28. rész

***

Nyílik az ajtó. A rozsdás záras fülsüketítőnek hangzanak, ahogy csiga lassúsággal mozdítják. A háttal álló Henry odakapja fejét. Érzi, ahogy a friss levegő csak úgy becsap a kis lyukba. Szívének üteme egy kicsit sem változott, de érdeklődése egyre magasabbra csapott pár pillanat alatt.

-      A főnök hívat... - áll az ajtó egyik felébe egy jó nagy darab, kopasz, agyon tetovált fószer. Henry még őt nem látta, így érdekesen végig méri, majd elindul. Tudja a járást - mondjuk innen csak egy út vezet, az pedig felfelé -, így nem kell megvárni, míg küldönc idegenvetőnek áll be. Felmegy a jó öreg köves lépcsőkön, majd elmegy egészen a halig. Innen már gyerekjáték az iroda felkutatás, hogy tanulása alatt sokat volt ott, így csukott szemmel is megtalálná. A nagydarab fickó csendben követi és figyeli minden léptét, mondjuk Henrynek meglepő módon esze ágában sem volt, hogy lelépjen. Legalább is nem most. Ahogy benyit a hatalmas ajtón Feng már ott ül az asztal mögött szokásához híven, ám most arcáról nyugtalanságot lehet leolvasni. A hívott megáll az ajtótól alig egy méterre s csak nézi főnökét. A kísérő nem éppen finoman meglöki ösztönözve, hogy haladjon tovább, majd magukra hagyja a feleket. Henry kinézetére hivatkozva Feng udvariasan hellyel kínálj, de a másik csak áll és néz rá.

-     Ne udvariaskodjunk, hanem térjünk a lényegre. - szólal meg cseppet sem kedves hangnemben. JiFeng csak mély levegőt vesz és feláll székéből, ha már tanonca azzal sem tiszteli meg, hogy helyet foglal.

-     Henry.. Henry... Henry... - rázza meg fejét a góré, míg megkerüli nem kis asztalát - Remélem tudod, hogy nagyon csalódott vagyok miattad. Fiam ként tekintettem rád, te meg egy aljas húzással mindent tönkre teszel... - kezd bele a bevezetőbe Feng, mert tényleg ez fáj neki - már, ha egy ilyen kegyetlen félembernél lehetséges ez.

-     Sok a rizsa. Térjünk a lényegre... - igaz, hogy nem igazán stílusa Henrynek ez a fajta viselkedés, de éhes és ingerül, így kicsit sem érdekli, hogy milyen hangnemben szólal meg. JiFeng így úgy dönt, hogy tényleg nem köntörfalazik, hanem a lényegre tér.
       Jó pár szobával és egy emelettel feljebb Kibum ébredezett, de nem úgy mint eddig, hanem rendesen. Nagy fájdalmai voltak annak ellenére, hogy alig van valamelyest eszméleténél.  A kislány ott volt mellette és nagy barna szemeivel csak a fájdalommal körberajzolt arcot nézte. Tudta, hogy fáj betegének a seb, de, ha szól valakinek hoznak neki valamit - persze, ha szerencséje lesz a fiúnak. Viszont most előtte beszélni akart vele, bármennyire is számít kínzásnak, amit tesz. Tudni akarta, hogy ki a beteg, honnan jött és hogy szerezte a sebet. Fiatal a lány és kíváncsi, hisz nem nagyon van köze a külvilághoz. Számára ezek, illetve a másik rezidencia falai jelentik az egész világot. Az össz kirándulása is csak az erdőben vagy a ház körül van, na meg a két telek közti ingázása, de hát az mondjuk úgy, hogy semmi.
-    Uram, hogy érzi magát? - szegezte is az első kérdést neki. Nagyon jól nevelt lány, így hiába van tisztában, hogy nem olyan túl sok a korkülönbség közöttük, akkor is idősebb és tisztelettel kell feléje lennie. - Kér vizet? - ugyan Kibum elméje még kissé zavart és ködös, így beszélni még nem akart, de a vizet nem utasíthatta vissza, így csak bólintott egyet. A lány ekkor azonnal töltött neki s fejét kissé megemelve segített neki inni.
-    Hol vagyok? - bármennyire is nehéz neki, de nem csak a melle ülő lány, de ő is kíváncsi volt.
-    JiFeng nagyúr házában. - mondta kisebb boldogságot kimutatva hangjából.- YooRin vagyok, te pedig...?
-    KiBum...
     Hyo eközben lassan ugyan, de haza ért. Dühe hatalmas volt s talán most Joong iránt érzett szeretetétől is erősebb volt. Hiedelme, miszerint Hero képes végre azt szemelőt tartani, hogy nem csak ő, hanem ők vannak most szertefoszlott. Igen, a kincs megszerzése lényegében csak arra kellett neki, hogy Őt - aki most érzései szerint cserbenhagyta - visszakaphassa s hiába jött vissza önszántából már talán rég nincs vele. A kétévnyi vágyakozás, szenvedés úgy tűnik semmit sem ért. Hero magára gondolt, ahogy eddig bármeddig. Úgy tűnik soha sem fog változni, még ő érte sem, pedig milyen szép lett volna, ha végre lát egy halvány és tényleg csak egy egészem kicsi jelet arra, hogy igen is megérte minden. Bár annak ellenére, hogy jelenleg kitépné önmagából ezt az érzést sőt, magát JaeJoongot nem tudja. Még mindig szereti és tudja, hogy idő kérdése s már halvány emlék sem fogja arra emlékeztetni, hogy mekkorát csalódott. Igen, ilyen a feltétel nélküli szeretet vagy akár szerelem. Az elején szép s talán már - már túl mesébe illő, de később rá kell jönnünk, hogy bár számunkra a másik tökéletes is, még akkor is vannak hullám völgyek, amit vagy túl él egy kapcsolat agy nem. Ha Heron múlt volna már talán rég maga alá söpörte volna Hyot a mérhetetlen üresség. De az is lehet, hogy sokkal magabiztosabb, keményebb és kitartóbb lenne. Nem tudni, de az biztos, hogy a lány jelenleg nagyon tanácstalan, hogy folytassa tovább kitűzött célját JaeJoong mellett vagy adja fel és hódoljon be, amint megtörténik, hogy a kincs biztosan is egy más más - érdekeikben erősebb - klán keríti karmaik közé s ezzel végérvényesen is eldöntve, hogy fajuk irányítás ki kezei között fog tovább működni.
     Kevin céltalanul bolyong az eső áztatta utcákon. Prédát keresett egy darabig, de pár utca után feladta. Túl sokan vannak még és bármennyire is óvatos könnyen lebuktat, amit még ilyen éhség érzet mellett sem engedhet meg magának. Gondolt arra is, hogy haza megy és kér Soratól - persze úgy, hogy senki se tudja meg. Elvégre attól, hogy kincs a vére még ugyan olyan, mint más vagy talán egy kicsit ízletesebb, de minden esetre semmi bajt nem okozna vele. Persze kivéve azt, ha tényleg annyira finom nem bírná ki, hogy ne tegye meg legközelebb is. A vámpírok ugyan úgy működnek, mint az emberek vér szempontjából is. Egy - egy vér finomabb a másikétól. Mondjuk annak ellenére, hogy Sora vére, mint kincs szerepel a legendákban nem feltétlen kell, hogy ízletes lennie. Ezt addig nem tudja meg, míg meg nem kóstolja, s bár most jelenleg nagyon hajlik rá nem teheti meg, így sétálgatnia kell tovább, míg nem lesz lehetősége egy jót lakmározni.

KyoungJae *Eli* P.O.V

Hogy lehet ekkora egy idióta valaki? Most komolyan az kell neki, hogy felkerüljön arra a kőasztalra rituálé céljából? Tényleg? Mert, ha igen én bíz nem állok az útjába. Kegyetlen dühös vagyok és az a baj, hogy nem csak rá, hanem magamra is. Elvégre én vagyok aki nagy részben felel ezért a kislányért. Igen, az, ha már annyit sem tud felfogni, hogy ez nem egy fogócska, minek az lesz a vége, hogy ő a fogó, hanem igen is az éltébe kerül. Mondjuk lehet, hogy nem is érdekli ezért is veszi ennyire fél várról, de vele ellentétben sokunknak igen is számít, hogy ki pofázik onnan fentről. Én nem akarok a legnagyobb lenni, mert élvezem így is az életet. Elérek, amit akarok és nekem az elég, de jó lenne, ha olyan lenne a "trón széken", aki nem a világot akarja leigázni, hanem igen is azt tartja szemelőt, hogy békében éljen mindenki egymás mellett. Csak sajnos félek, hogy a kis fruska miatt minden eddigi erőfeszítésünk kárba vész. Most komolyan, hogy lehet egy ilyen öntörvényű nőszemélynek elmagyarázni, hogy jó lenne, ha a seggén maradna mielőtt mindent tönkre tesz? Mert a szép szóból nem ért, így bármennyire is leszek kegyetlen mást vetek be ellene.

     Haza értünk. Egy szót sem szóltam hozzá mióta ott a teázónál elragadtam, habár egyes megjegyzéseire nyomdafestéket nemtűrő módon tudtam volna válaszolni, de az azt hiszem nem vitt volna nagyon előrébb semmiben. Mondhatni ledobtam a szűk vörös kanapéra. Lehet, hogy a mérgem is benne volt, majd hallottam, hogy valamije koppant. Remélem nem a feje, mert akkor csak még hülyébb lesz és így saját magamnak adtam egy pofont.
-    Na, akkor beszélgessünk te idióta. - várom meg míg feltápászkodik ülő helyzetbe. Kicsit sem néz rám szépen, de nagyon hidegen hagy, és valószínűleg inkább ijedten pislogna, ha tudná, hogy legszívesebben megfojtanám.
-   Attól, mert te ekkora benga állat vagy, ráadásul nagypofájú még nem kell lekezelően beszélned velem, mert attól, hogy van két pöcök a szádban még nem vagy Isten. - rivallt rám, ami nagyon nem tetszett. Sőt, kifejezetten húzta az idegeim, de, ha most elharapom a torkát nagy pácban leszek.
-   Fogd be a pofád és figyelj rám, mert csak egyszer mondom el! - másztam bele az arcába mutogatva. Ezt úgy kell elképzelni, mint a zsarus filmekbe, mikor ordibálnak, és ugyan csak belemásszanak a másik képébe vallatás közben. - Te többet nem mész sehova nélkülem. Nem engedem, hogy mindent kockára tegyél és elcsessz most, mikor egy kicsi van hátra. - beszéltem tagoltam és lassan, hogy az a mogyorónyi agya is felfoghassa mit kérek, bocsánat... mit parancsolok neki.
-   Nem érdekel se te, se senki más. Közöm sincs semmihez sem! Nem tudom minek kell minden sz*rba belekeverni. Tökéletes életem volt, míg ti be nem tettétek ide lábatok. Úgy hogy felejtsd el, hogy úgy fogok neked ugrálni, mint egy jól betanított kutya, mert előbb akasztom fel magam. - jött ö is közelebb "fenyegetve", csak hogy én nem féltem tőle kicsit sem. Tudom, hogy idegesítem és szereti az ellenkezőjét tenni annak, amit kér tőre az ember, így ahelyett, hogy megijedt vagy mérges képet vágtam volna csak nevettem. Látni kellett volna azokat a szemeket. Szinte szikrákat szórt s ahogy átváltott méregzsákba szépen megindult a vér az ereiben. Zene volt füleimnek heves szívdobogás és a tudat, hogy milyen édes íze lehet a vérének. Egy pillanatra becsuktam szemem és csak annak a mámornak adtam át magam, amit akkor érzek, mikor eszem. Mondanom sem kell, hogy összefutott a nyál a számban, mint akkor, mikor először sarokba szorítottam. Bárcsak megint megtehetném, de kitudja.. lehet még alkalmam rá nem is olyan sokára.
Mély levegőt vettem s kitoltam arcomból. Most én beszélek nem ő, így is örülhet, hogy nem vetem büntetés alá, ahogy eredetileg szántam, habár leckéztetést kap. Jelenleg olyan jutott eszembe, ami az embereket gyorsan befolyásolni tudja, legalább is érzelmileg. Nem használom sokat. Többnyire szép lányokon vagy nőkön, de talán most az egyszer kivételt tehetek. És, hogy miért? Boldogsággal fog eltölteni az arca mikor megérzi, hogy tehetetlen lesz. Azt fogja tenni, amit én mondok és hiába akar majd ellenállni nem fog tudni ellene semmit sem tenni. Esélye akkor lesz, ha leveszem róla akaratom viszont kétlem, hogy akkor majd háborogni lesz kedve. Volt már arra precedens, hogy ugyan csak ilyen kis kakassal hozott össze a sors. Nem akart behódolni - még, ha ez nem is olyan szép így mondva -, így bevetettem a  titkos fegyvert. Mondanom sem kell, hogy mindjárt más volt utána. Többet nem ellenkezett, habár kétlem, hogy ilyen mértékben ez Soranál beválna, de, ha elsőre nem, majd másodjára vagy harmadjára, de akkor is az lesz, amit én akarok.