Jól el töltöttem az időt és ahelyett hogy meg nyugodtam, inkább még idegesebb lettem. Megálltam az egyik benzinkúton tankolni miután magamhoz vettem néhány holmit. Kimegyek a városon kívülre abba faházba, amiben évek óta nem jártam, ahogy a család többi tagja rendszeresen kijárnak.
Két órás az út, ha a forgalom nem tesz keresztbe, így még sötétedés előtt van időm kicsit rendbe szedni a házat mielőtt nyugovóra térek, már, ha ezt meg tudom tenni. Megállok az egyik áruházba párnapra bevásárolni, majd megállás nélkül haladok célom fele. Fogalmam sincs mi a tervem ezzel az a erdős magánnyal, de tudom, hogy kell és ha ott maradok valami változni fog.
Egy régi faház van kicsit modernizálva. Egy hosszú híd vezet a házig. A ház mögött van a garázs, amit apámmal építettem pár éve, mikor egy teljes hónapot töltöttünk itt vakációként. Teszek egy nagyobbacska felfedező utat a házkörül pár kisebb gally után kutatva, amivel majd a tüzem élesztem fel. Ki gondolta volna, hogy csak ez a kis kutatás a szabadban ennyire megnyugtató lehet. Persze minden ugyan úgy bennem van, de most valahogy kicsit könnyebb, de ez által furcsa érzés is támad bennem. Mint, ha itt lenne a közelembe. Szinte tisztán hallom nevetését, kezét, ahogy derekamra fonódik, de be kell látnom ez csak egy képzelgés, amit saját agyam kreál, hogy talán kicsit jobban érezhessem magam, de kár érte. Csak az ellenkezője történik. Csalódott és bánatos leszek, s mivel egyedül vagyok itt az erdő majdnem közepén ki is mutatom. Fel lépek a hídra lenéztem és saját tükörképemmel találkoztam abban a kis patakban, ami a híd lábánál húzódik. Követett ugyan olyan sebességgel, ahogy haladtam a ház ajtajához, majd miután felléptem a veranda szélére eltűnt, így újra egyedül maradtam gondolataimmal, bánatommal.
Beértem a házba és ott is a magány várt a hideggel karöltve. Idebent hűvösebb van, mint oda kint, így miután a kis előtérben levettem cipőm és csomagjaim a boltív alá pakoltam és a begyújtósom egyből a kőből kirakott kandallóba helyeztem. Kevés a fa bekészítve, így még mielőtt életet adnék a piros és sárga, meleget és talán megnyugvást adó tűznek.
Besötétedett már és a tűz ropogásán kívül csak a tücskök ciripelését hallom. Ezt is csak ezért, mert annyira közel ülök a nagy ablakhoz, de így nagyobb teret látok be az égből és ezzel együtt a Holdból és csillagokból. Éjfél is elmúlhatott, mire elszabadultam a botozta kémlelésétől. Utoljára megraktam a tüzet és tőle kicsit távolabb a nem túl nagy kanapéra feküdtem egy vékony pokróc társaságában. Egy ideig még szemeztem a tűzzel, majd lassan elnehezedtek szemeim és álomba szenderültem.
Meg volt a vacsora, amit igaz, hogy később kezdtünk, de szinte ugyan akkor hagytunk abba. Chan elment, mert dolga volt, így hárman maradtunk a lakásban. Mindenki úgy hallgatott, mint, ha néma lenne. Igazság szerint ezt már megszoktam, ugyan is Elial nem szoktunk "testvéri" beszélgetéseket csapni és úgy, ahogy az iskolában csak akkor szólunk egymáshoz, ha nagyon muszáj.
Eli felment, mint mindig én meg Soraval lent maradtam. Többnyire én mosogatok, így ma is azt tettem, de szerencsémre segítő kezekre leltem.
- Eddig hogy tetszik? - motyogom, mag megkapom a következő adag mosogatni valót az új lakótárstól.
- Ha őszintének kell lennem, akkor sehogy. Alig öt órája lehetek itt, de már elegem van belőle. Szép a lakás és a házi gazda is kedves, sőt, még helyes is, de nem nekem való ez. Igaz, hogy a családom levegőnek néz, de jobban szeretnék otthon lenni.
- Majd megszokod idővel. - villantok egy erőt adó mosolyt, de nem talált célra ugyan is a lány rám se hederít, csak az eddig elmosott tányérokat törölgeti.
- Ja, vagy elmegyek innen egy szép napon...
- Megígérted Henrynek, hogy itt maradsz. Itt biztonságban tud, ahogy mi is. Elial meg nem foglalkozz. Magának való. Mindig az volt és az is lesz. Ha nem bírod elviselni átjöhetsz hozzám és, ha kicsit nyugisabb lesz a légkör, akkor végül a saját szobádban lehetsz.
- Remélem... - húzza száját az egyik irányba és itt abba marad a "nagy" beszélgetést.
Lassan minden a helyére került és egy jó éjt-tel lezártuk a mai napot. Én az én szobámba Sora meg Elihoz ment be. Egy jó darabig nem aludtam. Próbáltam megfejteni, hogy vajon miért kell Fengnek egy várandós lány. Végül is bármilyen ötletem volt mind el kellett vetnem, mert nem illett a képzeletbeli kirakósomhoz.
Reggelre hatalmas csörömpölésre kelek. Egyből kipattanok az ágyból és lefele veszem az irányt. Már meg előztek, habár még nem látom, de hallom, hogy Eli lent... hogy is mondjam... talán kiabál?!
Amint leérek szembesülök egy vagy több összetört tányérral. Bátyám épp azokat szedegeti össze és nem sokára rá Sora is megjelenik teljesen kómás fejjel. Senki nem kérdez semmit. Én is csak vigyorogva állok a konyha ajtajában, ami a szőkének fel sem tűnik, sőt még Sora kérdezése sem vagy csak nem akart.
Legyek jó testvér és segítsek neki, vagy hagyjam itt és a lányt is vezényeljem vissza a szobába? Ez elsőt választottam, habár annak ellenére elég csúnya pillantást kaptam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése