26. rész

***

A Kör tagjai hosszan tanácskoztak, de jobb megoldást nem találtak, így a nagy semmiért pazaroltak el több órát. A tehetetlenség, ami körülöttük lebegett mindenkiből negatív energiát sugárzott, főleg a szellem barátunkból, aki ezelőtt sem nézett jó szemmel YiFengre. Minden tag olyan gyors sebességgel tűnt el a házból, mint, ha Feng csak úgy oda oda képzelte volna őket. Mikor a terem újra csendes lett leült ugyan abba a székbe, ahol eddig is ült s gondolkozni kezdett. Látszott rajta, hogy nem igen ura a helyzetnek és a Körnek igaza van. Ha nem talál ki valami sürgősen oda az egész, ő meg nagyon megüti a bokáját, amiért nem, hogy nem szerezte meg a 'kincset', de még közel sem járt hozzá. Jelenleg a Körön belül vezető pozíciót tölt be, vagy is mondhatnánk inkább, hogy ős a főnök, ám, ha ez az akció megbukik könnyen megesik, hogy búcsút mondhat vezetői karrierjének, s helyét a minden lében két kanál veszi át. Ő nem más lenne, mint a szellemvilág okoskodó képviselője.
Italért nyúlt, ami előtte volt pár pohár társaságában. Töltött magának valamennyit, majd a pohárral a kezében kezdett el sétálni remélve, hogy ettől, majd valami  okosság bevillan neki. Mikor itala elfogyott nagyot sóhajtott, ami tele volt aggodalommal még mindig. Nincs ötlete, egy egészen parányi sem. Nem tudja, hogy honnan közelítse meg a dolgot, mert az egyetlen potenciális személy lent van a pincéjében. Úgy bizony. Akiben a reményt látja az Henry, de mi van akkor, ha megint elárulja; már pedig az könnyen megeshet. Keseredett, mert ezalatt a pár év alatt, mag Henryt "nevelte" úgy vélte, hogy ő lesz, aki talán, majd, ha el jön az idő a helyébe lép, de ez már nem lehetséges. Feng ahhoz túlságosan is szigorú, hogy egy ekkora árulás felett csak úgy elnézzen. Pedig nem lesz más választás, legalább is addig, míg a kincs nem lesz a kezében, marta így lesz a Szenátust is gond nélkül térdre kényszerítheti.
       Sora az órák után, ahogy mondta el is indult Kimék lakásuk irányába, persze egyedül. Legalább is ő úgy gondolta, mivel KyoungJae követte. Hosszú utcákon mentek egymás után, persze Jae a biztonság kedvéért a másik oldalon haladt, egészen addig, míg Sora az egyik kirakatot bámulva meg nem látott egy olyan alakot, mind Elié. Mivel nem állt meg egy pillanatra sem így nem volt benne biztos, hogy tényleg őr látta-e vagy csak ő képzeli oda. Ugyanolyan tempóban, ahogy ezek előtt lépkedett haladt a következő kirakatféle, hogy ahelyett, hogy az üveg túl oldalán lévő árukat nézegetné az idegesítő szőkét leplezze le, de mire oda ért már azt az előző gyanús alakot nem látta. Hogy teljesen biztos legyen a dolgában megfordult, hogy a tükör kép helyett saját szemével pásztázza át az utca azon részét, amit innen nézve beláthat. Persze így sem látott semmit a rohanó embereken és az autók száguldozásán kívül. Egy pillanatra az is eszébe jutott, hogy nem Elit látta, hanem valaki mást, aki elakarja kapni, nem pedig megvédeni.
Egy percig még ott állt s nézelődött, majd az eddigi bélés lelkivilágát elhagyva kicsit serényebben szedte lábait, hogy minél hamarabb érjen el oda, ahova indult. Kimékhez érve édesanyja nyitott neki ajtót, aki közölte vele, hogy Kim elutazott. Hiába próbálta meg a lány megtudni, hogy barátnője hova utazott vagy mikor és vissza, vagy esetleg hol érhetné el a nő nem mondott semmit, csak vissza ment a házba és pillanatok múlva egy levéllel állt elébe. Sora nézte a nem túl nagy, de nem is túl kicsi rózsaszín borítékot, amit kezébe kapott, míg az ajtóban álló nőszemély mondott pár dolgot neki. Ennek fele sem jutott el tudatáig, mert a levél meredés közepette tudatosult magában, hogy senkije sem maradt. Hara nincs meg, Kibum is felszívódott és Kim is csak úgy eltűnt, Henryről meg nem is beszélve. Mindenki, aki fontos neki nincs itt. Lehet, hogy önző viselkedés ez, számára csak ők vannak és most, hogy egyikük sincs újra csak azt érezte, hogy magányos és magára maradott olyan problémákkal, amihez neki semmi köze és még is a nyakába akarják varrni. Keserű gondolatait egy ajtó csapapás szakította félbe. Kim anyukája csapta rá az ajtót, és így nem maradt más választása csak, hogy lassan elinduljon vissza abba a házba, ahova semmi kedve sincs betennie a lábát. Míg a járdán orrát lógatva és nagyokat sóhajtozva ment kibontotta a levelet s olvasni kezdte. Kikapcsolta agyát és csak a levél tartalmára koncentrált remélve, hogy megtudja, hogy még is hova kellett ilyen sietősen utazni barátnőjének és nem is az, hogy sietősen, de anélkül, hogy egy szót is szólt volna. A suliban ők a legkitartóbbak, már, ami a barátságot illeti, mivel egyszer sem vesztek össze, nem úgy, mint bármelyik lány "csoport" a korosztályukban.
Bármennyire is reménykedett semmi sem volt a levélben, amiből kiindulhatott volna. Vissza hajtotta a levelet a borítékba, majd táskájába csúsztatta. Komótosan ballagott tekintetét az égre szegezve, mint, ha onnan várna valamiféle segítséget, de a segítség helyett egy elég nagy esőfelhőt kapott szinte a nagy semmiből. Legalább is számára úgy tűnt, pedig az a felhő már akkor is közeledett, mikor ő kirakta a lábát az iskola kapuján. Alig lépett párat egy csepp eső esett arcára, majd mire letörölte volna egy másik, de most a másik oldalára. Mikor vissza fordította fejét a járdára már ott is láthatóak voltak a sötétebb foltok, amiből egyre több és több keletkezett. Páran már kinyitották az esernyőjüket, de Soranak nem volt, így nem tudott más tenni, csak igyekezni, mielőtt teljesen bőrig ázik, pedig ez könnyen előfog fordulni, hisz a ház, ahova mennie kell nincs közel. Még el sem ért az utca sarkára szakadni kezdett, így nem tehetett mást, csak beállt az egyik üzlet fedett terasza alá. Egy órát állhatott ott olyan csendben és észrevétlen, mint, ha ott sem lenne, mikor  a testnevelés tanárral találta magát szembe egy fekete esernyővel a kezében.
-     Te vagy...? - szólalt meg Hero. Persze tudta, hogy ki is a lány, de új tanár létére nem tehet úgy, mint, ha ezer éve ismerné őt.
-     Sora.. a B-ből. - feleli neki picit bólintva.
-     És Sora a B-ből, mit csinálsz itt csurom vizesen? Beteg leszel és hiányozni fogsz az iskolából. - mondta meglepően kedvesen, míg esernyőét húzta össze s a lány mellé állt.
-     Köszönöm tanár úr, de éppen várok valakit. - mondta halovány mosollyal az arcán.
-     Egy órája? .. Már mint, ne hidd, hogy figyeltelek, de abban a kávézóban voltam - mutatott a szemben lévő aprócska épületre esernyőjével - és láttam, hogy itt álldogálsz egy jó ideje és cseppentsem úgy, mint, aki vár valakire, hanem inkább valamire. - Hero jelen pillanatban egy öreg tanár jellemével ruházta fel önmagát. Támaszkodott az esernyőjén, míg az étterem falának támaszkodott, s elmerengően beszélt a lányhoz, aki nem tudta, hogy mit is kezdjen tanárával.
-     Bocsásson meg, de tényleg várok valakire. - mosolygott félszegen, hogy ne vélje tiszteletlennek, mivel ebben a kultúrában, a közéletben is igen rossz szemmel nézik az illetlenséget.
-     Akkor ez esetben bocsáss meg. - mosolygott.
-     Semmi baj. - nézett minden irányba, amerre csak lehetett, mint, ha tényleg várna valakit. Persze percek múlva sem jött senki sem, az eső pedig esett ugyan úgy.
-    Mennyire vennéd tolakodásnak, ha meghívnálak egy teára? - Sora nézett rá nagyon furcsán, de Herot nem zavarta. Igen sok fegyver van a tarsolyában, hogy a kincs közelébe férkőzzön, s, ha már nem viheti innen el csak úgy, akkor húzza egy kicsit az időt. Így, nyugodt környezetben talán többet megtudhat, mint, ha a lakására vinné és ott kérdezné. Persze nem pont arra volt kíváncsi, hogy elődje milyen módszerrel tanított, de muszáj valamivel elterelnie áldozata figyelmét.- Ne félj, semmi Olyan szándékom sincs, ha ettől félnél. ... Csak, ha már így össze futottunk és nem jönnek érted gondoltam mesélhetnél az előző tanár módszereiről. Ha meg még is ide érnének érted az ablakból idelátsz és már mehetsz is, viszont addig legalább nem idekint fagyoskodsz. - nyitotta ki megint az esernyőt s előrébb lépett egy lépést, majd visszanézett a lányra, aki hosszas gondolkozás után bólintott. Lassan elsétáltak ez átkelőig, majd a jelzés után a többi emberrel együtt átkeltek a túl oldalra. Párméterrel visszább jöttek ugyan is ez a kávézó annak az étteremnek volt pontban szembe, ahol Sora eddig állt. JaeJoong úriember módjára nyitotta ki a fiatal lány előtt az ajtót, ám mielőtt belépett volna Sora valaki megfogta a vállát s ezzel meg is állt abban a pillanatban.

25. rész

***

Míg az iskolában a tanítás folyt addig Henry, Hara és Kibum háza táján és zajlottak az események. Harat kivették Henry mellől, amitől a fiú megkönnyebbült, viszont most semmi sem terelte el a figyelmét a szomjáról. Eddig arra összpontosított, hogy véletlen se kerüljön Harahoz harapási szándékkal vagy semmi ilyesmivel. Fontos volt neki hogy barátaihoz fűződő tiszta lelkiismerete az is maradjon s nem engedhette, hogy akár egy apró folt is essen rajta, mégpedig egy elkezdett harapás nem kis plecsnit hagyott volna rajta. Henry fel s alá járkált a szűk, dohos és kissé nedves pince helyégbe. Többször tűnődött el azon, hogy mi értelme van itt létének? Ha rajta keresztül akar vele valamit elvégeztetni, annak nem ez a módja, legalább is az eddigi évek alatt csak céltudatos parancsokkal szembesül és semmi ehhez hasonlóval nem találkozott. De lehet, hogy így bünteti az engedetlenségéért, amit Henry biztosra vett, hogy nem marad leleplezetlenül, legalább is Yifeng előtt biztos nem, s még, ha más nem is tudott volna róla mestere nem felejtett volna el, ha akarta volna sem. Feng az engedetlenséget nem tűrte találkozásuk előtt sem, így most sem s míg valaki el nem teszi láb alól vagy szíve meg nem szűnik dobogni addig ez változni sem fog. Hiába tartozik a legjobb, vagy legalább a jó tanítványai közé, akiben a jövőt látta, aki hűtlen azzal szemrebbenés nélkül leszámol saját maga vagy az üresfejű, csettintésre ugró kutyáit küldi rá. Valljuk be, ennek tudatában is éni rossz, feltéve, ha megkegyelmezne valami csoda folytán eddig sem túl rózsás életének. 

Mivel elég sok ideje maradt a gondolataiban elmerülni s nem foglalkozni azzal, hogy mi folyik oda kint, egyre reménytelenebbnek tűnt minden. Szabadulni akart, és most nem csak az undorító mocskos falak által alkotott börtönétől, hanem ettől a klántól, de legfőbb ként a rá kényszerített vérszomjas énjétől. De ennek csak egy módja van. Mégpedig, ha meghal...

      Míg odalent Henry magatehetetlenségében önmagát gyötörte, addig Hara érthetetlenül és ijedten kapkodta fejét az őt körülvevő vámpír őrökre, akik, akik egy apró lépést sem tettek meg attól a szobától, ahova most zárták. Mikor megunta a kifejezéstelen alakok nézegetését, saját magát kezdte el vizsgálgatni. Nadrágja, ami addig a pillanatig, míg le nem került a koszfészekbe tisztán illeszkedett rá, most csak az elmúlt jó hosszú órák eseményeit tükrözte vissza. Szanaszét alvadt vér cseppek borították világos színű koptatott farmerét, ami Henrytől származott, illetve a térdénél lévő apró horzsolásból, amit akkor szerzett, mikor Henryhez kúszott oda biztonságot remélve. Feljebb tekintve bő - alig két-három számmal nagyobb - felsőjén is ugyan csak barátja vérét vélte felfedezni, de itt inkább foltokban, mint sem cseppekben.

Mikor összegezve újra belegondolt az egészbe, gerince mentén borzongás ült ki, amit a kezén, illetve úgy az egész testén lévő szőrszálak égnek meredése is jelzett. Mikor észlelte odakapott s párszor végig simítva egyik karján próbálta azt csillapítani. Nem fázott viszont a borzongás következtében hűvösebbnek érezte a levegőt, így szorosabbra fogta magán azt a pulcsit, amit még Henry adott neki az éjszaka közepén, mikor fázott. Ezen a textilen is megtalálhatóak voltak ugyan azok a foltok, mint a ruhája többi részén, ám a pulóver csak elszórtan itta magába a piros - illetve most már csak bordós- feketés - folyadékot.

A szoba sarkában lévő ágyra kuporodott. Háttal nekitámaszkodott a falnak, s felhúzott lábait szorosan átölelte. Így várta, hogy végre legyen valami. Valami, ami nem csak ezzel a félelemmel és rettegéssel tölti el, valami, ami a menekülés felé vezet.

     Kibum esetében még rosszabb a helyzet. Ő jelenleg nem igen tud még mindig maráról. Nagyon sok vért vesztett. Csapdába esése napján nem sok esélyt láttak arra, hogy megéri a másnapot, de még is megérte. Akarata ellenére is túlélő és az is volt világ életében, még, ha a csapda fogságában fel is adott mindent. 

Mivel Fengnek terve volt vele, ezért az odakerülése óta egy ápolónak kinevezett fiatal lányt utasított, hogy figyelje s a legkisebb fejleménynél is küldessen érte. Több ilyen alaklom is volt, de a lány az egészet figyelmen kívül hagyta, vagy is inkább úgy tett, mint, ha nem látta volna. Mióta a fiú mellé lett rakva azóta nagyon kevésszer, szinte csak nagyon sürgős esetekben hagyta ott betegét. A vámpírtokkal ellentétben ő is rendes embert volt, ahogy Hara és Kibum, ám akkor valójában mit is keres ott? Egész egyszerű. Vérbanknak használták miután Feng csatlósai kiirtották a családját. Egész kicsi korától kezdve itt él vagy a család másik rezidenciáján. Karját és nyakát a harapások okozta hegek "díszítették". Ha egy olyan ember, akik csupán fikciónak tartja a vámpírokat, annak egy szörnyű kínokon átment lány látna most. Kibum is így látná, ha eszméleténél lenne, de még sincs. Többször tért már magához, de csak másodpercekre vagy, ha több időre is csak mereven nézett ki fejéből, s mint, ha ébren sem lett volna lehunyta szemeit s aludt tovább. A lány látott már ilyet nem egyszer fiatal kora ellenére, ugyan is azok az áldozatok, akik ugyan csak olyan sorsra voltak hivatottak, mint ő ugyan így viselkednek, csak hogy, amint egyre többször esnek áldozatul a szervezetük annál hamarabb épülnek fel egy-egy kimerítő adakozás után. A tizenhárom év körüli lány mikor rájött, hogy a fiú, akit ápol nem harapás áldozata lett - legalább is nem olyan, amit ő él át egyre többször mostanában - Kibum lábán a sebet egyre többször ellenőrizte az esetleges elfertőződés miatt. Mivel gyógyszert nem tudott neki adni így feltehetően mély álmában nagy fájdalmai lehettek, ezét nagyon eltekintő volt a gondozás során, legalább is a seb tisztogatást illetően.
      Feng egy kisebb ülést tartott eközben a hatalmas ebédlőben. Az asztal, ami  átlagos napokon étkezésre szolgál, most más szerepet kapott. Televolt pakolva a misztikus világból érkezők különböző furcsa szerzeményeivel. Persze itt nem béka combokból, emberi vagy állati szemekből álló üvegekre kell gondolni, hanem afféle biztonságot adó fegyverek, amik a tulajdonosaikat megvédték egymástól. Ezt a társaságot lehetne nevezni amolyan szektának is, de ők nevet adtak maguknak; Holdfény kör. És, hogy honnan is jött ez a név? Pusztán csak onnan, hogy a legtöbb összejövetelük a Hold helyezkedésének bizonyos idő pontjain ültek össze, vagy olyan kivételes esetekben, mint a mostani.
Annak ellenére, hogy mindenki ellensége mindenkinek ilyenkor még is  meg van az összhang, persze, csak arra az időre, míg megbeszélik a főbb teendőket. De még is miért? Mi közük van egymáshoz? Nem sok, de ezt mindenki tudja. Egyetlen egy közös céljuk van, még pedig a "kincs", ahogy a úgy mindenkinek, aki egy kicsit is feljebb van a pórnéptől.
-      Így sehova sem haladunk. Attól tartok, hogy alkalmatlan vagy a feladatra Feng. - szólal fel csengő hangja a boszorkányok egyik legismertebb és legördögibb nőszemély szájából - Az álláspontunk szerint inkább csak szórakozol, ahelyett, hogy a célfele összpontosítanál.
-      Én már az elején megmondtam, hogy a vámpírok semmit sem érnek. Ugyan olyan várszopók még mindig, mint az őseik. Csak ahhoz értenek, hogy a tőlük gyengébbeket ijesztgessék. - adta hangját az épp terembe érő és örökké késő szellemvilág képviselője. Ő az, aki folyamatosan véleményt nyílvánit, mivel nagy kárt benne nem tehetnek, mivel csak megjelenik mikor kedve tartja és ugyan így távozik is. - Váltsuk le! - suttogja Feng mögött, de úgy, hogy mindenki tisztán hallja. Feng csak elmosolyodik, mint, ha épp bókoltak volna neki, majd az aranyozott és szemmel kényelmesnek mondott székéből lassan, egész úriemberhez méltón felállt.
-      Szórakozom?...- kezdte halknak még mindig mosolyogva mondandóját - Lehet, de csak a cél megvalósítása mellett. - kezdett el lassan sétálni a tőle jobbra ülők széke mögött, s közben alaposan végigmért mindenkit, aki épp a teremben volt.
-      Ha a humorzsákra bíztuk volna, már réges-rég tudnánk, hogy ki az. - mordult fel az egyik vendég és utalt a nemrég megjelent szellemre, aki elismerően hajolt meg kissé a bók hallatán.
-      Csak, hogy pontosítsak. - köszörülte meg Feng a torkát - Nem ti szavaztatok meg, hanem a szenátus.
      Na igen. A Szenátus. A Szenátus egy három tagból álló bíróság, ha lehet így mondani. Ők azok, akik minden felet döntenek, míg a most szépen össze gyűlt társaság fölött. Amolyan alvilági lények, legalább is így lehetne őket jellemezni egy-két szóban. Az emberek között lehetne hasonlítani a maffiához, mivel ők is ugyan olyan félelmetes és nagy hatalommal rendelkeznek, mint a halandók között az a hatalom. Aki egyszer Szenátus tag lesz az többé nem kíván másnak lenni. Igaz, hogy nehéz oda bejutni s a legtöbb nagy hatalomra vágyó meg sem éri azt az időt, mag esélye lenne rá, de ennek ellenére még is akarnak olyan eltökélt misztik lények - már, ha lehet a vámpírokat, vérfarkasok, boszorkányokat és minden olyan "csoportot" így hívni, akik a halandóktól különböznek -, akik meggondolatlanul megpróbálnak ármánykodni. Persze sikertelenül, így az ő sorsuk ott meg van pecsételve. Rájuk akkor már csak a halál vár, ezen belül a Szenátus kedvétől függően hol gyors, hol pedig nagy kínok közötti.
-      Sajnos, de kérvényezni fogom a leváltásod vérszopó! - háborgott továbbra is szellem urasága.
-      Nagy a szád humorzsák, de szellem létedre is eltudlak tüntetni, ha kedvem tarja.- vágott neki visszA Feng.
-      Elég legyen fiúk! - vágott a vita kezdetébe a boszorkány hölgy -Feng, ülj vissza a helyedre és végre térjünk a lényegre! - adta ki az utasítást, majd miután Yifeng villámokat szóró tekintetét levette a szellemről ugyan olyan urasan, ahogy felkelt le is ült sétaköre után, s ezzel elkezdődött a szokásos tanácskozás.

24. rész

Sora P.O.V

Az óra végeztével csapzottan estünk be az öltözőbe. Azt hiszem JaeJoong tanár úr túlzásba viszi ezt az egészet. Olyan feladatokat ad, mint, ha egy katonai kiképző táborba csöppentem volna bele. Percekig csak ültem a padon a fogasom alatt s gondolkoztam. Az osztály hiányos. Három személy hiányzik, mégpedig Hara, Kibum és Kim. Igen, Kim. Ő teljesen felszívódott a buli óta. Se az e-mailekre, se a telefonra, se semmi ilyesmire nem reagál, ami aggaszt. A mai ütem tervben benne van, hogy felkeresem, feltéve, ha a két jómadár hagyja. 

Miután vissza hűltem valamelyest bevetettem magam a zuhany alá, amit villám sebességgel végeztem el, hogy ne én legyek, aki az utolsó pillanatban ér a következő órára. Az öltöző elhagyása után a fiúkhoz tartottam, akik rám vártak oda kint.

-        Kicsit gyorsabban legközelebb. - illetett meg első aranyos mondatával KyoungJae. Én csak vállat vontam és mentem tovább a terem felé. A következő óra az osztály egyik felének biosz, a másiknak pedig kémia. Egyik tantárgy sem tartozik a kedvenceim közé, de legalább annyi örömem van benne, hogy Lököttől és a folyton durcás Elitól egy-egy órára megszabadulok. És, hogy mi van Kevinnel? Ő jön velem szenvedni, amit nem bánok, legalább ő a normálisabbak közé tartozik. 

Ahogy elkezdődött az óra, kettesével ültünk be a padok mögé és megkaptuk a mai feladatot. A vöröshagymát tanulmányozzuk, oh yeah~. Nem vagyok fínyás, de valahogy ettől a zöldségtől könnyeznem kell, így attól tartok, hogy egész óra alatt könnyezni fogok. Óra végére, mint a drogosok úgy fog kinézni a szemem. Remélem lesz ablak nyitva, mert, ha nem én tanítás felénél eltűnök.

Míg a tanár a kivetítőn mutogatott képeknek a jelentését magyarázta, én padtársamhoz fordultam.

-        Ma dolgom van. - mondtam Kevinnek, mint, ha most kérdezett volna valamit, amire ez lenne a válaszom.

-        Az jó, majd valaki elkísér. - mondta halkan, míg a tanár mondókáját figyelte. 

-        Ez az. Nem akarom, hogy valaki elkísérjen. - fordultam én is a tanár felé.

-        Miért? - fordult felém padtársam.

-        Csak Kimet akarom meglátogatni. Mi fenének kellene egy puli kutya mellém? Nem visznek el az ufók, sem a bennszülöttek, se a ti fajtátok. Nappal van és sokan vannak oda kint.

-        Szóval a magunk fajták? - mosolyodott le gúnyosan. Lehet, hogy ez most így túl erős mondat volt, de hát kicsúszott. - A mi fajtánk védi az irhád, emlékszel?

-       Amit nem én akartam, és tulajdonképpen nem is értem még mindig, hogy mi a fene közöm van hozzá. - csuktam be a könyvem, ami kicsit hangosabbra sikeredett, így a környékünkön ülők egy pillanatig rám figyeltek. - Mióta lettél te Eli kettő? - ez egy enyhe célzás volt irányába. Nagyon nem Kevines a viselkedése. Ő volt eddig a cuki pofa, akivel normálisan lehetett beszélgetni vagy csak a látszat ennyire csal?

-       Amióta éhes vagyok... szokj hozzá szívi, mert lesz rá még példa. - és tényleg Eli kettő, de ha jól emlékszem a szivit még tőle sem hallottam, pedig belőle hamarabb ki lehet nézni az ilyet, mint Kevinből.

-       Oké, ehhez nincs közöm, és nem is azért szólítottalak meg, hogy zavarjam az éhség érzeted csupán közöltem veled, hogy jó lenne, ha hagynátok egy kicsit élni. 

-       Nekem mindegy mit csinálsz, ha KyoungJaevel megbeszéled. - a gonosz mosolya arra utal, hogy ez más most halott ügy, pedig, még az érintett nem is tud róla.

-       Nem beszélek én senkivel semmit sem meg csak megyek suli után és kész. - fakadt ki belőlem egy kicsit hangosabban a kelleténél, aminek az lett az eredménye, hogy fel lettem állítva. A tanár megkért, hogy ismételjem el az utolsó mondatát, amit persze nem tudtam, sőt még az óra anyagát sem tudtam volna el mondani. Ha minden igaz most leszek tulajdonosa egy figyelmeztetésnek jó esetben, ha nem órai munka elégtelen és ki leszek zavarva az óráról igazolatlannal. Sajnálatos módon a második verziót kaptam, így egy perccel a felállítás után már a teremből a cuccaimmal együtt sétáltam kifelé.

Mikor kiértem azon gondolkoztam, hogy kimegyek a pályára, ha már van több, mint fél órám az óra végéig, tehát elindultam kifelé. Mikor oda értem meglepődve láttam, hogy nincs ott óra, pedig erre számoltam. Nem volt más teendőm, így leültem a szokásos helyemre és néztem ki a fejemből. Alig telt el pár perc az új tesi tanárt pillantottam meg, ahogy a bokrok mögül jelenik meg. Mi a fenét keres Ő ott? - tűnődtem el egy másodpercre, majd inkább a tanárral nem törődve kutatni kezdtem a táskámban, de, hogy mi után azt magam sem tudtam.

-       Neked nem órán kellene lenned? - szólított meg egy férfi hang, amire oda kaptam a fejem csak az idegesítő szőkével találtam magam szembe.

-       Bagoly mondja verébnek... - adtam meg válasznak és folytattam tovább a kutatást.

-       Remélem tudomásul vetted, hogy nem az van, amit te akarsz. 

-       És remélem te meg azt, hogy nem érdekel a véleményed.

-       Kislány, én leszarom, hogy neked mi a véleményed vagy mi nem, és az sem fog érdekelni, ha valaki bele mar a csinos nyakadba, de hozzám ne gyere nyavalyogni, ha bajod van. - húhú, itt villantotta a mérges nézését, amitől gondolom azt hitte, majd megijedek.

-       Remélem így lesz - álltam fel a táskám a vállamra véve - és végre békén hagy mindenki. - indultam el a épület felé.

-       Csak hogy akkor én leszek a következő. - az elégedett vigyor kiült az arcára.

-       Hát... - fordultam vissza, hogy láthassam a képét - sajnálom, hogy eltörlöm a vigyort az arcodról, de belőlem te nem eszel. - és ezzel ott is hagytam.