14. rész

Jae Joong *Hero* P.O.V

Végre vissza értem. A két év alatt szinte csak erre a pillanatra vártam és végre eljött. Remélem itt van még... - gondoltam, míg ahhoz a házhoz igyekeztem, amit kicsivel több, mint két éve hagytam itt, benne a legféltettebb kincsemmel Hyoval. - A kis vadmacska, mindig tudta mivel nevettessen meg, vagy is csak nekem volt vicces, mert ő legtöbbször mindennek elhordott, de hát ... szeretem. - idéztem fel az emlékeket akkorról, majd alig ötven méterrel megálltam a ház előtt. Percekig csak a kocsi szélvédőjén keresztül néztem a hatalmas épületet, majd egy nagyot sóhajtva magamhoz vettem cuccaim - benne Hyo ajándékával - és elindultam a ház felé. Remélem nincs zárva, mert a kulcs már rég nincs meg, amit köszönhetek egy igen ügyes zsebtolvajnak Tokyoban. Mikor közel értem a nagy lakhoz alaposan szemügyre vettem. Be kell vallanom már nagyon hiányzott. Sok időt töltöttem itt, mondhatni életem felét. Míg elmosolyodva vizsgáltam a változatlan falakat becsengettem. Mint, ha megérezték volna, hogy itt vagyok, mert pár másodperc leforgása alatt nyit is az ajtó. Hee állt velem szemben a megdöbben arcával.

-          Az elveszett bárány. - mondta elég gúnyosan - Mit akarsz?

-          Így kell fogadni egy vendéget? - nevettem, majd invitálás nélkül beléptem.

-          Ezek szerint igaz volt a hír. - csukta be vagy is inkább csapta be Hee az ajtót.

-          Még mindig gyorsabbak vagytok, mint amit el lehetne képzelni. - vizsgáltam meg belülről is a házat - Jó újra itthon.

-          Szerinted ez az otthonod maradt? - nézett rám megvetően a lány, majd el viharozva mellettem indult meg a lépcsőfele - Gyere utánam. 

Elindultam csendben felfele. Minden ugyan úgy áll, mint, amikor itt hagytam, kivéve azt az ablakot, ami a lépcső fordulóban volt. Ki lett cserélve és így még jobban mutat, egész újszerű. Miután felértünk Hee megállt dolgozó szoba előtt. nem mondott semmit, csak kissé kinyitotta az ajtót, majd bedugta fejét.

-          Hyo... vendéged jött. - ezek után kitárta az ajtót és elment. Kicsit haboztam, nem tudtam mire számíthatok, ha meglát, de engem már az sem érdekel, ha egy vázát vág hozzám vagy késsel esik nekem. 

Becsuktam magam mögött az ajtót, majd csak őt néztem. Háttal állt nekem. Égető vágyat éreztem, hogy egy pillanat alatt mögötte teremjek és ajkait újra ajkaimon érezzem, de nem tehettem meg. Bűnös vagyok és nem is kicsit, így inkább megvárom, mag a következő döhroham csillapodik.

-         Még mindig ugyan azt a büdös parfümöt használod. - fordult meg gonoszan mosolyogva.

-         Ezzel vagyok ellenállhatatlan. - tettem magam mögé kezeim, amiben az ajándékot szorongattam - Ne mond azt, hogy nem hiányozott.

-         Kicsit sem... Egy ilyen aljas patkány illata és jelenléte sem hiányzott. - nézett végre rám és ezzel elkezdődik a szokásos civakodás.

-         Mivel tehetném jóvá? 

-         Ha most megfordulsz és a másodperc tört része alatt elhúzod innen a csíkot. - ült le higgadtságot mutatva, de hallom, hogy a szíve csak úgy zakatol.

-        Egy darabig ezt az örömet nem adhatom meg. - lépek közelebb fejem lehajtva - Hoztam neked valamit. - dühös tekintete megvetően néz rá, de észlelhető benne a kíváncsiság és feltehetően ugyan az a vágy, ami bennem motoszkál mióta megpillantottam.

-        Még van képed beállítani egy ilyen mondattal azután se szó, se beszéd nélkül leléptél? 

-        Hiányoztál... 

-        Tudod, hogy kit hat meg ez? ... Ha rajtam múlott volna már ... - nyelte le mondata másik felét, majd dühösen vissza állt az ablak elé.

-        ... rég megöltél volna, tudod, tudom. - nevettem - Rengetegszer mondtad már ezt és soha nem tetted meg, mert nem tudod. Igazam van? - teszem le az asztalára a meglepetést, majd mögé lépek.

Haja fel van kötve lófarokba, így hosszú nyaka teljesen bejárható szemmel. A hosszú idő, mióta nem láttam és nem tarthattam karjaimban elgyengít. 

Ujjaimmal hozzá érek selymes bőréhez megnézve, hogy mit reagál, de csak össze rezzen. Azt hiszem még mindig vagyok rá olyan hatással, hogy hagyja magát.

Lassan dereka köré fonom karjaim és közelebb húzom magamhoz. Tarkójánál végig húzom orrom, míg illatát szippantom be, majd néhány apró csókot nyaka ívére. Tiltakozik, de csak lélekben, más hogy úgy sem tudna. Erősebb vagyok nála, ha nem is sokkal, de még én vagyok fölényben.

Finoman megharapom a nyakát, majd egy hirtelen mozdulattal megfordítom. Most már tekintetünk egymást figyeli. Kezem lassan végig simítja tökéletes alakját, majd mielőtt megszólalhatott volna még közelebb húztam és megcsókoltam. Az eddig "Nem érdekelsz, takarodj innen!" lányból újra ugyan az a nőszemély lett, akit akkor itt hagytam vagy még jobb... újra az én vadmacskám lett.

Kibum P.O.V

Már bent ülünk negyed órája a nappaliban, de mindenki csak egymásra néz és egy büdös szót sem szól. Nekik könnyű, ha már mindent tudnak, de én itt eszem az ideget, persze úgy tűnik senkit nem érdekel. 

-         Kinyögné végre valaki, hogy hol van Hara? - álltam fel idegesen és dühösen.

-         Hát... - kezdi el Henry és így mindenki rá figyel - ... mi sem tudjuk.

-         Nem a frászt sem. Oda kint Sora azt mondta, inkább nekem van közöm hozzá, mint neki, szóval valaki kezdjen el csicseregni, mert bajok lesznek. - kezdtem el fenyegetőzni, ha szavakkal nem is igazán, de azt hiszem a tekintetem cselekedett helyettem.

-         Értsd már, meg, hogy senki sem tud semmit. - mondja teljes nyugodtsággal a szőke. Szinte már röhögött.

-         Azt hiszed, mert ki vagy gyúrva te vagy az Isten? - csúszott ki az számon egyből, amit gondoltam.

-        De nagy a szája valakinek! - áll fel velem szemben. Tekintetünk tűzet okád és, ha most nem azon volnék, hogy meg tudjam merre van Hara, itt helyben péppé lapítanám, de nem érek rá az ilyen idióta beképzelt bunkókkal foglalkotni.

-         Fejezzétek be! - áll közénk Sora - Ha itt vitatkoztok, mint az ovisok nem lesz jobb. Jobb lenne, ha Harara koncentrálnánk. - ültetett le, aminek nem örültem, de igaza van, most nem ez a majom a fontos.

-         Amúgy mi közötök nektek az egészhez? - szólaltam meg egy gyors gondolat menet után.

-         Sok minden, de azt nem hiszem, hogy tudnod kellene vagy is pontosabban nem lenne a legszerencsésebb... - motyogta Kevin.

-         Persze, gondolom akkor is így beszélnél, ha a barátnőd és a gyereked lenne bajba mi? - ökölbe szorítottam kezem, hogy csillapítsam magam kissé, de nem sokat segített.

-         Azt mondod, hogy Hara terhes? - guvadnak ki Henry szemei, sőt még a szőke is ledöbbent.

-         Azt. - mondtam, majd végig néztem a társaságon és egyedül, aki nem vágott valami megdöbbenő képet az Sora és Kevin volt.

-         Ez rosszabb, mint hittem... - temette arcát kezébe Henry, majd kis idő után felpattant - Sajnálom Key, de neked most menned kell, Sora te meg vissza sétálsz a sulihoz a fiúkkal és haza mentek a lehető leggyorsabban. - parancsolgatott, majd felhúzta Sorat a kanapéról indulásra kényszerítve, én meg néztem kistányér méretű szemekkel. Mióta lett Henryből főnök vagy mi a frász? Mindegy is, ha ezek itt nem segítenek, akkor csak magamra számíthatok.

-         Cöh... szánalmas banda! - álltam fel, majd utoljára végig néztem a többieken és sietve távoztam onnan.

Olyan lendülettel tolattam ki a kocsival, hogy kis híján Henry kocsija látta kárát, mondjuk az sem érdekelt volna, még lehet, hogy jót nevettem volna rajta, de már mindegy. Most kocsikázok egyet, hogy kicsit tisztábban lássak és kitaláljak valamit.