15. rész

Feng P.O.V

Hihetetlenül szép és elállhatatlan. Így jellemezném azt a lányt, akit most épp táncoltatok. Soha sem gondoltam volna, hogy valaki képes úgy ki nézni, mint, akinek nem rég fogadalmat tettem, de ő meghalt... nem is olyan rég.
Kell nekem ez a lány a gyerekkel együtt és nem csak azért, mert annyira hasonlít a volt feleségemre, hanem mert a gyerek, akit vár a jövőm. Meg lett jövendölve és mondhatni sokat vártam már rá, de most itt van és nem engedem....
Még mindig táncolunk, de ezek az utolsó lépések, azután a délután többi programjai következnek. Ha jól sejtem - vagy is biztosra veszem - azt sem tudja ki vagyok, és így szerencsére azt sem sejti mi a tervem vele, de jó ez így.
A zene megszűnik, s mielőtt a következő elindulhatott volna kezét fogva elvezettem a nem túl széles, fekete bőr kanapéra s ott leülünk. Látom, hogy feszült és egy szót sem akar, vagy inkább nem mer szólni, de nem is várom. Nem kell nekem ide egy idegesítő hisztérika. Ha jól viselkedik én is úgy fogok, ha nem... akkor ki tudja, de neki biztos nem tetszene.
-         Meg vagy elégedve a szobáddal? - söpröm félre haját, miután kigyönyörködtem magam félénk arcán.
-         I... igen. - dadogja, de nem tudja eldönteni, hogy merre nézzen.
-         Helyes, ugyan is sokáig élvezheted vendég szeretetemet. - mosolyogtam, majd intettem egyet és az ebéd utáni vér adagom hozták oda. Belekortyolok. Úgy tűnik más valakit csapoltak ma meg, de kit izgat... a vér az vér. - Ma több programot találtam ki kettőnk számára, remélem azzal is meg leszel elégedve.
-         Haza szeretnék menni... - nyögi ki, mint, ha meg sem hallotta volna, amit az imént mondtam.
-         Az lehetetlen. Addig nem mehetsz el, amíg meg nem szülöd azt a gyereket. - na most rám nézett kerekedő szemekkel.
-        Mit akarsz egyáltalán tőlem? És a babával? Minek hoztál ide? És... - fogom be száját, mert ez a beszélgetés nem valószínű, hogy jó irányba tartana.
-        Maradj csendben hercegnőm és nem esik bántódásod. - nézek nagy barna, riadt szemeibe, majd gyengéden megsimítom arcát. - A délután első részében a házat mutatom meg, majd a nagy kertet és, ha jó kislány leszel elmegyünk együtt lovagolni. Mit szólsz hozzá?
-        Inkább a halál.
-        Jobb, ha tisztában vagy vele, hogy egy perc alatt megtudlak ölni, úgy, hogy észre sem veszed, szóval velem csak óvatosan emeld fel a hangod, mert a csinos kis torkodnak könnyen baja eshet. - simítom meg higgadtan a nyakát, mire ő elüti onnan kezem. Látom be kell még törni a kicsikét.
-        Úgy is megszököm, csak figyelj és akkor majd kereshetsz magadnak más játszó társat. - mondja flegmán, majd feláll, mint, aki indulni készülne, de ugyan hova menne?
-        Csak tessék, lehet próbálkozni, de hidd el... innen senki sem szökött még meg. - nevettem, majd megittam sietve az "italom" és kezét megfogva vezettem vissza az ebédlőben, ahol már Reiko várta. - Öltöztesd fel melegen utána hozd a dolgozó szobámba. - löktem oda Harat, majd ott hagytam őket. Az egyik fiam kérettem be a szobámba, majd kiadtam parancsba, hogy keressék meg nekem Henryt, ugyan is fény derült a kis titkára. Azt hitte van olyan eszes, hogy nem jövök rá mit csinál a hátam mögött? Végül is majdnem sikerült neki, de hát ő még csak egy tanonc, pedig sokra vihette volna, de, ha neki ez kell?...
Félóra múlva a lányok megérkeztek. Hara szeme villámokat szórt, de engem az nem érdekel, ha ellenkezik móresre tanítom és majd tudja mit hogy kell csinálnia. Lassan oda megyek Harahoz és megfogom puha kezét és elindulunk. Jön velünk Reiko is, mert van egy kis elintézni valóm és nem akarom magára hagyni a drágát.
A dolgozó szobám a ház közepén van szóval, ha azt nézzük majdnem el lehet jutni innen mindenhova...

Kyoung Jae *Eli* P.O.V

 Már majdnem otthon vagyunk és, ahogy látom, senki sincs beszélgetős kedvében, ami nem is baj, legalább nem fájdul meg a fejem a sok süket rizsától. Haza érve Chan már ott várt minket Henryvel együtt és beszélgettek, amíg meg nem láttak minket.
-         Oh, már itt is vagytok? - lépett közelebb Chan széles vigyorral.
-         Jöttünk volna hamarabb, de Elinak volt még egy kis dolga. - szólalt meg hátam mögül Kevin. - Ezeket hova tehetem? - tette le a csaj nálunk maradt holmijait.
-         Most hagyd itt, mert el kell dönteni melyikőtökkel fog aludni. - vette magához a szót Henry, mire Kevinnel összenéztünk.
-          Nincs elég szoba? Nem elég, hogy ide tolakodik, még valamelyikünk szobájába is be akarjátok rakni? - fakadok ki - Egyet mondhatok... hozzám biztos nem jön, mert, akkor élve nem menekül. - böktem meg Kevint, hogy jó lesz, ha mellém áll.

-        Igaza van Elinak. Ezt nem várhatod tőlünk, még egymást sem tűrjük meg, akkor egy embert és ráadásul egy lányt miért?

-        Beköltözhet egy másik szobába is, de ugyan az lenne, csak pepitában. Vigyáznotok kell rá ugyan úgy, mint eddig vagy is jobban. Én nem lehet itt és ezt ti is tudjátok, így rátok kell bíznom, de, ha nem akarja egyikőtök sem, akkor... - lép oda a lányhoz mosolyogva, majd vállainál átöleli és ránk néz - ... akkor Sora fog választani és, ha neki sem megy, akkor mind hárman egy szobába lesztek zárva és nem lesz vita. - Kevin hátrébb lépett és meg legszívesebben a fejem a falba vertem volna, de sajnos egy sem akadt épp a közvetlen közelemben.

A lány csak állt ott és hülye fejet produkálva bámult rám fejét rázva vagy Kevinre, legalább is gondolom én.

-        Hát én... - szögezte le tekintetét Sora - Őt választom... - mutatott rám, de reméltem csak rosszul láttam, így megfordultam és láttam, hogy Kevin rám mutogatott. Én kifogom törni a kezét, csak menjen el Chan. Az biztos ezt éppen nem ússza meg.

-        Hűha, valaki nagyon idegesnek tűnik. - jött oda Kevin a hülye vigyorával. 

Legszívesebben letöröltem volna ott helyben, de ahogy bele gondoltam, lehet, hogy nem is olyan rossz ötlet, hogy a kis lány velem legyen. Ha jól sejtem tart tőlem nem is kicsit, így úgy fog viselkedni, ahogy én akarom. 

-        Nincs így drága kis öcsém - vettem fel egy "boldog" vigyort, míg a vállát fogtam meg - Ha jobban bele gondolok nagyon örülök, hogy vendégül láthatom a kis hölgyet. Igaza van Chanak. Miénk a feladat, akkor azt csináljuk rendesen, nem igaz? - ott hagytam Kevint, majd a lány mellé álltam, megfogtam a kezét és át vettem karomon. - Mehetünk? - éreztem, hogy minden tekintem rajtam van, s mikor elnéztem Soraról a többiekre... nos, hát legyen elég annyi, hogy voltak érdekes pillantások.

-        Hát de... most... ez igaz? - nyöszörögte Kevin, majd Henry oda ment hozzá, kissé hátba vágta, majd felkapta az egyik csomagot.

-        Gyere és segíts inkább felvinni a cuccokat. - nevette el magát Henry.

-        Örülök, hogy így alakult. - mondta Chan, míg Kev belekapaszkodott az meg maradt csomagba és ment Henry után - Rendezkedj be nyugodtan Sora. Ha valami kell szólj a fiúknak, ők majd intézkednek. - simogatta meg a lány hátát kedvesen, majd megfordult - Apropó... üdvözöllek közöttünk. - fordult egy pillanatra vissza  mosolygott és már el is hagyta a helységet.

Elengedtem a lány karját, majd fejemmel intettem neki, hogy ideje lenne a többieket követni.

Felmentünk. A srácok addigra, már lerakták a csomagokat és a többit kezdték el behordani a folyosóról. 

Sora P.O.V

Veszélyes döntést hoztam azt hiszem. Magam sem értem miért is hagytam, hogy Kevin mutogatásának engedjek, de így alakult. Abban biztos vagyok, ha védelmemről van szó, akkor inkább a látszatra erősebbhez kell húzódnom, mert lássuk be, Kevin még is csak véznább és nem hiszem, hogy olyan sokan félnének tőle, persze lehet, hogy én gondolom rosszul, de ki tudja. Mondjuk mind a ketten a közelemben lesznek, ezt Kevin megígérte, még amikor haza kísértek a suliból.

Miután csendben fel kullogtam új szobatársam mögött, felkészültem lelkileg arra, hogy ebből jól úgy sem jövök ki, már, ami az "együtt" élést illeti a szőkével. Mindig morcos és ellenszenves, de nem csak velem, hanem mindenki mással is. Attól tartok, hogy hosszú távon én is át veszem a stílusát, amit nem akarok, így minden erőmmel azon leszek, hogy inkább ő változzon, mint én, persze remélem jól sül el a dolog. 
A szobába lépve elém tárult a nem kicsi helység. A szoba méretéhez nézve a bútorzat igen csak kevés. Lassan elkezdek kipakolni a nekem szánt helyre. A fiúk duruzsolna a szoba túl oldalán. Nem hallom mi a téma, de sejtem, hogy én lehetek.
Az első bőröndöm sem pakoltam ki, de Henry oda jött.
-          Légy jó kis lány és vigyázz magadra. - mondja miközben a bőröndöm cipzárját piszkálja.
-          Ne beszélj úgy, mint, ha örökre mennél el. - fogom le azt a kezét, ami ott matat a cipzárral.
-          Örökre? - néz fel rám - Nem, örökre nem megyek, de nem tudom, hogy mikor találkozunk újra. - húzza el száját az egyik irányba.
-          Hamarosan, meglátod. - mosolygok rá vigasztalóan, habár jelen pillanatban ettől a búcsúzkodás félétől nincs jó kedvem.
-          Mindegy, nekem mennem kell. - húzott oda magához és  jó szorosan megölelt, persze én egyből vissza öleltem és itt kezdett el a mosoly szomorúsággá válni arcomon, s, ha ez nem lett volna elég, már a könnyem is menekülni akart szememből. - Szeretlek... - súgta oda azt, amit tőle nem lehet sűrűn hallani.
-          Én is szeretlek. - válaszoltam, majd eltolt magától és a megszökött víz cseppet letörölte arcomról - Ne símogass, még rosszat gondolnak - vettem viccesre, hogy egy kicsit mind ketten viruljunk.
-         Amint tudok jövök.... szia. - adott egy puszit, majd sarkonfordult és Kevin társaságában kisétált a szobából.
Ha a szöszi nem lett volna ott biztos engedek a csábításnak és alávetem magam egy nagy bőgésnek, de nem hiszem, hogy ez jó fényt vetett volna most rám, így össze szedtem magam és elterelve gondolataim folytattam a kipakolást. 
Annyira el voltam gondolkozva illetve lefoglalt a pakolás, hogy észre sem vettem, hogy Eli a hátam mögött áll. Ezt is csak onnan tudtam, mag, hogy megbökött, majd mikor megfordultam rá mutatott a székre. Néztem, mint a hülye, hogy mit akar pontosan, de, ha a sejtésem nem csal, akkor azt, hogy üljek le. Hát így tettem. A székkel szembe volt az ágy, ő oda ült le, majd nagy levegőt vett és elkezdte mondani a mondókáját.
-         Ugye tudod, hogy az előbbi színjáték miért volt? - felhúztam a szemöldököm, de nem válaszoltam - Ha nem hát elmondanám, hogy Chan a főnök itt szóval neki kell engedelmeskedni. Tudom, hogy rám bízott volna, mert mindenki között én vagyok minden szempontból a tökéletes. - mondta elégedetten, habár ebben inkább csak a nagyképűsége mutatkozott meg, amit én már eddig is ismertem - Ha sikerül később megbeszélne vele, akkor te nem leszel itt, ugyan is nem tudom elviselni olyan személy jelenlétét, akiből jó vacsora lenne számomra.
-         Vacsora? - csúszott ki a számon hirtelen, miután ezt meghallottam.
-          Úgy ám... és még milyen, szóval igyekezz tőlem távol maradni és nem fel húzni semmivel, mert elégtételként ott fogok szuszogni a nyakadnál, amit egy fájdalmas harapás fog követni. - húzodott mosolyra szája.
-        Értem. - válaszoltam, mint, ha csak egy matek példáról lenne szó - Ennyi lenne a mondani valód, Mert van még dolgom nem kevés. - nem mondott semmit, csak oda jött hozzám és lassan közeledett arcával arcomhoz, amire én csak húzódtam hátra.
-        Addig beszélsz ilyen könnyelműen, amíg nem érzed meg igazából milyen egy vámpír harapása. - mondta halkan, míg folyamatosan a szemembe nézett - Utoljára mondom, vigyázz magadra kis lány, mert túlságosan is hívogat  a véred és a vérnek én nehezen tudok ellenállni. - söpörte hátra hajam jobb vállamon, majd közelebb hajolva nyakamhoz úgy szimatolgatott, mint mikor a konténer mögött bujkáltam attól a férfitól. 
-         Jó. Értettem, világos, csak menj a nyakamtól most rögtön. - toltam el magamtól annyira, hogy fel bírjak állni. 
-         Helyes. - egyenesedett ki, majd megfordult és ő is kiment a szobából. Most már csendben és zavartalanul pakolhattam tovább.