31. rész

***

Farkas szemet néznek, majdnem hosszú percekig, mikor is azt Hyo megtörte. El lökte közvetlen közeléből az elmebeteg Jaejoongot ezzel egérutat nyerve magának. Ösztönei menekülésre késztették, de bármennyire is indult neki Hero elé vágott. Hyo vissza hőkölt s tehetetlenül figyelte Jae kicsit sem barátságos arcát. Most nem érti, hogy mi van, de már azt sem tudja mi lesz. Félő, hogy addig feszíti a húrt, hogy saját bőrén tapasztalja meg milyen Joong áldozatának lenni. Ez a tudat marcangolta szívét. Legszívesebben üvöltött volna fájdalmában, hogy ennyire szereti azt, aki lehet hamarosan kiontja életét.
    Hero közeledett a lány felé, aki hátrált folyamatosan, majd mikor már azt hitte itt a vég furcsa dolog történt. Jaejoong csak úgy össze esett. HyoJung hatalmas szemekkel nézett rá. Azt sem tudta mit tegyen. Menjen és fusson amilyen gyorsan csak tud, vagy maradjon itt és hívjon segítséget. Őrli magát nagyon, s bár elindult az ajtó fele megtorpant és vissza fordult. Lassan térdre ereszkedik és hátára fordítja a fiút. Pulzust mér, ami nagyon szapora, de legalább él. Mondjuk most nagyon vegyes érzései vannak aziránt, hogy örül-e vagy sem ennek. Míg nyakánál matat érzi, hogy nagyon magas a testhője az össze esett fiúnak, ami furcsa, hiszen alig pár perce még teljesen normális volt, mikor megérintette. Ha ez nem lenne elég másodpercenként lesz egyre melegebb és melegebb. Jung félretéve eddigi dühét segítségért kiáltott. A 13-ak egyik tagja rohant be s segített az ágyba vonszolnia  földön heverő testet. Hyo ekkor már aggódott, mert életében nem találkozott még olyan vámpírral, aki ekkora hővel rendelkezett volna pár perc leforgása alatt. Már haragudni sem tudott rá kicsit sem, hanem aggódott. Könyve után kapott, ahol választ keresett a rejtélyes kór iránt, de nem talált semmit. Még utalást sem, hogy mi lehet ugyan is biztos benne, hogy ez csak úgy nem jelenik meg. Boszorkányságra tippelt vagy valami hasonlóra, de ugyan még is ki lehetett az, aki ilyet tett? Vannak boszorkányok a városban és környékén, de ismeretei alapján egyik sem éri el a mesteri szintet, hogy ilyen erős ráolvasással - vagy nevezzük bárminek is - árthatna egy Herohoz hasonló igen erős vámpírnak.
Két segédje folyamatosan borogatták a fiút, de hasztalan volt. Amellett, hogy Jaejoong tüzelt még elkezdett üvölteni is, s néha-néha hirtelen mozdulatai is voltak. Egy-egy ilyen megmozdulás Hyot az ördög által megszálltaknál látott, de az lehetetlen a vámpíroknál. Legalább is a lány életében nem látott példát arra, hogy vámpírt ördög szállta volna meg, vagy legyen hozzá köze. Igen, arra volt már eset, hogy szövetséget kötött a két faj, de hogy eggyé olvadjon?.. nem, arra nem.
    Pár óra telt el azóta, hogy Hero a földre rogyott. Láza jelenleg stabil - már, ha a hihetetlen magas lázat annak lehet mondani -, de egyre több az üvöltések gyakorisága.Kis híján folyik róra a verejték, így amellett, hogy öntudatlanul dobálja magát kiabálva egyre nagyobb a veszélye, hogy ki is szárad. HyoJung járkál mellette idegesen körmeit rágva könnyeivel küszködve, mert nem a legjobb híreket kapja. Társnőit kérte meg arra, hogy járjanak utána szél sebesen, hogy mi lehet ez, de nem jártak sikerrel. A tíz lány körbejárta a városban és azon kívül elérhető boszorkányokat és varázslókat, de mind tagadta, hogy köze lenne az egészhez. A tizenegyedik mikor betoppant ugyan csak nem hozott  örömet csak talán egy kis vigaszt, miszerint nem boszorkányság, ami most a fiúval történik, hanem saját fajuk egyik igen ritka képessége áldozatává vállt. Ez nem csak Jungot, hanem a többieket is megrázta, akik a szobában voltak össze tömörödve. Még, hogy saját fajtájuk?
-    Az lehetetlen, hisz átnéztem mindent és nem találtam ezzel kapcsolatban semmit! - hitetlenkedett a vezér.
-    Pedig így van. - kezdett bele a hírhozó - Az egyik boszorkány mondta, hogy tíz-tizenkét éve találkozott ő is egy hasonló esettel. Meglepődött, így utána járt. Majdnem két éve telt mire a legkisebb ezzel kapcsolatos információt megtudta. Azt mondta, hogy talán öt vámpír az, aki ezt a képességet birtokolja. Leginkább lappangó és tudni sem lehet, hogy mi válthatja ki. A boszi azt is mondta, hogy a tulajdonosa, míg nem szembesül ezzel a képességgel tudatlanul teszi, amit tesz. Nincs rá semmi, ami megsemmisítené az állapotát, így a képesség fejlettségének nagyságától függ, hogy Hero életben marad-e vagy sem... - fejezte be kevés információ megosztását.
Mindenki hallgatott és a főnöküket nézte, aki pillanatok alatt sápadt el. Nem akarta elhinni, amit mondtak neki az imént. Először a kincsre gondolt, hogy ő okozta ezt Jaejoonal, majd rá kellett jönnie, hogy a kis csajnak csak a vére értékes és a legkisebb esélye sem lehet annak, hogy ilyenekre képes lehet. Mikor mindenki, aki nem odavaló elhagyta a szobát Hyo odaült a fiú mellé. Hero arcára a szenvedés ült ki, és látni lehetett, hogy küzd az ellen, hogy még jobban elhatalmasodjon rajta a kór. Bár Jung nem akar sírni, mert úgy érzi, hogy ezt Jae nem érdemli meg azok után, amit vele tett, még is kiszökött egy szeméből, ami csendes sírásra késztette. Egyedül érezte magát megannyi gonddal, s most keménykedő énét félretéve egy gyenge nőhöz hasonlóan tört meg. Könnyeit törölgetve borult a fiú mellkasára. Kezét megfogta és magához húzta, s annak ellenére, hogy nem imádkozott életében, most még is imát kezdett el mormolni halkan. Könnyei ekkor szaporábban hullottak, ami egy hangosabb zokogásba tért át.
    Imádsága közepedet HyoJung elaludt ott barátja mellkasán. Nem aludt sokat, de már így is lefele haladt a nap, mikor Hero meglepő módon magához tért vizet kérlelve. Rengeteg folyadékot vesztett, így szinte csak tátogott ahelyett, hogy  beszélhetett volna, de érezte, hogy van valaki a mellkasán, így nem adta fel egészen addig, míg össze nem szedve magát halkan, de végre érthetően meg nem szólalt. Mikor többször elismételte ugyan azt a szót, s reagálni nem reagált rá senki úgy döntött, majd valahogy kimászik az ágyból. Mikor megmozdította kezét Jung felriadt és egyből a betegre nézett. Arcára száradt könnyei miatt, mikor kissé elmosolyodott feszítette arcát, de nem érdekelte, csak az, hogy látja szerelme úgy tűnik képes volt legyőzni a kórt és itt maradt.
-   V-vizet... - szólalt meg utolsó erőfeszítésében Jae s vissza csukta szemhéjait. Bár nyitva voltak előtte szemei még sem látott semmit, így Hyo hiába nézett rá nagy meg könnyebültséggel nem látta lassan felviruló arcát. Mikor meghallotta a beteg kérését azonnal töltött neki, majd szorosan mellé kucorogva lassan megitatta. Pár korty után kezébe vette a benedvesített és ott hagyott ruhát és a fiú arcát kezdte el törölgetni.
Hero, bár látni nem látott semmit, de tudta, hogy Hyo van ott mellette. Csak ő képes legrosszabb tette után is ugyan úgy gondoskodni róla. Beszélni nem tudott, pedig tudott volna mit mondani, mivel hiába volt eszméletlen mindent hallott és szégyellte magát. Közel állt a halálhoz, így csak Hyojung ragaszkodása végett tudott vissza jönni. Pár óráig lebegett csak élet-halál között, de elég volt ahhoz, hogy bűnbánatot érezzen tettei miatt és, ha eltudta volna mondani elmondta volna, hogy soha, de soha nem bánt volna vele így saját akaratából, mint, amit hazaérkezése után csinált.
Ereje nem volt másra, csak arra, hogy megfogja a lány kezét és kissé megszorítsa. Jung elmosolyodott az érzése miatt, miszerint nem az a Hero van most vele, akit a szörny szállt meg, hanem az, akit szeret. Jae csak mondta és mondta a bocsánatkérés minden formáját magában remélve, hogy Hyo hallja, de jelenleg gyenge ahhoz, hogy így tudassa a lánnyal gondolatait. Kis időbe telt mire rájött, hogy feleslegesen beszél hozzá, mert Jung nem hall semmit, így inkább úgy döntött megvárja, míg szed össze annyi energiát, hogy megtehesse ezt szemtől szemben. Csak reménykedni tudott abban, hogy az a lány, aki éveken át kitartott mellette megbocsájt, és jóvá teheti azzal, hogy a lehető legtöbb dolgot javítson ki, amit eddig elrontott.