36. rész

A sötétség leple alatt, távol a Pokol laktól és a barátságosnak nem mondható sárkányfészektől valaki az erdőben botorkál, egyedül. Léptei szabályosak, de koránt sem barátságosak. Cipője talpa alatt úgy süpped be a füves avar, mint, ha csak egy tengerparton sétálna mezítláb, de mindezek ellenére csak megy önmagán kívüli állapotban. Sötét ruházata hiányos. A hideg ellenére testét alig borítja némi szövet. Bőre minden négyzetcentimétere libabőrös, de nem foglalkozik vele. Tekintete gonoszságot tükröz, és félelmet kelt még az erdőlakóinak számára is, így minden állat jelenlétét érzékelve menekül, mint, ha csak őket üldözni. De ez korántsem igaz. Jaejoong eszébe sem fordult, hogy üldözőbe vegyen egyet. Még a figyelmét is elkerüli minden olyan mozgás, ami nem kiszemelt célpontjától ered.
Izmai megfeszülnek, mikor kergetésének alakja megjelenik előtte. Megtorpan és figyel. Mióta elindult most hallotta csak meg először az erdő zajait.
- Miért bujkálsz? - kiáltja el magát a teljesen nyugodt, szabálytalanul nőtt fák sokaságában. Az alak, akit idáig követett útnak indult, ő meg utána ugyan azzal a lendülettel, amit eddig diktált. Kiérve egy tisztásra alaposan körülnézett és nagyot szippantott a levegőből. Nyoma veszett, és eddigi erőfeszítésének hiába. A mágus, kit eddig követett eltűnt, vagy csak megtéveszti?
Hero nagyot ütött az egyik fába, aminek vékony kis törzse megrepedt. A rajta lévő alvó madarak pedig ijedten felreppentek. Dühös volt, de csak egy röpke pillanatig. Gondolatait azok szántották fel, hogy úgy is vissza jön. Vissza kell jönnie, hisz az alku, az alku és, ha megszegi nem lesz kíméletes. De vajon egy akár hozzá hasonló erejű vámpír hogy tudna elintézni egy szeleburdi, ereje teljében lévő mágust?
- Csezd meg Gemin-i! - eresztette ki fogai közül, majd tovább állt. Az imént említett jót szórakozva vigyorgott nem messze a bosszankodó Herotól. Új képessége bevált, most már képes mágus létére egy ekkora hatalmú vámpír előtt a nagy semmibe veszni.
Képzeletben megveregette vállát és előbújt egy jól megtermett fa mögül.
- Hé, izom agy, ne menj sehova. Itt vagyok. - kacarászott Jaejoong hátának, aki megfordult.
- Légy átkozott. Minek szórakozol velem? - eredt vissza határozottan. Feltett szándéka volt egy kicsit megtapogatni a kis suhanc nyakát... vagy is nem is olyan kicsit.
- Nincs kin gyakorolni, te meg kapóra jöttél. - Gemin-i ugyan olyan vigyorgó szemekkel nézett Jaejoongra. Hero észre sem vette, de nem csak hogy át lett az imént vezetve, de most egy burokba is került, ami számára láthatatlan, de Gemin-i tisztán látta a kékes árnyalatú buborékot az izomkolosszus körül. Jea is csak akkor vette észre a turpisságot, mikor nem tudott a fiatalabbhoz úgy nyúlni, ahogy szándéka volt.
- Oh,.. na had ne mondjam ki...
- Nyugi, ha már nem leszel ilyen bika leveszem rólad, de azt hiszem jobb, ha így tárgyalunk. - Hero csak vállat vont. Az biztos, hogy erejét nem fogja arra pazarolni, hogy ezt a láthatatlan valamit likvidálja, már, ha lehetséges.
- Hol van Xero?
- Már vár rád, de jól meggondoltad?
- Meg. Kell és kész. Ha csak kicsit is igaz az, amit állítotok, akkor nem akármilyen vámpír leszek a célomért meg megteszek bármit, így haladjunk. Nem érek rá egész éjszaka. - Most Gemin-i vont vállat és elindult, Hero meg követte.
Az erdő másik szélén egy kocsi vár arra, hogy beüljenek mind a ketten és elhajtsanak Xero szalonjába. De még is milyenbe? Hát egy tetováló szalonba, de nem akármilyenbe. Többnyire mágusok, varázslók és nagy hatalmú vámpírok járnak ide olyan tetoválást csináltatni, ami nem csak a bőrbe, de az aurába beleégve dísz helyett komoly fegyverré alakulhat. Drága egy ilyen és nem csak pénzben kell érteni, hanem erőben is. Ahhoz, hogy Hero képes legyen használni komolyan koncentrálnia kell majd. Persze, ahogy az évek telnek és egyre többször - már, ha lesz ilyen, de feltehetően lesz - használja, annál inkább uralni tudja magad. De ki tudja, lehet, hogy képes arra, hogy az első használat után tökéletesen kezében tartsa az új fegyver irányítását. Mind ez csak akkor fog kiderülni, ha felkerül rá és próbát tesz.
       Oda át a Pokol lak alagsorában is zajlottak az események. Sora, ahogy hallgatózózott az ajtó előtt és lebukott, megszeppent állapotát maga mögött inkább rettegni kezdett. Ha úgy vesszük eddig is tartott a szőkétől, de egyre jobban kezdte azt érezni, hogy még távolságtartóbb kellett volna lennie, vagy legalább is nem engedetlen - ahogy Eli fejezte ki magát párszor. De nem tehet már róla. Bármit is tettek vele, - ha tettek egyáltalán - megtörtént, és vissza fordíthatatlan. Remegve ült azon a széken, ahova Kyungjae beráncigálta. A kényelmes, fekete bőrön ugyan úgy nem érezte magát biztonságban, mint abban a házban, ahol most lakik. De az csak tetézi a dolgot, hogy két olyan személy áll vele szemben, akiket most kicsit sem akar látni.
- Mit hallottál? Utoljára kérdezem. - mászott bele a lány arcába a szőke. Nem mint, ha nem tudta volna kiturkálni magának, amit hallani akar, de azt csak is a lány szájából akarta hallani. Persze legvégső esetben megszerzi azt az információt, ami neki kell, de ad neki egy kis időt, hogy valljon. - Szóval?
- s-semmit.. - nézett rá nagy ártatlan szemekkel. Sora nem tartotta fontosnak azt, amit hallott, így nem is akarta elmondani, de ott tartott, ha egy centit is közelebb megy hozzá Eli, csicsereg.
- Hagyd, nem lényeges. - legyintett Myungsoo és felrakta lábait a szokásos pózban. Ránézett Ra megkönnyebbülve, de nem tartott sokáig.
- Nem hagyom. Én tudni akarom, de ha nem akar beszélni visszaviszem a székbe. - kacagott fel pár másodpercre, majd újra elkomolyodott, de csak azért, hogy hatásos legyen az előadása.
- Jó-jó! Beszélek, de mássz innen ki. - húzta össze magát, majd nagy levegő után elmondott mindent.
- Most tényleg csak ennyi? - húzta fel egyik szemöldökét és ott hagyta. Leült arra a székre, ami Soratól a legtávolabb volt. A fejében kezdett el kutakodni, de amint sikerült belépnie kegyetlen fejfájás kapta el. - Az Istenit! - kapott fejéhez.
- Csak az időd pocsékolod és bántod magad. Jó pár napig ne is próbálkozz, mert így jársz. - nézett Sorara a késsel játszva, de Elihoz beszélt.
- Szólhattál volna hamarabb is okoska... - ment ki. Nem tudott ott maradni. A feje szét akarsz szakadni, végtagjai égtek és menekülni akart, pedig félni valója nem volt.
Mikor kettesben maradtak Sora feszengve fészkelődött. Az ajtót nézte. Soo azt hitte, hogy szövetségese után nézett, de csak az ajtót nézte. Mehetnéke volt, és remélte, hogy lassan meg is teheti. Ha kell megfogadja, hogy soha - soha többé nem vesz még engedély nélkül sem levegőt. De nem ilyen egyszerű.
- Ne aggódj, nem megy messzire, de míg nem áll ki a fejfájása nem tud melletted maradni. Örülhetsz, most te is egy kicsit oda vertél neki. - nevetett.
- Én? Én nem.
- A fejedben akart kotorászni, de a kis akcióm miatt most nem fog menni. Ahogy hallottad pár napig csak, amíg hat a koktélom, de.. - gondolkozott el - lehet, hogy tovább, mint pár nap, de mindegy. - vonta meg vállát.
- Mit csináltatok velem?
- Majd megtudod, ha el jön az ideje, minden esetre maradj távol a fiúktól. - emelte a mennyezetre tekintetét, de Sora meg tágra nyitott szemekkel figyelte.
- Miért? Már mint, nem készültem a környékükre, de akkor is.
- Mindent a maga idejében. - mosolygott. - Most menj. Keresd meg és menjetek, dolgom van. - sürgette meg és visszatért a papírjai közé.
A lány kiment robogva. Ha tudta volna innen a kivezető utat magától is ment volna, de így csak elindult a folyosón remélve, hogy belebotlik abba a bolondba. Így is. Lett, amint elért a lépcsőkhöz, Eli már ott várta.
- Gyere, de tartsd a távolságot tőlem. - morogta és megindult. Sora apró mosollyal az arcán ment utána. Valahol élvezte, hogy tudta nélkül okozhat neki kellemetlenséget, még, ha nem is tart sokáig, de addig élvezkedik.

35. rész

Telt-múlt az idő, mire beesteledett. Nari, mikor azt mondta, hogy megszervezi a másik fogvatartottal a találkát úgy is gondolta. Guojin jött Kibumért.
-  Na, madárkám, akkor itt a rabséta ideje. - tárta ki elég tágra az ajtót, mint, ha attól tartana, hogy Bum mögötte rá vár, hogy jól fejbe vágja, majd óvatosan lépkedett befelé. Persze Kibum, vagy bárki más ezt egy teljesen átlagos bejövetelnek látta.
-  Kibum, gyere. - intett a kis ugráló lány, aki eléggé fel volt dobva, hogy tényleg segít neki Jin. - Na, siess már. Kicsi időt kaptunk. Ne henyéléssel töltsd el. Majd utána ráérsz pihenni. - fogta meg kezét, s rángatta ki. Guojin utánuk ment vissza zárva rendesen az ajtót, mint,  ha a fogvatartott ugyan úgy bent lenne, mint eddig.
-  Nari, mondtam, hogy maradj csendben, mert, ha lebukunk egy szó nélkül vetlek a főnök elé. - mordult rá erélyesen, majd csendben maradva lépdelt.
Így hárman mentek végig egy folyosón, majd úgy kétemeletnyi hosszúságú csigalépcsőn le. Ezek után ugyan ilyen hosszú lépcső vezet fel és megint a folyosó. Kibum meg mert volna esküdni, hogy ez ugyan az a szint, ahonnan kijöttek, de hát említenie is felesleges, csak ment az árral.
Mikor odaértek Hara ajtajához mind a hárman megtorpantak. A kislány szöszmötölt, mert kereste a kulcsot, Jin Kibumot figyelte, míg Ki csak azzal volt elfoglalva, hogy végre megtudja tényleg az van -e az ajtó mögött, akire gondolt. Valahol mélyen össze szorult a szíve, mikor csak az a kicsi feltételezés is eszébe jutott, hogy Hara van fogva tartva. Titkon remélte, hogy csak egy olyan lány az, aki tőle távol áll. Abban az esetben hidegen fogja hagyni ez a kis idő is, és vissza száll gondolata szeretett kedveséhez.
-  Meg is van.. - húzta elő a kicsi zsebéből a vasdarabot, majd a zárba illesztve kinyitotta azt. Hara az ablaknál állt és kifele nézett. El volt gondolkozva, s még, ha hallotta is az ajtó nyikorgását, nem figyelt rá. Nem érdekelte, hogy kijön és mit fognak vele csinálni, csak szabadulni akar vagy így, vagy úgy.
Kibum felemelte fejét, s az alakra nézett, aki ott ringatózott előtte háttal. Ezer közül is megismerte azt, akit mindennél jobban szeretett.
-  Hara.. - ejtette ki a lány nevét halkan, de nem eléggé ahhoz, hogy a megnevezett ne forduljon hátra. Szemei üvegesek voltam és csak úgy nézett a fiúra, mint, ha tudná ez csak egy délibáb. - Hara. - mondta már hangosabban és abban a pillanatban úgy megindult, mint, ha csak puskából lőtték volna ki. Megölelte a lányt, aki se mozdulni, se beszélni nem kezdett. Kibumie annyira örült épségének, hogy azzal se foglalkozott, hogy oly hidegen viselkedik szerelme, mint, ha itt se lenne.
Bum egyre jobban szorította, majd csókokkal halmozta el, míg Nari oda nem ért hozzá és nem ráncigálta ruháját.
-  Akkor tényleg ismered ezt a lányt? - nézett rá bűbájosan, nagy mosollyal. - Ez olyan, mint az egyik kötet, amit már nagyon rég olvastam. Ott is a loval sok-sok idő után megtalálta a hercegnőjét. - csak úgy ragyogtak szemei, míg Harára nézett, aki az ablakból nézett vissza őt ölelő párjára. Kinyújtott a kezét a tükörkép felé, majd megsimogatta azt a hideg felületen egy halvány mosoly mellett. Hiába érezte az ölelő karokat, csak egy illúziónak vélte, míg Kibum keze hasára nem csúszott. Ekkor sem hitt érzéseinek, csak lenézett s megfogta a fiú kezét. Kibum szerelme hideg érzésétől is mosolyra fakadt. Most nem érdekelte, hogy mi vagy ki van körülöttük, csak az számított, hogy láthatja Őt.
-  Olyan valóságos.. - motyogta, míg nem egy halvány mosolyt ejtett el. - A papa itt van velünk, érzed? - mondta tovább ugyan azzal a mosollyal. Nari úgy vigyorgott, mint a tejbe tök. Ilyet még nem látott, és nagyon boldog volt, hogy annyira, de annyira hasonlít egyik kedvenc könyvének egy részére. Neki ez felért egy mozival, amit soha életében nem fog elfelejteni.
-  Itt vagyok, és többé nem engedlek el. - súgta hős szerelmesen Bum, majd egy kezet érzett vállán.
- Na, persze, persze. Ne itt nyálazzatok. - húzta el Guojin Ki-t a lánytól és majdnem a szoba másik végéig vonszolta. Bumie rettentő haragos lett, de Hara mikor oda fordított a fejét, s látta, hogy mosolyog eltűnt az összes feszültsége. - Te itt maradsz, a kis barna meg ott. Nari .. te meg ott, ahol akarsz, de, ha ti közelebb mentek egymáshoz vége a bulinak. - Támaszkodott neki a falnak Bum mellett.Mindenki csendben volt, mag a kislány meg nem törte azt vidámságával. Hara tudatáig még mindig nem jutott el, hogy nem csak hallucinál, hanem teljesen valóságosan itt van tőle alig két méterre lovagja, így nem is nagyon foglalkozott jelenlétével, csak Narival, aki vidámságával valahogy elfeledtette vele, hogy miért is ült oly sok órát az ablakban...
       Sora számára is enyhülés következett. Ébredezett, s bár a feje úgy sajgott, mint, ha legalább egy mázsás kalapáccsal verték volna fejbe, jól érezte magát. Nem telt bele sok időbe, míg kitisztult feje, s megállapítsa, ugyan ott van, ahol volt, azzal a kivétellel, hogy most ő került a kis kocsi helyére, a kocsi meg az övére. Tudata tudta, hogy még mindig megvannak béklyói, de azért tett egy próbát, hát, ha tudja mozgatni szabadon testrészeit, hiába. Nem elég, hogy mozdítani nem tudta karját, se lábát, de abban a pár milliméteres mozgásban is fájdalmát lelte. Égtek csuklói és mellkasa ott, ahol a pántok szorították, így hát inkább nem mozdult, csak hátra döntötte fejét és várt. Várt a semmire. Úgy emlékezett, hogy KyoungJae azt mondta neki, hogy itt lesz végig. Akkor még is hol van? Nem mint, ha hiányozna neki, mert jelenleg a pokolra kívánja, de, ha ő jelenti ebből az égető csapdából a kijutást, hát legyen, viszont hosszú percek után sem volt semmi, míg a csatok maguktól ki nem engedtek. Sora nagyot nézett, mikor minden szorítás megenyhül, de nem bámészkodott sokat. Amennyire tudta lenyomkodta magáról pántjait és felállt. Ekkor fejébe a fájdalom megint belenyilallt, de nem foglalkozott sokat vele, csak megindult tapogatva a kijárat után.
Mikor nagy nehezen azt megtalálta és a kilincset is lenyomta nagy fény áradt be. Bántotta szemét, így szemei elé kapta mind a kettőt, míg eltűnik az ilyenkor fellépő szúró érzés. Hangokat hallott, így, amint tudott megindult annak irányába.  Ide fele jövet nézelődött és így próbált tájékozódni, de nem kellett sokat, mert a hangok, amik fülét megütötték, már tisztán hallhatóak voltak a bakancsos szobájából.
- .. ja, ha így gondolod, ám legyen. - sóhajtott fel Myungsoo - De csak felhívnám a figyelmed az alku addig él, míg nem kerül hozzám, persze utána ugyan úgy várlak hajlékomba, mint ahogy megbeszéltük. - hajolt előre nyikorgós székében valamit felvéve. Sora csak ennyit látott a pár milliméteres kis résen.
-  És Kevin? Vele mi lesz?
-  Rá nem vonatkoztak ezek. Te hoztad el az őzikét, így rád vonatkozik az alku és a jutalom, s mielőtt vitába szállnál, mert, hogy ő a testvéred, s még a bánatom se tudja mi, inkább hagyd rá. Nem vagyok olyan kedvemben, hogy a hisztiket hallgassam. Így sem vagyok megelégedve a lány teljesítményével, tehát kicsit morcosabb vagyok a kelleténél. - állt fel, s járkálni kezdett.
-  Egy adagtól ne várj csodát. Szerintem így is szépet alakított. Gyakorolnia kell, és bomba lesz az biztos. Én hiszek benne, hogy így lesz, csak várd ki drága barátom a kellő hatást. - nevetett fel halkan. - Viszont egy kérdésem lehet? - köszörülte meg torkát, majd kis csend után folytatta. Valószínűleg Soo rábólintott a dologra. - A hallgatózásért is jár büntetés? - nyitotta ki hirtelen az ajtót. Olyan gyorsan történt, hogy Sora teljesen ledermedve nézett a szőkére. Egyik gondolata az volt, hogy futásnak ered, de még is hova futna? A hely teljesen olyan, mint egy útvesztő. Számára egy kijáratok nélküli labirintus, így tehát maradt... ha már más választása nem volt.