott látottak, így elhatározom, ha nem is most, de később benézek ide. Elmosolyodom, majd folytatom utam tovább, ekkor már megnyomva a virtuális billentyűzetemen azt a kicsi "gombot". A zene elkezdődik és jól eső érzés tölt el, mikor meghallom az első ütemeket. Kezemben a mobillal bandukolok nagyon lassan, már - már szinte csak hangyalépésekben. Mindent nagyon alaposan megfigyel, mint, ha csak holmi kém lennék s tudnám, hogy ez később az életem menthetné meg. Előttem alig pár lépéssel egy fiú lép ki nagy hévvel egy kis teázóból. Körbenéz, majd mikor meglát meredten néz rám. Én megállok s hátranézek, hogy nem-e valami fontosról maradok le, habár mindenki más ugyan úgy halad tovább, ahogy eddig. Egy aktatáskás férfi lök meg, ami miatt a mobilom kicsúszik a kezemből s egyből a járdára pottyan. Béna vagyok, ezt azért meg kell hagyni, így amint beazonosítottam, hogy hová és milyen állapotban esett a készülék leguggolok, hogy felvegyem. Nem esett nagy baja, csak a hátulja esett le, így gyorsan össze tudom szedni... vagy is tudnám, ha nem kapná fel előttem egy kéz. A zene szól s most hangosabban, mint amikor a kezemben volt. Talán azért, mert se hátlap, se a nagyobb távolság nem gátolja ebben. Tekintetem egyre feljebb és feljebb emelem egészen addig, míg a kéz tulajdonosának arcát meg nem látom.  A fiú az, aki az előbb csak úgy bámult rám. Mosolyog, amit kicsit furcsállok, hisz igaz én maga vagyok a bénaság néha napján, de ez nem olyan vicces, hogy vigyorogni lehessen rajta. Tudom nem szép viselkedés, de egy kis mosolyt sem ejtve kapom ki a kezéből a telefonom tartozékát s felállok. Habár jóképű még sem értem minek jött ide. Ahogy a mobilt rakom össze feláll s zsebre dugja kezeit. Jól teszi, mert mikor hozzáértem elég hidegnek éreztem bőrét. Mikor meghallottam azt a bizonyos kattanást, ami jelzi, hogy egyben van a kis kütyü megint felnéztem rá. 

-   Mi a dal címe? - szólal meg nagy hirtelen. Nem igazán értem, hogy miért kíváncsi rá, hisz nem nézném ki belőle, hogy ilyeneket hallgat.
-   Best friends... - mondom halkan, de jól hallhatóan. Pár pillanatig csak néztem rá, majd gondoltam tovább megyek, mert lemegy a nap mire kinyögné a következő szót is s bár nem sietek azért itt álldogálni sem akarok napestig. - Ha megbocsájtasz... - hajolok meg kissé s megyek el mellette.
-   Nekem is kedvencem... - kiállt szinte utánam, mikor  megteszek pár lépést. Én csak vissza fordulok, és elmosolyodok, de már indulok is tovább s ekkor megint megszólal. Ha kedvence miért kérdezte? - Nincs kedved valamit meginni? .. Én állom... - teszi hozzá gyorsan, amire megálltam s teljesen megfordultam. Nem tettem mást csak egy aprót bólintottam, mire ő azt a pár lépést szinte futva tett meg. Mellettem haladt pontosan két lépés elejéig, majd illedelmesen kinyitotta nekem annak a teázónak az ajtaját, ahonnan pár perce lépett ki. 

Odabent meleg van, legalább is még most olyan érzésem van, mint, ha a téli időből léptem volna be a jól fűtött lakásba. Eltűnődtem azon, hogy, ha idebent ilyen meleg van és ő innen lépett ki, vajon miért olyan hűvös a keze? Lehet, hogy csak én éreztem rosszul, de hogy megbizonyosodjak róla meg kellene érintenem, amit nem fogok, így marad ez amolyan költői kérdés. Most is mosolygott s picit lapockámhoz érve megérintett, hogy elindítson a kiszemelt ülőhelyre. Egy kávés pohár volt ott még gőzölgő kávéval, így biztos, hogy innen rohant ki. Na, de még is miért? Ha lesz elég merszem, majd megkérdezem. 

Míg én idegességemben a kezeim morzsoltam a kicsi kör alakú asztal alatt ő kért nekem egy teát. És nem is akár milyet, hanem a kedvencem. Ezen egy kicsit ledöbbentem, de nem rágtam magam rajta sokat, hisz lehet, hogy csak ehhez volt kedve s, ha már meghívott gondolta, majd ő rendel nekem is. Amint elment a fiatal srác a rendekéssel össze dörzsölte tenyereit, sóhajtott egyet és megint csak megszólalt. Először is bemutatkozott, majd kérte az én nevem is, amit elmondtam neki semmi érdeklődést nem mutatva iránta, habár talán egy kicsit mint, ha érdekelt volna, csak ezt nagyon elfojtva éreztem valahol. Mivel én nem beszéltem túl sokat az elején, hanem inkább csak hallgattam kénytelen volt ő beszélni míg meg nem tört a jég. Mikor kiderül, hogy ugyan abba a suliba járunk egy évfolyamba, de másik osztályba már az én nyelvem is megeredt. Persze nem túlzottan, de nem csak hallgattam, hanem én is folyékonyan, több mondatban véleményt nyilvánítottam. Telt az idő mondhatni gyorsan. A teám már kihűlt, de azt észre sem vettem, csak mikor csend lett, amolyan kínos csend. Az utcára nézve láttam, hogy esteledik, így mennem kell, még, ha most nincs is nagy kedvem hozzá. Megittam a megmaradt két kortyból álló italom s felálltam. "Nem akarlak elengedni" nézéssel nézett rám, de mondani nem mondott semmit, csak felpattant ő is. Én megköszöntem a teát s a kellemes beszélgetést, meghajoltam és egy kis mosoly után elmentem. Most kapkodtam a lábaim, hogy utol érjem magam s bár nem menekültem most még is úgy tűnt. Vigyorogtam a tejbe tök magamban, mert úgy éreztem valami megfogott benne, amiről gondolni sem gondoltam volna. Péntek volt így sajnos holnap nem nézhetem meg, hogy tényleg ő az-e az évfolyam társ, akinek mondja magát, avagy még sem, tehát várnom kell hétfőig...
    Amint léptem volna tovább emlékeimben a zár hangját hallottam. Kinyitottam szemeim s a hang irányába néztem. Az ajtó nyitódott és egy kislány jött be rajta egy hatalmas tálcával a kezében. Végre étel - gondoltam magamban s már ültem is fel. A lány csendben meghajolt s oda jött mellém. Kezembe adta az ételem, majd az evőeszközt letett egy kisebb kancsót és poharat a kis szekrényre. A tálcán ugyan ezek voltak még, amit én kaptam most, így úgy tűnik nem csak egyedül vagyok. Megkérdeztem tőle, hogy Henryé-e az étel, de csak megrázta a fejét. Megszólalni nem szólalt, így nem tudtam eldönteni, hogy mi a nem. Az, hogy nem az övé, vagy az, hogy nem mondhat semmit. Mire másik kérdést tettem volna fel már megfordult s ment is ki. Megint találgathatok, mert ha Henryé, akkor jól van és ő is itt van valahol, de, ha nem, akkor félő, hogy egy ugyan olyan ártatlan lány vagy fiú sínylődik itt, mint én.

~¤ Ötletláda :) ¤~

Kedves olvasók!

Mivel nem túl sok visszajelzést kapok, így gondoltam ez a kis "fülecskét", hogy ezzel is segítséget kérjek tőletek. Ennek nem lenne más funkciója, mint, hogy az ötleteiteket / észrevételeiteket leírjátok (hozzászólásban) s ezzel hozzásegítve ahhoz, hogy még izgalmasabb és eseménydúsabb történetet hozzak létre.
Minden - még, ha kósza is - ötletet várok. Azt nem tudom ígérni, hogy minden egyes ötletecske benne lesz, mert, ha nagyon sors fordító nem tudom bele tenni, viszont ennek ellenére örülök annak is.
Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki eddig olvasta s olvassa a közeljövőben. 

Egyenlőre ennyi lenne azt hiszem. 

Hwaiting~

28. rész

***

Nyílik az ajtó. A rozsdás záras fülsüketítőnek hangzanak, ahogy csiga lassúsággal mozdítják. A háttal álló Henry odakapja fejét. Érzi, ahogy a friss levegő csak úgy becsap a kis lyukba. Szívének üteme egy kicsit sem változott, de érdeklődése egyre magasabbra csapott pár pillanat alatt.

-      A főnök hívat... - áll az ajtó egyik felébe egy jó nagy darab, kopasz, agyon tetovált fószer. Henry még őt nem látta, így érdekesen végig méri, majd elindul. Tudja a járást - mondjuk innen csak egy út vezet, az pedig felfelé -, így nem kell megvárni, míg küldönc idegenvetőnek áll be. Felmegy a jó öreg köves lépcsőkön, majd elmegy egészen a halig. Innen már gyerekjáték az iroda felkutatás, hogy tanulása alatt sokat volt ott, így csukott szemmel is megtalálná. A nagydarab fickó csendben követi és figyeli minden léptét, mondjuk Henrynek meglepő módon esze ágában sem volt, hogy lelépjen. Legalább is nem most. Ahogy benyit a hatalmas ajtón Feng már ott ül az asztal mögött szokásához híven, ám most arcáról nyugtalanságot lehet leolvasni. A hívott megáll az ajtótól alig egy méterre s csak nézi főnökét. A kísérő nem éppen finoman meglöki ösztönözve, hogy haladjon tovább, majd magukra hagyja a feleket. Henry kinézetére hivatkozva Feng udvariasan hellyel kínálj, de a másik csak áll és néz rá.

-     Ne udvariaskodjunk, hanem térjünk a lényegre. - szólal meg cseppet sem kedves hangnemben. JiFeng csak mély levegőt vesz és feláll székéből, ha már tanonca azzal sem tiszteli meg, hogy helyet foglal.

-     Henry.. Henry... Henry... - rázza meg fejét a góré, míg megkerüli nem kis asztalát - Remélem tudod, hogy nagyon csalódott vagyok miattad. Fiam ként tekintettem rád, te meg egy aljas húzással mindent tönkre teszel... - kezd bele a bevezetőbe Feng, mert tényleg ez fáj neki - már, ha egy ilyen kegyetlen félembernél lehetséges ez.

-     Sok a rizsa. Térjünk a lényegre... - igaz, hogy nem igazán stílusa Henrynek ez a fajta viselkedés, de éhes és ingerül, így kicsit sem érdekli, hogy milyen hangnemben szólal meg. JiFeng így úgy dönt, hogy tényleg nem köntörfalazik, hanem a lényegre tér.
       Jó pár szobával és egy emelettel feljebb Kibum ébredezett, de nem úgy mint eddig, hanem rendesen. Nagy fájdalmai voltak annak ellenére, hogy alig van valamelyest eszméleténél.  A kislány ott volt mellette és nagy barna szemeivel csak a fájdalommal körberajzolt arcot nézte. Tudta, hogy fáj betegének a seb, de, ha szól valakinek hoznak neki valamit - persze, ha szerencséje lesz a fiúnak. Viszont most előtte beszélni akart vele, bármennyire is számít kínzásnak, amit tesz. Tudni akarta, hogy ki a beteg, honnan jött és hogy szerezte a sebet. Fiatal a lány és kíváncsi, hisz nem nagyon van köze a külvilághoz. Számára ezek, illetve a másik rezidencia falai jelentik az egész világot. Az össz kirándulása is csak az erdőben vagy a ház körül van, na meg a két telek közti ingázása, de hát az mondjuk úgy, hogy semmi.
-    Uram, hogy érzi magát? - szegezte is az első kérdést neki. Nagyon jól nevelt lány, így hiába van tisztában, hogy nem olyan túl sok a korkülönbség közöttük, akkor is idősebb és tisztelettel kell feléje lennie. - Kér vizet? - ugyan Kibum elméje még kissé zavart és ködös, így beszélni még nem akart, de a vizet nem utasíthatta vissza, így csak bólintott egyet. A lány ekkor azonnal töltött neki s fejét kissé megemelve segített neki inni.
-    Hol vagyok? - bármennyire is nehéz neki, de nem csak a melle ülő lány, de ő is kíváncsi volt.
-    JiFeng nagyúr házában. - mondta kisebb boldogságot kimutatva hangjából.- YooRin vagyok, te pedig...?
-    KiBum...
     Hyo eközben lassan ugyan, de haza ért. Dühe hatalmas volt s talán most Joong iránt érzett szeretetétől is erősebb volt. Hiedelme, miszerint Hero képes végre azt szemelőt tartani, hogy nem csak ő, hanem ők vannak most szertefoszlott. Igen, a kincs megszerzése lényegében csak arra kellett neki, hogy Őt - aki most érzései szerint cserbenhagyta - visszakaphassa s hiába jött vissza önszántából már talán rég nincs vele. A kétévnyi vágyakozás, szenvedés úgy tűnik semmit sem ért. Hero magára gondolt, ahogy eddig bármeddig. Úgy tűnik soha sem fog változni, még ő érte sem, pedig milyen szép lett volna, ha végre lát egy halvány és tényleg csak egy egészem kicsi jelet arra, hogy igen is megérte minden. Bár annak ellenére, hogy jelenleg kitépné önmagából ezt az érzést sőt, magát JaeJoongot nem tudja. Még mindig szereti és tudja, hogy idő kérdése s már halvány emlék sem fogja arra emlékeztetni, hogy mekkorát csalódott. Igen, ilyen a feltétel nélküli szeretet vagy akár szerelem. Az elején szép s talán már - már túl mesébe illő, de később rá kell jönnünk, hogy bár számunkra a másik tökéletes is, még akkor is vannak hullám völgyek, amit vagy túl él egy kapcsolat agy nem. Ha Heron múlt volna már talán rég maga alá söpörte volna Hyot a mérhetetlen üresség. De az is lehet, hogy sokkal magabiztosabb, keményebb és kitartóbb lenne. Nem tudni, de az biztos, hogy a lány jelenleg nagyon tanácstalan, hogy folytassa tovább kitűzött célját JaeJoong mellett vagy adja fel és hódoljon be, amint megtörténik, hogy a kincs biztosan is egy más más - érdekeikben erősebb - klán keríti karmaik közé s ezzel végérvényesen is eldöntve, hogy fajuk irányítás ki kezei között fog tovább működni.
     Kevin céltalanul bolyong az eső áztatta utcákon. Prédát keresett egy darabig, de pár utca után feladta. Túl sokan vannak még és bármennyire is óvatos könnyen lebuktat, amit még ilyen éhség érzet mellett sem engedhet meg magának. Gondolt arra is, hogy haza megy és kér Soratól - persze úgy, hogy senki se tudja meg. Elvégre attól, hogy kincs a vére még ugyan olyan, mint más vagy talán egy kicsit ízletesebb, de minden esetre semmi bajt nem okozna vele. Persze kivéve azt, ha tényleg annyira finom nem bírná ki, hogy ne tegye meg legközelebb is. A vámpírok ugyan úgy működnek, mint az emberek vér szempontjából is. Egy - egy vér finomabb a másikétól. Mondjuk annak ellenére, hogy Sora vére, mint kincs szerepel a legendákban nem feltétlen kell, hogy ízletes lennie. Ezt addig nem tudja meg, míg meg nem kóstolja, s bár most jelenleg nagyon hajlik rá nem teheti meg, így sétálgatnia kell tovább, míg nem lesz lehetősége egy jót lakmározni.

KyoungJae *Eli* P.O.V

Hogy lehet ekkora egy idióta valaki? Most komolyan az kell neki, hogy felkerüljön arra a kőasztalra rituálé céljából? Tényleg? Mert, ha igen én bíz nem állok az útjába. Kegyetlen dühös vagyok és az a baj, hogy nem csak rá, hanem magamra is. Elvégre én vagyok aki nagy részben felel ezért a kislányért. Igen, az, ha már annyit sem tud felfogni, hogy ez nem egy fogócska, minek az lesz a vége, hogy ő a fogó, hanem igen is az éltébe kerül. Mondjuk lehet, hogy nem is érdekli ezért is veszi ennyire fél várról, de vele ellentétben sokunknak igen is számít, hogy ki pofázik onnan fentről. Én nem akarok a legnagyobb lenni, mert élvezem így is az életet. Elérek, amit akarok és nekem az elég, de jó lenne, ha olyan lenne a "trón széken", aki nem a világot akarja leigázni, hanem igen is azt tartja szemelőt, hogy békében éljen mindenki egymás mellett. Csak sajnos félek, hogy a kis fruska miatt minden eddigi erőfeszítésünk kárba vész. Most komolyan, hogy lehet egy ilyen öntörvényű nőszemélynek elmagyarázni, hogy jó lenne, ha a seggén maradna mielőtt mindent tönkre tesz? Mert a szép szóból nem ért, így bármennyire is leszek kegyetlen mást vetek be ellene.

     Haza értünk. Egy szót sem szóltam hozzá mióta ott a teázónál elragadtam, habár egyes megjegyzéseire nyomdafestéket nemtűrő módon tudtam volna válaszolni, de az azt hiszem nem vitt volna nagyon előrébb semmiben. Mondhatni ledobtam a szűk vörös kanapéra. Lehet, hogy a mérgem is benne volt, majd hallottam, hogy valamije koppant. Remélem nem a feje, mert akkor csak még hülyébb lesz és így saját magamnak adtam egy pofont.
-    Na, akkor beszélgessünk te idióta. - várom meg míg feltápászkodik ülő helyzetbe. Kicsit sem néz rám szépen, de nagyon hidegen hagy, és valószínűleg inkább ijedten pislogna, ha tudná, hogy legszívesebben megfojtanám.
-   Attól, mert te ekkora benga állat vagy, ráadásul nagypofájú még nem kell lekezelően beszélned velem, mert attól, hogy van két pöcök a szádban még nem vagy Isten. - rivallt rám, ami nagyon nem tetszett. Sőt, kifejezetten húzta az idegeim, de, ha most elharapom a torkát nagy pácban leszek.
-   Fogd be a pofád és figyelj rám, mert csak egyszer mondom el! - másztam bele az arcába mutogatva. Ezt úgy kell elképzelni, mint a zsarus filmekbe, mikor ordibálnak, és ugyan csak belemásszanak a másik képébe vallatás közben. - Te többet nem mész sehova nélkülem. Nem engedem, hogy mindent kockára tegyél és elcsessz most, mikor egy kicsi van hátra. - beszéltem tagoltam és lassan, hogy az a mogyorónyi agya is felfoghassa mit kérek, bocsánat... mit parancsolok neki.
-   Nem érdekel se te, se senki más. Közöm sincs semmihez sem! Nem tudom minek kell minden sz*rba belekeverni. Tökéletes életem volt, míg ti be nem tettétek ide lábatok. Úgy hogy felejtsd el, hogy úgy fogok neked ugrálni, mint egy jól betanított kutya, mert előbb akasztom fel magam. - jött ö is közelebb "fenyegetve", csak hogy én nem féltem tőle kicsit sem. Tudom, hogy idegesítem és szereti az ellenkezőjét tenni annak, amit kér tőre az ember, így ahelyett, hogy megijedt vagy mérges képet vágtam volna csak nevettem. Látni kellett volna azokat a szemeket. Szinte szikrákat szórt s ahogy átváltott méregzsákba szépen megindult a vér az ereiben. Zene volt füleimnek heves szívdobogás és a tudat, hogy milyen édes íze lehet a vérének. Egy pillanatra becsuktam szemem és csak annak a mámornak adtam át magam, amit akkor érzek, mikor eszem. Mondanom sem kell, hogy összefutott a nyál a számban, mint akkor, mikor először sarokba szorítottam. Bárcsak megint megtehetném, de kitudja.. lehet még alkalmam rá nem is olyan sokára.
Mély levegőt vettem s kitoltam arcomból. Most én beszélek nem ő, így is örülhet, hogy nem vetem büntetés alá, ahogy eredetileg szántam, habár leckéztetést kap. Jelenleg olyan jutott eszembe, ami az embereket gyorsan befolyásolni tudja, legalább is érzelmileg. Nem használom sokat. Többnyire szép lányokon vagy nőkön, de talán most az egyszer kivételt tehetek. És, hogy miért? Boldogsággal fog eltölteni az arca mikor megérzi, hogy tehetetlen lesz. Azt fogja tenni, amit én mondok és hiába akar majd ellenállni nem fog tudni ellene semmit sem tenni. Esélye akkor lesz, ha leveszem róla akaratom viszont kétlem, hogy akkor majd háborogni lesz kedve. Volt már arra precedens, hogy ugyan csak ilyen kis kakassal hozott össze a sors. Nem akart behódolni - még, ha ez nem is olyan szép így mondva -, így bevetettem a  titkos fegyvert. Mondanom sem kell, hogy mindjárt más volt utána. Többet nem ellenkezett, habár kétlem, hogy ilyen mértékben ez Soranál beválna, de, ha elsőre nem, majd másodjára vagy harmadjára, de akkor is az lesz, amit én akarok.

27. rész

***

-      Ha megbocsájtasz, elrabolnám az urat egy percre. - szólalt meg egy szigorú tekintetű lány, aki feltehetően Soratól idősebb. Sora bólintott, majd gyorsan mérlegelt, hogy mi legyen, de nem tudott mit csinálni, csak bement a kis üzletbe és helyet foglalt egy neki szimpatikus boxban.

Ahogy a lány hallótávon kívülre esett, amin a lassan becsukódó ajtó is segített a lány Hero felé fordult. Látszott rajta, hogy nincs túl jó kedvében, de a helyszínhez mérten próbálta magát visszafogni.

-      Mit keresel itt, pont most? - kérdezte hűvösen JaeJoong barátnőjétől, mert ugyan is ő állt vele szemben.

-      És te? - kérdezett vissza azonnal - És ki az a kis liba, akit teázgatni hívsz? - vajon féltékenység van szavaiban? Igen, azt lehetne hinni, de nincs róla szó. Hyo ahhoz túl naiv, ha lehet így mondani, hogy valaha is egy tea miatt vágna akár ki egy nagy pátáriát a nyílt utcán. Inkább az miatt háborog a meghívás miatt, mert az érintettnek, azaz Heronak jelenleg már vele kellene lennie, ahelyett, hogy egy fiatal leánykát hívogat teázgatni. Mint tudjuk a nők egy más világ, legalább is minden férfi - na jó, tisztelet a kivételnek - szerint így van. És ugye Hyo nőből van, nem is akár milyenből. Határozott és makacs személyisége miatt nem néz el olyan sok mindent, mint kellene, főleg, hogy az előtte álló férfi rengeteg időt töltött el tőle távol.
    Igaz, ami igaz. HyoJung kérte meg Jaejoongot arra, hogy segítsen a kincset, vagy is a bent ülő lányt karmai közé kaparintani, de azt nem gondolta volna még álmában sem, hogy Hero olyan fanatikus kutatásba kezd, hogy jó, ha két-három naponta láthatja anélkül, hogy neki kellene futkosnia utána. Tudja, hogy sokat jelent az a lány neki és a "lányainak" is, de még is milyen az ember. Még, ha jó szívű és odaadó, sem tud érzései ellen ennyire keresztbe tenni, legyen az bármennyire is fontos ügy. Persze, most ezt sokan tagadják és biztos van olyan ember, aki érzései ellenére sem foglalkozik vele, hanem elvakultan csak a kitűzött cél lebeg a szeme előtt. Ennek ellenére Hyo nem ilyen, legalább is nem teljes mértékben. Vannak céljai, amihez foggal-körömmel ragaszkodik, ám JaeJoong neki többet ér bárkinél és bárminél. Hallottál már arról, hogy: " ő a másik felem"? Mert gondolom igen és te is pont azt keresed vagy épp élsz mellett - feltéve, ha megtaláltad, mert sajnos előfordul egy ember életében, hogy bármennyire is keresi másik felét nem találja meg. Persze ez nem azt jelenti, hogy nincs senki számára, hanem csak pont az, aki kirakósként illene hozzá messze van tőle, vagy nem kutatott elég kitartóan ahhoz, hogy megtalálja. Ők vagy magányosan tengetik életük  vagy megelégednek azzal, amit kiegészítésként kapnak. Ugyan mindannyiunk felfogás más és más, de átlagban egyforma. És lényegében ez az, ami Hyo számára ennyire hozzá köti magát JaeJoonghoz. Érzései szerint jelenlegi barátja a másik fele, s még, ha ezt nem is fogja bevallani senkinek és teszi a nagyon kemény nőt, saját magában ezt tudja. Pedig mennyit akart ez ellen tenni, mikor Hero csak úgy Ukk-mukk-fukk elment tőle és még hírt sem adott magáról. Nem, hogy hírt, de magyarázatot sem s még is várt, várt és várt...
-      Otthon megbeszéljük. Itt nem alkalmas. - na persze Hyo szerint ez csak egy egyszerű lekoptató szöveg, így sietősen el lépdelt a férfi mellett mielőtt maga is megbánta volna pár szavát, ami már ott van a nyelve helyén és felszínre próbál törni.
     Hero tudta, hogy lesz itt még ne mulass, csak érjen haza. Nagy veszekedésre számíthat, még, ha nem is érti, hogy miért. Vagy is hát tisztában van mindennel, de nem érti, hogy miért is lesz ennek nagy feneket keríteni.
Számára mindegy, legalább is most nem érdekli, hogy mi lesz később, csak lány lebeg a szeme előtt illetve az, hogy mekkora erőhöz juthatna akár már most. Igen, sajnos JaeJoong elvakultságát a hatalomra való éhezése táplálja, ami most nagyon is ereiben kering. Kezdetekben nem így volt. Jó mókának tartotta, hogy "bújócskát" játszhat, legalább is nem nagyon érdekelt, hogy, akit keres milyen befolyással bírna életére, ám, ahogy kutatott és egyre jobban belemélyedt a dolgok sűrűjébe kezdte felfogni, hogy mit uralhatna akár ő is. Így hát megesett a dolog, hogy egyre jobban és jobban vágyott utána már oly annyira, hogy aki kedvéért kezdte el sem állhat az útjába, míg meg nem szerzi, ami most kell neki.
   Lassan elindult befelé. Belépve elindult a lányt felkutatni, ám ahogy kis sétájával végzett kezdett kissé feszült lenni. A lány, akit ide invitált be szőrén-szálán eltűnt. Perig az ajtón nem jött ki, mert azt látta volna. Leült az egyik üres boxba s idegesen ingatta fejét és járatta szemeit. Arra gondolt még utoljára - ami miatt le is ült-, hogy csak a mosdóba ment ki, azért nincs itt. De hiába várt egy jó ideje, már nem jött elő a lány sehonnan. Idegesen csapott az asztalra, ami miatt a körülötte lévő vendégek és az éppen rendelést felvevő kisasszony is oda pillantott. Nem törődve az őt bámuló szempárokkal állt fel és sietősen távozott onnan.
     Még mielőtt bárki azt hinné, hogy kámfor lett a lányból az tévedés. Eli járt ott vagy is hát, ahogy ígérte Soranak követi. Kyoungjae nem hülye, legalább is igen sok sütni valója van, így eszére és érzéseire hagyatkozva nem barátságos módon, de a vészkijáratnak fenntartott ajtón ment be ugyan abba az épületbe, ahova Sora lépett be nem sokkal előtte. Gyorsan távoztak, még mielőtt Sora egy szót is szólhatott volna. Persze ezt Hero nem látta, mert éppen Hyo foglalta le, viszont most bottal ütheti nyomát, mert ugyebár Eli vámpír így a gyorsaság is képességei közé tartozik, ami azt jelenti, hogy igen gyorsan távolodtak el a kis kávézótól.

(Írói megjegyzés: Nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett várni erre a semminek mondható részre, de nagyon megszorultam ötletileg és tudom, hogy így sem az lett, amit ígérek egyeseknek, de valahogy igyekszem kimászni ebből s most ezt sikerült összehozni. :D)

26. rész

***

A Kör tagjai hosszan tanácskoztak, de jobb megoldást nem találtak, így a nagy semmiért pazaroltak el több órát. A tehetetlenség, ami körülöttük lebegett mindenkiből negatív energiát sugárzott, főleg a szellem barátunkból, aki ezelőtt sem nézett jó szemmel YiFengre. Minden tag olyan gyors sebességgel tűnt el a házból, mint, ha Feng csak úgy oda oda képzelte volna őket. Mikor a terem újra csendes lett leült ugyan abba a székbe, ahol eddig is ült s gondolkozni kezdett. Látszott rajta, hogy nem igen ura a helyzetnek és a Körnek igaza van. Ha nem talál ki valami sürgősen oda az egész, ő meg nagyon megüti a bokáját, amiért nem, hogy nem szerezte meg a 'kincset', de még közel sem járt hozzá. Jelenleg a Körön belül vezető pozíciót tölt be, vagy is mondhatnánk inkább, hogy ős a főnök, ám, ha ez az akció megbukik könnyen megesik, hogy búcsút mondhat vezetői karrierjének, s helyét a minden lében két kanál veszi át. Ő nem más lenne, mint a szellemvilág okoskodó képviselője.
Italért nyúlt, ami előtte volt pár pohár társaságában. Töltött magának valamennyit, majd a pohárral a kezében kezdett el sétálni remélve, hogy ettől, majd valami  okosság bevillan neki. Mikor itala elfogyott nagyot sóhajtott, ami tele volt aggodalommal még mindig. Nincs ötlete, egy egészen parányi sem. Nem tudja, hogy honnan közelítse meg a dolgot, mert az egyetlen potenciális személy lent van a pincéjében. Úgy bizony. Akiben a reményt látja az Henry, de mi van akkor, ha megint elárulja; már pedig az könnyen megeshet. Keseredett, mert ezalatt a pár év alatt, mag Henryt "nevelte" úgy vélte, hogy ő lesz, aki talán, majd, ha el jön az idő a helyébe lép, de ez már nem lehetséges. Feng ahhoz túlságosan is szigorú, hogy egy ekkora árulás felett csak úgy elnézzen. Pedig nem lesz más választás, legalább is addig, míg a kincs nem lesz a kezében, marta így lesz a Szenátust is gond nélkül térdre kényszerítheti.
       Sora az órák után, ahogy mondta el is indult Kimék lakásuk irányába, persze egyedül. Legalább is ő úgy gondolta, mivel KyoungJae követte. Hosszú utcákon mentek egymás után, persze Jae a biztonság kedvéért a másik oldalon haladt, egészen addig, míg Sora az egyik kirakatot bámulva meg nem látott egy olyan alakot, mind Elié. Mivel nem állt meg egy pillanatra sem így nem volt benne biztos, hogy tényleg őr látta-e vagy csak ő képzeli oda. Ugyanolyan tempóban, ahogy ezek előtt lépkedett haladt a következő kirakatféle, hogy ahelyett, hogy az üveg túl oldalán lévő árukat nézegetné az idegesítő szőkét leplezze le, de mire oda ért már azt az előző gyanús alakot nem látta. Hogy teljesen biztos legyen a dolgában megfordult, hogy a tükör kép helyett saját szemével pásztázza át az utca azon részét, amit innen nézve beláthat. Persze így sem látott semmit a rohanó embereken és az autók száguldozásán kívül. Egy pillanatra az is eszébe jutott, hogy nem Elit látta, hanem valaki mást, aki elakarja kapni, nem pedig megvédeni.
Egy percig még ott állt s nézelődött, majd az eddigi bélés lelkivilágát elhagyva kicsit serényebben szedte lábait, hogy minél hamarabb érjen el oda, ahova indult. Kimékhez érve édesanyja nyitott neki ajtót, aki közölte vele, hogy Kim elutazott. Hiába próbálta meg a lány megtudni, hogy barátnője hova utazott vagy mikor és vissza, vagy esetleg hol érhetné el a nő nem mondott semmit, csak vissza ment a házba és pillanatok múlva egy levéllel állt elébe. Sora nézte a nem túl nagy, de nem is túl kicsi rózsaszín borítékot, amit kezébe kapott, míg az ajtóban álló nőszemély mondott pár dolgot neki. Ennek fele sem jutott el tudatáig, mert a levél meredés közepette tudatosult magában, hogy senkije sem maradt. Hara nincs meg, Kibum is felszívódott és Kim is csak úgy eltűnt, Henryről meg nem is beszélve. Mindenki, aki fontos neki nincs itt. Lehet, hogy önző viselkedés ez, számára csak ők vannak és most, hogy egyikük sincs újra csak azt érezte, hogy magányos és magára maradott olyan problémákkal, amihez neki semmi köze és még is a nyakába akarják varrni. Keserű gondolatait egy ajtó csapapás szakította félbe. Kim anyukája csapta rá az ajtót, és így nem maradt más választása csak, hogy lassan elinduljon vissza abba a házba, ahova semmi kedve sincs betennie a lábát. Míg a járdán orrát lógatva és nagyokat sóhajtozva ment kibontotta a levelet s olvasni kezdte. Kikapcsolta agyát és csak a levél tartalmára koncentrált remélve, hogy megtudja, hogy még is hova kellett ilyen sietősen utazni barátnőjének és nem is az, hogy sietősen, de anélkül, hogy egy szót is szólt volna. A suliban ők a legkitartóbbak, már, ami a barátságot illeti, mivel egyszer sem vesztek össze, nem úgy, mint bármelyik lány "csoport" a korosztályukban.
Bármennyire is reménykedett semmi sem volt a levélben, amiből kiindulhatott volna. Vissza hajtotta a levelet a borítékba, majd táskájába csúsztatta. Komótosan ballagott tekintetét az égre szegezve, mint, ha onnan várna valamiféle segítséget, de a segítség helyett egy elég nagy esőfelhőt kapott szinte a nagy semmiből. Legalább is számára úgy tűnt, pedig az a felhő már akkor is közeledett, mikor ő kirakta a lábát az iskola kapuján. Alig lépett párat egy csepp eső esett arcára, majd mire letörölte volna egy másik, de most a másik oldalára. Mikor vissza fordította fejét a járdára már ott is láthatóak voltak a sötétebb foltok, amiből egyre több és több keletkezett. Páran már kinyitották az esernyőjüket, de Soranak nem volt, így nem tudott más tenni, csak igyekezni, mielőtt teljesen bőrig ázik, pedig ez könnyen előfog fordulni, hisz a ház, ahova mennie kell nincs közel. Még el sem ért az utca sarkára szakadni kezdett, így nem tehetett mást, csak beállt az egyik üzlet fedett terasza alá. Egy órát állhatott ott olyan csendben és észrevétlen, mint, ha ott sem lenne, mikor  a testnevelés tanárral találta magát szembe egy fekete esernyővel a kezében.
-     Te vagy...? - szólalt meg Hero. Persze tudta, hogy ki is a lány, de új tanár létére nem tehet úgy, mint, ha ezer éve ismerné őt.
-     Sora.. a B-ből. - feleli neki picit bólintva.
-     És Sora a B-ből, mit csinálsz itt csurom vizesen? Beteg leszel és hiányozni fogsz az iskolából. - mondta meglepően kedvesen, míg esernyőét húzta össze s a lány mellé állt.
-     Köszönöm tanár úr, de éppen várok valakit. - mondta halovány mosollyal az arcán.
-     Egy órája? .. Már mint, ne hidd, hogy figyeltelek, de abban a kávézóban voltam - mutatott a szemben lévő aprócska épületre esernyőjével - és láttam, hogy itt álldogálsz egy jó ideje és cseppentsem úgy, mint, aki vár valakire, hanem inkább valamire. - Hero jelen pillanatban egy öreg tanár jellemével ruházta fel önmagát. Támaszkodott az esernyőjén, míg az étterem falának támaszkodott, s elmerengően beszélt a lányhoz, aki nem tudta, hogy mit is kezdjen tanárával.
-     Bocsásson meg, de tényleg várok valakire. - mosolygott félszegen, hogy ne vélje tiszteletlennek, mivel ebben a kultúrában, a közéletben is igen rossz szemmel nézik az illetlenséget.
-     Akkor ez esetben bocsáss meg. - mosolygott.
-     Semmi baj. - nézett minden irányba, amerre csak lehetett, mint, ha tényleg várna valakit. Persze percek múlva sem jött senki sem, az eső pedig esett ugyan úgy.
-    Mennyire vennéd tolakodásnak, ha meghívnálak egy teára? - Sora nézett rá nagyon furcsán, de Herot nem zavarta. Igen sok fegyver van a tarsolyában, hogy a kincs közelébe férkőzzön, s, ha már nem viheti innen el csak úgy, akkor húzza egy kicsit az időt. Így, nyugodt környezetben talán többet megtudhat, mint, ha a lakására vinné és ott kérdezné. Persze nem pont arra volt kíváncsi, hogy elődje milyen módszerrel tanított, de muszáj valamivel elterelnie áldozata figyelmét.- Ne félj, semmi Olyan szándékom sincs, ha ettől félnél. ... Csak, ha már így össze futottunk és nem jönnek érted gondoltam mesélhetnél az előző tanár módszereiről. Ha meg még is ide érnének érted az ablakból idelátsz és már mehetsz is, viszont addig legalább nem idekint fagyoskodsz. - nyitotta ki megint az esernyőt s előrébb lépett egy lépést, majd visszanézett a lányra, aki hosszas gondolkozás után bólintott. Lassan elsétáltak ez átkelőig, majd a jelzés után a többi emberrel együtt átkeltek a túl oldalra. Párméterrel visszább jöttek ugyan is ez a kávézó annak az étteremnek volt pontban szembe, ahol Sora eddig állt. JaeJoong úriember módjára nyitotta ki a fiatal lány előtt az ajtót, ám mielőtt belépett volna Sora valaki megfogta a vállát s ezzel meg is állt abban a pillanatban.

25. rész

***

Míg az iskolában a tanítás folyt addig Henry, Hara és Kibum háza táján és zajlottak az események. Harat kivették Henry mellől, amitől a fiú megkönnyebbült, viszont most semmi sem terelte el a figyelmét a szomjáról. Eddig arra összpontosított, hogy véletlen se kerüljön Harahoz harapási szándékkal vagy semmi ilyesmivel. Fontos volt neki hogy barátaihoz fűződő tiszta lelkiismerete az is maradjon s nem engedhette, hogy akár egy apró folt is essen rajta, mégpedig egy elkezdett harapás nem kis plecsnit hagyott volna rajta. Henry fel s alá járkált a szűk, dohos és kissé nedves pince helyégbe. Többször tűnődött el azon, hogy mi értelme van itt létének? Ha rajta keresztül akar vele valamit elvégeztetni, annak nem ez a módja, legalább is az eddigi évek alatt csak céltudatos parancsokkal szembesül és semmi ehhez hasonlóval nem találkozott. De lehet, hogy így bünteti az engedetlenségéért, amit Henry biztosra vett, hogy nem marad leleplezetlenül, legalább is Yifeng előtt biztos nem, s még, ha más nem is tudott volna róla mestere nem felejtett volna el, ha akarta volna sem. Feng az engedetlenséget nem tűrte találkozásuk előtt sem, így most sem s míg valaki el nem teszi láb alól vagy szíve meg nem szűnik dobogni addig ez változni sem fog. Hiába tartozik a legjobb, vagy legalább a jó tanítványai közé, akiben a jövőt látta, aki hűtlen azzal szemrebbenés nélkül leszámol saját maga vagy az üresfejű, csettintésre ugró kutyáit küldi rá. Valljuk be, ennek tudatában is éni rossz, feltéve, ha megkegyelmezne valami csoda folytán eddig sem túl rózsás életének. 

Mivel elég sok ideje maradt a gondolataiban elmerülni s nem foglalkozni azzal, hogy mi folyik oda kint, egyre reménytelenebbnek tűnt minden. Szabadulni akart, és most nem csak az undorító mocskos falak által alkotott börtönétől, hanem ettől a klántól, de legfőbb ként a rá kényszerített vérszomjas énjétől. De ennek csak egy módja van. Mégpedig, ha meghal...

      Míg odalent Henry magatehetetlenségében önmagát gyötörte, addig Hara érthetetlenül és ijedten kapkodta fejét az őt körülvevő vámpír őrökre, akik, akik egy apró lépést sem tettek meg attól a szobától, ahova most zárták. Mikor megunta a kifejezéstelen alakok nézegetését, saját magát kezdte el vizsgálgatni. Nadrágja, ami addig a pillanatig, míg le nem került a koszfészekbe tisztán illeszkedett rá, most csak az elmúlt jó hosszú órák eseményeit tükrözte vissza. Szanaszét alvadt vér cseppek borították világos színű koptatott farmerét, ami Henrytől származott, illetve a térdénél lévő apró horzsolásból, amit akkor szerzett, mikor Henryhez kúszott oda biztonságot remélve. Feljebb tekintve bő - alig két-három számmal nagyobb - felsőjén is ugyan csak barátja vérét vélte felfedezni, de itt inkább foltokban, mint sem cseppekben.

Mikor összegezve újra belegondolt az egészbe, gerince mentén borzongás ült ki, amit a kezén, illetve úgy az egész testén lévő szőrszálak égnek meredése is jelzett. Mikor észlelte odakapott s párszor végig simítva egyik karján próbálta azt csillapítani. Nem fázott viszont a borzongás következtében hűvösebbnek érezte a levegőt, így szorosabbra fogta magán azt a pulcsit, amit még Henry adott neki az éjszaka közepén, mikor fázott. Ezen a textilen is megtalálhatóak voltak ugyan azok a foltok, mint a ruhája többi részén, ám a pulóver csak elszórtan itta magába a piros - illetve most már csak bordós- feketés - folyadékot.

A szoba sarkában lévő ágyra kuporodott. Háttal nekitámaszkodott a falnak, s felhúzott lábait szorosan átölelte. Így várta, hogy végre legyen valami. Valami, ami nem csak ezzel a félelemmel és rettegéssel tölti el, valami, ami a menekülés felé vezet.

     Kibum esetében még rosszabb a helyzet. Ő jelenleg nem igen tud még mindig maráról. Nagyon sok vért vesztett. Csapdába esése napján nem sok esélyt láttak arra, hogy megéri a másnapot, de még is megérte. Akarata ellenére is túlélő és az is volt világ életében, még, ha a csapda fogságában fel is adott mindent. 

Mivel Fengnek terve volt vele, ezért az odakerülése óta egy ápolónak kinevezett fiatal lányt utasított, hogy figyelje s a legkisebb fejleménynél is küldessen érte. Több ilyen alaklom is volt, de a lány az egészet figyelmen kívül hagyta, vagy is inkább úgy tett, mint, ha nem látta volna. Mióta a fiú mellé lett rakva azóta nagyon kevésszer, szinte csak nagyon sürgős esetekben hagyta ott betegét. A vámpírtokkal ellentétben ő is rendes embert volt, ahogy Hara és Kibum, ám akkor valójában mit is keres ott? Egész egyszerű. Vérbanknak használták miután Feng csatlósai kiirtották a családját. Egész kicsi korától kezdve itt él vagy a család másik rezidenciáján. Karját és nyakát a harapások okozta hegek "díszítették". Ha egy olyan ember, akik csupán fikciónak tartja a vámpírokat, annak egy szörnyű kínokon átment lány látna most. Kibum is így látná, ha eszméleténél lenne, de még sincs. Többször tért már magához, de csak másodpercekre vagy, ha több időre is csak mereven nézett ki fejéből, s mint, ha ébren sem lett volna lehunyta szemeit s aludt tovább. A lány látott már ilyet nem egyszer fiatal kora ellenére, ugyan is azok az áldozatok, akik ugyan csak olyan sorsra voltak hivatottak, mint ő ugyan így viselkednek, csak hogy, amint egyre többször esnek áldozatul a szervezetük annál hamarabb épülnek fel egy-egy kimerítő adakozás után. A tizenhárom év körüli lány mikor rájött, hogy a fiú, akit ápol nem harapás áldozata lett - legalább is nem olyan, amit ő él át egyre többször mostanában - Kibum lábán a sebet egyre többször ellenőrizte az esetleges elfertőződés miatt. Mivel gyógyszert nem tudott neki adni így feltehetően mély álmában nagy fájdalmai lehettek, ezét nagyon eltekintő volt a gondozás során, legalább is a seb tisztogatást illetően.
      Feng egy kisebb ülést tartott eközben a hatalmas ebédlőben. Az asztal, ami  átlagos napokon étkezésre szolgál, most más szerepet kapott. Televolt pakolva a misztikus világból érkezők különböző furcsa szerzeményeivel. Persze itt nem béka combokból, emberi vagy állati szemekből álló üvegekre kell gondolni, hanem afféle biztonságot adó fegyverek, amik a tulajdonosaikat megvédték egymástól. Ezt a társaságot lehetne nevezni amolyan szektának is, de ők nevet adtak maguknak; Holdfény kör. És, hogy honnan is jött ez a név? Pusztán csak onnan, hogy a legtöbb összejövetelük a Hold helyezkedésének bizonyos idő pontjain ültek össze, vagy olyan kivételes esetekben, mint a mostani.
Annak ellenére, hogy mindenki ellensége mindenkinek ilyenkor még is  meg van az összhang, persze, csak arra az időre, míg megbeszélik a főbb teendőket. De még is miért? Mi közük van egymáshoz? Nem sok, de ezt mindenki tudja. Egyetlen egy közös céljuk van, még pedig a "kincs", ahogy a úgy mindenkinek, aki egy kicsit is feljebb van a pórnéptől.
-      Így sehova sem haladunk. Attól tartok, hogy alkalmatlan vagy a feladatra Feng. - szólal fel csengő hangja a boszorkányok egyik legismertebb és legördögibb nőszemély szájából - Az álláspontunk szerint inkább csak szórakozol, ahelyett, hogy a célfele összpontosítanál.
-      Én már az elején megmondtam, hogy a vámpírok semmit sem érnek. Ugyan olyan várszopók még mindig, mint az őseik. Csak ahhoz értenek, hogy a tőlük gyengébbeket ijesztgessék. - adta hangját az épp terembe érő és örökké késő szellemvilág képviselője. Ő az, aki folyamatosan véleményt nyílvánit, mivel nagy kárt benne nem tehetnek, mivel csak megjelenik mikor kedve tartja és ugyan így távozik is. - Váltsuk le! - suttogja Feng mögött, de úgy, hogy mindenki tisztán hallja. Feng csak elmosolyodik, mint, ha épp bókoltak volna neki, majd az aranyozott és szemmel kényelmesnek mondott székéből lassan, egész úriemberhez méltón felállt.
-      Szórakozom?...- kezdte halknak még mindig mosolyogva mondandóját - Lehet, de csak a cél megvalósítása mellett. - kezdett el lassan sétálni a tőle jobbra ülők széke mögött, s közben alaposan végigmért mindenkit, aki épp a teremben volt.
-      Ha a humorzsákra bíztuk volna, már réges-rég tudnánk, hogy ki az. - mordult fel az egyik vendég és utalt a nemrég megjelent szellemre, aki elismerően hajolt meg kissé a bók hallatán.
-      Csak, hogy pontosítsak. - köszörülte meg Feng a torkát - Nem ti szavaztatok meg, hanem a szenátus.
      Na igen. A Szenátus. A Szenátus egy három tagból álló bíróság, ha lehet így mondani. Ők azok, akik minden felet döntenek, míg a most szépen össze gyűlt társaság fölött. Amolyan alvilági lények, legalább is így lehetne őket jellemezni egy-két szóban. Az emberek között lehetne hasonlítani a maffiához, mivel ők is ugyan olyan félelmetes és nagy hatalommal rendelkeznek, mint a halandók között az a hatalom. Aki egyszer Szenátus tag lesz az többé nem kíván másnak lenni. Igaz, hogy nehéz oda bejutni s a legtöbb nagy hatalomra vágyó meg sem éri azt az időt, mag esélye lenne rá, de ennek ellenére még is akarnak olyan eltökélt misztik lények - már, ha lehet a vámpírokat, vérfarkasok, boszorkányokat és minden olyan "csoportot" így hívni, akik a halandóktól különböznek -, akik meggondolatlanul megpróbálnak ármánykodni. Persze sikertelenül, így az ő sorsuk ott meg van pecsételve. Rájuk akkor már csak a halál vár, ezen belül a Szenátus kedvétől függően hol gyors, hol pedig nagy kínok közötti.
-      Sajnos, de kérvényezni fogom a leváltásod vérszopó! - háborgott továbbra is szellem urasága.
-      Nagy a szád humorzsák, de szellem létedre is eltudlak tüntetni, ha kedvem tarja.- vágott neki visszA Feng.
-      Elég legyen fiúk! - vágott a vita kezdetébe a boszorkány hölgy -Feng, ülj vissza a helyedre és végre térjünk a lényegre! - adta ki az utasítást, majd miután Yifeng villámokat szóró tekintetét levette a szellemről ugyan olyan urasan, ahogy felkelt le is ült sétaköre után, s ezzel elkezdődött a szokásos tanácskozás.