25. rész

***

Míg az iskolában a tanítás folyt addig Henry, Hara és Kibum háza táján és zajlottak az események. Harat kivették Henry mellől, amitől a fiú megkönnyebbült, viszont most semmi sem terelte el a figyelmét a szomjáról. Eddig arra összpontosított, hogy véletlen se kerüljön Harahoz harapási szándékkal vagy semmi ilyesmivel. Fontos volt neki hogy barátaihoz fűződő tiszta lelkiismerete az is maradjon s nem engedhette, hogy akár egy apró folt is essen rajta, mégpedig egy elkezdett harapás nem kis plecsnit hagyott volna rajta. Henry fel s alá járkált a szűk, dohos és kissé nedves pince helyégbe. Többször tűnődött el azon, hogy mi értelme van itt létének? Ha rajta keresztül akar vele valamit elvégeztetni, annak nem ez a módja, legalább is az eddigi évek alatt csak céltudatos parancsokkal szembesül és semmi ehhez hasonlóval nem találkozott. De lehet, hogy így bünteti az engedetlenségéért, amit Henry biztosra vett, hogy nem marad leleplezetlenül, legalább is Yifeng előtt biztos nem, s még, ha más nem is tudott volna róla mestere nem felejtett volna el, ha akarta volna sem. Feng az engedetlenséget nem tűrte találkozásuk előtt sem, így most sem s míg valaki el nem teszi láb alól vagy szíve meg nem szűnik dobogni addig ez változni sem fog. Hiába tartozik a legjobb, vagy legalább a jó tanítványai közé, akiben a jövőt látta, aki hűtlen azzal szemrebbenés nélkül leszámol saját maga vagy az üresfejű, csettintésre ugró kutyáit küldi rá. Valljuk be, ennek tudatában is éni rossz, feltéve, ha megkegyelmezne valami csoda folytán eddig sem túl rózsás életének. 

Mivel elég sok ideje maradt a gondolataiban elmerülni s nem foglalkozni azzal, hogy mi folyik oda kint, egyre reménytelenebbnek tűnt minden. Szabadulni akart, és most nem csak az undorító mocskos falak által alkotott börtönétől, hanem ettől a klántól, de legfőbb ként a rá kényszerített vérszomjas énjétől. De ennek csak egy módja van. Mégpedig, ha meghal...

      Míg odalent Henry magatehetetlenségében önmagát gyötörte, addig Hara érthetetlenül és ijedten kapkodta fejét az őt körülvevő vámpír őrökre, akik, akik egy apró lépést sem tettek meg attól a szobától, ahova most zárták. Mikor megunta a kifejezéstelen alakok nézegetését, saját magát kezdte el vizsgálgatni. Nadrágja, ami addig a pillanatig, míg le nem került a koszfészekbe tisztán illeszkedett rá, most csak az elmúlt jó hosszú órák eseményeit tükrözte vissza. Szanaszét alvadt vér cseppek borították világos színű koptatott farmerét, ami Henrytől származott, illetve a térdénél lévő apró horzsolásból, amit akkor szerzett, mikor Henryhez kúszott oda biztonságot remélve. Feljebb tekintve bő - alig két-három számmal nagyobb - felsőjén is ugyan csak barátja vérét vélte felfedezni, de itt inkább foltokban, mint sem cseppekben.

Mikor összegezve újra belegondolt az egészbe, gerince mentén borzongás ült ki, amit a kezén, illetve úgy az egész testén lévő szőrszálak égnek meredése is jelzett. Mikor észlelte odakapott s párszor végig simítva egyik karján próbálta azt csillapítani. Nem fázott viszont a borzongás következtében hűvösebbnek érezte a levegőt, így szorosabbra fogta magán azt a pulcsit, amit még Henry adott neki az éjszaka közepén, mikor fázott. Ezen a textilen is megtalálhatóak voltak ugyan azok a foltok, mint a ruhája többi részén, ám a pulóver csak elszórtan itta magába a piros - illetve most már csak bordós- feketés - folyadékot.

A szoba sarkában lévő ágyra kuporodott. Háttal nekitámaszkodott a falnak, s felhúzott lábait szorosan átölelte. Így várta, hogy végre legyen valami. Valami, ami nem csak ezzel a félelemmel és rettegéssel tölti el, valami, ami a menekülés felé vezet.

     Kibum esetében még rosszabb a helyzet. Ő jelenleg nem igen tud még mindig maráról. Nagyon sok vért vesztett. Csapdába esése napján nem sok esélyt láttak arra, hogy megéri a másnapot, de még is megérte. Akarata ellenére is túlélő és az is volt világ életében, még, ha a csapda fogságában fel is adott mindent. 

Mivel Fengnek terve volt vele, ezért az odakerülése óta egy ápolónak kinevezett fiatal lányt utasított, hogy figyelje s a legkisebb fejleménynél is küldessen érte. Több ilyen alaklom is volt, de a lány az egészet figyelmen kívül hagyta, vagy is inkább úgy tett, mint, ha nem látta volna. Mióta a fiú mellé lett rakva azóta nagyon kevésszer, szinte csak nagyon sürgős esetekben hagyta ott betegét. A vámpírtokkal ellentétben ő is rendes embert volt, ahogy Hara és Kibum, ám akkor valójában mit is keres ott? Egész egyszerű. Vérbanknak használták miután Feng csatlósai kiirtották a családját. Egész kicsi korától kezdve itt él vagy a család másik rezidenciáján. Karját és nyakát a harapások okozta hegek "díszítették". Ha egy olyan ember, akik csupán fikciónak tartja a vámpírokat, annak egy szörnyű kínokon átment lány látna most. Kibum is így látná, ha eszméleténél lenne, de még sincs. Többször tért már magához, de csak másodpercekre vagy, ha több időre is csak mereven nézett ki fejéből, s mint, ha ébren sem lett volna lehunyta szemeit s aludt tovább. A lány látott már ilyet nem egyszer fiatal kora ellenére, ugyan is azok az áldozatok, akik ugyan csak olyan sorsra voltak hivatottak, mint ő ugyan így viselkednek, csak hogy, amint egyre többször esnek áldozatul a szervezetük annál hamarabb épülnek fel egy-egy kimerítő adakozás után. A tizenhárom év körüli lány mikor rájött, hogy a fiú, akit ápol nem harapás áldozata lett - legalább is nem olyan, amit ő él át egyre többször mostanában - Kibum lábán a sebet egyre többször ellenőrizte az esetleges elfertőződés miatt. Mivel gyógyszert nem tudott neki adni így feltehetően mély álmában nagy fájdalmai lehettek, ezét nagyon eltekintő volt a gondozás során, legalább is a seb tisztogatást illetően.
      Feng egy kisebb ülést tartott eközben a hatalmas ebédlőben. Az asztal, ami  átlagos napokon étkezésre szolgál, most más szerepet kapott. Televolt pakolva a misztikus világból érkezők különböző furcsa szerzeményeivel. Persze itt nem béka combokból, emberi vagy állati szemekből álló üvegekre kell gondolni, hanem afféle biztonságot adó fegyverek, amik a tulajdonosaikat megvédték egymástól. Ezt a társaságot lehetne nevezni amolyan szektának is, de ők nevet adtak maguknak; Holdfény kör. És, hogy honnan is jött ez a név? Pusztán csak onnan, hogy a legtöbb összejövetelük a Hold helyezkedésének bizonyos idő pontjain ültek össze, vagy olyan kivételes esetekben, mint a mostani.
Annak ellenére, hogy mindenki ellensége mindenkinek ilyenkor még is  meg van az összhang, persze, csak arra az időre, míg megbeszélik a főbb teendőket. De még is miért? Mi közük van egymáshoz? Nem sok, de ezt mindenki tudja. Egyetlen egy közös céljuk van, még pedig a "kincs", ahogy a úgy mindenkinek, aki egy kicsit is feljebb van a pórnéptől.
-      Így sehova sem haladunk. Attól tartok, hogy alkalmatlan vagy a feladatra Feng. - szólal fel csengő hangja a boszorkányok egyik legismertebb és legördögibb nőszemély szájából - Az álláspontunk szerint inkább csak szórakozol, ahelyett, hogy a célfele összpontosítanál.
-      Én már az elején megmondtam, hogy a vámpírok semmit sem érnek. Ugyan olyan várszopók még mindig, mint az őseik. Csak ahhoz értenek, hogy a tőlük gyengébbeket ijesztgessék. - adta hangját az épp terembe érő és örökké késő szellemvilág képviselője. Ő az, aki folyamatosan véleményt nyílvánit, mivel nagy kárt benne nem tehetnek, mivel csak megjelenik mikor kedve tartja és ugyan így távozik is. - Váltsuk le! - suttogja Feng mögött, de úgy, hogy mindenki tisztán hallja. Feng csak elmosolyodik, mint, ha épp bókoltak volna neki, majd az aranyozott és szemmel kényelmesnek mondott székéből lassan, egész úriemberhez méltón felállt.
-      Szórakozom?...- kezdte halknak még mindig mosolyogva mondandóját - Lehet, de csak a cél megvalósítása mellett. - kezdett el lassan sétálni a tőle jobbra ülők széke mögött, s közben alaposan végigmért mindenkit, aki épp a teremben volt.
-      Ha a humorzsákra bíztuk volna, már réges-rég tudnánk, hogy ki az. - mordult fel az egyik vendég és utalt a nemrég megjelent szellemre, aki elismerően hajolt meg kissé a bók hallatán.
-      Csak, hogy pontosítsak. - köszörülte meg Feng a torkát - Nem ti szavaztatok meg, hanem a szenátus.
      Na igen. A Szenátus. A Szenátus egy három tagból álló bíróság, ha lehet így mondani. Ők azok, akik minden felet döntenek, míg a most szépen össze gyűlt társaság fölött. Amolyan alvilági lények, legalább is így lehetne őket jellemezni egy-két szóban. Az emberek között lehetne hasonlítani a maffiához, mivel ők is ugyan olyan félelmetes és nagy hatalommal rendelkeznek, mint a halandók között az a hatalom. Aki egyszer Szenátus tag lesz az többé nem kíván másnak lenni. Igaz, hogy nehéz oda bejutni s a legtöbb nagy hatalomra vágyó meg sem éri azt az időt, mag esélye lenne rá, de ennek ellenére még is akarnak olyan eltökélt misztik lények - már, ha lehet a vámpírokat, vérfarkasok, boszorkányokat és minden olyan "csoportot" így hívni, akik a halandóktól különböznek -, akik meggondolatlanul megpróbálnak ármánykodni. Persze sikertelenül, így az ő sorsuk ott meg van pecsételve. Rájuk akkor már csak a halál vár, ezen belül a Szenátus kedvétől függően hol gyors, hol pedig nagy kínok közötti.
-      Sajnos, de kérvényezni fogom a leváltásod vérszopó! - háborgott továbbra is szellem urasága.
-      Nagy a szád humorzsák, de szellem létedre is eltudlak tüntetni, ha kedvem tarja.- vágott neki visszA Feng.
-      Elég legyen fiúk! - vágott a vita kezdetébe a boszorkány hölgy -Feng, ülj vissza a helyedre és végre térjünk a lényegre! - adta ki az utasítást, majd miután Yifeng villámokat szóró tekintetét levette a szellemről ugyan olyan urasan, ahogy felkelt le is ült sétaköre után, s ezzel elkezdődött a szokásos tanácskozás.